Mi van a mivannal?

2023.12.13. 23:11 | Pinyti | Szólj hozzá!

Május óta nem jött össze annyi írni való, amiért érdemesnek éreztem volna billentyűzetet ragadni, ami valljuk be jó, hisz alátámasztja, hogy a Seat egy tökéletes közlekedő edény. Tulajdonképp most is csak azért próbálom meg összeszedni az elmúlt hat hónap történéseit, hogy ne erőszakoljam meg a kontinuitást a blogon, s számomra is visszakövethető legyen az a pár beavatkozás, amit végrehajtottunk az autón.20231119_143801.jpg Még május végén az ebédidőmben hazafelé tartva egy hangos csattanásra lettem figyelmes a szélvédő környékéről. Forgattam a fejem, benéztem a belső tükör által kitakart részre is, de nem láttam kavicsnyomot, így gondoltam a tetőlemezre csapódott egy kő. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, így hazaérve alaposan végigpásztáztam a szélvédőt, és meg is lett a sérülés alul a fekete részben, alig pár centire az esőcsatorna felett.20230531_125239.jpg Nem is vesztegettem az időt - nem akartam még egyszer így járni - egyből ki is javíttattam az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában. Nem lett tökéletes, de emiatt talán már nem fog elrepedni. A nyár eseménytelenül telt, majd augusztus végén ismét elkezdte megemelni az alapjárati fordulatot az ok nélkül bekapcsoló ventilátorok zúgásával kísérve. Először azt hittem, hogy az egy éve cserélt utángyártott generátoron is megfeszült a szabadonfutó, de ennek cseréje után sem szűnt meg a jelenség.20230822_164853.jpg Annyi pozitívuma van, hogy a kínai INA helyett most már legalább német INA csapággyal ellátott alkatrész teljesít szolgálatot az autóban, jelentsen ez bármit is a jövőre nézve. Mielőtt ismét generátort cseréltettem volna tettem egy kísérletet az akkumulátorral, mert azt sokkal könnyebb kicserélni, valamint a tavaly karácsonykor vészmegoldásként beletett darab paramétereit tekintve sem volt belevaló a Toledóba.20230823_171134.jpg Került bele egy Volvo indítóakksi, s helyreállt a világ rendje, teljesen megszűntek a fenti hibajelenségek. Aztán a két éve felszerelt négyévszakos gumik közül az elsők széle annyira elkopott a nyár végére, hogy semmi esetre sem akartam már velük nekivágni a télnek, így került helyettük két Laufenn G Fit 4S.20230901_134835.jpg Egy év múlva majd a hátsókat is valami hasonlóra cserélem, miután lefutották a következő nyarat. Még szintén ebben hónapban megadta magát a januárban cserélt bal oldali Febi toronycsapágy (szétnyílt egy ponton), így a másik oldalon már bevált Meisterteile került ide is.20230905_160517.jpg November közepéig ismét eseménytelenül teltek a kilométerek, olyannyira, hogy aktuálissá vált egy olaj és üzemanyagszűrő csere, valamint a műszaki vizsga is.20231028_164547.jpgUtóbbit természetesen hiba nélkül abszolválta, így két évre ez is le van tudva. Ahogy bejöttek a reggeli fagyok, feltűnt, hogy a bal külső tükröt, nem, vagy csak nagyon gyengén fűti, így a jobbos mintájára ennek is egy utángyártott darab állta a helyét.20231213_162720.jpg Az igazat megvallva teljesen meg vagyok vele elégedve, számunkra tökéletesen megfelel arra, amire van...

Címkék: seat akkumulátor generátor gumik szélvédőjavítás üzemanyagszűrő olajcsere toledo műszaki vizsga toronycsapágy tükörfűtés laufenn négyévszakos tükörlap négyévszakosgumi

Évzáró Vol.12

2022.12.31. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Közel két év, és némi "testreszabás" kellett ugyan a dologhoz, de azt hiszem most már le tudom írni: megszerettem a Toledót. Persze továbbra sem szerelem ez, Golf 5 padlólemezen nehéz olyan érzelmeket kiváltani, amit az olasz autóim bármelyike tudott - nem beszélve a 156-osról, azt a mai napig visszasírom - de év végére olyan kellemesen összeállt, hogy már kimondottan szeretem használni.20221213_074545.jpgAzt meg felettébb tudom értékelni (hiába na, öregszem, és családos emberként változnak a preferenciák), hogy az amúgy sablonosan unalmas Golf 5 mechanika kimondottan megbízhatóan teszi a dolgát a BXE motorral meghajtva, emiatt idén is csak hét bejegyzés született a blogba. Sőt, a két év leforgása alatt tíz olyan hiba fordult csak elő, amiknek volt bármi észrevehető hatása az autó használhatóságát illetően, ugyanakkor mozgásképtelenséget egyik sem okozott. A többi pedig mind amolyan TMK/ha már szétszedtük cseréljük ki azt is, illetve az a jó pár felesleges kör a kuplung zsinnyegését illetően, ami azóta is köszöni szépen jól van - se jobb, se rosszabb nem lett az eltelt mintegy 25 000 km alatt...

Seat Toledo 1.9 PDTDI

Év elején rögtön olajcserével kezdtünk, és kijavítottunk két hibát a fent említett tízes listából: kapott egy új jobb hátsó féknyerget, mert a régin előjött a tipikus VW betegség - beállt a kézifék kallantyúja - és kicseréltük a jobb első stabpálcát, mert kezdett kopogni.20220212_092154.jpgElőbbi pont a gyenesdiási wellness előtt jelentkezett, így rögzítőfék nélkül abszolváltuk a hosszú hétvégét, ami azt leszámítva, hogy figyelnem kellett, nehogy behúzzam reflexből ha valahol megállunk, nem okozott egyéb kellemetlenséget. Még szintén ez idő tájt orvosoltam a harmadik féklámpa hektikus működését is - nemes egyszerűséggel befaragtam egy univerzális Hellát a gyári helyére - valamint cseréltünk egy izzítógyertyát a négyes hengerben.20220618_143614.jpgÁprilisban aztán feltűnt, hogy néha daráló hang hallatszik a segédszíjak felől, valamint megemeli az autó az alapjárati fordulatot 1000 környékére, s ilyenkor beindulnak a hűtőventillátorok. Egy generátor, hosszbordásszíj és feszítőgörgő cserével sikerült megszüntetni ezt a hibát is. Aztán születésnapomon belekerült a 195 000-dik kilométer, melynek örömére az autó még aznap heves sziszegés közepette tudatta, hogy kilyukadt az alsó turbócső. Cseréje laza ujjgyakorlat volt, az egész nem tartott tovább tíz percnél.20220621_174331.jpgAugusztusban elérte a 200 000 km-t, így Magyarországon már ez is az eladhatatlan bontószökevény kategóriába került. Jól példázza, hogy kellett is rá rögtön egy bal hátsó stabpálca, mert a régi apró "kipi-kopi" kíséretében az örök alkatrészboltok polcaira költözött. Cseréltem még két belső hőmérséklet érzékelőt a klíma automata üzemének javítása érdekében, valamint ekkor jött el az ideje annak a nagy téemmkának, mely a vásárlás óta vissza-vissza térő P0234 hibakód megszüntetésére irányult elsődlegesen. Aztán ha már szétszedtük, kapott az új turbó mellé vezérműszíjat, hidrotőkéket, szelepfedél és porlasztó tömítéseket, vezérműtengely csapágyakat és egy új légtömegmérőt is.20221217_150848.jpgNyilván olajat, olajszűrőt, légszűrőt és üzemanyagszűrőt is cseréltünk, s ha már így  "újba lett rakva a motor", meg is lett írva, hogy produkáljon egy kicsit meggyőzőbb menetteljesítményeket, mint a gyári. Nos ez olyannyira jó lett, hogy el is kezdett csúszni a tavaly beszerelt tengelykapcsoló. Ekkor került fel a pont az "i"-re, mert amellett, hogy kicsit vissza lett véve a teljesítményből ki lett iktatva az EGR és a halott katalizátor, valamint kapott egy új kevlár kuplungot is.20221218_164906.jpgAztán szívtam még egy kicsit a jobb első toronycsapággyal is, mert kétszer kellett cserélni, ugyanis a rendkívül minőségi SKF másfél hét után durvább hangokat adott, mint előtte a kétszázezret futott tizenöt éves gyári. Azóta egy három forint húsz filléres Meisterteile teljesít szolgálatot síri csendben, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. A váltó le-fel miatt szétborított futóműbe raktak két új stabpálcát - sajnos csak a flexnek engedtek, így azok ismét újak - valamint előjött némi kopogás a bal oldalon, és egy finom jobbra húzás nagyobb sebességnél. Előbbi hála Istennek öngyógyító módon elmúlt, utóbbi viszont még a futóműállítás ellenére is megvan, bár itt élek a gyanúperrel, hogy valamelyik gumi okozza, mert amikor megcseréltem az elsőket a hátsókkal, akkor sokkal durvábban és balra húzott. Karácsony előtt még elértük a 205 000 km-t, ám 26-án az akkumulátor - amivel anno vásároltuk - 11,4V nyugalmi feszültséggel jelezte, hogy inkább töltené már nyugdíjas éveit egy MÉH telepen, mint hogy továbbra is az 1.9 PD-t indítgassa.20221226_082332.jpgSzerencsére a Grande Puntóból anno kimentettem az akkor újonnan vásárolt akksit, így csak ki kellett cserélni, s már tekerhetett is az önindító a megfelelő fordulatszámon. Igaz ez csak 67Ah-s a 72 helyett, de amíg működik evvel is, nem veszek másikat.

Visszaolvasva kicsit eseménydúsabbnak tűnhet a kelleténél ez az év, de alapvetően a féknyereg, a generátor, és a turbócső voltak csak nem várt meghibásodások, a többi vagy kopó-fogyó alkatrész, vagy már kezdetektől ismert, és fennálló hiba, mint a sok városi használattól leragadt turbó geometria. Utóbbit nyilván elég lett volna tisztítani is, hisz a gyári turbófeltöltő is hibátlan volt (el is van téve tartalékba), de sikerült olyan áron újat szereznem, hogy inkább a csere mellett döntöttem.20221226_102105.jpgPersze ha csak az életben tartás lenne a cél, meg lehetett volna járatni a féknyerget, s talán elég lett volna cserélni egy generátor szabadonfutót is, a P0234 miatt beálló vészüzemre és a futómű felől érkező zörgésekre pedig szarhattam volna magasról, de nekem ez nem megy. Így is sokat változtam már ilyen téren (cserélgetek futóműalkatrészeket oldalanként, pedig pár éve még komplett futóművet újítottam volna fel), de az autó számomra továbbra is több, mint egy egyszerű közlekedési eszköz, nem tudom elnézni, ha nem olyan, mint amilyennek lennie kell...

Címkék: agymenés seat évértékelő akkumulátor toledo

Aprólék

2020.11.22. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Evidens, hogy egy ennyire szétbontott autón a használatbavétel után előjön még egy s más - ez alól nem képez kivételt a Punto sem - így nézzük időrendi sorrendben azt a pár apróságot, amit javítottam az utolsó bejegyzés óta.img_20201108_143844_532.jpgVétel óta idegesített, hogy a jobb első ajtó nem marad nyitva a törött ajtóhatároló miatt, de míg rá nem akadtam a fiatalkatreszek.hu webshopra, úgy tudtam, hogy ebből csak gyári van, horror áron. Itt viszont árulnak utángyártottat egy-két ezer forintért, így be is szereztem egy darabot, és pikk-pakk kicseréltem.20201017_131323.jpgElég nagy ugrást jelent ez komfort tekintetében, hisz végre már nem akarja az autó állandó jelleggel térd alatt csonkolni a jobb egybe beszálló utasok lábát. Aztán készíttettem az Alfáéhoz hasonlatos matricát, hogy evvel is egy kicsit jobban magaménak érezzem az autót.20201017_140112.jpgEső után feltűnt, hogy rozsdás víz folyik a küszöbök lakatos által alvázvédővel lefújt részeiből. Említette, hogy egy két éven belül szükség lesz a küszöbök komplett cseréjére, de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet:20201023_125815.jpgAzt meg pláne, hogy nem vette a fáradtságot, hogy megcsiszolja, majd még ha csak átmenetileg is, de felvarrjon egy 15x5cm-es lemezdarabot a bal küszöb végére. Pár cifra káromkodás kíséretében megszüntettem az anyagfolytonossági hiányt, aztán majd meglátjuk mennyire tesz be neki a tél - jövő nyáron műszaki, addig úgyis kiforrja magát ez a helyzet...20201023_141707.jpgEmiatt telibe fújtam mindkét küszöböt alvázvédővel, megszüntetve ezzel a lakatos által művészinek gondolt random fekete foltokat - így legalább egységes az egész.20201102_154609.jpgAztán kapott egy új üzemanyag szivattyút a tankba a régi zajos vacak helyett, valamint intéztem hozzá egy akksit, és egy zárható tanksapkát is. Egyik este munkából hazafelé beesett a kuplungpedál. Gondoltam megadta magát az alsó munkahenger, így kuplung nélkül váltogatva lépésben hazavergődtem a parkolóba. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy motorháztetőt felnyitva fékfolyadékban úszott a motortér, ám ahogy a telefonnal világítottam, feltűnt egy sehova nem vezető gumicső. Visszadugtam az alsó munkahengerre, bepattintottam a biztosító gyűrűt, és láss csodát azóta is hibátlanul teszi a dolgát. Feltehetően a kuplungozás alkalmával nem rögzítették ezt tökéletesen, s eddig tartott, míg kirázkódott a helyéről.   20201120_140457.jpgVolt egy kis olajszivárgás a termosztát tájékán. Jobban megvizsgálva világossá vált, hogy vákuumszivattyú alatti tömítés adta meg magát, így a napokban azt is újra cserélve sikerült relatíve porszárazzá tenni a motorteret - reméljük így is marad ez egy jó darabig...

Címkék: fiat akkumulátor téli gumi küszöb alvázvédő tanksapka fékfolyadék ajtóhatároló üzemanyagszivattyú grandepunto

Idén már a harmadik

2019.11.17. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Múlt héten egy este indultam volna haza a munkahelyemről, ám az autó nagyon furcsán gurult, és érdekes morgó hang jött a hátsó keréktől. Egyből világossá vált, hogy ismét defektem van, és már a felnin megy a jobb hátsó. Lépésben visszagurultam a műhelybe, és felraktam a szedett-vedett pótkerekem.uujd0892.JPGMásnap elvittem a defektes kereket gumishoz, aki kis híján agyérgörcsöt kapott a nem várt látogatástól a kerékcsere szezon kellős közepén. Aztán megnyugtattam, hogy ez nyári gumi, így ráér vele foglalkozni ha már lecsengett ez az őrület. Végül, hogy továbbra is egyforma kerekeken guruljon az autó felraktam a már jól bevált Nokian téli szettet. Reméltem, hogy idén már több meglepetést nem tartogat számomra a "szarolasz", de sajnos tévedtem. Hétvégén feltűnt, hogy mintha nyögve-nyelősebben tekerne az önindító, de gondoltam csak a rövid városi utak, és az állandó páramentesítés fokozott igénybevétele miatt nem tud annyit visszatölteni a generátor, mint amennyit kiveszünk az akksiból. Mivel másnap tervbe volt egy hosszabb autózás, nem törődtem vele, hisz elméletileg akkor bőven lett volna ideje feltölteni. Ehelyett viszont mikor teljes harci díszben levonult a család, már csak egy erőtlen nyekkenés, és egy negyed fordulat volt a válasz a kulcs elfordítására. Sebaj, gondoltam gyorsan bebikázom a Miniről, s a többi alakul az eredeti elképzelés szerint. Nos ez sem így lett, ugyanis az eddig használt noname gagyi bikakábelemen nem ment át annyi delej, hogy az 1.9JTD be tudjon indulni, így vennem kellett - vasárnap lévén jobb híján az OBI-ban - egy normális szettet.img_0172.JPGEvvel már könnyedén beindult, csak mire mindezt lezongoráztam - az amúgy alvásidőre tervezett autózás miatt - a gyerek odafent már el is aludt. Mivel leállítani nem akartam, így jobb híján egyedül kocsikáztam egy órán keresztül bárminemű felesleges fogyasztó nélkül. Mire hazaértem a gyerek is felébredt, nosza akkor ugorjunk el, s legalább vásároljunk be. Durván tíz percre állítottam le, de már nem indult, így be kellett lássam, hogy az alig több, mint két éves Unix-os akkumulátor adta fel a harcot.img_0196.JPGHétfőn vettem bele egy új 74Ah-s QWP akksit, s azóta ismét minden a legnagyobb rendben. Bár a két fenti eset egyikéről sem az autó tehet, de elég kiábrándító az évben már a harmadik defektet kapni, s megtapasztalni, hogy az ügyfeleknek általam is előszeretettel puffogtatott - egy akksinak két év után már minden nap ajándék - frázis nálam is betalált...

Címkék: alfa romeo defekt akkumulátor 156 sportwagon

Helyzet volt Vol.2

2017.08.13. 10:00 | Pinyti | 1 komment

Kormányszög helyzet... Vásárlás óta jelenlevő apró bosszantó problémának próbáltunk a napokban pontot tenni a végére. Élesebb, 90° környéki fordulók esetén előfordult, hogy heves csipogás kíséretében kigyulladt a műszerfalon a kipörgésgátló visszajelzője, miközben az infocenteren a "VDC system failure - go to dealer" volt olvasható.img_4353.JPG Ez egy gyújtás le, majd vissza után eltűnt, de az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált. Az ABS a C1505 hibakódot tárolta el, mely az interneten található információk alapján vagy a kormányszöghelyzet érzékelő, vagy az ABS bal hátsó kerékhez tartozó szelepjének hibáját jelenti. Mivel egyszerűen kanyarodás közben jött mindig elő - a fékhez még csak hozzá sem kellett érni - az első volt a gyanúsabb, de próba gyanánt (s már amúgy is ráfért) cseréltünk fékfolyadékot az autón.img_4378.JPG A gondolatmenet az volt, ha netán mégis valami oxidáció, vagy maszat van a tömbben az ominózus szelepnél, azt ez talán ki fogja mosni. Sajnos nem jött be, így a költséghatékonyság és a logika magára a szöghelyzet érzékelőre terelte a figyelmem. Szerencsére lehet külön cserélni, így elég bagatell összegért rendeltem is egy bontottat. A cserét követően még a hibamemóriából is eltűnt az addig folyton jelenlevő hiba, de korai volt az öröm - két nap múlva ismét visszatért. Az viszont feltűnt - hisz a csere után szintén rákapcsoltam a töltőt - hogy az amúgy már gyengélkedő akkumulátor töltését követően van mindig pár hibamentes nap. Hála Istennek rengeteg Alfás fórum van, s találtam is olyan bejegyzéseket, melyek szintén alátámasztják, hogy a gyengélkedő akkumulátor bizony előidéz ilyesfajta "random hibaüzeneteket". Mivel a jelenleginek már inkább csak múltja van, mint jövője - a cserét így maximum a tél beálltáig tudnám elodázni - hétfőn veszek bele egy újat, aztán meglátjuk...img_4372.JPG Aztán csak mert megérdemli, a napokban felpolíroztam a matt fényszórókat, s kapott fehér oldalindexeket a sárgák helyett.

Update 2017.08.16.: Akkumulátor csere a hét elején megtörtént. Mit mondjak ráfért - ég és föld, ahogy azóta teker az önindító, s indul az autó - nem mellékesen a hibaüzenet sem tért vissza...img_4387.JPG

Címkék: alfa romeo szerelés akkumulátor abs fényszóró 156 fékfolyadék sportwagon

Negyedmillió

2016.08.17. 20:41 | Pinyti | Szólj hozzá!

img_2128.JPGMa átlépte a kilométerszámláló a negyedmilliót. Lekopogom, problémamentesen teszi a dolgát az autó, így ami történt vele az eltelt idő alatt csak olyan apróságok voltak, amiket nem tartottam érdemesnek arra, hogy külön posztot írjak róluk. Került bele ugyanis egy új akkumulátor, Bosch ablaktörlőlapátok, valamint a szélvédőn vásárlás óta rajta levő kavicsnyomot is kijavíttattam, már amennyire lehetséges volt ennyi idő után (állítólag már megült benne a por, így nem tudja annyira szépen kitölteni a repedést az az anyag, mintha rögtön az incidens után történne).img_2124.JPG

Címkék: km akkumulátor ablaktörlő szélvédőjavítás BMW 318d E46

Akkumulátor csere

2013.08.21. 18:30 | Pinyti | 2 komment

Bár a kis Puntónak köszönhetően rendesen felpörgött a blog, a BMW-ről május eleje óta egy karaktert sem írtam. Ennek oka, hogy hála Istennek teljesen problémamentesen teszi a dolgát (összesen két dolog történt - kapott új ablaktörlőlapátokat, és lekerült róla a "316i" felirat), ami ráadásul a cabrio érkezése óta csak a hétköznapi "munkába járást" jelenti. Elsődlegesen ez az oka annak, hogy most mégis van miről írnom, ugyanis ki kellett cserélni a gyári (egyébként öt éves) BMW akkumulátort egy másikra. Már a télen is éreztem, hogy nehezen indít, de valahogy sikerült túlélnie a hidegebb időszakot, igaz egy ideje már minden második szombaton (amikor dolgoztam) töltenem kellett, és ha két napnál hosszabbra nyúlt a hétvége, érezhetően elfogyott belőle a delej. A horvátországi nyaralás egy hete alatt pedig olyannyira megadta magát, hogy már csak bebikázni lehetett a Puntóról. Ma rámértem, és a teszter is cserélendőnek írta, a 480-ból alig 85 ampert produkált.
IMG_20130821_170738.jpgKollégám a tavasszal feleslegesen akkumulátort cserélt (mint utólag kiderült motorvezérlőnél vezetékszakadása volt az autónak, nem akksi gond), amit én most elkommunizáltam a BMW-be. Ez 71Ah-s, de mégis alacsonyabb, így jobban be is fér, mint a régi. Most olyan sebességgel teker az önindító, mint még soha...

Címkék: szerelés akkumulátor BMW E36 316i

Felkészülés a télre

2011.10.19. 21:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ma téli állapotába került az autó. Megvettem, és fel is rakattam a téli gumikat, melyek előzetes terveimmel ellentétben Barum Polaris 3-asok lettek a Hankook Icebear helyett. Sokkal jobb az ár-érték arányuk, és jól szerepeltek az ADAC téli gumi tesztjén is. Nem is mutat rosszul a 15"-os Sapporo felni a Volvon, főleg így Volvo matricákkal. Ami meglepett, hogy sokkal csendesebben futnak ezek a téli gumik, mint a nyári Pirellik. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel komfortosabb az autó a ballonosabb kerekeken.
IMG_5079.jpgEzen felül muszáj volt egy új akkumulátort is vennem. Hideg reggeleken egyre nehezebben indított, mígnem tegnap délben 0:00 lett az idő, és a napi kilométer számláló is lenullázódott. 60Ah-s 600 amperes gyári Renault került bele (a régi 75Ah-s volt). Nem elhanyagolható tényező, hogy szinte ugyanolyan kék árnyalatú, mint a motortér többi festett burkolata.IMG_5070.jpgAz utastérbe pedig bekerült egy garnitúra méretpontos S40-be való hótálca. Szóval részemről már jöhet a tél...

Címkék: volvo mitsubishi akkumulátor s40 téli gumi alufelni sapporo barum polaris 3

süti beállítások módosítása