Epilógus

2021.08.29. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Érdekes mód soha nem tudtam rá haragudni, de finoman szólva sem volt egy sikertörténet a Grande Puntóval eltöltött, szinte napra pontosan egy esztendő, s mintegy 10 000km. Valószínűleg amiatt, mert tudom honnan hoztam vissza - adva így még pár évet a kis autónak - hisz egészen biztos vagyok benne, ha nem mi vesszük meg, már valószínűleg kivonták, és elbontották volna.20210524_140355.jpgSzóval amíg tűnődtem a sorsát illetően, valamikor májusban kapott két új JVC hangszórót ez első ajtókba, mert egy nap elnémult a bal első, még gyári darab. A csere már pikk-pakk ment, nem először szedtem le az ajtókárpitokat. A hangzás tükrözte az új hangszórók árát, de ezek legalább szóltak...20210516_125806.jpgAztán úgy döntöttünk felesleges megtartani, így július 14-én el is vitte egy srác Pestre. Persze ez sem ment ilyen egyszerűen, mert Fehérvártól szó szerint vitte, hisz onnan tréleren tette meg az utat. Ahogy alkalma nyílt rá, még hátba szúrt a kis mocsok, ugyanis az autópályán megadta magát az általam már cserélt, az EGR-hez hasonlatosan szintén Meat&Doria gyártmányú üzemanyag szivattyú a tankban. Szerencsére kulturáltan rendeztük ezt a kis fiaskót, így - másfél hónap elteltével, s hogy már átíratta le merem írni - remélhetőleg végleg különváltak útjaink, s evvel jelképesen is pont kerül életem ezen sikerekben csak mérsékelten gazdag időszakának végére...

Címkék: adásvétel fiat hangszóró üzemanyagszivattyú grandepunto

Mihez kezdjek veled?

2021.05.02. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A tavalyi évzáró poszt óta nem született egy karakter sem a blogon, melynek elsődleges oka, hogy a testkábel csere óta köhintés nélkül teszi a dolgát a Punto így csak néhány, a működését nem befolyásoló apróságot kozmetikáztam rajta. Elsőként kapott egy garnitúra gyári dísztárcsát, ami fényéveket javított a megjelenésén.20210328_141930.jpgMivel tavaly túladtam az autóra egyáltalán nem passzoló alufelniken, vettem még egy garnitúra lemezfelnit, melyre két maradék garnitúrából válogattam össze négy még használható Hankook nyári gumit. Nem mondom, hogy evvel kell majd pályanapokra járni, de a hétköznapi, túlnyomórészt városi jövés-menéshez még tökéletesen megfelelnek.20210109_125826.jpgValamikor még februárban sikerült elhagyni a bal külső tükörszár már amúgy is ragasztgatott műanyag burkolatát, amit - szerencsére filléres tétel - egy utángyártott darabbal pótoltam.20210214_130254.jpgAztán amolyan megelőző jelleggel kicseréltük a fiatalabb JTD-kben használt, porladásra hajlamos Bosch injektor csatlakozókat a régi, masszívabb és tartósabb fajtára. Hibát ugyan még nem produkáltak, de a négyből kettő már elég esetlegesen volt a helyén, így mindenképp jó döntés volt kiváltani őket.20210301_121435.jpgAhogy jött a tavasz, felkerültek a fenti kerekek, és megejtettem az esedékes szervizét az autónak, melynek keretén belül kapott új olajat, olajszűrőt, légszűrőt, üzemanyagszűrőt, pollenszűrőt, és egy új sapkát a kiegyenlítőtartályra.20210302_154312.jpgAztán március végén ráncbaszedtem a tél által megcsócsált küszöböket az Alfáéhoz hasonlatos módon: csiszolás, Brunox, rozsdagátló alapozó, ahol kellett üvegszálas kitt, majd alvázvédő, fekete rozsdagátló festék, és még egy réteg alvázvédő.20210329_125046.jpgVégül mielőtt visszakerültek a gumidugók, alaposan kifújtam a küszöböket üregvédő spray-vel, ahonnan pedig a javítgatások miatt már amúgy is hiányzott a lyuk, fúrtam újat. Erős a gyanúm, hogy azért mentek ennyire tönkre ezek a részek, mert a foltozgatások alkalmával anno teljesen lezárták alulról a karosszériát, így ezek az üregek fel tudtak telni porral, sárral, vízzel.20210329_151054.jpgA lakatos - bár nem jósnő - amúgy is csak pár évet adott nekik, de így remélhetőleg már tudják is tartani ezt az "ütemtervet". Az, hogy ez még nálunk fog-e bekövetkezni, arra nem tudok választ adni, mert lassan egy hónapja a garázsban pihen a kisautó, és egyáltalán nem azért, mert működésképtelen lenne, hanem mert van másik. Hogy helyette, vagy mellette, az még a jövő zenéje, mindenesetre nem akarok semmit sem úgy elkapkodni, mint tavaly az Alfa eladásakor, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz...

Címkék: légszűrő fiat hankook felni szerviz dísztárcsa nyári gumi alkatrészek pollenszűrő gumik küszöb üzemanyagszűrő olajcsere karosszéria alvázvédő grandepunto injektorcsatlakozó üregvédő

Aprólék

2020.11.22. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Evidens, hogy egy ennyire szétbontott autón a használatbavétel után előjön még egy s más - ez alól nem képez kivételt a Punto sem - így nézzük időrendi sorrendben azt a pár apróságot, amit javítottam az utolsó bejegyzés óta.img_20201108_143844_532.jpgVétel óta idegesített, hogy a jobb első ajtó nem marad nyitva a törött ajtóhatároló miatt, de míg rá nem akadtam a fiatalkatreszek.hu webshopra, úgy tudtam, hogy ebből csak gyári van, horror áron. Itt viszont árulnak utángyártottat egy-két ezer forintért, így be is szereztem egy darabot, és pikk-pakk kicseréltem.20201017_131323.jpgElég nagy ugrást jelent ez komfort tekintetében, hisz végre már nem akarja az autó állandó jelleggel térd alatt csonkolni a jobb egybe beszálló utasok lábát. Aztán készíttettem az Alfáéhoz hasonlatos matricát, hogy evvel is egy kicsit jobban magaménak érezzem az autót.20201017_140112.jpgEső után feltűnt, hogy rozsdás víz folyik a küszöbök lakatos által alvázvédővel lefújt részeiből. Említette, hogy egy két éven belül szükség lesz a küszöbök komplett cseréjére, de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet:20201023_125815.jpgAzt meg pláne, hogy nem vette a fáradtságot, hogy megcsiszolja, majd még ha csak átmenetileg is, de felvarrjon egy 15x5cm-es lemezdarabot a bal küszöb végére. Pár cifra káromkodás kíséretében megszüntettem az anyagfolytonossági hiányt, aztán majd meglátjuk mennyire tesz be neki a tél - jövő nyáron műszaki, addig úgyis kiforrja magát ez a helyzet...20201023_141707.jpgEmiatt telibe fújtam mindkét küszöböt alvázvédővel, megszüntetve ezzel a lakatos által művészinek gondolt random fekete foltokat - így legalább egységes az egész.20201102_154609.jpgAztán kapott egy új üzemanyag szivattyút a tankba a régi zajos vacak helyett, valamint intéztem hozzá egy akksit, és egy zárható tanksapkát is. Egyik este munkából hazafelé beesett a kuplungpedál. Gondoltam megadta magát az alsó munkahenger, így kuplung nélkül váltogatva lépésben hazavergődtem a parkolóba. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy motorháztetőt felnyitva fékfolyadékban úszott a motortér, ám ahogy a telefonnal világítottam, feltűnt egy sehova nem vezető gumicső. Visszadugtam az alsó munkahengerre, bepattintottam a biztosító gyűrűt, és láss csodát azóta is hibátlanul teszi a dolgát. Feltehetően a kuplungozás alkalmával nem rögzítették ezt tökéletesen, s eddig tartott, míg kirázkódott a helyéről.   20201120_140457.jpgVolt egy kis olajszivárgás a termosztát tájékán. Jobban megvizsgálva világossá vált, hogy vákuumszivattyú alatti tömítés adta meg magát, így a napokban azt is újra cserélve sikerült relatíve porszárazzá tenni a motorteret - reméljük így is marad ez egy jó darabig...

Címkék: fiat akkumulátor téli gumi küszöb alvázvédő tanksapka fékfolyadék ajtóhatároló üzemanyagszivattyú grandepunto

190 000 km

2020.11.18. 20:51 | Pinyti | Szólj hozzá!

20201118_175648.jpg

Címkék: fiat km grandepunto

Lassan összeáll

2020.10.11. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ahogy visszatért az erő, s használni kezdtük a Puntót, néhány kilométer elteltével ismét kigyulladt a hibalámpa. Csak ez most pont amiatt történt, amitől végre jó lett az autó, ugyanis feltűnt neki, hogy nincs áramlás az EGR-nél.img_20200913_205052_909.jpg Ez furcsa is lenne egy teljesen ledugózott szelep esetében, így elkezdtem keresni a megoldást, miként iktathatom ki ezt a számomra már teljesen irreleváns hibajelzést. Software-esen is kiírható lenne belőle ez a funkció, de sokalltam amennyit elkértek volna egy ilyen "upgrade"-ért cserébe, így inkább az ebay-ről rendeltem egy EGR szimulátort. Ezt a kis elektronikát a légtömegmérőre, valamint a motortéri kábelköteg EGR-hez és légtömegmérőhöz tartozó csatlakozójába kell bekötni, így elhitetve a motorvezérlővel, hogy teljesen zökkenőmentesen funkcionál a kipufogógáz visszavezetés.20200914_084352.jpgInnentől motorikusan hibamentessé vált az autó, s folytathattam az apró zavaró dolgok felszámolását, amit az ominózus turbóhalál félbeszakított. Nagyon rondák voltak például a rozsdalepte fékdobok, amiket egy kis drótkefés tisztítás után matt feketére fújtam.20200922_165453.jpgAztán - készülvén a télre - vettem egy garnitúra lemezfelnit (rajtuk tipikusan nem árképző gumikkal, amik azóta mentek is a kukába), s egy alapos tisztítást követően újrafestettem és lelakkoztam őket. Közben vásároltam rájuk vadonat új Firestone Winterhawk 3-as téligumikat, amiket egy szombati napon fel is szereltettem, hogy majd csak át kelljen cserélni őket a rossz idő beálltával.20200921_154428.jpgFeltűnt az is, hogy nagy esőben beázik a csomagtartó a bal oldalon. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy ezen a részen is törött volt az autó (Depo hátsó lámpa, és elég esetleges hézagok a csomagtérajtónál), de arra azért nem számítottam, hogy a bal hátsó lámpa mögötti három szigetelő elemből (két gumidugó a lámpa pöckeihez, és egy szivacs a kábelcsatlakozónál középen) konkrétan egy sincs meg, és maga a csatlakozó is már ki van váltva rendkívül igényesen fixre forrasztott vezetékekkel.20200930_121244.jpg A gumidugókat sikerült pótolnom, a csatlakozót pedig a garázsban elfekvő vékony öntapadós kédergumival ragasztottam körbe. A tapasztalatok eddig pozitívak, úgy néz ki sikerült evvel vízhatlanná tenni a csomagteret. Aztán pont került az egyik legégetőbb probléma végére is - az autó küszöbei ugyanis mindkét oldalon hagytak némi kivetnivalót. A jobbos, ahol valami szakmunkás beszakította azt egy emelővel már elég rendesen rozsdásodásnak is indult.20201005_091144.jpgKedd este otthagytam a lakatosnál, aki péntek reggelre kijavított minden kérdéses rész, valamint fekete alvázvédővel le is fújta őket, ahol szükséges volt.20201009_160546.jpgHa már benne voltunk kértem, hogy az alját se hagyja érintetlenül, így az is kapott egy vastag védőréteget - remélem így kibír még egy pár évet...20201009_155318.jpgBe lett állítva a futómű is, megoldva evvel az állandó jelleggel jobbra álló kormánykerék problémáját. Ennek javításával egyébként több verzióban is próbálkoztam (kormánykerék/kormánykardán elforgatása 1-2 bordával, ám mint utólag kiderült, ennél a modellnél ez sajnos nem megoldható), de csak ez vezetett megoldásra. Az értékeket látva egyértelműen ráfért, függetlenül attól, hogy nem húzott, nem ette a gumit, csak a kormányközép nem volt megfelelő.20201008_161103.jpg Végül szereztem két új gázteleszkópot a csomagtérajtóhoz, melyeket ki is cseréltem. Remélhetőleg így már nem okoz több sérülést az oldalborda buksiján, és a fiam sem lesz veszélyben az eddig alkalmanként visszazuhanó ajtó miatt.20201009_160750.jpgNapról napra jobban szeretem, ahogy kezd összeállni...

Címkék: fiat felni festés téli gumi firestone lemezfelni gumik futóműállítás karosszéria lakatolás alvázvédő egr grandepunto egrszimulátor

Végülis "heppiend"

2020.09.13. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

1640480.jpgOtt hagytam félbe a történetet, hogy a motorfelpörgéssel járó turbóhalált követően másfél hétig a cég udvarán rostokolt a Punto, én meg vettem hozzá a teljesség igénye nélkül egy új turbót, termosztátot, vezérműlánc készletet, vízpumpát, segédszíjat feszítővel és főtengelyszíjtárcsával, olajat, olajszűrőt, friss fagyállót, és egy Meat&Doria gyártmányú EGR szelepet (ez utóbbi még kulcsfontosságú lesz a történetben). Aztán kötélvégen átkerült a kollégámhoz, aki nekiállt, és szépen be is építette a fent felsorolt alkatrészeket. Abban maradtunk, hogy ha valamit problémásnak lát, inkább szóljon, hisz ha már úgyis ennyire elharapódzott a dolog, legyen megcsinálva rendesen, mert egy ekkora invesztíciót követően az időszakos szervizeken kívül néhány évig nem szeretnék a motorjához hozzányúlni.img_1841_1.JPGEnnek folyományaként kapott az autó új olajteknőt, izzítógyertyákat, felső motortartóbakot, és kérésemre egy új kartergáz lecsapatót is (ha nem muszáj nem szeretném többet átélni, ahogy olajhajtásúvá válik a motor). Ezek durván egy hét alatt történtek, mert péntek délután kaptam vissza az autót. Ezzel a lendülettel értesítettem is az Alfa vevőjét, hogy jöhet az addig még általunk használt autóért, csak avval nem számoltam, hogy a Punto motorjára elköltött kisebb vagyon ellenére az rosszabb lesz, mint valaha volt. Az eredeti 75-ből talán 20 döglődő kiscsikó volt hadra fogható, a végsebesség valahol 90km/h környékén alakult negyedik fokozatban padlógázon, és hidegen minden gyorsításra tipikus injektorhibára utaló csörgő hang kíséretében került sor.img_1873_1.JPGMivel már vásárláskor is túl sok és elég gázolajszagú volt benne az olaj, valamint állandó jelleggel hosszabban kellett tekertetni indítózáskor, elég egyértelműnek tűnt, hogy az injektoroknak is megadta a kegyelemdöfést a hengerekben lezajlott olajos kényszergyulladás. Ismét műhelybe került az autó, ahol ki lettek szerelve a porlasztók. Jól látszott, hogy csak az egyes és kettes hengerekben volt normális égés, a hármas és négyes injektorok tocsogtak a gázolajban.img_1907.JPGEzeknek egy új tömítéskészlet társaságában négy bevizsgált, bontott porlasztó állta a helyét, mellyel újra finoman járt a motor, és sikerült megdupláznunk az autó teljesítményét - érzésre karcoltuk a 40 lóerőt, lejtőn pedig már bele-bele nyaltunk a 110km/h-ba is. A nehézkes indítás viszont maradt, s mindezt masszív szürke gázolajfüst társaságában produkálta (hidegen pedig állandóan rángatott, s még a fentinél is gyengébb kelletlenebb volt), így kezdett egyértelmű lenni, hogy valami a levegőrendszer tájékán sincs rendben - ergo hiába az új turbófeltöltő, a turbónyomás mégsem megfelelő.img_1938_1.JPGEkkor sikerült egy hangyányi kis részsikert elérnem a railcsőben található üzemanyagnyomás szabályzó szelep cseréjével. Jól látható, hogy a régin levő mikroszűrő el volt már dugulva, így az egész egységet egy új Bosch-ra cserélve sikerült végre normálisan indíthatóvá tenni az autót. Persze turbónyomás ettől még nem volt, így vettem bele egy új szívócsőnyomás érzékelőt is. A hibajelenség nem változott, sőt elkezdte hibalámpa kíséretében a P0101 - légtömegmérő határértéken kívül hibát dobálni.img_1949.JPGElég hosszan kísérleteztem légtömegmérők csereberéjével, vezetékek méricskélésével, valamint csatlakozók lehúzogatásával, de a helyzet jottányit sem változott. A hibakód lehetséges forrásai közül már csak három maradt - eltömődött katalizátor, vagy valami dugulás a szívó/nyomó oldalon, vagy hibás EGR. Mivel ez utóbbi teljesen új volt, így inkább a turbót, és a katalizátort bontottam le egyik délután az autóról.img_1958.JPGVolt benne korom rendesen, hisz ki tudja mióta használhatták halódó porlasztókkal, így ez alátámasztani látszott az elméletet, miszerint ennek eltömődése miatt nem tud kellő fordulatszámra pörögni a turbófeltöltő. Éjszakára beáztattam hideg zsíroldóba, majd másnap a régi munkahelyemen átmosattam gőzborotvával. Ennek eredménye lett a jobb alsó képen látható apró darabokra málló kerámia. Nem voltam boldog, hisz napokra ismét parkolópályára került a projekt, de diplomatikusan maradjunk annyiban, hogy végül ez is "meg lett oldva".img_1973.JPGEnnek annyi értelme volt, hogy az ismét szabadon átjárható kipufogó az összerakást követő első indításnál kitolta magából a csőben is lerakódott nem gyenge korommennyiséget, valamint az emiatt leszerelt ventilátorkeretben fény derült a szétolvadt előtétellenállásra is. Nyilván ebből is vettem egy újat, csepp volt ez ekkor már az autót körülvevő szartengerben, hisz sem a jelenség, sem pedig a hozzá tartozó hibakód nem változott, így vettem egy mély lélegzetet, és lebontottam az intercoolert, valamint az EGR-t, és a szívósort...20200906_133123.jpgA látvány lelombozott, és nem azért, mert bármi annyira el lett volna kokszosodva, vagy dugulva, hogy az befolyásolhatta volna az autó menettulajdonságait, hanem mert alapvetően minden meglepően tiszta és átjárható volt, amitől pedig mennie kellett volna az autónak. Persze ha ehhez már le kellett bontsam az EGR-t, egy hirtelen ötlettől vezérelve régi jó szokásomhoz híven - és függetlenül attól, hogy egy teljesen új, utángyártott darabról beszélünk - lefalaztam azt egy a szelep és a hőcserélő közé gyártott lemezzel.20200906_143513.jpgNyilván ha már ennyit melóztam, semmi sem került vissza koszosan, alkatrészmosóban amennyire csak tudtam tisztára mostam a szívósort, és az intercoolert is.20200908_070720.jpgEkkor már nem bíztam semmiben, magányosan róttam köreim végig hegymenetben a szopórolleren, de legnagyobb meglepetésemre szerda reggel az összerakást követően ahogy kifordultam a garázssorról, és gázt adtam, az autó akkorra már rég feledésbe merült módon - igaz heves süvítés kíséretében - de vad vágtába kezdett. Az öröm amit ekkor éreztem, leírhatatlan volt, talán életemben nem szívtam még ennyit egy autómmal sem. Végig az új, de utángyártott EGR szelep nyitogatta magát össze-vissza, eleregetve evvel a turbónyomást. Apróság, de a süvítés abból adódott, hogy a szelep és a hőcserélő közé beszerelt lemez miatt a szívósorra csatlakozó fémcső már nem pont oda esett, ahol a bilincs tökéletesen oda tudta volna szorítani, így kollégám - mivel itt már úgysem áramlik semmi - behegesztette azt, megszüntetve evvel a kifújást.20200909_153408.jpgMivel kicsit egybefolyik már ez a grandiózus sztori, így időrendileg pontosan nincs meg a helye, de átszereltem az Alfából kimentett Kenwood fejegységet, és a szivargyújtó helyére szerelhető töltésjelzős USB aljzatot, valamint kapott egy új ablakmosó beöntőt a régi hiányos helyett.img_1923.JPGBár akad még tennivaló (lesz még poszt ne aggódjatok), de leírhatatlanul jó lett az autó. 75 lóerejéhez mérten erős, dinamikus, s nem utolsó sorban sokkal finomabban használható (főként városban), mint az Alfában is levő 1.9-es. Próbálkoztam ugyan a 156-osban használt tuningbox beszerelésével, de attól bár érezhetően jobban húzott az autó, de a karakterisztikáját, ami annyira finom, azt teljesen hazavágta. Rám amúgy is nyugtatólag hat a kis 1.3-assal autózás (s nem csak a 4-essel kezdődő fogyasztásadatok miatt), eszembe sem jut úgy haladni vele, mint ahogy az Alfa esetében oly sokszor tettem, így tökéletesen elég amit gyárilag teljesít...

Címkék: usb turbó fiat szerelés diagnosztika vezérlés injektor katalizátor alkatrészek termosztát beltér görgő olajcsere olajteknő légtömegmérő intercooler szívósor vízpumpa hosszbordásszíj egr motortartó fejegység izzítógyertya rángat check engine nagyszerviz üzemanyagnyomás szabályzó map szenzor szívócsőnyomás érzékelő főtengelyszíjtárcsa kartergázszűrő ventillátorellenállás grandepunto P0101

Az évszázad üzlete...

2020.08.23. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

...vagy orbitális szopás? Nézőpont, és személyes preferenciák kérdése, de tény, hogy a koromhoz képest amúgy is elég tetemes mennyiségű ősz hajszálaim darabszáma megduplázódott az elmúlt egy-másfél hónapban. Ja még nem mondtam? Vettem egy "autót". Dőljetek hátra és kacagjatok, hogy ez nem veletek történik, mert hosszú és kínkeserves kilométerek vannak már a hátam mögött a szopórolleren, végig hegymenetben úgy, hogy a cél még mindig elképzelhetetlenül távolinak tűnik...img_1676.JPGPlusz adalék, hogy életünkben az egyéb rajtunk kívülálló körülmények is legalább ilyen rapszodikusan változtak meg több alkalommal is az elmúlt időszakban melynek következményeként meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket. Legelső felállás még nagyon hasonlított a most kialakult helyzethez, hisz elhatároztuk, hogy veszünk egy jó állapotú, fiatalabb, kevesebbet futott autót, mely belül elég nagy ahhoz, hogy akár családi autóként is kiszolgáljon hármunkat, ugyanakkor elég kicsi kívülről ahhoz, hogy gyermekem anyja is kellő magabiztossággal merje vezetni. Elég hamar kirajzolódott, hogy ezt számomra is szerethető formában csak egy Grande Punto tudja, így innentől már célirányosan csak ezt a típust kerestük. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon élveztem, hogy ismét elmerülhetek a magyar használt autó piac posványában, hisz már lassan négy éve nem vettem semmit, és ez nálam abszolút rekord időnek számít. Ugyanakkor mázsás súlyként nehezedett vállaimra a teher, miszerint "felelős családapaként" olyan autót kell válasszak, ami nem dönti sem azonnal, sem pedig a közeljövőben romba a költségvetést. Nos amíg ezeken a szűrőkön keresztül folyt a keresés, egyetlen valamire való autót sem találtam. Megnéztünk vagy négyet, de mindnél volt valami (rozsdás küszöb, oszlásnak indult beltér, esetleg a kettő együtt), amiről úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, első számú autó esetében nem megbocsátható dolgok, az egyetlen valóban jónak tűnő példányt pedig szó szerint az orrunk elől vitték el. Aztán egy este mikor már azon gondolkodtam, hogy miként szervezzem le az utat egy veszprémi autóhoz, megpillantottam az igényes hirdetések tárházában (fészbúk marketpléjsz) egy kék, 1.3 JTD-t itt helyben a munkahelyemtől alig egy kilométerre. Másnap hazafelé már meg is néztem, és a legdurvább az volt, hogy első blikkre nem, vagy csak alig észrevehetően volt rosszabb esztétikai állapotban, mint sok egymillió felett kínált társa. Ezt félmillióért hirdették, mondván váltó hibás és már nem akarnak rá költeni. Kipróbálva megállapítottam, hogy a váltóhiba mindösszesen egy kiemelni képtelen kuplung, ám mindkét küszöb rozsdásodik (nem vészesen, de javítani kell), indítást követően pedig csörög a vezérműlánc, és kicsit nehezebben is indul, mint kéne neki. Viszont van rajt műszaki, valaki előzőleg felújíttatta a komplett futóművet, szóval menet közben abszolút nem tűnt reménytelennek, így gyors fejszámolásba kezdtem, szem előtt tartva azt is, hogy ha netán mégis tényleg valami baja lenne a váltójának. A végeredményt annyira pofátlannak éreztem, hogy este inkább leírtam a hirdetőnek, hogy ennyi pénzt nekem nem ér meg, rengeteg munka van vele, és nem is akarom megbántani egy irreálisan alacsony árral. Aztán legnagyobb meglepetésemre olyan választ kaptam, ami abban a pillanatban átkattintott mindent a "B-tervre" - "300-ért vidd, a tied"...img_1682.JPGOké, újabb gyors fejszámolás, akkor marad az Alfa is, ez meg ha netán mégis zsákutca, akkor is lesz mivel járjunk. Egymás markába csaptunk, a flotta pedig bővült egy akkor még elindulni csak recsegő váltóval képes, kicsit karcos, kicsit horpadt, bal hátsó ajtaját kinyitni képtelen Grande Puntóval, amihez első dolgom volt megrendelni egy LUK kuplung szettet, és az összes szűrőt.img_1743.JPG Ezek cseréjére csak egy héttel később kaptam időpontot, de az általános lelakottság - amit ennyi pénzért már könnyű szívvel figyelmen kívül tudtam hagyni - számomra is biztosított elfoglaltságot délutánonként. Első körben lefejtettem és jó messzire hajítottam az utólagos üléshuzatokat, valamint kidobtam a már Isten tudja hány ember izzadtságától ragadó jófajta utólagos műbőr könyöklőt. Nos amit ez utóbbinál láttam, előrevetítette számomra, hogy egy igazi "szakembör" végezhetett több ízben beavatkozásokat az autón, s ez sajnos később is számtalanszor beigazolódott...img_1698.JPGA kartámasz fedelét igényesen farostlemezzel, az alját legalább négy különböző helyen és szögben behajtott 30-as facsavarral rögzítette, az ablakmosótartály kupakot egy akkumulátor pozitív sarujának takarójával pótolta. Az utolsó képen pedig a beltér első nedves ruhával történő áttörlése során kicsavart víz színe jól szimbolizálja az autó általános igénytelenségét.img_1703.JPG A beltérvilágításra rendkívül esztétikus kék ledek lettek ráragasztva, mindez rendkívül igényesen, a már kiégett szofita izzó mellé begyömöszölt vezetékekkel bekötve. A rádió nem volt rögzítve a helyén, kivéve pedig egy igazi össze-vissza sodorgatott szigetelőszalag tenger fogadott, ahol többek között ahelyett, hogy valahonnan kerestek volna gyújtás utáni áramot, nemes egyszerűséggel átkötötték egy 10cm-es vezetékdarabbal az állandó áramról (ergo a rádió szólhatott éjjel nappal amíg az akksi le nem merült). Ha ez még nem lett volna elég, valamilyen okból kifolyólag az eredeti antenna kábelről levágták az adaptert, és nagyon esztétikusan felragasztottak a szélvédőre egy utólagos antennát, melynek erősítőjéhez szintén a már elég viharvert ISO csatlakozón található fix 12V-ról vettek tápot. Magyarán ez is szívta az akksit nulla huszonnégyben ha kellett, ha nem. Ez utóbbit a huzat és a könyöklők társaságában szintén az első körben likvidáltam, melynek során sikerült fellelnem az autóvillamosság Paganinijének eddigi legszebb gyöngyszemét, az antenna testelésének bekötésében:img_1714.JPG Hagyok egy kis időt feldolgozni a látványt - igen, az ott egy régi alumínium 220V-os fali kábel, egyik vége az "A-oszolpba" tekert csavarra, másik az antenna körcsatlakozójára görbítve... Itt csapott meg újra a magyar rögvaló szele, előre jelezve, hogy tartogat még meglepetéseket ez az autó...img_1720.JPGEz utóbbira nem is kellett olyan sokat várni, hisz elég volt levennem a már messziről is tök bénán álló utángyártott lökhárítót. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy össze volt törve az eleje (hiányzó lámpafülek, szedett-vedett csavarok, ímmel-ámmal behányt hűtőrácsok, nem létező illesztési hézagok), de hogy a hűtőket konkrétan szinte semmi sem tartotta, az még engem is meglepett. A "szakembör" ugyanis gyorskötözővel próbálta elodázni a törött hűtőtartó keret cseréjét, és a logika valamint értelem legapróbb jelét is nélkülözve kötözött mindent mindenhez. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy fix pontot még véletlenül sem sikerült találnia, így mindösszesen annyit ért evvel az egésszel, hogy a három hűtő együtt lebegett a menetszélben. Ezt átmenetileg egy a bal nyúlvány végén átfúrt csavarral rögzítettem a kasznihoz, így ha már nem szakszerű és nem is szép, legalább áll, mint Katiban a gyerek. Aztán ha már úgyis hozzáfértem, a lehetőségeimhez képest próbáltam kicsit javítani a fényszórók állapotán. Túl sok időt és energiát nem akartam rájuk pazarolni a már említett fültörések miatt, de valamit azért javult a helyzet. Eddig durván egy hétvége két délutánja alatt sikerült eljutnom, majd megtörtént a várva várt kuplung csere és szerviz is.img_1757.jpgEttől olyannyira kellemes kis autóvá vált a Punto, hogy azon kaptuk magunkat, mindenhova vele megyünk, s a tervnek megfelelően mindketten imádjuk vezetni (igen, az oldalborda is), így tényleg feleslegessé vált két autót fenntartani. Átbeszéltük a dolgokat, s a  teljes családi konszenzus jegyében meghirdettem az Alfát. Közben rendületlenül irtottam ki az igénytelenséget a beltérből - kicseréltem a hátsó szakadt membrános recsegő hangszórókat, valamint az elvárásoknak megfelelően újra cseréltem ás átkötöttem a rádió csatlakozóit.img_1773.JPG Orvosoltam az egyik legtöbb kellemetlenséget okozó hibát is - a kilincsmechanizmus "megpatkolásával" (ismert hiba, ha valakit érdekel, több leírást is talál róla a neten) újra üzembiztosan nyithatóvá tettem a bal hátsó ajtót, valamint kicseréltem benne a teljesen széthullott ablakemelő szerkezetet. Valahol itt dördült el számomra a "Tour de Sop o'Roller" startpisztolya, hisz egy szerdai napon munkába menet egyre csak gyengült az autó, mígnem brutális kék füst kíséretében elkezdett fékevesztetten felpörögni a motor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez velem történt, így szinte rögtön lefullasztottam az autót, s a motor nem lett teljesen kuka.img_1801_1.JPGEredmény: az amúgy is tervezett nagyszerviz kicsit még nagyobb lett, s apránként egy kisebb afrikai ország GDP-jének megfelelő értékű 1.3 JTD alkatrészek kezdték ellepni az ekkorra már eladott Alfa csomagtartóját...

Folyt.köv.

Címkék: adásvétel légszűrő fiat szerelés szerviz antenna hangszóró kuplung alkatrészek fail beltér üzemanyagszűrő olajcsere fejegység nagyszerviz vízhűtő grandepunto

Elvitték

2016.06.18. 16:21 | Pinyti | Szólj hozzá!

A mai nap elköltözött a kis cabrio. Remélem hasonlóan sok örömet okoz majd új gazdájának is, mint nekünk a három közös nyár alkalmával, melyek mindegyikén hiba nélkül rótta a kilométereket a tengerparton...nevtelen-1.jpg

Címkék: adásvétel fiat cabrio punto

Croatia 2015

2015.08.08. 20:08 | Pinyti | 1 komment

A tavalyihoz hasonlóan idén is közel 2 200 km-t tettünk meg a kisautóval - a kalandos indulás ellenére - hála Istennek bárminemű műszaki probléma nélkül:

Címkék: horvátország kirándulás nyaralás fiat cabrio punto

Ez ki lett centizve...

2015.07.22. 21:44 | Pinyti | 1 komment

4th.jpgMúlt csütörtökön ott hagytam abba, hogy beláttam szükségem lesz egy végre megfelelően működő (negyedik) sebességváltóra ahhoz, hogy az eddigi két alkalomhoz hasonlatosan el merjünk indulni Horvátországba (immáron kétszer olyan messze) a Puntóval. Utólag persze könnyen okos az ember, hisz már az előző (kronológiai sorrendben a harmadik - a kattogós) váltó ismeretlenektől történő megvásárlása helyett is a már jól bevált forrásomhoz kellett volna forduljak, de akkor nem lett volna ilyen kalandos az indulás előtti pár nap. Péntek este ugyanis sikerült letárgyalnom a Rteam-es srácokkal, hogy igencsak szükségem lenne (még) egy példányra az ominózus alkatrészből, méghozzá elég sürgősen. Semmi gond, van nekik (Tuti jó? Igen! Nem zúg, visít, kattog? Nem, lepróbált darab, higgyem el, drágább ugyan, de ez tuti jó! Oké, küldjétek, de még a hét elején!) hétfőn futárhoz kerül, kedden meg is kapom. img_1206.JPGEzen felbuzdulva szombat kilenckor nekiugrottunk (Köszi Jimy innen is még egyszer!) és tízre már újra váltó nélkül lógott az emelőn a kisautó (még szerencse, hogy tényleg marha könnyen szerelhető, különben tényleg belerokkantam volna ebbe az utóbbi pár napba), majd lefestettem feketére a rozsdás akksitálcát.img_1199.JPG Aztán eltelt a vasárnap, a hétfő (gyors sms, futárnál a cucc, minden ok, másnap megkapom). Ekkor szabad perceimben kicsit szétnéztem a motortérben, s egy erősen erodált kábelre lettem figyelmes, mely nem is olyan vékony.toltes.jpg Evvel sikerült megtalálni az eddigi nem túl acélos (épp kicsit 13V felett) töltésnek az okát is, melyet még aznap teles hosszában újra cseréltünk (generátort pedig bemérettem, az simán tud 14,2V-ot). Kedd dél, csörög a telefonom, az Rteam-es srác a vonalban - "nagy a baj, a barom futár fejtetőre állította a becsomagolt váltót, melyből kifolyt egy kis olaj, s azt ők már úgy nem hajlandók elszállítani. Ha nem hajlandók átcsomagolni, akkor elmegy érte, és még aznap este elhozza nekem autóval, de ha megoldják, akkor sajnos egy napot késik a cucc". Átszerveztem mindent, kicsit határeset így a dolog, de a szerda még pont belefért. Majd szétvetett az ideg egész délelőtt, de sehol a futár, az idő meg csak telik. Délben felhívtam a futárcéget, hogy mégis mi a helyzet, mikorra várható a csomag, melyre a "délután egy és három között" volt a válaszuk. Elég tág intervallum, főleg hogy végül háromkor érkezett meg az emberünk - villám tempóban munkának láttunk, s jól összeszokott párosként (Nem győzöm elégszer köszönni a segítséged Jimy!) összeraktuk a kisautót, mely ötkor - friss Tutela hajtóműolajjal a hasában - saját kerekein gördült ki a műhelyből.11751736_1463482530618955_4573311645724681543_n.jpg Nagy volt a boldogság, hatalmas kő esett le a szívemről (mehetünk a Cabrióval nyaralni), soha eddig nem volt ilyen jó a Punto. A váltó (pedig mint a mellékelt ábra mutatja nincs belőlük hiány) Isteni finom, s mind közül az eddigi legcsendesebb darab. Már csak egy kérdésem maradt - mikor megyünk már nyaralni???

Címkék: fiat felújítás szerelés cabrio sebességváltó punto

süti beállítások módosítása