...és sajnos nem nyomtalanul. Amortizálódik, épül le apránként minden, mely apró, bosszantó kis anomáliákban manifesztálódik a Seat esetében is. Szegény Toledo amúgy is rideg tartásban van, s bár azonnal megkap mindent ami ahhoz kell, hogy üzembiztosan szolgáljon minket, esetében semmi felesleges cicoma sem jöhet szóba, csak a szigorú, grammra kimért - bizonyos esetekben akár ideiglenesnek tűnő - megoldások, melyekről tudjuk, hogy ha jól működnek, akkor általában végelegesek is.
Ilyen például a belső tükör rögzítését szolgáló, balsafából faragott kis ék. Ugyanis a tükör vásárlás óta zavaróan rezonált, ám szeptember elején valami teljesen elengedett benne és akkora holtjátéka lett, hogy - azon felül, hogy abszolút semmit sem lehetett már látni benne - attól féltem egyszer csak az ölembe is hullik.
Mivel a tükör a tetőkárpit felett, közvetlenül a tetőlemezhez van rögzítve, és egy elég bonyolult alkatrész tele elektronikával, ellentétben egy faékkel, mely (ahogy a mondás is tartja) meglehetősen egyszerű és a modellezésből maradt hulladékokból költségmentesen előállítható, egyértelmű volt, hogy mi lesz a megoldás. Nem beszélve arról, hogy ez innentől örök, mint a nyomor. Igaz az ék eltávolítása nélkül állíthatatlan is, de rajtam kívül más úgysem vezeti a Seat-ot, szóval esetünkben ez nem befolyásoló tényező.
Maradva szeptembernél és az amortizációs vonalnál, egy pénteki napon sikerült kicsit megnyomorgatnom a hátsó lökhárítót. Felmerülhet a kérdés, hogy egy hibátlan tolatóradarral rendelkező autó esetén ezt mégis hogy sikerült összehoznom, de azon felül, hogy hülye voltam, megvan rá a műszaki magyarázat is. 
A szakadó esőben úgy tolattam ki a cégnél a parkolóhelyemről, hogy már akkor egyesbe tettem a váltót, amikor az autó még lépésben ugyan, de hátrafelé gurult. Mivel a radarnak így esélye sem volt jelezni, egy halk puffanás ébresztett rá, hogy hamarabb megérkeztem kollégám első lökhárítójához, mint azt szerettem volna. Egy rendszámvilágítás és némi esztétikai hiba az amúgy is gittből faragott hátsó lökhárítón a verdikt, melyből előbbit cseréltem, utóbbit meg lesz@rom. Külön öröm, hogy a másik szenvedő fél karc nélkül megúszta az incidenst...
Amivel viszont nem tudtam élni, az a sipolós üzemanyag szivattyú, így olyat tettem, amit ennél az autónál még soha - megelégelve a szívást az utángyártott darabokkal - megrendeltem októberben a vadonatúj gyári alkatrészt, s láss csodát, a negyedik tankegység cseréje óta teljes a csend az utastérben. Decemberben még megadta magát az egyszer már cserélt négyes henger izzítógyertyája is, így annak ismét új állta a helyét. Az izzítókábel viszont azóta sem lett jobb, sőt mára a hőtől teljesen szétmálott, a csatlakozók kitágultak, így következő alkalommal ha izzítással kapcsolatos hiba lesz, ezt is muszáj lesz cserélni...
Első körben nagyon ráizgultam egy TCT váltós 1.4T Giuliettára, de ott a 170 lovas variáns MultiAir szelepvezérlése, és a vételár kicsit kijózanított. Nem beszélve arról, hogy ezek után minden alkalmat megragadtam volna, hogy újra Alfa Romeo volánja mögé ülhessek, annak meg állandó veszekedés lett volna a vége, ami legkevésbé sem megoldás a fenti problémánkra. Aztán áprilisban megnéztem egy C30-as Volvót, 2.4D automata felállásban, de a használhatatlan hátsó traktus és a három ajtós karosszéria miatt ezt is elvetettem.
Ahogy teltek a napok, kezdett kirajzolódni, hogy számunkra a tökéletes autó egy kettes Prius lenne. Egyedül az autó hosszának megszokása ami kérdéseket vetett fel bennem, és az oldalbordában is. Csalódott voltam, mert jó lett volna kipróbálni egyet élőben is, hogy méretügyileg még az élhető katégória-e számára, de kettőt konkrétan az orrunk elől vittek el, s akkortájt egyszerűen nem hirdettek több Priust a környéken.
Egyik alkalommal az előre lebeszélt időpont napjára szabadságot is kértem, ám reggelre eltűnt a hirdetés. Hívásomra - mivel elmentettem a számát - csak annyi volt a válasz, hogy ja tegnap megnézte valaki és el is vitte. Korrektség a tetőfokon, hogy még csak arra sem vette a fáradságot, hogy egy sms-t írjon, ne gyere paraszt, eladtam a megbeszélt időpont ellenére...
Egyik reggel azonban érdekes találat fogadott a hirdetésfigyelő e-mailben: 2004-es Toyota Yaris, 1.3-as motor, automata váltóval, 83 000 valós kilométerrel. Tudni kell, hogy ezekben még rendes, békebeli hidromechanikus nyomatékváltó van (3 sebesség + egy overdrive), nem valami robotizált kézi, így rögtön lázba jöttem. Aztán mikor megtudtam, hogy Veszprémben van (ez nekem amolyan babona, mert ott még csak jó dolgokat vettem - a 
A beltér állapotát a vásárlást követő héten egy alapos külső belső kozmetikával sikerült helyrehozni, így most már teljességgel hepatitisz és szifilisz mentes az utastér (a szagáról nem is beszélve). Még szintén ezen a héten megejtettem egy olaj, olajszűrő, légszűrő és pollenszűrő cserét is, valamint kifertőtlenítettem a klímáját.
Ez utóbbi egyébként - feltehetően az előző tulajdonosnak köszönhetően - nem szuperál valami jól, sőt simán el tudom képzelni, hogy húsz év elteltével mi kezdtük el elsőként rendszeresen használni azt. Feltöltöttük az előírt 410 grammal, és cseréltünk egy expanziós szelepet is, de a jelenség ugyanaz: alapjárat közelében rendkívül gyenge a hatásfoka, viszont ha már mozgásban van a kis autó, és a fordulat is 2000 környéki, akkor működik szépen. 
Idő közben szereztem hozzá egy új kompresszort is, de az szerintem majd csak jövőre, a hosszbordásszíj cseréjével együtt kerül majd beépítésre. Aztán az is feltűnt, hogy nem zárja a központi zár a csomagtérajtót, így rendeltem hozzá egy utángyártott motort, amit vagy három perc alatt ki is cseréltem. Ez utóbbi csak megerősítette bennem az olajcsere alkalmával szerzett tapasztalatokat - baromi átgondolt, nagyon okosan megtervezett kis szerkezet ez az első szériás Yaris.
Hasonló sors várt a szétmálott tetőantennára is - bár ennek a talpa alá is kéne egy új gumi - kapott ehelyett is egy új, univerzális darabot. Remélhetőleg a jövőben sem fog csalódást okozni - bízom benne, hogy a kompresszor cseréje a klímarendszert érintő anomáliát is megoldja majd - s tökéletesen ellátja a feladatát amiért vettük.
Eddig az összhang érezhetően megvan, egyöntetűen imádja a család, s ami sokkal fontosabb, hogy az oldalborda is oda van érte, hisz alapvetően az ő szolgálati járművének szerepét kell hogy ellássa az elkövetkezendő jó pár évben. Meggyőződésem, hogy állapotát és futásteljesítményét tekintve igazi kincset találtunk azon a májusi napon Veszprémben...
Először próbáltam menteni a menthetőt, kértem új időpontot az optimalizálást végző embertől, hogy kicsit vegyen vissza a lovakból, hisz "mit ér az erő, ha nem uralod..." Ott kicsit körbejárva a jelenséget kiderült, hogy a tökig eldugult, és már nem is működő katalizátor miatt nem lineáris az teljesítmény leadás. Túl nagy az ellennyomás, és amíg nincs meg a kellő fordulat, hogy leküzdje az akadályt bizony rendesen folytja a motort, majd amikor már át tudja tolni rajta a kipufogógázt, hirtelen megindul, mellyel ütés szerűen megterheli a hajtásláncot és megcsúsztatja a kuplungot. Eleget téve a kérésnek végül kicsit vissza is vett, és ha már ott voltam - folytatva a hagyományt - kiírattam az EGR-t az autóból, melyet az 
Az eddigi egyik legpozitívabb változást ez hozta, nagyon érezhető vezethetőség szempontjából, hogy már csak tiszta levegővel üzemel, az eldugult katalizátor okozta problémákat pedig egy saválló downpipe segítségével sikerült kiküszöbölni.
Ettől függetlenül a kuplung egyre jobban csúszkált, így szereztem egy új Würtemberg szettet egytömegű lendkerékkel, és az egész miskulanciát elküldtem kevlároztatni.
Ez idő tájt kezdett el hangoskodni a jobb oldali toronycsapágy is, melyet kicseréltettem egy SKF-re, ami sajnos még két hetet sem bírt, és 200km után már sokkal hangosabban ropogott, mint a 200 000km-t futott gyári. Gondoltam egy merészet, és megvettem a legolcsóbb - egyébként A.Z. Meisterteile - szettet, melyet a kuplunggal együtt a múlt héten ki is cseréltek. Egyelőre jónak tűnik minden, se csúszás, se ropogás nem maradt.
Viszont a bal első futóműben valami sajnos nem kerek, mert bizonyos úthibákon tompa koppanó hang kíséretében felüt. Hiába néztük már többen is, nem lóg semmi, stabpálcák ráadásul újak is. Erre mondjuk az ügyfeleknek, hogy majd kiforrja magát...
Ettől függetlenül beállíttattam a futóművet (ami a fenti mérési eredmények alapján igen csak ráfért), és az első csere óta eltelt 10 000km miatt újra 
A mintamélység egységesen 6mm. Alapvetően elégedett vagyok velük (kaptak is egy szett VW replika dísztárcsát a régiek helyett), meglátjuk ilyen kopottsági szint mellett hogy muzsikálnak majd a télen - már ha érdeklődés hiányában idén végre nem marad el...
Teljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali külső tükörről nem tűnik el a pára, holott bizonyos külső hőmérséklet alatt az indítást követően automatikusan bekapcsol a tükörfűtés. Kimértük, áram volt, így cseréltünk egy tükörlapot. Filléres tétel volt, s azóta hibátlanul lefűti mindkét tükröt.
Ahogy átlépte a 
Aztán ha már úgyis műhelyben volt az autó, megnéztük miért kopog a jobb első futómű, amit cirka 2000 forintból orvosoltunk egy stabpálca cserével. Szintén felüdülés volt ez a 156 futóművére elköltött pénzek tekintetében, nem beszélve arról, hogy mindösszesen tíz percet vett el az életünkből ez a művelet.
Február környékén feltűnt, hogy hideg reggeleken kicsit kelletlenül indul be valamelyik henger. Szikráztatós módszerrel ki is szűrtük, hogy a négyes henger izzítógyertyája már egész biztosan nem tölti be funkcióját, így kapott a régi Beru helyett egy új Bosch-t.
Még szintén ebben a hónapban - pont a wellnessre indulás előtti nap - égett szagot éreztem az autó körül. Jobban odafigyelve már hallottam is, ahogy pattogva hűl ki jobb hátsó féktárcsa. Elérte a Toledót is a tipikus VW betegség, megszorult a kézifék mechanikája a féknyergen. Fogóval visszaállítottuk, és pár hétig nem használtam a kéziféket, majd február végén ezt is újra cseréltük.
Aztán kiváltandó a 
És ennyi. Jön, megy, teszi a dolgát rendületlenül, s hiába kűzdök ellene, apránként saját képére formál. Még januárban - pont azon a szombat délelőtt, amire az idei tél esett - családilag megnéztünk Keszthelyen egy benzines 159 SW-t, s eltekintve attól, hogy az állapota sem közelítette meg a Seat-ét, be kellett lássam, hogy amíg ekkora a gyerek, nem lesz Alfánk. Egyszerűen nem férünk el benne kényelmesen, pontosabban olyan kényelmesen, mint a Toledóban. Szégyen vagy sem, de eddigi elveimmel ellentétben - legyen minél alacsonyabb és sportosabb - ha le is cserélem, csak valami méretben hasonló, jellegét tekintve egyterű jöhet szóba.
Viszont a kínálatot napi szinten figyelve egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik ez abban az árkategóriában, amit még nyugodt szívvel hajlandó vagyok kiadni egy autóért, a környéken pedig szinte nincs is olyan (nyilván ennyi pénzért) amire előrelépés lenne lecserélni a Seat-ot.
Mert amint a mellékelt ábra is mutatja, egyáltalán nem rossz autó ez...
Ott hagytam félbe a történetet, hogy a motorfelpörgéssel járó turbóhalált követően másfél hétig a cég udvarán rostokolt a Punto, én meg vettem hozzá a teljesség igénye nélkül egy új turbót, termosztátot, vezérműlánc készletet, vízpumpát, segédszíjat feszítővel és főtengelyszíjtárcsával, olajat, olajszűrőt, friss fagyállót, és egy Meat&Doria gyártmányú EGR szelepet (ez utóbbi még kulcsfontosságú lesz a történetben). Aztán kötélvégen átkerült a kollégámhoz, aki nekiállt, és szépen be is építette a fent felsorolt alkatrészeket. Abban maradtunk, hogy ha valamit problémásnak lát, inkább szóljon, hisz ha már úgyis ennyire elharapódzott a dolog, legyen megcsinálva rendesen, mert egy ekkora invesztíciót követően az időszakos szervizeken kívül néhány évig nem szeretnék a motorjához hozzányúlni.
Ennek folyományaként kapott az autó új olajteknőt, izzítógyertyákat, felső motortartóbakot, és kérésemre egy új kartergáz lecsapatót is (ha nem muszáj nem szeretném többet átélni, ahogy olajhajtásúvá válik a motor). Ezek durván egy hét alatt történtek, mert péntek délután kaptam vissza az autót. Ezzel a lendülettel értesítettem is az Alfa vevőjét, hogy jöhet az addig még általunk használt autóért, csak avval nem számoltam, hogy a Punto motorjára elköltött kisebb vagyon ellenére az rosszabb lesz, mint valaha volt. Az eredeti 75-ből talán 20 döglődő kiscsikó volt hadra fogható, a végsebesség valahol 90km/h környékén alakult negyedik fokozatban padlógázon, és hidegen minden gyorsításra tipikus injektorhibára utaló csörgő hang kíséretében került sor.
Mivel már vásárláskor is túl sok és elég gázolajszagú volt benne az olaj, valamint állandó jelleggel hosszabban kellett tekertetni indítózáskor, elég egyértelműnek tűnt, hogy az injektoroknak is megadta a kegyelemdöfést a hengerekben lezajlott olajos kényszergyulladás. Ismét műhelybe került az autó, ahol ki lettek szerelve a porlasztók. Jól látszott, hogy csak az egyes és kettes hengerekben volt normális égés, a hármas és négyes injektorok tocsogtak a gázolajban.
Ezeknek egy új tömítéskészlet társaságában négy bevizsgált, bontott porlasztó állta a helyét, mellyel újra finoman járt a motor, és sikerült megdupláznunk az autó teljesítményét - érzésre karcoltuk a 40 lóerőt, lejtőn pedig már bele-bele nyaltunk a 110km/h-ba is. A nehézkes indítás viszont maradt, s mindezt masszív szürke gázolajfüst társaságában produkálta (hidegen pedig állandóan rángatott, s még a fentinél is gyengébb kelletlenebb volt), így kezdett egyértelmű lenni, hogy valami a levegőrendszer tájékán sincs rendben - ergo hiába az új turbófeltöltő, a turbónyomás mégsem megfelelő.
Ekkor sikerült egy hangyányi kis részsikert elérnem a railcsőben található üzemanyagnyomás szabályzó szelep cseréjével. Jól látható, hogy a régin levő mikroszűrő el volt már dugulva, így az egész egységet egy új Bosch-ra cserélve sikerült végre normálisan indíthatóvá tenni az autót. Persze turbónyomás ettől még nem volt, így vettem bele egy új szívócsőnyomás érzékelőt is. A hibajelenség nem változott, sőt elkezdte hibalámpa kíséretében a P0101 - légtömegmérő határértéken kívül hibát dobálni.
Elég hosszan kísérleteztem légtömegmérők csereberéjével, vezetékek méricskélésével, valamint csatlakozók lehúzogatásával, de a helyzet jottányit sem változott. A hibakód lehetséges forrásai közül már csak három maradt - eltömődött katalizátor, vagy valami dugulás a szívó/nyomó oldalon, vagy hibás EGR. Mivel ez utóbbi teljesen új volt, így inkább a turbót, és a katalizátort bontottam le egyik délután az autóról.
Volt benne korom rendesen, hisz ki tudja mióta használhatták halódó porlasztókkal, így ez alátámasztani látszott az elméletet, miszerint ennek eltömődése miatt nem tud kellő fordulatszámra pörögni a turbófeltöltő. Éjszakára beáztattam hideg zsíroldóba, majd másnap a régi munkahelyemen átmosattam gőzborotvával. Ennek eredménye lett a jobb alsó képen látható apró darabokra málló kerámia. Nem voltam boldog, hisz napokra ismét parkolópályára került a projekt, de diplomatikusan maradjunk annyiban, hogy végül ez is "meg lett oldva".
Ennek annyi értelme volt, hogy az ismét szabadon átjárható kipufogó az összerakást követő első indításnál kitolta magából a csőben is lerakódott nem gyenge korommennyiséget, valamint az emiatt leszerelt ventilátorkeretben fény derült a szétolvadt előtétellenállásra is. Nyilván ebből is vettem egy újat, csepp volt ez ekkor már az autót körülvevő szartengerben, hisz sem a jelenség, sem pedig a hozzá tartozó hibakód nem változott, így vettem egy mély lélegzetet, és lebontottam az intercoolert, valamint az EGR-t, és a szívósort...
A látvány lelombozott, és nem azért, mert bármi annyira el lett volna kokszosodva, vagy dugulva, hogy az befolyásolhatta volna az autó menettulajdonságait, hanem mert alapvetően minden meglepően tiszta és átjárható volt, amitől pedig mennie kellett volna az autónak. Persze ha ehhez már le kellett bontsam az EGR-t, egy hirtelen ötlettől vezérelve régi jó szokásomhoz híven - és függetlenül attól, hogy egy teljesen új, utángyártott darabról beszélünk - lefalaztam azt egy a szelep és a hőcserélő közé gyártott lemezzel.
Nyilván ha már ennyit melóztam, semmi sem került vissza koszosan, alkatrészmosóban amennyire csak tudtam tisztára mostam a szívósort, és az intercoolert is.
Ekkor már nem bíztam semmiben, magányosan róttam köreim végig hegymenetben a szopórolleren, de legnagyobb meglepetésemre szerda reggel az összerakást követően ahogy kifordultam a garázssorról, és gázt adtam, az autó akkorra már rég feledésbe merült módon - igaz heves süvítés kíséretében - de vad vágtába kezdett. Az öröm amit ekkor éreztem, leírhatatlan volt, talán életemben nem szívtam még ennyit egy autómmal sem. Végig az új, de utángyártott EGR szelep nyitogatta magát össze-vissza, eleregetve evvel a turbónyomást. Apróság, de a süvítés abból adódott, hogy a szelep és a hőcserélő közé beszerelt lemez miatt a szívósorra csatlakozó fémcső már nem pont oda esett, ahol a bilincs tökéletesen oda tudta volna szorítani, így kollégám - mivel itt már úgysem áramlik semmi - behegesztette azt, megszüntetve evvel a kifújást.
Mivel kicsit egybefolyik már ez a grandiózus sztori, így időrendileg pontosan nincs meg a helye, de átszereltem az Alfából kimentett Kenwood fejegységet, és a szivargyújtó helyére szerelhető töltésjelzős USB aljzatot, valamint kapott egy új ablakmosó beöntőt a régi hiányos helyett.
Bár akad még tennivaló (lesz még poszt ne aggódjatok), de leírhatatlanul jó lett az autó. 75 lóerejéhez mérten erős, dinamikus, s nem utolsó sorban sokkal finomabban használható (főként városban), mint az Alfában is levő 1.9-es. Próbálkoztam ugyan a 156-osban használt tuningbox beszerelésével, de attól bár érezhetően jobban húzott az autó, de a karakterisztikáját, ami annyira finom, azt teljesen hazavágta. Rám amúgy is nyugtatólag hat a kis 1.3-assal autózás (s nem csak a 4-essel kezdődő fogyasztásadatok miatt), eszembe sem jut úgy haladni vele, mint ahogy az Alfa esetében oly sokszor tettem, így tökéletesen elég amit gyárilag teljesít...
Plusz adalék, hogy életünkben az egyéb rajtunk kívülálló körülmények is legalább ilyen rapszodikusan változtak meg több alkalommal is az elmúlt időszakban melynek következményeként meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket. Legelső felállás még nagyon hasonlított a most kialakult helyzethez, hisz elhatároztuk, hogy veszünk egy jó állapotú, fiatalabb, kevesebbet futott autót, mely belül elég nagy ahhoz, hogy akár családi autóként is kiszolgáljon hármunkat, ugyanakkor elég kicsi kívülről ahhoz, hogy gyermekem anyja is kellő magabiztossággal merje vezetni. Elég hamar kirajzolódott, hogy ezt számomra is szerethető formában csak egy Grande Punto tudja, így innentől már célirányosan csak ezt a típust kerestük. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon élveztem, hogy ismét elmerülhetek a magyar használt autó piac posványában, hisz már lassan négy éve nem vettem semmit, és ez nálam abszolút rekord időnek számít. Ugyanakkor mázsás súlyként nehezedett vállaimra a teher, miszerint "felelős családapaként" olyan autót kell válasszak, ami nem dönti sem azonnal, sem pedig a közeljövőben romba a költségvetést. Nos amíg ezeken a szűrőkön keresztül folyt a keresés, egyetlen valamire való autót sem találtam. Megnéztünk vagy négyet, de mindnél volt valami (rozsdás küszöb, oszlásnak indult beltér, esetleg a kettő együtt), amiről úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, első számú autó esetében nem megbocsátható dolgok, az egyetlen valóban jónak tűnő példányt pedig szó szerint az orrunk elől vitték el. Aztán egy este mikor már azon gondolkodtam, hogy miként szervezzem le az utat egy veszprémi autóhoz, megpillantottam az igényes hirdetések tárházában (fészbúk marketpléjsz) egy kék, 1.3 JTD-t itt helyben a munkahelyemtől alig egy kilométerre. Másnap hazafelé már meg is néztem, és a legdurvább az volt, hogy első blikkre nem, vagy csak alig észrevehetően volt rosszabb esztétikai állapotban, mint sok egymillió felett kínált társa. Ezt félmillióért hirdették, mondván váltó hibás és már nem akarnak rá költeni. Kipróbálva megállapítottam, hogy a váltóhiba mindösszesen egy kiemelni képtelen kuplung, ám mindkét küszöb rozsdásodik (nem vészesen, de javítani kell), indítást követően pedig csörög a vezérműlánc, és kicsit nehezebben is indul, mint kéne neki. Viszont van rajt műszaki, valaki előzőleg felújíttatta a komplett futóművet, szóval menet közben abszolút nem tűnt reménytelennek, így gyors fejszámolásba kezdtem, szem előtt tartva azt is, hogy ha netán mégis tényleg valami baja lenne a váltójának. A végeredményt annyira pofátlannak éreztem, hogy este inkább leírtam a hirdetőnek, hogy ennyi pénzt nekem nem ér meg, rengeteg munka van vele, és nem is akarom megbántani egy irreálisan alacsony árral. Aztán legnagyobb meglepetésemre olyan választ kaptam, ami abban a pillanatban átkattintott mindent a "B-tervre" - "300-ért vidd, a tied"...
Oké, újabb gyors fejszámolás, akkor marad az Alfa is, ez meg ha netán mégis zsákutca, akkor is lesz mivel járjunk. Egymás markába csaptunk, a flotta pedig bővült egy akkor még elindulni csak recsegő váltóval képes, kicsit karcos, kicsit horpadt, bal hátsó ajtaját kinyitni képtelen Grande Puntóval, amihez első dolgom volt megrendelni egy LUK kuplung szettet, és az összes szűrőt.
Ezek cseréjére csak egy héttel később kaptam időpontot, de az általános lelakottság - amit ennyi pénzért már könnyű szívvel figyelmen kívül tudtam hagyni - számomra is biztosított elfoglaltságot délutánonként. Első körben lefejtettem és jó messzire hajítottam az utólagos üléshuzatokat, valamint kidobtam a már Isten tudja hány ember izzadtságától ragadó jófajta utólagos műbőr könyöklőt. Nos amit ez utóbbinál láttam, előrevetítette számomra, hogy egy igazi "szakembör" végezhetett több ízben beavatkozásokat az autón, s ez sajnos később is számtalanszor beigazolódott...
A kartámasz fedelét igényesen farostlemezzel, az alját legalább négy különböző helyen és szögben behajtott 30-as facsavarral rögzítette, az ablakmosótartály kupakot egy akkumulátor pozitív sarujának takarójával pótolta. Az utolsó képen pedig a beltér első nedves ruhával történő áttörlése során kicsavart víz színe jól szimbolizálja az autó általános igénytelenségét.
A beltérvilágításra rendkívül esztétikus kék ledek lettek ráragasztva, mindez rendkívül igényesen, a már kiégett szofita izzó mellé begyömöszölt vezetékekkel bekötve. A rádió nem volt rögzítve a helyén, kivéve pedig egy igazi össze-vissza sodorgatott szigetelőszalag tenger fogadott, ahol többek között ahelyett, hogy valahonnan kerestek volna gyújtás utáni áramot, nemes egyszerűséggel átkötötték egy 10cm-es vezetékdarabbal az állandó áramról (ergo a rádió szólhatott éjjel nappal amíg az akksi le nem merült). Ha ez még nem lett volna elég, valamilyen okból kifolyólag az eredeti antenna kábelről levágták az adaptert, és nagyon esztétikusan felragasztottak a szélvédőre egy utólagos antennát, melynek erősítőjéhez szintén a már elég viharvert ISO csatlakozón található fix 12V-ról vettek tápot. Magyarán ez is szívta az akksit nulla huszonnégyben ha kellett, ha nem. Ez utóbbit a huzat és a könyöklők társaságában szintén az első körben likvidáltam, melynek során sikerült fellelnem az autóvillamosság Paganinijének eddigi legszebb gyöngyszemét, az antenna testelésének bekötésében:
Hagyok egy kis időt feldolgozni a látványt - igen, az ott egy régi alumínium 220V-os fali kábel, egyik vége az "A-oszolpba" tekert csavarra, másik az antenna körcsatlakozójára görbítve... Itt csapott meg újra a magyar rögvaló szele, előre jelezve, hogy tartogat még meglepetéseket ez az autó...
Ez utóbbira nem is kellett olyan sokat várni, hisz elég volt levennem a már messziről is tök bénán álló utángyártott lökhárítót. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy össze volt törve az eleje (hiányzó lámpafülek, szedett-vedett csavarok, ímmel-ámmal behányt hűtőrácsok, nem létező illesztési hézagok), de hogy a hűtőket konkrétan szinte semmi sem tartotta, az még engem is meglepett. A "szakembör" ugyanis gyorskötözővel próbálta elodázni a törött hűtőtartó keret cseréjét, és a logika valamint értelem legapróbb jelét is nélkülözve kötözött mindent mindenhez. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy fix pontot még véletlenül sem sikerült találnia, így mindösszesen annyit ért evvel az egésszel, hogy a három hűtő együtt lebegett a menetszélben. Ezt átmenetileg egy a bal nyúlvány végén átfúrt csavarral rögzítettem a kasznihoz, így ha már nem szakszerű és nem is szép, legalább áll, mint Katiban a gyerek. Aztán ha már úgyis hozzáfértem, a lehetőségeimhez képest próbáltam kicsit javítani a fényszórók állapotán. Túl sok időt és energiát nem akartam rájuk pazarolni a már említett fültörések miatt, de valamit azért javult a helyzet. Eddig durván egy hétvége két délutánja alatt sikerült eljutnom, majd megtörtént a várva várt kuplung csere és szerviz is.
Ettől olyannyira kellemes kis autóvá vált a Punto, hogy azon kaptuk magunkat, mindenhova vele megyünk, s a tervnek megfelelően mindketten imádjuk vezetni (igen, az oldalborda is), így tényleg feleslegessé vált két autót fenntartani. Átbeszéltük a dolgokat, s a teljes családi konszenzus jegyében meghirdettem az Alfát. Közben rendületlenül irtottam ki az igénytelenséget a beltérből - kicseréltem a hátsó szakadt membrános recsegő hangszórókat, valamint az elvárásoknak megfelelően újra cseréltem ás átkötöttem a rádió csatlakozóit.
Orvosoltam az egyik legtöbb kellemetlenséget okozó hibát is - a kilincsmechanizmus "megpatkolásával" (ismert hiba, ha valakit érdekel, több leírást is talál róla a neten) újra üzembiztosan nyithatóvá tettem a bal hátsó ajtót, valamint kicseréltem benne a teljesen széthullott ablakemelő szerkezetet. Valahol itt dördült el számomra a "Tour de Sop o'Roller" startpisztolya, hisz egy szerdai napon munkába menet egyre csak gyengült az autó, mígnem brutális kék füst kíséretében elkezdett fékevesztetten felpörögni a motor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez velem történt, így szinte rögtön lefullasztottam az autót, s a motor nem lett teljesen kuka.
Eredmény: az amúgy is tervezett nagyszerviz kicsit még nagyobb lett, s apránként egy kisebb afrikai ország GDP-jének megfelelő értékű 1.3 JTD alkatrészek kezdték ellepni az ekkorra már eladott Alfa csomagtartóját...
Csak amolyan "azéntojotám" lett a szarolasz. Jön, megy, dudál, világít, teszi a dolgát ahogy kell, de azért akadt egy pár apróság amitől egy igazi Corolla tulajdonos eret vágott volna, én viszont örömmel nyugtáztam: "ja csak ennyi"? Feltűnt például, hogy egyre kelletlenebbül dolgozik a hátsó ablaktörlőmotor, míg végül egy esős áprilisi estén úgy nem gondolta, hogy csigatempóval elvánszorog a 12 órás pozícióig, majd megáll teljesen függőlegesen. Onnan pedig se jobbra, se balra nem volt többet hajlandó kitérni.
Mivel egész jól megvagyok nélküle, így az 
Aztán a pandémia közepén (igaz már egész régóta gyanús volt) feltűnt, hogy a McDrive-ban állva (a nagy #maradjotthon ideje alatt szinte semmi más opció nem állt rendelkezésre a szép kártya felhasználására, így be kell vallanom, hogy bizony áldoztunk néha ily módon - szigorúan este 21 óra után - az "egészséges életmód" oltárán) felmegy a vízhőfok egészen a 100-as jelig, anélkül, hogy a hűtőventillátor bekapcsolna. Másnap kiszereltem az ellenállást, s a fenti képen is látható nem túl bizalomgerjesztő látvány fogadott. Rendeltem egy újat, kicseréltem, s visszatért az 1-es fokozat - azóta klímázás közben sem ordít állandó jelleggel ki-be kapcsolgatva a 2-es fokozat.
Mivel ezeket leszámítva tényleg semmi nem jött elő a Toy...akarom mondani az Alfán, így rászántam magam egy az 
Első körben kaptak a rozsdás részek Brunox rozsdaátalakítót, majd cinkes rozsdagátló alapozót és jó vastagon alvázvédőt. Egy hét száradást követően erre fújtam a színt, és a lakkot. Sajnos a rücsi azon egyenetlenségeit, amiket a fekete szín jótékonyan elrejtett, azt a csillogó ezüst most kiemeli, de kellő távolságból és hunyorítva azért elfogadható. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy van rajta anyag rendesen, s már nem a pőre lemez kapja a külső behatásokat.
A motorháztetőn kicsit fillerezni és csiszolgatni is kellett, hogy a körülményekhez képest sima legyen a fényezendő felület, ami a legvégén össze is lett polírozva, így a színeltérést leszámítva egész egységes lett a végeredmény. Szép ugyan nem lett, hisz ahhoz telibe kellett volna fényezni az egész motorháztetőt, de annál jobb, mint volt, s remélhetőleg rozsdásodni sem fog.
Mivel facelift-es modell (még ha csak másfeles is), színrefújtam az eddig fekete ködlámpakereteket, majd hogy jól megzavarjam a díszléctrollokat (az igazság persze az, hogy így sokkal jobban elrejti a felületi hibákat), az eddig színrefújt díszléceket feketére festettem, mint ahogy az a ráncfelvarrás előtti példányok esetében volt. Tartottam tőle, hogy vállalhatatlan lesz, ha az olasz designerek által megálmodott konzisztenciát megbontom, de a végeredmény meglepően jó lett.
Valahol itt kapott el a gépszíj, s ha már lúd, legyen kövér alapon lefújtam a tető első, mára teljesen lepattogzott, lakkhiányos részét is. A végeredmény annál lényegesen jobb, mint volt, de erre is igaz, ami a motorháztetőre - így részben javítva azért látszik az eltérés...
Végül előkerestem a még annak idején a Suzukira vett (hú te jó ég milyen régen volt az) kipufogóvéget. Anno túl nagy lett, de a Toyot...akarom mondani az Alfára pont passzol a 60-as vég. Kicsit kellett ugyan vágni a gyári végből, hogy kellően beüljön a lökhárító alá, de megérte, mert a végeredmény kimondottan tetszetős lett.
Ha így folytatja, akkor csak a jövő áprilisban esedékes műszaki előtt kellene a két hátsó lengéscsillapítót kicserélni - mielőtt még leszakad róluk a rugótányér - mert elég rozsdásak a kényes részen. Ettől függetlenül tudom, hogy előbb-utóbb kigyógyul a skizofréniából, s újra Alfaként fog viselkedni, kiharcolva a neki járó figyelmet...
Így került egy-egy fémdugó a kipufogócsonkba és a pillangószelephez a szívócsonkba, az eltávolított hőcserélő miatt pedig egy sima gumicsővel lett összekötve a motor elején futó fém vízcső és a termosztát. Összességében elég tetemes mennyiségű - az amúgy is lefalazott EGR miatt teljesen felesleges - alkatrészektől sikerült megszabadítani a motort, jelentősen javítva evvel az egyéb alkatrészekhez történő hozzáférhetőséget.
Kicsit tartottam tőle, hogy a hőcserélő kiiktatását követően esetleg nehezebben melegszik majd a motor, de semmi változást nem vettem észre, pedig a héten még havazott, s elég hideg volt kint.
Péntekre aztán visszatért a tavasz, így feltettem a nyári kerekeket az autóra.
Ennél megfelelőbb pillanat úgysem lesz a 156-os életében, hisz relatíve új a 
A fenntartásaim abból erednek, hogy ezek a plusz lóerők mindösszesen a ECU üzemanyagnyomás értékeivel történő játszadozásból fakadnak (ergo nyilván nem túl kifinomult), hisz tulajdonképp a gyári üzemanyagnyomás érzékelő jeleit módosítja a kütyü. Bekötése emiatt pofon egyszerű, a kapott vezetékköteg anyás végét az érzékelőre, az apásat pedig a motortéri kábelkötegbe kell csatlakoztatni (a kettő közt meg nyilván ott a tuningbox), s bár magam sem hittem, de valóban már az első méterek megtételénél érezhető, hogy jobban megy az autó, s ami miatt én elsődelgesen belevágtam, hogy alacsonyabb fordulatszámokról is sokkal finomabban indul meg, nincs remegés. Így kicsit több, mint 2000km tapasztalatával már bátran állítom, hogy működik a dolog. Persze nem ettől leszel a gyorsulási versenyek sztárja, de valamennyit valóban nőtt a teljesítmény, melynek következményeként sokat javult az autó vezethetősége is - a tartósságra meg majd úgyis csak az idő tudja megadni a választ - szóval egyelőre tetszik, marad a cucc (nem utolsó sorban ha az utód szintén 1.9, vagy esetleg 2.0 JTD lenne, úgy pillanatok alatt átszerelhető abba is).
Aztán ha már a hónap elején átléptük a 
A bontott valószínűleg pont ugyanolyan öreg már, mint ami benne van, utángyártott pedig nincs elérhető a hazai alkatrészboltokban, így Lengyelországból sikerült összevadászni egy új, kisipari darabot. Ebből kifolyólag annyira azért nem méretpontos a dolog, de még bőven a beszerelhető kategória.
Tegnap erőt vettem magamon, és nekiláttam a cserének, ami meglepően simán, és relatíve gyorsan ment. Ennek ismeretében kár volt eddig halogatnom dolgot, már rég kicserélhettem volna...
S hogy mi történt az elmúlt negyed évben mióta 
Aztán hozta a formáját a "szarolasz", és produkált egy valódi meghibásodást is. Történt ugyanis, hogy nem mindig volt hajlandó - eleinte csak három-négy villanásnál hosszabban, aztán már egyáltalán - irányjelezni. Rendeltem egy új indexrelét, majd gondoltam pikk-pakk kicserélem. Szorgosan tapogattam a biztosítéktábla környékén, de sehol nem sikerült kitapintanom a kattogást. Jobb híján rákerestem az interneten, s kiderült, hogy ez a szerencsétlen Giovanni konkrétan ez a szar köré tervezte az egész 156-ost. Lassan megszoktam már, hogy a motortérben is kis híján minden apró beavatkozást avval kell kezdeni, hogy legalább két három útban levő vackot eltávolítsak, de hogy egy indexrelé cseréhez konkrétan le kelljen venni a kormánykereket, a burkolatokat, és a szöghelyzetérzéklőt is, az már finoman szólva is vicc kategória (méghozzá elég szar vicc).
Igaz ezek után sokkal nagyobb volt az örömöm mikor végre újra üzembiztosan tudtam jelezni a kanyarodási szándékom. Persze valami az új utángyártott darabbal sem kerek, hisz evvel az elakadásjelző csak gyújtás nélkül működik az elvárásoknak megfelelően. Járó motornál csak akkor villog, ha az irányjelzőkart is kirakom jobbra, vagy balra, de ezt már elengedtem, emiatt nem fogom szétszedni még egyszer...
Aztán ha már így belejöttem, gondoltam levezetésként újrabandázsolom a motortéri kábelköteg mára már viharvert szakaszait. Az előbbiek fényében ezt már a kisujjamból kiráztam.
Akárcsak a bal oldali "A-oszlop" takaró patentjainak pótlását. Ezek még az 
Augusztusban elvittem, hogy kicentrírozzák a kerekeit, amit nagyon jól tettem, mert azon felül, hogy végre ismét simán fut az úton, találtak egy lassú defektet, amit javítottak is a jobb hátulján (csak megjegyzem, hogy úgy néz ki azóta ismét összeszedtem még egyet...).
Ráérő időmben amolyan átmosás gyanánt leszívtam és újratöltögettem a szervóolajat a tartályból, egészen addig, amíg szép tiszta nem lett, felfrissítve ezzel a rendszerben levő folyadékot.
Aztán történt egy kis baleset, a helyi gépi mosóban (tudom, hülye aki oda viszi, de gondoltam ebben már túl nagy kárt úgysem tehet - már ami az esztétikát illeti) elhagyta magát a vezető oldali külső tükröm. Egy roppanást követően bárminemű ellenállás nélkül kezdett mozogni előre, hátra, s még egy kicsit felfelé is. Rémlett, hogy az Amore-s blogon olvastam már ilyenről, majd bebizonyosodott, hogy velem is ugyanaz történt. A tükör tengelyét felülről rögzítő körmös alátét kiugrott a hornyából. Gyorsan visszakerestem a már említett posztot, s egy kis egyengetést követően magam is visszanyomattam az alátétet a helyére egy satu és a megfelelő átmérőjű dugókulcs segítségével. Alapvetően jól ment minden, leszámítva, hogy a tükörlap nálam elrepedt a szétszerelés közben, így annak, és a belső háromszöget rögzítő fém patenteknek végül új állta helyét. Azóta sokkal masszívabb a tükröm.
Régóta zavartak már a csálén álló hátsó légbeömlő rostélyok is, de szerencsére sikerült újra összepattintanom a mechanikájukat, így újra rendezetten, együtt mozog minden itt is.
Végül a héten elérkeztünk az autó számomra legzavaróbb problémájának megoldásához, az általam már több alkalommal is karosszériatömítővel és nylon darabokkal javítgatott fenéklemez kihegesztéséhez. Végig drótkorongozták az alját, s legnagyobb meglepetésemre abszolút nem volt vészes a helyzet.
A már általam is ismert három tenyérnyi lyuknál kellett csak a fémet pótolni. Napi használatú, ma holnap 18 éves 156-os létére meglepően jól tartja magát a karosszériája. Természetesen kapott új réteg alvázvédőt is, így remélhetőleg nem csak a következő műszaki vizsgáig fog kitartani a napokban elért állapot.
Aztán ha emiatt pár napra már úgyis le kellett tennem az autót, kicseréltettem a mára már idegtépően nyekergő, s néha már kopogni is "látszó" felső lengőkarokat két új TRW-re. A beavatkozás közben kiderült, hogy a jobb első gumifékcsövem kis híján ki van szakadva (olyan, mintha valami megvágta volna), így ahelyett is kapott egy újat a gép.
Persze így, hogy fent ismét feszes lett a futómű, apró koppanások formájában már jelzik a 
Mire mindez lezongorázódott, megérkezett az Aliexpresszről rendelt szivargyújtó helyére szerelhető voltmérős USB aljzat. Több helyen láttam már, és nagyon tetszett, nem beszélve arról, hogy ezzel végre ki tudtam küszöbölni azt, hogy a mára már eléggé viseltes szivargyújtóból rosszabb úton állandóan kiugráljanak a csatlakozók. Ahogy visszakaptam az autót be is szereltem, és egyelőre nagyon tetszik, főleg hogy valamilyen szinten azért nyomon tudom követni a generátor töltését is ezután.
Ennyire jó még talán soha nem volt ez az autó mióta nálam van...