Nincs rá jobb szó, mint hogy kikövetelte magának a törődést - és néhány új alkatrészt - a BMW. Fejben már fogalmaztam a szokásos évzáró posztot, számot vetve a 2015-ös évvel, melyben összesen két olyan meghibásodása volt az autónak, ami valóban az ő számlájára írható (vízcső, valamint a stabpálcák cseréje), s láthatóan egyre kevesebb tennivaló akadt vele. Ezért ért meglepetésként a dolog, hogy relatíve jó minőségű aszfalton egyenesen haladva egyszer csak egy érdekes pattanó hang jött a hátuljából. Először azt hittem átmentem valamin, vagy eltört valamelyik rugó. Ez utóbbit látszott alátámasztani az a tény is, hogy leült az autó jobb hátulja. Másnap megemelve láttam, hogy úgy átszakadt a jobb hátsó lengéscsillapító alsó szilentje, hogy az simán leakadt a gátlót a tengelycsonkhoz rögzítő csavarról. Nem mindennapi látvány volt: Bár tudtam, hogy a hátsó lengéscsillapítók (különösen a jobb, abból már szivárgott az olaj) nincsenek a helyzet magaslatán, mégis bíztam benne, hogy kibírják a jövő szeptemberben esedékes műszaki vizsgáig. Tévedtem, az autó kiharcolta magának karácsonyi ajándék gyanánt az új szettet, így megrendeltem a két új gátlót, s szombat délelőtt nekiugrottam a cserének. Nem részletezem a metódust, annak bárki utánajárhat a neten, legyen elég annyi, hogy elég rendesen ki kell üríteni az utastér hátsó traktusát. A lengéscsillapítók felső bekötési pontjai ugyanis a kalaptartóban található hangszórók alatt vannak.Aztán hogy lefelé is kiférjen a gólyaláb, az egyik felső (azok közül is a hátsó) lengőkart is ki kell venni. Bár még nem kopogott, s nem is lógott egyik sem, de mindkettőn elporladt a külső gömbfej porvédőgumija, melynek következtében inkább csak múltjuk volt, mint jövőjük.Balos volt helyben polcon, de a jobb oldalit csak ma reggel hozták meg. Miután a helyére került minden, délre összelegóztam a belteret. Látványosan feljebb került a hátulja, s érzésre is sokkal jobban viselkedik az autó. Bár a jobbos üzemanyag szintjelzőre a tankban még valamikor ránézünk, remélem egy darabig nem kell hozzányúlnom, s megelégszik evvel a kis karácsonyi közjátékkal...
Boldog karácsonyt a #&@%+ anyádat!
2015.12.14. 17:44 | Pinyti | Szólj hozzá!
Címkék: szerelés futómű lengéscsillapító BMW E39 528iA
A bejegyzés trackback címe:
https://pinyti.blog.hu/api/trackback/id/tr168168132
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.