Stockholm szindróma

2022.03.06. 07:00 | Pinyti | 4 komment

Kapcsolatom a Toledóval talán leginkább ehhez a jelenséghez hasonlatos. Nem szeretem, de minden egyes "fogságában" töltött nappal jobban értékelem, s néha már a "kuplungzsinnyegést" is csak tompán, egyre távolabbról hallom.20220112_163045.jpgTeljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali külső tükörről nem tűnik el a pára, holott bizonyos külső hőmérséklet alatt az indítást követően automatikusan bekapcsol a tükörfűtés. Kimértük, áram volt, így cseréltünk egy tükörlapot. Filléres tétel volt, s azóta hibátlanul lefűti mindkét tükröt.20220206_134859.jpgAhogy átlépte a 190 000 km-t, januárban megejtettük az esedékes olajcserét. Nem cifráztam túl, egy MANN szűrő és Bárdis olaj maradt tavalyról, így ezek kerültek az autó motorjába, és kicseréltem a pollenszűrőt is. Ez utóbbit most csináltam először, s csak elismerően tudok szólni a német mérnökökről. Durván három perc alatt abszolválható a művelet az átgondolt elhelyezésnek és szerelhetőségnek köszönhetően. Laza kis ujjgyakorlat ez ahhoz képest, hogy az Alfa lábterében fejjel lefelé lógva láthatatlan csavarokat kellett keresgélni, majd egy a pollenszűrőnél jóval kisebb lukon keresztül ki és betuszkolni azt.20220114_160410.jpgAztán ha már úgyis műhelyben volt az autó, megnéztük miért kopog a jobb első futómű, amit cirka 2000 forintból orvosoltunk egy stabpálca cserével. Szintén felüdülés volt ez a 156 futóművére elköltött pénzek tekintetében, nem beszélve arról, hogy mindösszesen tíz percet vett el az életünkből ez a művelet.20220112_163724.jpgFebruár környékén feltűnt, hogy hideg reggeleken kicsit kelletlenül indul be valamelyik henger. Szikráztatós módszerrel ki is szűrtük, hogy a négyes henger izzítógyertyája már egész biztosan nem tölti be funkcióját, így kapott a régi Beru helyett egy új Bosch-t.20220222_155426.jpgMég szintén ebben a hónapban - pont a wellnessre indulás előtti nap - égett szagot éreztem az autó körül. Jobban odafigyelve már hallottam is, ahogy pattogva hűl ki jobb hátsó féktárcsa. Elérte a Toledót is a tipikus VW betegség, megszorult a kézifék mechanikája a féknyergen. Fogóval visszaállítottuk, és pár hétig nem használtam a kéziféket, majd február végén ezt is újra cseréltük.20220222_161403.jpgAztán kiváltandó a műszakira megtákolt, majd ismét tönkrement gyári pótféklámpát, befaragtam a helyére egy méretben passzoló, univerzális Hellát. Most végre ez is tökéletesen teszi dolgát.20220302_182325.jpgÉs ennyi. Jön, megy, teszi a dolgát rendületlenül, s hiába kűzdök ellene, apránként saját képére formál. Még januárban - pont azon a szombat délelőtt, amire az idei tél esett - családilag megnéztünk Keszthelyen egy benzines 159 SW-t, s eltekintve attól, hogy az állapota sem közelítette meg a Seat-ét, be kellett lássam, hogy amíg ekkora a gyerek, nem lesz Alfánk. Egyszerűen nem férünk el benne kényelmesen, pontosabban olyan kényelmesen, mint a Toledóban. Szégyen vagy sem, de eddigi elveimmel ellentétben - legyen minél alacsonyabb és sportosabb - ha le is cserélem, csak valami méretben hasonló, jellegét tekintve egyterű jöhet szóba.20220304_064840.jpgViszont a kínálatot napi szinten figyelve egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik ez abban az árkategóriában, amit még nyugodt szívvel hajlandó vagyok kiadni egy autóért, a környéken pedig szinte nincs is olyan (nyilván ennyi pénzért) amire előrelépés lenne lecserélni a Seat-ot.20220304_064748.jpgMert amint a mellékelt ábra is mutatja, egyáltalán nem rossz autó ez...

Címkék: seat szerelés szerviz futómű fék tükrök pollenszűrő féklámpa kézifék olajcsere féknyereg toledo pótféklámpa stabilizátor izzítógyertya tükörfűtés tükörlap

Nevemre vettem

2017.03.12. 14:30 | Pinyti | Szólj hozzá!

A héten végre nevemre került az Alfa, és több kevesebb sikerrel ugyan, de megpróbáltunk pár számomra idegesítő dolognak is a végére járni. img_3562.JPGMár az eredetvizsga alkalmával próbáltuk kideríteni az első futómű kopogásának okát, így rázópadon, terhelt futóművel, valamint csápos emelőn kilógatva is megvizsgáltuk, de igazán látványosan csak a bal felső "kis" lengőkar szilentjein érződőtt lógás. A jobb alsónál a gömbfej porvédő gumija ugyan ki van már repedve, de az még állt, mint Katiban a gyerek. Mivel az előző posztban már vázolt élethelyzetnek köszönhetően csak a legszükségesebbekre törekszünk - a régi énem már rendelt volna négy új komplett lengőkart, stabpálcákat, s talán még új stabrudat is, csak hogy megnyugodjon - első körben ezt a két szilentet cseréltük csak ki.img_3564.JPGA helyzet jelentősen javult, de még mindig van kopogás. Áprilisban műszaki, legkésőbb akkor ismét rázópadra kerül az autó, s remélem addig jobban ki is forrja magát, hogy könnyebben megtaláljuk a hibás alkatrészt. Mértünk lengéscsillapítót, és féket is, ekkor derült ki, hogy a kézifék sem csak érzésre darabos, de a jobb fele nem is igen fog, így  került az autóra két új kézifékkötél a régiek helyett - ez most olyan, mint a vaj...img_3566.JPGEzt követően elkerült az autó egy éjszakára a fóliás sráchoz, és a lehető legsötétebb fóliával le lett sötétítve az egész hóbelevanc a B oszloptól hátra. Jó lett, bár sötétben már kifelé se nagyon látni rajta - de legalább tuti nem lát be senki még nappal sem... :)img_3583.JPG Aztán legnagyobb meglepetésemre megjött a Pixelfix-től az új kijelző az infocenterhez, aminek beszereléséhez aznap még nem éreztem magamban kellő erőt, és milyen jól is tettem... Mert az, hogy szét kell bontani egy kicsit a műszerfalat, még önmagában nem riaszt el, volt már erre pár példa (sőt komplett műszerfal ki-be szerelésre is a Puntónál) eddigi pályafutásom során, de ekkor még nem volt világos, hogy miért is küldtek két ellenállást az új kijelző mellé. Mivel leírás nem volt hozzá, így gondoltam tuti más típusokba is stimmel ez a kijelző, hátha azokba kell, így gyorsan rögzítettem az új szalagkábeleit, és visszaszereltem az egész vackot a helyére. img_3570.JPGEkkor jött a meglepetés, ugyanis olyan halványan pislákolt még a védőfólia eltávolítását követően is, hogy szinte jobb volt a régi elfolyt vacak. Miután már vagy harmadszor vettem ki, és ellenőriztem, hogy tuti helyén van-e a szalagkábel, vagy nincs-e valami egyéb kontakthiba, beugrott a két kis ellenállás amit küldtek hozzá. Gyors telefon a cégnek, probléma felvázolva, e-mailben pedig már küldték is, hogy az infocenter nyáklapján hova, és melyik ellenállást kell beforrasztanunk ha gyenge a kijelző. S láss csodát, majd kisüti szemem, olyan fasza lett a cucc...img_3576.JPGVégül megjött az autóhoz való rádió beépítő keret is, így átkerült a MINI-ből az USB-s Kenwood fejegység, mert utálom, és nem is igazán járt sikerrel az fm transzmitteres próbálkozás a megfelelő zeneszámok vállalható minőségű megszólaltatásának érdekében...img_3586.JPG

Címkék: alfa romeo szerelés kijelző futómű fólia műszerfal kézifék 156 fejegység infocenter sportwagon

süti beállítások módosítása