Végre minden adott volt, hogy haladjak a Puntoval - a napsütéses enyhe időjárás végre egybe esett a szabad szombatommal. Már délelőtt kiköltöztem a garázsba, és az egész napot szereléssel töltöttem a friss levegőn, ami leírhatatlanul jól esett. Jobban is haladtam, mint terveztem, kora délután már a konyha padlója helyett ismét az autóban volt a műszerfal. Szépen elvezettem az összes vezetéket a műszerfal mögött, fix helyre rögzítettem a távirányítós központizár vezérlőt, majd úgy belejöttem, hogy készre szereltem a szellőzőrendszert is. Végre tökéletesen működik, fúj mindenhova, és az új fűtőradiátornak hála olyan erős a fűtés, mint még soha. Este hazahoztam a kormánykereket, hogy megtisztíthassam az alvázvédős kéznyomoktól. Ha ilyen szép idő lesz holnap, akkor még ezen a hétvégén bekerülhet a nagyszőnyeg, és a középkonzol is...
Update 2014.02.16.: A délelőttöt ismét a garázsban töltöttem, bár lényegesen kevesebb dolognak sikerült a végére érnem, mint terveztem. Mivel sokat akart a szarka, kivittem a nagyszőnyegen kívül a komplett középkonzolt, és a teljes hátsó traktust is (ülések, és a felújított oldalkárpitok), de sajnos ez utóbbi meg is rekedt a logisztikánál, ugyanis beszerelni már nem volt időm. Kezdésnek kivettem a vezetőülést, és lefújtam feketére a javított üléssínt. Amíg száradt, egy alapos takarítással folytattam, kiporszívóztam a bitumenlapokra behordott port és egyéb koszt, valamint kitörölgettem a küszöböket. A gumikéderek alatt sajnos kellemetlen meglepetés várt: rozsdás a perem, szóval ezt is kezelésbe kell vennem (ezen kívül a bal hátsó sárvédő peremezésénél, és szintén a balos küszöb oldalán látszik egy kis pörsenés), még mielőtt készre szerelem az autót.
Aztán amikor kellően tiszta volt minden, betettem az alaposan kitisztított (már kiszerelésekor háromszor át lett mosva) szőnyeget.
Lassan azért kezd autó formája lenni...