Egy kis ez meg az

2019.10.13. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A hónap elején új rekorder született a 156-os személyében, ugyanis soha egy autóm sem volt még két és fél évnél hosszabb ideig a birtokomban. Eddig az E36 tartotta a rekordot - a cabriót most hagyjuk, mert az naptári napokat tekintve kicsit több, mint három évig volt meg, de a három szezon, amiben használtuk, hunyorítva is épp csak kiad másfél évet - mostantól viszont minden egyes nap az Alfa előnyét növeli.irtp8291.JPG S hogy mi történt az elmúlt negyed évben mióta utoljára írtam róla? Egyszer csak ismét gyanús, beázás szerű foltokat láttam a tetőkárpit hátsó részén, így eldöntöttem, hogy ideje nyugdíjazni a régi, már szilóval mókolt antennát. A talp természetesen gyári, a szár pedig egy univerzális darab lett.img_9336.JPGAztán hozta a formáját a "szarolasz", és produkált egy valódi meghibásodást is. Történt ugyanis, hogy nem mindig volt hajlandó - eleinte csak három-négy villanásnál hosszabban, aztán már egyáltalán - irányjelezni. Rendeltem egy új indexrelét, majd gondoltam pikk-pakk kicserélem. Szorgosan tapogattam a biztosítéktábla környékén, de sehol nem sikerült kitapintanom a kattogást. Jobb híján rákerestem az interneten, s kiderült, hogy ez a szerencsétlen Giovanni konkrétan ez a szar köré tervezte az egész 156-ost. Lassan megszoktam már, hogy a motortérben is kis híján minden apró beavatkozást avval kell kezdeni, hogy legalább két három útban levő vackot eltávolítsak, de hogy egy indexrelé cseréhez konkrétan le kelljen venni a kormánykereket, a burkolatokat, és a szöghelyzetérzéklőt is, az már finoman szólva is vicc kategória (méghozzá elég szar vicc).img_9404.JPGIgaz ezek után sokkal nagyobb volt az örömöm mikor végre újra üzembiztosan tudtam jelezni a kanyarodási szándékom. Persze valami az új utángyártott darabbal sem kerek, hisz evvel az elakadásjelző csak gyújtás nélkül működik az elvárásoknak megfelelően. Járó motornál csak akkor villog, ha az irányjelzőkart is kirakom jobbra, vagy balra, de ezt már elengedtem, emiatt nem fogom szétszedni még egyszer...img_9422.JPGAztán ha már így belejöttem, gondoltam levezetésként újrabandázsolom a motortéri kábelköteg mára már viharvert szakaszait. Az előbbiek fényében ezt már a kisujjamból kiráztam.img_9424.JPGAkárcsak a bal oldali "A-oszlop" takaró patentjainak pótlását. Ezek még az első beázások keresése idején törtek el, s azóta csak amolyan átmeneti megoldással voltak rögzítve, de most újra itt is fixen a helyén van minden.img_9440.JPGAugusztusban elvittem, hogy kicentrírozzák a kerekeit, amit nagyon jól tettem, mert azon felül, hogy végre ismét simán fut az úton, találtak egy lassú defektet, amit javítottak is a jobb hátulján (csak megjegyzem, hogy úgy néz ki azóta ismét összeszedtem még egyet...).img_9445.JPG Ráérő időmben amolyan átmosás gyanánt leszívtam és újratöltögettem a szervóolajat a tartályból, egészen addig, amíg szép tiszta nem lett, felfrissítve ezzel a rendszerben levő folyadékot.img_9779.JPG Aztán történt egy kis baleset, a helyi gépi mosóban (tudom, hülye aki oda viszi, de gondoltam ebben már túl nagy kárt úgysem tehet - már ami az esztétikát illeti) elhagyta magát a vezető oldali külső tükröm. Egy roppanást követően bárminemű ellenállás nélkül kezdett mozogni előre, hátra, s még egy kicsit felfelé is. Rémlett, hogy az Amore-s blogon olvastam már ilyenről, majd bebizonyosodott, hogy velem is ugyanaz történt. A tükör tengelyét felülről rögzítő körmös alátét kiugrott a hornyából. Gyorsan visszakerestem a már említett posztot, s egy kis egyengetést követően magam is visszanyomattam az alátétet a helyére egy satu és a megfelelő átmérőjű dugókulcs segítségével. Alapvetően jól ment minden, leszámítva, hogy a tükörlap nálam elrepedt a szétszerelés közben, így annak, és a belső háromszöget rögzítő fém patenteknek végül új állta helyét. Azóta sokkal masszívabb a tükröm.img_9860.JPG Régóta zavartak már a csálén álló hátsó légbeömlő rostélyok is, de szerencsére sikerült újra összepattintanom a mechanikájukat, így újra rendezetten, együtt mozog minden itt is.img_9952.JPG Végül a héten elérkeztünk az autó számomra legzavaróbb problémájának megoldásához, az általam már több alkalommal is karosszériatömítővel és nylon darabokkal javítgatott fenéklemez kihegesztéséhez. Végig drótkorongozták az alját, s legnagyobb meglepetésemre abszolút nem volt vészes a helyzet.img_0015.jpg A már általam is ismert három tenyérnyi lyuknál kellett csak a fémet pótolni. Napi használatú, ma holnap 18 éves 156-os létére meglepően jól tartja magát a karosszériája. Természetesen kapott új réteg alvázvédőt is, így remélhetőleg nem csak a következő műszaki vizsgáig fog kitartani a napokban elért állapot.img_0017.JPGAztán ha emiatt pár napra már úgyis le kellett tennem az autót, kicseréltettem a mára már idegtépően nyekergő, s néha már kopogni is "látszó" felső lengőkarokat két új TRW-re. A beavatkozás közben kiderült, hogy a jobb első gumifékcsövem kis híján ki van szakadva (olyan, mintha valami megvágta volna), így ahelyett is kapott egy újat a gép.img_0023.jpgPersze így, hogy fent ismét feszes lett a futómű, apró koppanások formájában már jelzik a januárban cserélt belső stabilizátor szilentek is, hogy szeretnének ők is nyugdíjba menni. Ez már a második garnitúra mióta nálam van az autó, és egyik sem bírt ki többet egy évnél, így esélyes, hogy egy komplett rúd lesz a végleges megoldás, hisz feltehetően az is már jócskán megkopott az eddig megtett kilométerek alatt.img_0024.JPGMire mindez lezongorázódott, megérkezett az Aliexpresszről rendelt szivargyújtó helyére szerelhető voltmérős USB aljzat. Több helyen láttam már, és nagyon tetszett, nem beszélve arról, hogy ezzel végre ki tudtam küszöbölni azt, hogy a mára már eléggé viseltes szivargyújtóból rosszabb úton állandóan kiugráljanak a csatlakozók. Ahogy visszakaptam az autót be is szereltem, és egyelőre nagyon tetszik, főleg hogy valamilyen szinten azért nyomon tudom követni a generátor töltését is ezután.

Update 2019.10.17.: Ha már ilyen remek lett a futómű a felső lengőkarok cseréje után, nem hagyhattam, hogy a belső stabszilentek ritmusos kopogásukkal elrontsák az összképet, így ma kicseréltük ezeket is.img_0053.JPG Ennyire jó még talán soha nem volt ez az autó mióta nálam van...

Címkék: usb alfa romeo defekt bandázs szerelés patent futómű beázás antenna elektromosság tükrök szervó beltér karosszéria 156 lakatolás relé stabilizátor alvázvédő fékcső irányjelzők sportwagon indexrelé

Nincs ki mind a négy...

2018.03.25. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ha valaki egy kicsit utánajár, elég hamar be kell lássa, hogy valamit nagyon eltaláltak anno az olaszok az 1.9 JTD-n, s "szarolaszozók" ide, vagy oda, de korának talán egyik legjobb, legmegbízhatóbb dízelmotorja, főleg a nyolcszelepes változat. Ennek nagytestvére (2.4 JTD) volt az első sorozatban gyártott common rail dízelmotor, s jól mutatja, hogy ez végül mennyire bevált - hisz szégyen, vagy sem - de a V6-os Busso motorokat leszámítva az Alfa tipikusan az az autó lett, ami talán dízellel problémamentesebb. Aztán a TwinSparkok kimúlásával a 159-esnél a gyártó elért arra szintre, hogy az 1750TBi-t leszámítva (ami amúgy elég későn jelent meg, s méretéhez képest elég irreális fogyasztásra képes) nem is maradt értelmes benzines alternatívája a JTD motoroknak. Homlok egyenest szembe megy a sztereotípiákkal az én 156-osom is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem szolgáltat kellő témát a blogra, s ilyen "alibi posztot" kell írjak tulajdonképp a semmiről...img_5624.JPGMég a tél folyamán elcseréltem a lakásfelújításból megmaradt gázbojlert négy 15-ös tojástartó alufelnire, melyek se jók, sem pedig szépek nem voltak. Ki kellett görgőztetnem a négyből hármat, egynél pedig fel kellett hegeszteni a kitört peremet is.img_5064.JPGMegcsiszoltam, s lefújtam mind a négyet szórókittel, ezüst keréktárcsa festékkel, valamint lakkal is. Kerítettem hozzájuk négy új felniközepet, s felkerült rájuk a tavaly szerzett négy Pirelli nyárigumi. A dolog pikantériája, hogy alig elkészültek, el is adtam őket, így továbbra is az autóhoz kapott két garnitúra lemezfelnivel operálok.img_5073.JPGMég szintén a télen egy hirtelen ötlettől vezérelve benéztem az összes 156-oson bénán álló légzsákfedél mögé, s lám, el volt törve a bal oldali rögzítőpatent.img_5133.JPGFelbuzdultam a dolgon, s rendeltem egy csomag új patentet. Valamit javult ugyan a helyzet a cserét követően, de úgy látszik a fedél önmagában is csálé gyárilag (plusz a 16 év napsütés és hőingadozás sem feltétlenül javított a helyzeten), így valószínűleg soha nem fog már tökéletesen állni.img_5131.JPGAz eladott nyári kerekek helyett intéztem négy vadonat új Falken Ziex ZE914 nyárigumit a megmaradt lemezfelnikre, melyek tegnap fel is kerültek az autóra, bízva abban, hogy most már talán nem kell senki autójába átülni, mint anno 2013 március 15-én.img_5621.JPGKerékcsere közben megállapítottam, hogy nem romlott az autó állapota számottevően a télen, így talán tényleg elég lesz a lakatosnak csak a múltkor ideiglenesen javított részeken dolgozni. Ezt követően végre megkaphatja a komplett alvázvédelmet, s szeretném legalább a két küszöböt újrafestetni, hisz ezeken itt ott - ahol a kerekek által felvert kavicsok érik - már a pőre lemez látszik. Ez utóbbi is inkább az állagmegőrzés, mint sem esztétikai szempontból lenne fontos. Ha időnk engedi, rá kell nézessek az ülésfűtésre is, mert idő közben mindkét oldalon megadta magát, valamint egy kuplungcsere is amolyan Damoklész kardjaként lebeg fejem felett. Ez már vásárlás óta hol jobb, hol rosszabb - ha megmelegedett, elkezdett rázni dobálni (valószínűleg a hőtől felhullámosodik a tárcsa). Télen egy Keszthely-Zalaegerszeg etapon a négysávos úton dombon felfelé már meg is csúszott néha, így látva szomorú sorsunkat, beszereztem hozzá egy új Valeo szettet. Legnagyobb meglepetésemre viszont, mióta ott a polcon az új kuplung, se nem csúszott, se nem rázott, egészen az utóbbi hetekig, mikor az induláskori remegés visszatért néha. Következő szerviznél nekiugrunk, és kicseréljük, nem idegesítem magam evvel tovább, s mivel már családi autóról beszélünk, műszakilag minden szempontból kifogástalan kell legyen.img_5268.JPGÍgy egy év, s kis híján 25 000 km távlatában is csak azt tudom mondani, hogy nagyon megszerettem, s teljesen magával ragadott az Alfa Romeo, így elég nagy esélyt látok rá, hogy a következő autóm orrán is a kígyós jelvény díszelegjen. Persze nem tervezem konkrétan a cserét, fiam születését követően millió egyéb értelmesebb dologra is el tudjuk költeni a család pénzét. Emiatt akarom olyan állapotba hozni, hogy egy pár évig még mindenképp problémamentesen szolgáljon minket. Persze ha szembe jönne a tuti vétel, s a feltételek is adottak lennének, nem mondnám, hogy ne ugorjunk bele, de az alapfelállás most az, hogy a tőlem megszokottnál hosszabb távra tervezek a 156-ossal...

Címkék: agymenés alfa romeo patent nyári gumi alufelni beltér 156 Pirelli sportwagon Falken

süti beállítások módosítása