Stockholm szindróma

2022.03.06. 07:00 | Pinyti | 4 komment

Kapcsolatom a Toledóval talán leginkább ehhez a jelenséghez hasonlatos. Nem szeretem, de minden egyes "fogságában" töltött nappal jobban értékelem, s néha már a "kuplungzsinnyegést" is csak tompán, egyre távolabbról hallom.20220112_163045.jpgTeljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali külső tükörről nem tűnik el a pára, holott bizonyos külső hőmérséklet alatt az indítást követően automatikusan bekapcsol a tükörfűtés. Kimértük, áram volt, így cseréltünk egy tükörlapot. Filléres tétel volt, s azóta hibátlanul lefűti mindkét tükröt.20220206_134859.jpgAhogy átlépte a 190 000 km-t, januárban megejtettük az esedékes olajcserét. Nem cifráztam túl, egy MANN szűrő és Bárdis olaj maradt tavalyról, így ezek kerültek az autó motorjába, és kicseréltem a pollenszűrőt is. Ez utóbbit most csináltam először, s csak elismerően tudok szólni a német mérnökökről. Durván három perc alatt abszolválható a művelet az átgondolt elhelyezésnek és szerelhetőségnek köszönhetően. Laza kis ujjgyakorlat ez ahhoz képest, hogy az Alfa lábterében fejjel lefelé lógva láthatatlan csavarokat kellett keresgélni, majd egy a pollenszűrőnél jóval kisebb lukon keresztül ki és betuszkolni azt.20220114_160410.jpgAztán ha már úgyis műhelyben volt az autó, megnéztük miért kopog a jobb első futómű, amit cirka 2000 forintból orvosoltunk egy stabpálca cserével. Szintén felüdülés volt ez a 156 futóművére elköltött pénzek tekintetében, nem beszélve arról, hogy mindösszesen tíz percet vett el az életünkből ez a művelet.20220112_163724.jpgFebruár környékén feltűnt, hogy hideg reggeleken kicsit kelletlenül indul be valamelyik henger. Szikráztatós módszerrel ki is szűrtük, hogy a négyes henger izzítógyertyája már egész biztosan nem tölti be funkcióját, így kapott a régi Beru helyett egy új Bosch-t.20220222_155426.jpgMég szintén ebben a hónapban - pont a wellnessre indulás előtti nap - égett szagot éreztem az autó körül. Jobban odafigyelve már hallottam is, ahogy pattogva hűl ki jobb hátsó féktárcsa. Elérte a Toledót is a tipikus VW betegség, megszorult a kézifék mechanikája a féknyergen. Fogóval visszaállítottuk, és pár hétig nem használtam a kéziféket, majd február végén ezt is újra cseréltük.20220222_161403.jpgAztán kiváltandó a műszakira megtákolt, majd ismét tönkrement gyári pótféklámpát, befaragtam a helyére egy méretben passzoló, univerzális Hellát. Most végre ez is tökéletesen teszi dolgát.20220302_182325.jpgÉs ennyi. Jön, megy, teszi a dolgát rendületlenül, s hiába kűzdök ellene, apránként saját képére formál. Még januárban - pont azon a szombat délelőtt, amire az idei tél esett - családilag megnéztünk Keszthelyen egy benzines 159 SW-t, s eltekintve attól, hogy az állapota sem közelítette meg a Seat-ét, be kellett lássam, hogy amíg ekkora a gyerek, nem lesz Alfánk. Egyszerűen nem férünk el benne kényelmesen, pontosabban olyan kényelmesen, mint a Toledóban. Szégyen vagy sem, de eddigi elveimmel ellentétben - legyen minél alacsonyabb és sportosabb - ha le is cserélem, csak valami méretben hasonló, jellegét tekintve egyterű jöhet szóba.20220304_064840.jpgViszont a kínálatot napi szinten figyelve egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik ez abban az árkategóriában, amit még nyugodt szívvel hajlandó vagyok kiadni egy autóért, a környéken pedig szinte nincs is olyan (nyilván ennyi pénzért) amire előrelépés lenne lecserélni a Seat-ot.20220304_064748.jpgMert amint a mellékelt ábra is mutatja, egyáltalán nem rossz autó ez...

Címkék: seat szerelés szerviz futómű fék tükrök pollenszűrő féklámpa kézifék olajcsere féknyereg toledo pótféklámpa stabilizátor izzítógyertya tükörfűtés tükörlap

Két év letöltendő

2021.11.28. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Múltkor egyik kollégám is megjegyezte, hogy rég írtam a blogba, melynek oka nem lustaság, vagy időhiány, hanem egyszerűen nem szolgál kellő témával a Toledo birtoklása. És ez nagyon is jól van így, hogy a zavaró, de idáig hibát nem okozó "kuplungzsinnyegetésen" kívül alapvetően hibátlanul szállít minket napi szinten A-ból B-be.img_20211018_192922_374.jpg Mindössze néhány apróság akadt, melyek a használatot nem, vagy csak minimálisan befolyásolták, s ezek zöme is inkább csak a december elején lejáró műszaki vizsga miatt vált égetővé. Ilyen volt, hogy pár alkalommal padlógázas gyorsítás esetén elment az erő, és hibalámpát gyújtott az autó. A P0234 hibakódot már megismertette velem a 156-os is, így ezen is kicseréltem a MAP szenzort.20211018_172834.jpgA foglalkozás elérte célját, hibalámpa azóta nem volt. Aztán egy kis ablaktörlő mechanikát érintő közjátékkal ugyan, de végre ki lett cserélve a repedt szélvédő is. A régi még a gyári volt, s feltehetően más okból kifolyólag sem voltak még leszedve az ablaktörlő karok az autóról, így a vezetőoldali anyája a csonk végével együtt távozott az örök vadászmezőkre. A megmaradt részbe menetet fúrtak, s most anya helyett csavar tartja a helyén.20211105_080858.jpgSzintén a közelgő műszaki vizsga miatt kollégám ránézett a pótféklámpára, mert egyáltalán nem világított. Az ilyenkor szokásos átvezetőben történő kábelszakadás helyett maga a lámpa, konkrétan abban egy led okozta a hibát. Át lett hidalva a hibás rész, így most középen egy kis szakasz kivételével újra teszi a dolgát ez is.20211116_165712.jpg Aztán a sikeres műszaki vizsgán megállapították, hogy a jobb külső féltengely gumiharang kiszakadt, s már veri ki a zsírt, így a héten ahelyett is kapott egy újat az autó.20211119_142309.jpgSzóval alapvetően jön-megy, teszi a dolgát, s remélhetőleg hasonlóan eseménytelen kilométerek várnak ránk vele a jövőben is...

Címkék: seat szélvédő ablaktörlő féklámpa toledo pótféklámpa műszaki vizsga gumiharang szívócsőnyomás érzékelő féltengelygumiharang

süti beállítások módosítása