Tulajdonképp csak pár apróság

2023.05.20. 21:57 | Pinyti | Szólj hozzá!

Januárban ismét felerősödött a kuplungozást követően megjelenő kopogás a bal első futómű irányából. Lógást újfent nem találtunk, de kollégámnak feltűnt, hogy olajos a lengéscsillapító a porvédő környékén. Tapasztaltam már ilyet az előző munkahelyemen, hogy a szemlére érkező jármű lengéscsillapítója akkor pisilt maga alá, amikor az teljesen kirugózva lógott az emelőn, így - főleg, hogy kuplungozás közben ez is vagy fél napig a levegőben volt - az esélye ennek is megvolt. Ettől függetlenül hittem is meg nem is. Mivel cseréltem már feleslegesen lengéscsillapítót, így igazi szakbarbár módjára csak egy darabot rendeltem, abból is a lehető legolcsóbbat.20230116_160814.jpgAnnyi engedményt tettem, hogy vettem mellé egy Febi toronycsapágyat is - gondolván a balosnak sem lehet már túl sok hátra - majd egyik este kicseréltük őket. Amikor már kint volt a régi, tudtam jó nyomon vagyunk, elképesztő lógása volt már, s nyilván emiatt kopogott is becsülettel.

A futómű elcsendesedett, a foglalkozás elérte célját, s így "féloldalasan" használom a mai napig, mert ahogy MHV Tomi is sokszor megmondta már: a jól működő ideiglenes megoldások véglegesek. Legfeljebb ha a novemberi műszakin túl nagy lesz az eltérés, kap egy újat jobb oldalra is. Aztán februárban vettünk egy Fiestát, mellyel pár hétig jártam, de be kellett lássam, hogy attól mert a napi városi jövés-menés megoldható vele az még nem feltétlenül lesz kellemes is, így - mivel fájt benne a derekam - hamar visszaültünk a Seatba. Áprilisban fel is tűnt, hogy hideg reggeleken ismét nehezen kapja el a fonalat valamelyik henger, és városban a hőfokmutató sem éri el a 90-es osztást. Előbbit a 3-as henger izzítógyertyája, utóbbit pedig a termosztát hibája okozta.20230411_122056.jpgKicseréltük mindkettőt, azóta ilyen szempontból is újra minden a régi. Ahogy eljött az első melegebb tavaszi nap, ismét feltűnt, hogy a klíma automata üzemmódban meglehetősen hamar visszavesz a teljesítményéből, holott az utastér hőmérséklete bőven indokolná az intenzívebb hűtést. Mivel nem túl bonyolult dolog, így cseréltem a napfény érzékelőt, de sajnos nem változtatott a jelenségen, így be kell lássam, hogy konstrukciós hibával állunk szemben.20230505_143523.jpgA belső hőmérséklet érzékelő (nem az amiket tavaly már cseréltem) ugyanis a klímapanelen, a ventillátort szabályzó gombok közt van, alig pár centire a középső légbefúvó nyílásoktól. Automata állásban viszont fejre kezdi tolni a hideg levegőt, emiatt a műszerfal ezen része - benne a hőmérséklet érzékelővel - pillanatok alatt lehűl, s elkezdi visszavenni a befújt levegő mennyiségét, és emelni annak hőmérsékletét, annak ellenére, hogy a kabin többi részén még továbbra is tikkadt szöcskenyájak legelésznek. Azóta klíma használata esetén az automata állás ellenére is fixálom a levegő irányát, hogy csak a szélvédőre és a lábtérbe fújjon, így nem hűti le idő előtt az érzékelőt, ezáltal nem veri át magát a rendszer.20230506_103434.jpgA napokban elérkezett az aktuális szemle ideje is, kapott új levegő, pollen, üzemanyag, és olajszűrőt, friss olajat, valamint kifertőtlenítettem a klímáját. Ezeket leszámítva hála Istennek olyan észrevétlenül teszi a dolgát, hogy nagyon nincs miről írjak, és ez jó. A Fiesta időközben ahogy jött, úgy ment, édesanyámnak nem nyerte el tetszését, így a napokban eladtuk, s maradt csak a Toledo, mint mindenes családi transzportációs eszköz.

Címkék: adásvétel légszűrő klíma seat szerviz futómű alkatrészek pollenszűrő termosztát beltér üzemanyagszűrő olajcsere lengéscsillapító toledo izzítógyertya toronycsapágy belső hőmérséklet jeladó napfényérzékelő

Stockholm szindróma

2022.03.06. 07:00 | Pinyti | 4 komment

Kapcsolatom a Toledóval talán leginkább ehhez a jelenséghez hasonlatos. Nem szeretem, de minden egyes "fogságában" töltött nappal jobban értékelem, s néha már a "kuplungzsinnyegést" is csak tompán, egyre távolabbról hallom.20220112_163045.jpgTeljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali külső tükörről nem tűnik el a pára, holott bizonyos külső hőmérséklet alatt az indítást követően automatikusan bekapcsol a tükörfűtés. Kimértük, áram volt, így cseréltünk egy tükörlapot. Filléres tétel volt, s azóta hibátlanul lefűti mindkét tükröt.20220206_134859.jpgAhogy átlépte a 190 000 km-t, januárban megejtettük az esedékes olajcserét. Nem cifráztam túl, egy MANN szűrő és Bárdis olaj maradt tavalyról, így ezek kerültek az autó motorjába, és kicseréltem a pollenszűrőt is. Ez utóbbit most csináltam először, s csak elismerően tudok szólni a német mérnökökről. Durván három perc alatt abszolválható a művelet az átgondolt elhelyezésnek és szerelhetőségnek köszönhetően. Laza kis ujjgyakorlat ez ahhoz képest, hogy az Alfa lábterében fejjel lefelé lógva láthatatlan csavarokat kellett keresgélni, majd egy a pollenszűrőnél jóval kisebb lukon keresztül ki és betuszkolni azt.20220114_160410.jpgAztán ha már úgyis műhelyben volt az autó, megnéztük miért kopog a jobb első futómű, amit cirka 2000 forintból orvosoltunk egy stabpálca cserével. Szintén felüdülés volt ez a 156 futóművére elköltött pénzek tekintetében, nem beszélve arról, hogy mindösszesen tíz percet vett el az életünkből ez a művelet.20220112_163724.jpgFebruár környékén feltűnt, hogy hideg reggeleken kicsit kelletlenül indul be valamelyik henger. Szikráztatós módszerrel ki is szűrtük, hogy a négyes henger izzítógyertyája már egész biztosan nem tölti be funkcióját, így kapott a régi Beru helyett egy új Bosch-t.20220222_155426.jpgMég szintén ebben a hónapban - pont a wellnessre indulás előtti nap - égett szagot éreztem az autó körül. Jobban odafigyelve már hallottam is, ahogy pattogva hűl ki jobb hátsó féktárcsa. Elérte a Toledót is a tipikus VW betegség, megszorult a kézifék mechanikája a féknyergen. Fogóval visszaállítottuk, és pár hétig nem használtam a kéziféket, majd február végén ezt is újra cseréltük.20220222_161403.jpgAztán kiváltandó a műszakira megtákolt, majd ismét tönkrement gyári pótféklámpát, befaragtam a helyére egy méretben passzoló, univerzális Hellát. Most végre ez is tökéletesen teszi dolgát.20220302_182325.jpgÉs ennyi. Jön, megy, teszi a dolgát rendületlenül, s hiába kűzdök ellene, apránként saját képére formál. Még januárban - pont azon a szombat délelőtt, amire az idei tél esett - családilag megnéztünk Keszthelyen egy benzines 159 SW-t, s eltekintve attól, hogy az állapota sem közelítette meg a Seat-ét, be kellett lássam, hogy amíg ekkora a gyerek, nem lesz Alfánk. Egyszerűen nem férünk el benne kényelmesen, pontosabban olyan kényelmesen, mint a Toledóban. Szégyen vagy sem, de eddigi elveimmel ellentétben - legyen minél alacsonyabb és sportosabb - ha le is cserélem, csak valami méretben hasonló, jellegét tekintve egyterű jöhet szóba.20220304_064840.jpgViszont a kínálatot napi szinten figyelve egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik ez abban az árkategóriában, amit még nyugodt szívvel hajlandó vagyok kiadni egy autóért, a környéken pedig szinte nincs is olyan (nyilván ennyi pénzért) amire előrelépés lenne lecserélni a Seat-ot.20220304_064748.jpgMert amint a mellékelt ábra is mutatja, egyáltalán nem rossz autó ez...

Címkék: seat szerelés szerviz futómű fék tükrök pollenszűrő féklámpa kézifék olajcsere féknyereg toledo pótféklámpa stabilizátor izzítógyertya tükörfűtés tükörlap

Családi pótlék

2021.07.11. 07:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Nos az úgy volt, hogy tulajdonképp nem is akartam autót venni. Pontosabban egy hajszállal sem jobban, mint bármely átlagos hétköznap, hisz kattantságomból kifolyólag szinte a napi rutinom része a hasznaltauto.hu, s azon belül is a környékbeli hirdetések böngészése - gondolván hátha szembejön egyszer a tuti vétel. S szembe is jött egy márciusi estén - legalábbis ekkor még azt hittem, de ezt lejjebb majd bővebben is kifejtem - így hirtelen felindulásból vettem egy 5P2-es Seat Toledót. Igen, azt aminek olyan ronda a hátulja, bár ahogy telik az idő, sokkal inkább látom ebben a fantáziát, mintsem az Altea XL ötlettelen hátsó traktusában. Meg hát ezt is az a Walter Da Silva rajzolta, aki az eredeti 156-ost (jól példázza, hogy neki sem lehet mindig jó napja...), így bele tudok magyarázni némi szentimentális kapcsot is a választásba, miszerint szegről végre egy tőről fakad egykori hőn imádott Alfámmal.20210320_112313.jpgÚj korától magyar, követhető előéletű autó, minden elvégzett karbantartás számlával igazolva (vezérlés, kuplung kettőstömegű, s elmondás alapján a hajtókarcsapágyak is cserélve), teljes polír, újszerű hibátlan beltér. Nem, ez most nem a hirdetés szövege, hanem az autó valós állapota címszavakba szedve, így tulajdonképp csak egyetlen dolgot próbáltunk ki azon a márciusi délutánon, hogy a gyerek rendesen kilát-e az ablakon. Az átlagon felüli esztétikai állapot miatt a próbaút kimerült egy rövid, pár kilométeres körben (utólag ez hiba volt, hisz márciusban még nem volt meleg, így ez alatt nem tudott átmelegedni a hajtáslánc).20210406_121249.jpgHasználatba véve viszont feltűnt, hogy melegen, 2000-es fordulat környékén (és felette is) furcsa, kinyomócsapágy szerű fémes, súrlódó hang hallható a kuplung kinyomása közben (leginkább a pedálút alsó harmadában), melyet finom rezonancia formájában a pedálon is érezni. Vissza is vittem a kereskedésbe, ahol kicseréltettem az amúgy tényleg alig pár ezer km-t futott kettőstömegű szettet egy Valeo átalakító készletre, és elvégeztettem az esedékes olaj, olajszűrő, üzemanyagszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő cserét is az autón.20210401_153921.jpgA hang és rezgés sajnos maradt, így kollégám ismét levette a váltót, de a jelenségre utaló nyomot ő sem talált, így feltett egy másik, bontott váltót. Mivel avval is ugyanolyan volt, így arra gondoltunk, hogy hátha maga a főtengely mozdul túl nagyot tengely irányban: kapott új szett támcsapágyat, és Motul olajat. Végül itt adtam fel a dolgot, s fogadtam meg a szerelők tanácsát, miszerint bajt biztos nem okoz, szarjam le, és használjam így (tízből nyolc ember talán észre sem venné, de nekem már nagyon rááll a fülem).20210524_122635.jpgSzintén a fenti kollégámtól kaptam egy garnitúra lemezfelnit, amit eredetileg téli szettnek szántam a 17-es disco felnik mellé, ám a peres gumik olyannyira tönkrevágták a menetkomfortját az autónak (hiába na, változnak a preferenciák, ha az embernek családja van), hogy egy gyors festést követően felrakattam rájuk a Grande Puntóhoz vásárolt második szett lemezfelniről megmaradt 195/65R15-ös nyárigumikat, s nagyon igényes Bárdis dísztárcsák társaságában nyugdíjazták az aluszettet. 20210525_105333.jpgAztán a kezdődő kopogást megszüntetendő, kapott két új stabpálcát hátra, valamint lefejtettük a már megroggyant külső héjat a hátsó kipufogódobról, amit "nagyon igényesen" le is fújtam hőálló ezüst festékkel.20210619_130826.jpgA sors furcsa fintora, hogy szisztematikusan pont azoktól a dolgoktól megszabadítva vált számunkra egyre használhatóbbá az autó, amik a vásárlás során még figyelemfelkeltő tényezők voltak, úgy mint a gyári 17-es alufelnik új gumikkal, valamint az érintetlen gyári beltér. Végül ez utóbbin is változtattam, hisz 2021-ben rohadtul nem életszerű mp3 cd-ket írni, az aux csatlakozás pedig sohasem volt a kedvencem, így megkapta a Toledo is a Mini-ből a 156-osba, onnan pedig a Puntóba átmentett jól bevált Kenwood fejegységet.20210707_172213.jpgNem a legszebb, de van USB, relatíve jól is szól, mert elég aprólékosan lehet a hangzást állítani (vágási frekvenciák stb.), és lett egy új tárolórekesz a telefonomnak is - kell ennél több?img_20210709_131915_051.jpgKétség nem fér hozzá, hogy valami ilyesmi jármű a tökéletes válasz a jelenlegi igényeinkre, s bízom benne, hogy a relatíve alacsony futásteljesítménye, és az általánosan vett, már már újszerű állapota miatt a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legtöbb kilométert tudjuk megtenni vele. Hogy szeretem-e? A fent említett hang frekvenciája folyton ott táncol az idegszálaimon, hiába a leszarom tabletta, a PDTDI motor az eddig használt JTD-khez, valamint a BMW M47TUD20-hoz képest is egy kulturálatlan traktor, ami gyenge, kelletlen, s produkálja mindezt meglepően magas, közel 7 literes átlagfogyasztás mellett. Hiába akarta a VW a konszern Alfájává tenni a spanyol márkát, Golf V alapokon összelegózva nem lehet érzelmekre ható autót gyártani. Ugyanakkor számunkra pont tökéletes a mérete, a beltere, a tárolórekeszek száma, s - bár most elég bénán néz ki - már rugózás szempontjából is megfelelő.img_20210709_131545_973.jpgA beltérből hiányoznak a gusztustalanul öregedő gumírozott bevonatú kapcsolók, van helyettük a sportosság jegyében kályhaezüst meg kamukarbon. Újonnan ezek "prolibb" hatást kölcsönözhettek egy VW/Audi puha felületeihez képest, viszont tartósság szempontjából sokkal jobb megoldásnak bizonyultak, hisz ezek 14 év után is ugyanolyan kemény, kopogós vackok maradtak - és a kemény, kopogós, de ránézésre újszerű vacak sokkal esztétikusabb, mint egy fehérre hámlott, zsíros, nyúlós, ragadós vacak - mint új korukban. Emiatt nem érzem rossz választásnak, mert ennyi pénzért, ilyen állapotú és futásteljesítményű autót nem találtam volna másikat, így remélhetőleg észrevétlenül, jelentős meghibásodások nélkül válik mindennapjaink részévé.

 

Címkék: mp3 adásvétel légszűrő seat eladó felni festés szerviz kipufogó monroe dísztárcsa nyári gumi alufelni sebességváltó kuplung lemezfelni pollenszűrő gumik beltér középkonzol olajcsere toledo lendkerék stabilizátor fejegység támcsapágy

Mihez kezdjek veled?

2021.05.02. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A tavalyi évzáró poszt óta nem született egy karakter sem a blogon, melynek elsődleges oka, hogy a testkábel csere óta köhintés nélkül teszi a dolgát a Punto így csak néhány, a működését nem befolyásoló apróságot kozmetikáztam rajta. Elsőként kapott egy garnitúra gyári dísztárcsát, ami fényéveket javított a megjelenésén.20210328_141930.jpgMivel tavaly túladtam az autóra egyáltalán nem passzoló alufelniken, vettem még egy garnitúra lemezfelnit, melyre két maradék garnitúrából válogattam össze négy még használható Hankook nyári gumit. Nem mondom, hogy evvel kell majd pályanapokra járni, de a hétköznapi, túlnyomórészt városi jövés-menéshez még tökéletesen megfelelnek.20210109_125826.jpgValamikor még februárban sikerült elhagyni a bal külső tükörszár már amúgy is ragasztgatott műanyag burkolatát, amit - szerencsére filléres tétel - egy utángyártott darabbal pótoltam.20210214_130254.jpgAztán amolyan megelőző jelleggel kicseréltük a fiatalabb JTD-kben használt, porladásra hajlamos Bosch injektor csatlakozókat a régi, masszívabb és tartósabb fajtára. Hibát ugyan még nem produkáltak, de a négyből kettő már elég esetlegesen volt a helyén, így mindenképp jó döntés volt kiváltani őket.20210301_121435.jpgAhogy jött a tavasz, felkerültek a fenti kerekek, és megejtettem az esedékes szervizét az autónak, melynek keretén belül kapott új olajat, olajszűrőt, légszűrőt, üzemanyagszűrőt, pollenszűrőt, és egy új sapkát a kiegyenlítőtartályra.20210302_154312.jpgAztán március végén ráncbaszedtem a tél által megcsócsált küszöböket az Alfáéhoz hasonlatos módon: csiszolás, Brunox, rozsdagátló alapozó, ahol kellett üvegszálas kitt, majd alvázvédő, fekete rozsdagátló festék, és még egy réteg alvázvédő.20210329_125046.jpgVégül mielőtt visszakerültek a gumidugók, alaposan kifújtam a küszöböket üregvédő spray-vel, ahonnan pedig a javítgatások miatt már amúgy is hiányzott a lyuk, fúrtam újat. Erős a gyanúm, hogy azért mentek ennyire tönkre ezek a részek, mert a foltozgatások alkalmával anno teljesen lezárták alulról a karosszériát, így ezek az üregek fel tudtak telni porral, sárral, vízzel.20210329_151054.jpgA lakatos - bár nem jósnő - amúgy is csak pár évet adott nekik, de így remélhetőleg már tudják is tartani ezt az "ütemtervet". Az, hogy ez még nálunk fog-e bekövetkezni, arra nem tudok választ adni, mert lassan egy hónapja a garázsban pihen a kisautó, és egyáltalán nem azért, mert működésképtelen lenne, hanem mert van másik. Hogy helyette, vagy mellette, az még a jövő zenéje, mindenesetre nem akarok semmit sem úgy elkapkodni, mint tavaly az Alfa eladásakor, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz...

Címkék: légszűrő fiat hankook felni szerviz dísztárcsa nyári gumi alkatrészek pollenszűrő gumik küszöb üzemanyagszűrő olajcsere karosszéria alvázvédő grandepunto injektorcsatlakozó üregvédő

Az évszázad üzlete...

2020.08.23. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

...vagy orbitális szopás? Nézőpont, és személyes preferenciák kérdése, de tény, hogy a koromhoz képest amúgy is elég tetemes mennyiségű ősz hajszálaim darabszáma megduplázódott az elmúlt egy-másfél hónapban. Ja még nem mondtam? Vettem egy "autót". Dőljetek hátra és kacagjatok, hogy ez nem veletek történik, mert hosszú és kínkeserves kilométerek vannak már a hátam mögött a szopórolleren, végig hegymenetben úgy, hogy a cél még mindig elképzelhetetlenül távolinak tűnik...img_1676.JPGPlusz adalék, hogy életünkben az egyéb rajtunk kívülálló körülmények is legalább ilyen rapszodikusan változtak meg több alkalommal is az elmúlt időszakban melynek következményeként meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket. Legelső felállás még nagyon hasonlított a most kialakult helyzethez, hisz elhatároztuk, hogy veszünk egy jó állapotú, fiatalabb, kevesebbet futott autót, mely belül elég nagy ahhoz, hogy akár családi autóként is kiszolgáljon hármunkat, ugyanakkor elég kicsi kívülről ahhoz, hogy gyermekem anyja is kellő magabiztossággal merje vezetni. Elég hamar kirajzolódott, hogy ezt számomra is szerethető formában csak egy Grande Punto tudja, így innentől már célirányosan csak ezt a típust kerestük. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon élveztem, hogy ismét elmerülhetek a magyar használt autó piac posványában, hisz már lassan négy éve nem vettem semmit, és ez nálam abszolút rekord időnek számít. Ugyanakkor mázsás súlyként nehezedett vállaimra a teher, miszerint "felelős családapaként" olyan autót kell válasszak, ami nem dönti sem azonnal, sem pedig a közeljövőben romba a költségvetést. Nos amíg ezeken a szűrőkön keresztül folyt a keresés, egyetlen valamire való autót sem találtam. Megnéztünk vagy négyet, de mindnél volt valami (rozsdás küszöb, oszlásnak indult beltér, esetleg a kettő együtt), amiről úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, első számú autó esetében nem megbocsátható dolgok, az egyetlen valóban jónak tűnő példányt pedig szó szerint az orrunk elől vitték el. Aztán egy este mikor már azon gondolkodtam, hogy miként szervezzem le az utat egy veszprémi autóhoz, megpillantottam az igényes hirdetések tárházában (fészbúk marketpléjsz) egy kék, 1.3 JTD-t itt helyben a munkahelyemtől alig egy kilométerre. Másnap hazafelé már meg is néztem, és a legdurvább az volt, hogy első blikkre nem, vagy csak alig észrevehetően volt rosszabb esztétikai állapotban, mint sok egymillió felett kínált társa. Ezt félmillióért hirdették, mondván váltó hibás és már nem akarnak rá költeni. Kipróbálva megállapítottam, hogy a váltóhiba mindösszesen egy kiemelni képtelen kuplung, ám mindkét küszöb rozsdásodik (nem vészesen, de javítani kell), indítást követően pedig csörög a vezérműlánc, és kicsit nehezebben is indul, mint kéne neki. Viszont van rajt műszaki, valaki előzőleg felújíttatta a komplett futóművet, szóval menet közben abszolút nem tűnt reménytelennek, így gyors fejszámolásba kezdtem, szem előtt tartva azt is, hogy ha netán mégis tényleg valami baja lenne a váltójának. A végeredményt annyira pofátlannak éreztem, hogy este inkább leírtam a hirdetőnek, hogy ennyi pénzt nekem nem ér meg, rengeteg munka van vele, és nem is akarom megbántani egy irreálisan alacsony árral. Aztán legnagyobb meglepetésemre olyan választ kaptam, ami abban a pillanatban átkattintott mindent a "B-tervre" - "300-ért vidd, a tied"...img_1682.JPGOké, újabb gyors fejszámolás, akkor marad az Alfa is, ez meg ha netán mégis zsákutca, akkor is lesz mivel járjunk. Egymás markába csaptunk, a flotta pedig bővült egy akkor még elindulni csak recsegő váltóval képes, kicsit karcos, kicsit horpadt, bal hátsó ajtaját kinyitni képtelen Grande Puntóval, amihez első dolgom volt megrendelni egy LUK kuplung szettet, és az összes szűrőt.img_1743.JPG Ezek cseréjére csak egy héttel később kaptam időpontot, de az általános lelakottság - amit ennyi pénzért már könnyű szívvel figyelmen kívül tudtam hagyni - számomra is biztosított elfoglaltságot délutánonként. Első körben lefejtettem és jó messzire hajítottam az utólagos üléshuzatokat, valamint kidobtam a már Isten tudja hány ember izzadtságától ragadó jófajta utólagos műbőr könyöklőt. Nos amit ez utóbbinál láttam, előrevetítette számomra, hogy egy igazi "szakembör" végezhetett több ízben beavatkozásokat az autón, s ez sajnos később is számtalanszor beigazolódott...img_1698.JPGA kartámasz fedelét igényesen farostlemezzel, az alját legalább négy különböző helyen és szögben behajtott 30-as facsavarral rögzítette, az ablakmosótartály kupakot egy akkumulátor pozitív sarujának takarójával pótolta. Az utolsó képen pedig a beltér első nedves ruhával történő áttörlése során kicsavart víz színe jól szimbolizálja az autó általános igénytelenségét.img_1703.JPG A beltérvilágításra rendkívül esztétikus kék ledek lettek ráragasztva, mindez rendkívül igényesen, a már kiégett szofita izzó mellé begyömöszölt vezetékekkel bekötve. A rádió nem volt rögzítve a helyén, kivéve pedig egy igazi össze-vissza sodorgatott szigetelőszalag tenger fogadott, ahol többek között ahelyett, hogy valahonnan kerestek volna gyújtás utáni áramot, nemes egyszerűséggel átkötötték egy 10cm-es vezetékdarabbal az állandó áramról (ergo a rádió szólhatott éjjel nappal amíg az akksi le nem merült). Ha ez még nem lett volna elég, valamilyen okból kifolyólag az eredeti antenna kábelről levágták az adaptert, és nagyon esztétikusan felragasztottak a szélvédőre egy utólagos antennát, melynek erősítőjéhez szintén a már elég viharvert ISO csatlakozón található fix 12V-ról vettek tápot. Magyarán ez is szívta az akksit nulla huszonnégyben ha kellett, ha nem. Ez utóbbit a huzat és a könyöklők társaságában szintén az első körben likvidáltam, melynek során sikerült fellelnem az autóvillamosság Paganinijének eddigi legszebb gyöngyszemét, az antenna testelésének bekötésében:img_1714.JPG Hagyok egy kis időt feldolgozni a látványt - igen, az ott egy régi alumínium 220V-os fali kábel, egyik vége az "A-oszolpba" tekert csavarra, másik az antenna körcsatlakozójára görbítve... Itt csapott meg újra a magyar rögvaló szele, előre jelezve, hogy tartogat még meglepetéseket ez az autó...img_1720.JPGEz utóbbira nem is kellett olyan sokat várni, hisz elég volt levennem a már messziről is tök bénán álló utángyártott lökhárítót. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy össze volt törve az eleje (hiányzó lámpafülek, szedett-vedett csavarok, ímmel-ámmal behányt hűtőrácsok, nem létező illesztési hézagok), de hogy a hűtőket konkrétan szinte semmi sem tartotta, az még engem is meglepett. A "szakembör" ugyanis gyorskötözővel próbálta elodázni a törött hűtőtartó keret cseréjét, és a logika valamint értelem legapróbb jelét is nélkülözve kötözött mindent mindenhez. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy fix pontot még véletlenül sem sikerült találnia, így mindösszesen annyit ért evvel az egésszel, hogy a három hűtő együtt lebegett a menetszélben. Ezt átmenetileg egy a bal nyúlvány végén átfúrt csavarral rögzítettem a kasznihoz, így ha már nem szakszerű és nem is szép, legalább áll, mint Katiban a gyerek. Aztán ha már úgyis hozzáfértem, a lehetőségeimhez képest próbáltam kicsit javítani a fényszórók állapotán. Túl sok időt és energiát nem akartam rájuk pazarolni a már említett fültörések miatt, de valamit azért javult a helyzet. Eddig durván egy hétvége két délutánja alatt sikerült eljutnom, majd megtörtént a várva várt kuplung csere és szerviz is.img_1757.jpgEttől olyannyira kellemes kis autóvá vált a Punto, hogy azon kaptuk magunkat, mindenhova vele megyünk, s a tervnek megfelelően mindketten imádjuk vezetni (igen, az oldalborda is), így tényleg feleslegessé vált két autót fenntartani. Átbeszéltük a dolgokat, s a  teljes családi konszenzus jegyében meghirdettem az Alfát. Közben rendületlenül irtottam ki az igénytelenséget a beltérből - kicseréltem a hátsó szakadt membrános recsegő hangszórókat, valamint az elvárásoknak megfelelően újra cseréltem ás átkötöttem a rádió csatlakozóit.img_1773.JPG Orvosoltam az egyik legtöbb kellemetlenséget okozó hibát is - a kilincsmechanizmus "megpatkolásával" (ismert hiba, ha valakit érdekel, több leírást is talál róla a neten) újra üzembiztosan nyithatóvá tettem a bal hátsó ajtót, valamint kicseréltem benne a teljesen széthullott ablakemelő szerkezetet. Valahol itt dördült el számomra a "Tour de Sop o'Roller" startpisztolya, hisz egy szerdai napon munkába menet egyre csak gyengült az autó, mígnem brutális kék füst kíséretében elkezdett fékevesztetten felpörögni a motor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez velem történt, így szinte rögtön lefullasztottam az autót, s a motor nem lett teljesen kuka.img_1801_1.JPGEredmény: az amúgy is tervezett nagyszerviz kicsit még nagyobb lett, s apránként egy kisebb afrikai ország GDP-jének megfelelő értékű 1.3 JTD alkatrészek kezdték ellepni az ekkorra már eladott Alfa csomagtartóját...

Folyt.köv.

Címkék: adásvétel légszűrő fiat szerelés szerviz antenna hangszóró kuplung alkatrészek fail beltér üzemanyagszűrő olajcsere fejegység nagyszerviz vízhűtő grandepunto

Minden ami szükséges - meg az is, ami nem...

2020.03.15. 07:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Januárban szereztem egy rendkívül fantáziadús névre keresztelt Proracing CR1 (CR, mint common rail) tuningboxot. Soha nem voltam híve az ilyesfajta teljesítménynövelésnek, hisz egy rendesen padon megírt szoftvernek ez a nyomába sem érhet, de mára a kettő közti árkülönbség, és a kíváncsiság miatt mégis úgy döntöttem teszek egy próbát.img_0811.JPGEnnél megfelelőbb pillanat úgysem lesz a 156-os életében, hisz relatíve új a kuplung, a vezérlés, jó a befecskendező rendszer, és újak a hajtókarcsapágyak is. Adott tehát egy elég masszív, mára a hozott problémáktól egészen jól megszabadított hajtáslánc, így elméletben ezeknek bírniuk kell a "plusz lóerőket" (az ígéret 135Le, és 325Nm a gyári 116 és 275 helyett).img_0608.jpg A fenntartásaim abból erednek, hogy ezek a plusz lóerők mindösszesen a ECU üzemanyagnyomás értékeivel történő játszadozásból fakadnak (ergo nyilván nem túl kifinomult), hisz tulajdonképp a gyári üzemanyagnyomás érzékelő jeleit módosítja a kütyü. Bekötése emiatt pofon egyszerű, a kapott vezetékköteg anyás végét az érzékelőre, az apásat pedig a motortéri kábelkötegbe kell csatlakoztatni (a kettő közt meg nyilván ott a tuningbox), s bár magam sem hittem, de valóban már az első méterek megtételénél érezhető, hogy jobban megy az autó, s ami miatt én elsődelgesen belevágtam, hogy alacsonyabb fordulatszámokról is sokkal finomabban indul meg, nincs remegés. Így kicsit több, mint 2000km tapasztalatával már bátran állítom, hogy működik a dolog. Persze nem ettől leszel a gyorsulási versenyek sztárja, de valamennyit valóban nőtt a teljesítmény, melynek következményeként sokat javult az autó vezethetősége is - a tartósságra meg majd úgyis csak az idő tudja megadni a választ - szóval egyelőre tetszik, marad a cucc (nem utolsó sorban ha az utód szintén 1.9, vagy esetleg 2.0 JTD lenne, úgy pillanatok alatt átszerelhető abba is).img_0585.JPGAztán ha már a hónap elején átléptük a 340 000-dik kilométert, a héten sort kerítettem az autó időszakos szervizére, melynek keretein belül kapott új olaj, üzemanyag, levegő és pollenszűrőket, valamint olajat. Eközben tűnt fel, hogy a már ragasztgatott levegőcső (a légszűrő és a turbó között) ismételten kilukadt, ahol könnyedén szűretlen levegőt (és falsot is, hisz a MAF után van a rendszerben) szív a motor.img_0799.jpg A bontott valószínűleg pont ugyanolyan öreg már, mint ami benne van, utángyártott pedig nincs elérhető a hazai alkatrészboltokban, így Lengyelországból sikerült összevadászni egy új, kisipari darabot. Ebből kifolyólag annyira azért nem méretpontos a dolog, de még bőven a beszerelhető kategória.img_0804.jpgTegnap erőt vettem magamon, és nekiláttam a cserének, ami meglepően simán, és relatíve gyorsan ment. Ennek ismeretében kár volt eddig halogatnom dolgot, már rég kicserélhettem volna...

Címkék: alfa romeo légszűrő szerelés szerviz pollenszűrő üzemanyagszűrő olajcsere 156 tuningbox sportwagon levegőcső proracing proracing cr1

Fék, műszaki, meg egy olajcsere

2019.04.07. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Március elején - az "üzemanyagfolyásos" mizériát követő szombaton - nekiláttam a már szokásosnak nevezhető tavaszi teendőimnek. Kicseréltem a légszűrőbetétet, a pollenszűrőt, valamint kifertőtlenítettem és ellenőriztettem a gázmennyiséget a klímában (kellett bele 200 gramm, mert csak 300 jött le az 500 helyett).img_7748.JPG Pár héttel később, a hónap végén emelőre került az autó. A terv az volt, hogy visszacserélem a nyári kerekeket, s kezelem a fenéklemez télen bekövetkezett - előzetesen apró kis felületi rozsdaként azonosított - elváltozását. Nem mondom, hogy az várt amire számítottam, hisz észrevettem, hogy a hátsó fékbetétek már kis híján vason vannak, s a fenéklemezen is (igaz nem ott ahol előzőleg vártam, hanem egy, a legelső alkalommal még más módszerrel javított helyen) találtam egy hüvelykujjnyi lukat.img_7883.JPGA sajnos már szokásosnak mondható munkafolyamat következett - csiszolás, Brunox, tömítőmassza, fólia, tömítőmassza, alvázvédő - de azokon a helyeken ahol már így javítottam, egészen jól tartja magát. Továbbra sem vagyok rá büszke, de csak kis felületen, és a karosszéria merevségét nem befolyásoló helyeken alkalmaztam a módszert (küszöbök, tartóelemek, és a fenéklemez nagy része szerencsére épek), ott is leginkább csak amiatt, hogy ne ázzon alulról a beltér.img_7898.JPGVégül április elején leműszakizott, és kapott hátra egy garnitúra Textar fékbetétet, valamint hogy teljes legyen a szerviz (az üzemanyagszűrőt szintén márciusban már cseréltem), lecserélték a motorolajat és az olajszűrőt is. Ez utóbbi maradt Bosch, de az olajban változás történt. Az évek óta használt Mobil helyett most az 5W-40-es Total Quartz 9000 Energy-re esett a választásom - eddig minden munkahelyemen Total kenőanyagokat használtunk, soha nem volt semmi panasz, így remélem az Alfának is megfelel.img_7887.JPGMűszakilag most kimagaslóan jó állapotnak örvend a 156-os, futóműve egyelőre hangtalan és feszes (kopp-kopp), fékei szinte újak elöl hátul, s az ülésfűtést valamint a leszigetelt tetőablakot leszámítva minden hibátlanul működik benne. Anno csak átmeneti megoldásnak indult, de lassan új rekorder lehet belőle. Ma már több, mint két éve megvan, ami eddigi kilenc autóm közül csak az E36-osnak és Puntónak sikerült - utóbbinak is csak úgy, hogy a nyarakat leszámítva végig garázsban pihent, s mindig volt mellette egy "első számú" járművem is.1071f26f.JPGGyerek mellett már nem csapong úgy az ember, de pont emiatt egyre nyilvánvalóbb az is, hogy kelleni fog valami praktikusabb, fiatalabb, kevesebb törődést igénylő járgány. Két évet még biztosan kaptam, hogy megálmodjam a helyes irányt, ugyanakkor a rajongás biztosan megmarad az öreg Sportwagon irányába...   

Címkék: alfa romeo légszűrő klíma szerelés szerviz nyári gumi total fék pollenszűrő olajcsere 156 műszaki vizsga alvázvédő sportwagon Falken

Egy gyors időszakos szerviz

2018.08.05. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Így, hogy elértük a 320 000 km-t, esedékessé vált az aktuális szerviz. Már rég beszereztem a szükséges alkatrészeket, így csak az időpontja volt kérdéses.img_6494.JPGMaradtam a már bevált márkáknál, így Bosch olajszűrő, és 5W-40-es Mobil Super 3000 olaj került a motorba egy új Febi leeresztőcsavar társaságában.img_6495.JPGAz én fejemben kialakult karbantartási programja az autónak a tavaszi levegő, és pollenszűrő, valamint minden megtett 10 000 km után olaj, olajszűrő, és gázolajszűrő csere. Ez utóbbit biztos van aki feleslegesnek tartja, de nem egy nagy összeg, a cseréje sem tart 15 percnél tovább, s ismerve a magyar gázolaj nem létező minőségét inkább így, mint ritkábban. Természetesen ebből is Bosch-t kapott.img_6504.JPGAztán ha már csápon volt az autó, ismét elfújtam egy flakon alvázvédőt ügyelve a kényesebb pontokra, hisz idén kezdeti terveimmel ellentétben biztos nem fogok odaérni a lakatoshoz, így ki kéne bírja jelentősebb romlás nélkül a jövő tavasszal esedékes műszaki vizsgáig. img_6503.JPGBár mindig a tél a kérdéses, de egyáltalán nem romlott az állapota a legutóbbi beavatkozás óta.

Címkék: alfa romeo szerviz üzemanyagszűrő olajcsere 156 alvázvédő Mobil Super 3000 sportwagon

Kenjük be sárral

2017.12.10. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Pár apróságot leszámítva töretlen lendülettel teszi a dolgát az Alfa. Pikk pakk eltelt 10 000 km az utolsó olajcserétől számítva, s ha emiatt úgyis műhelyben az autó, itt a lehetőség, hogy foglalkozzunk vele egy kicsit - de nézzük időrendben, mi történt október óta.img_4876.JPGElsőként felkerültek az új első féktárcsák (Delphi), és fékbetétek (Ferodo). Ég és föld a különbség, pedig ezt megelőzően sem panaszkodtam a fékhatásra. Eddigi autóim közül, talán ennek a legjobbak a fékei.img_4790_1.jpgMivel az Alfa Romeo futómű, és a magyar úthálózat még hellyel-közzel sem nevezhető egymással kompatibilisnek, rövid csendet követően mindig előjön valami újabb zirgés-zörgés, kopogás, mikor mi... Első körben kicseréltem a stabpálcákat, gondolván azok még a régiek, de maradt a kopogás, így azon kívül, hogy most már ezek is újak, nem hozták a várt eredményt.img_4795.JPGÚgy voltam vele, majd kiforrja magát, ha erősödik, talán könnyebben behatárolható lesz, hisz lógást ekkor még nem éreztünk sehol. Telt múlt az idő, november közepén sikerült szert tennem egy garnitúra új 15-ös Pirelli nyári gumira az idősödő Michelin-ek helyett, s valamikor ez idő tájt visszakerültek a Nokian téli kerekek, amikkel anno az autót vettem.img_4832.JPGÁtlépve a 310 ezredik kilométert is, be kellett tervezni az esedékes olajcserét, melyhez tudtam be kell szerezzek egy pár futómű alkatrészt is, hisz ekkorra már egészen durva fémes csattanások is jöttek az autó bal elejéből (mondtam, hogy kiforrja magát). Most már érezhető volt a lógás is, s legnagyobb meglepetésemre ismét a vásárláskor már cserélt felső lengőkarok szilentjei adták meg magukat. Ennyit bírt a Meisterteile, most itt is Delphikkel próbálkozunk.img_4788.jpgEzen felül ki lettek mosva az első biztonságiövek, kapott új Bosch olaj, és gázolajszűrőt a már bevált 5W40-es Mobil Super 3000 társaságában, valamint új váltóolajat (Tutela ZC75 Synt), egy bal alsó lengőkart (ha már a jobb úgyis új), jobb külső, és bal belső féltengely gumiharangot, valamint egy új Meat&Doria EGR szelepet. Ez eddig le volt húzva és dugózva, s bár nem vagyok a kipufogógáz visszavezetés nagy barátja, gondoltam ezekben a hideg időkben talán pozitívan fogja befolyásolni a motor hőháztartását, ha a bemelegedési fázisban az EGR hűtőn átáramló kipufogógázok is melegítik a vizet. ECU resetet nem csináltunk, így még tanulja a használatát, de így durván 100 km elteltével már sokkal ritkábban ránt be kettesben 2000-es fordulaton óvatos gyorsításnál.img_4879.JPGÉs akkor jött a feketeleves. Az volt a terv, hogy a fenéklemezen, és a rugótornyokon látható rozsdafoltokat megcsiszolom, Brunox-szal passziválom, majd saját kezűleg lefújom alvázvédővel. A csiszolás folyamán aztán a fenti kép tárult szemem elé (ezt leszámítva meglepően ép a kaszni). Egy körömnyi, s két kisebb tenyérnyi helyen viszont már átlyukadt a fenéklemez a hátsó részén. Mivel per pillanat millió egyéb hely van, ami pénzügyi fekete lyukként nyeli a családi kassza tartalmát, így olyan megoldást kellett találnom, amivel kibírja jövő nyárig, mikor remélhetőleg rendesen meg lesz csinálva.img_4896.JPG Szóval a megcsiszolt részeket lefújtam rozsdaátalakítóval, majd a lukakat - a címben is említett módon - karosszériatömítő, és egy nylon zsák darabjának segítségével eltüntettem, amit aztán jó vastagon betakartam még egy adag masszával és alvázvédővel . Ha megköt, jövő nyárig alkalmas lehet arra, hogy ne ázzon alulról az utastér, s talán nem is rohad már tovább. Erre az idő majd megadja a választ...img_4890.JPGVégezetül kifújtam a tornyokat is rücsivel, valamint a küszöbök belsejét üregvédővel. Nem vagyok rá büszke, de átmenetileg talán jó lesz...

Címkék: alfa romeo szerelés szerviz futómű téli gumi fék üzemanyagszűrő olajcsere karosszéria 156 stabilizátor gumiharang alvázvédő tutela egr Pirelli Mobil Super 3000 sportwagon féltengelygumiharang Nokian

Kényszerből szerelem

2017.07.09. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

És nem a szó "fizikai munkát" jelentő értelmében. Számomra is hatalmas meglepetés, de így az első közös 10 000km-en túl azt a konklúziót kell levonjam az Alfáról, hogy nagyságrendekkel kevesebb munkát ad, mint eddig bármelyik BMW-m. Az persze árnyalja a képet, hogy míg a bajorok amolyan hobbyjármű státuszban voltak nálam, addig a 156-os abszolút használati eszközként kezdte pályafutását. S ez pont amiatt, hogy mindezt a lehető legkevesebb törődést kérve tette ezidáig, megváltozni látszik. Kezdettől fogva szerettem, de ennyire "hálás" tényleg csak egy ilyen "menhelyi kutya" tud lenni, így előbb utóbb nekem is foglalkoznom kell vele a kötelező menetbiztonságon felüli dolgokon kívül is, mert egyszerűen megérdemli. img_3825.JPGÁprilisban sikeres műszaki vizsgát tett, minden probléma nélkül ment a dolog, de ez nem is volt kérdés. Ekkor került rá egy utángyártott motorburkolat a szanaszét törött gyári helyett, mely sokszor már menet közben is leért az aszfaltra. Ellentétben az E39-hez vásárolt darabbal, ez meglepően jól passzol, minden csavar helye meg, és hellyel közzel ott is van rajta, ahol lennie kell.img_3826.JPGA legidegesítőbb jelenség a tetőablak beázása volt, melynek a vége az lett, hogy amolyan igazi falusi mód "körbeszilóztuk" az üveget, és kivettem a biztosítékát, hogy még véletlen se nyomkodhassa senki a jövőben. Aki ismer tudja, hogy távol áll tőlem az effajta igénytelenség, s erre már csak amiatt kellett ráfanyalodjak, mert figyelembe véve az autó vételárát, egyáltalán nem volt gazdaságosan javítható a hiba. Mentségemre legyen mondva amit tudtam, azért megtettem, hogy maradhasson a tetőablak, mint működő extra - első körben a tetőkárpitot folyton átázó részen lebontva lokalizáltam (legalábbis ekkor még úgy gondoltam) a víz forrását. Úgy tűnt, hogy a bal "A-oszlopban" lefutó vízelvezető cső tetőablakhoz csatlakozó részénél szivárog a víz, melyre egy awab bilincset téve sikerült egy pofont adnom a szarnak - mondanom sem kell, ugyanúgy beázott.img_3895.JPGEkkor felmerült, hogy mi van, ha a túloldalon a szélvédő alatti esővályúban nem tud elfolyni a víz, melytől megtelik a cső, s emiatt csepeg felül a tetőkárpit mögé.img_3948.JPG Mint az alábbi képeken jól látszik, az elmélet megállta volna a helyét, mert egy zsák virágföldet sikerült eltávolítanom innen, de azon felül, hogy végre tiszta lett a csatorna, s le tudott folyni az esővíz, mindösszesen annyi haszna volt a dolognak, hogy megtudtam, az átmeneti szérián már a kesztyűtartó mögött van a pollenszűrő, és nem itt.img_3946.JPG Ha már megvolt a helye cseréltem pollenszűrőt, és kifertőtlenítettem a klímát, de a beázás maradt. Elkezdtünk állítgatni a mechanikán, hogy jobban álljon az üveg, melynek annyi gyakorlati haszna lett, hogy sikerült szintbe hozni a tetőlemezzel, s ezzel minimalizáltuk az addig elég jól észrevehető szélzajt, de az első eső alkalmával jobban beázott, mint eddig bármikor. Ekkor vált világossá, hogy új gumitömítés nélkül a régi napszítta kemény vacakkal sosem lesz ez jó, de annak az autó vételárának 15-20%-át is meghaladó értéke miatt egyszerűen nem éri meg tovább küzdeni, s meg kellett lépjük a fentiekben már említett legköltséghatékonyabb megoldást. Üvegtető természetesen maradt, napsütéses téli napokon jól fog jönni, de a nyithatóságot feláldoztuk az inkontinencia megszüntetésének oltárán...img_4098.JPGApránként a nagyszerviz is megtörtént az autón, kapott új levegő és üzemanyagszűrőt, s egy új levegőcsövet a régi toldozott-foldozott szar helyett az intercooler és a szívósor közé. Evvel megszűnt a hosszabb menet után álló helyzetben érezhető égett olajszag az utastérben, ugyanakkor sikerült előidéznünk egy eddig meg nem levő - s talán az első valódi hibát a 10 000km alatt - az autón.img_4096.JPGTörtént ugyanis, hogy egyszer csak hibalámpát gyújtott az autó, s teljesen elerőtlenedett. Másnap kiolvasva a turbónyomás (MAP - szívócsőnyomás) érzékelő szakadásával összefüggő hibakód volt a befecskendező számítógép hibamemóriájában. Ezt egy utángyártott ERA gyártmányúra cserélve (tudom nem a legjobb, de szombat délelőtt csak az volt helyben polcon) meg is oldódott a probléma.img_4100.JPGVégül megtörtént a vásárlás óta halogatott olajcsere is (Mobil 5W-40 Super 3000), melynek keretében kicseréltük a turbó és az intercooler közti gumicsövet is - legyen már új az is címszóval.img_4140.JPGUgyanekkor megejtettük a már szintén kezdetek óta esedékes kárpittisztítást is - ég és föld a különbség, szinte másik autó lett belülről.img_3942.JPGJelenlegi élethelyzetemből fakadóan szerintem maradni fog egy darabig az Alfa, s emiatt ha továbbra is ilyen hűséges társam lesz, megérdemel egy kis kényeztetést is. Az első futómű még mindig kopog egy kicsit, melyhez megvan minden alkatrész a csomagtartóban, de a bölcső leszereléséhez még hiányzik a kellő elszántság, de előbb utóbb meg kell ejtsük.img_4141.JPG Tél előtt kapni fog egy alvázvédelmet, s ha esetleg van valami probléma az alján, az javítva lesz. Jövőre mindenképp vezérlést kell rajta cserélni, valamint szeretném a lehetőségekhez képest vállalhatóvá tenni a külsejét is - tetőt, motorháztetőt, s a két lökhárítót ha meg tudom oldani jó áron, akkor újrafényztetem - s akkor kéne rá négy alufelni. Aztán ha tart a lendület ki kéne javíttatni a vezetőülés oldaltámaszának megrogyott töméseit is, hogy ismét úgy tartson, mint újkorában. Na majd meglátjuk...img_4060.JPGBár ismét nem sikerült elkapnom a pillanatot, de májusban futásteljesítményét tekintve hivatalosan is a "Magyarországon már eladhatatlan" kategóriába került az autó.

Címkék: alfa romeo légszűrő km szerviz beázás pollenszűrő üzemanyagszűrő olajcsere 156 műszaki vizsga napfénytető kárpittisztítás turbócső map szenzor motorburkolat Mobil Super 3000 sportwagon

süti beállítások módosítása