Járműveim története

A márciusi posztot úgy fejeztem be, hogy alakulhat még ki olyan élethelyzet családunkban, melyre nem - vagy nem csak - a Toledo lesz a megfelelő válasz. Titkon persze már akkor is tudtam, hogy utóbbi lesz számunkra a helyes döntés, hisz az iskola, edzés és egyéb elfoglaltságok lokációbeli eltéréseinek áthidalására egy autó kevés, valamint megszoktam, hogy van mihez nyúlni ha kell - elég volt cirka egy év egy autóval. Ahhoz, hogy az oldalborda is kellő magabiztossággal tudja vezetni az új szerzeményt eléggé leszűkítettük a kínálatot, ugyanis csak és kizárólag automata váltóval szerelt autó jöhetett szóba. Aztán ezen felül voltak még olyan típusok (Smart) illetve váltó variánsok (M/MT, Multitronic) amik alapból kiestek az amúgy sem túl nagy merítésből.Első körben nagyon ráizgultam egy TCT váltós 1.4T Giuliettára, de ott a 170 lovas variáns MultiAir szelepvezérlése, és a vételár kicsit kijózanított. Nem beszélve arról, hogy ezek után minden alkalmat megragadtam volna, hogy újra Alfa Romeo volánja mögé ülhessek, annak meg állandó veszekedés lett volna a vége, ami legkevésbé sem megoldás a fenti problémánkra. Aztán áprilisban megnéztem egy C30-as Volvót, 2.4D automata felállásban, de a használhatatlan hátsó traktus és a három ajtós karosszéria miatt ezt is elvetettem.Ahogy teltek a napok, kezdett kirajzolódni, hogy számunkra a tökéletes autó egy kettes Prius lenne. Egyedül az autó hosszának megszokása ami kérdéseket vetett fel bennem, és az oldalbordában is. Csalódott voltam, mert jó lett volna kipróbálni egyet élőben is, hogy méretügyileg még az élhető katégória-e számára, de kettőt konkrétan az orrunk elől vittek el, s akkortájt egyszerűen nem hirdettek több Priust a környéken.Egyik alkalommal az előre lebeszélt időpont napjára szabadságot is kértem, ám reggelre eltűnt a hirdetés. Hívásomra - mivel elmentettem a számát - csak annyi volt a válasz, hogy ja tegnap megnézte valaki és el is vitte. Korrektség a tetőfokon, hogy még csak arra sem vette a fáradságot, hogy egy sms-t írjon, ne gyere paraszt, eladtam a megbeszélt időpont ellenére...Egyik reggel azonban érdekes találat fogadott a hirdetésfigyelő e-mailben: 2004-es Toyota Yaris, 1.3-as motor, automata váltóval, 83 000 valós kilométerrel. Tudni kell, hogy ezekben még rendes, békebeli hidromechanikus nyomatékváltó van (3 sebesség + egy overdrive), nem valami robotizált kézi, így rögtön lázba jöttem. Aztán mikor megtudtam, hogy Veszprémben van (ez nekem amolyan babona, mert ott még csak jó dolgokat vettem - a 156-os, és a Guzzi is onnan jött), éreztem, hogy ez lesz a mi kis "anyamobilunk". Május nyolcadikán néztük meg, s nem csalódtunk. Pontosabban én nem, az oldalborda akkor még nem rajongott érte - nehezen tudott elvonatkoztatni a színétől, meg a papamobilságából adódó évtizedes kosztól ami a több réteg üléshuzat és kormányvédő ellenére is masszívan beborította a belteret - ugyanis egy 83 éves bácsié volt ennek előtte annak minden előnyével és hátrányával együtt.
A beltér állapotát a vásárlást követő héten egy alapos külső belső kozmetikával sikerült helyrehozni, így most már teljességgel hepatitisz és szifilisz mentes az utastér (a szagáról nem is beszélve). Még szintén ezen a héten megejtettem egy olaj, olajszűrő, légszűrő és pollenszűrő cserét is, valamint kifertőtlenítettem a klímáját.Ez utóbbi egyébként - feltehetően az előző tulajdonosnak köszönhetően - nem szuperál valami jól, sőt simán el tudom képzelni, hogy húsz év elteltével mi kezdtük el elsőként rendszeresen használni azt. Feltöltöttük az előírt 410 grammal, és cseréltünk egy expanziós szelepet is, de a jelenség ugyanaz: alapjárat közelében rendkívül gyenge a hatásfoka, viszont ha már mozgásban van a kis autó, és a fordulat is 2000 környéki, akkor működik szépen. 
Idő közben szereztem hozzá egy új kompresszort is, de az szerintem majd csak jövőre, a hosszbordásszíj cseréjével együtt kerül majd beépítésre. Aztán az is feltűnt, hogy nem zárja a központi zár a csomagtérajtót, így rendeltem hozzá egy utángyártott motort, amit vagy három perc alatt ki is cseréltem. Ez utóbbi csak megerősítette bennem az olajcsere alkalmával szerzett tapasztalatokat - baromi átgondolt, nagyon okosan megtervezett kis szerkezet ez az első szériás Yaris.Hasonló sors várt a szétmálott tetőantennára is - bár ennek a talpa alá is kéne egy új gumi - kapott ehelyett is egy új, univerzális darabot. Remélhetőleg a jövőben sem fog csalódást okozni - bízom benne, hogy a kompresszor cseréje a klímarendszert érintő anomáliát is megoldja majd - s tökéletesen ellátja a feladatát amiért vettük.Eddig az összhang érezhetően megvan, egyöntetűen imádja a család, s ami sokkal fontosabb, hogy az oldalborda is oda van érte, hisz alapvetően az ő szolgálati járművének szerepét kell hogy ellássa az elkövetkezendő jó pár évben. Meggyőződésem, hogy állapotát és futásteljesítményét tekintve igazi kincset találtunk azon a májusi napon Veszprémben...

Januárban ismét felerősödött a kuplungozást követően megjelenő kopogás a bal első futómű irányából. Lógást újfent nem találtunk, de kollégámnak feltűnt, hogy olajos a lengéscsillapító a porvédő környékén. Tapasztaltam már ilyet az előző munkahelyemen, hogy a szemlére érkező jármű lengéscsillapítója akkor pisilt maga alá, amikor az teljesen kirugózva lógott az emelőn, így - főleg, hogy kuplungozás közben ez is vagy fél napig a levegőben volt - az esélye ennek is megvolt. Ettől függetlenül hittem is meg nem is. Mivel cseréltem már feleslegesen lengéscsillapítót, így igazi szakbarbár módjára csak egy darabot rendeltem, abból is a lehető legolcsóbbat.Annyi engedményt tettem, hogy vettem mellé egy Febi toronycsapágyat is - gondolván a balosnak sem lehet már túl sok hátra - majd egyik este kicseréltük őket. Amikor már kint volt a régi, tudtam jó nyomon vagyunk, elképesztő lógása volt már, s nyilván emiatt kopogott is becsülettel.

A futómű elcsendesedett, a foglalkozás elérte célját, s így "féloldalasan" használom a mai napig, mert ahogy MHV Tomi is sokszor megmondta már: a jól működő ideiglenes megoldások véglegesek. Legfeljebb ha a novemberi műszakin túl nagy lesz az eltérés, kap egy újat jobb oldalra is. Aztán februárban vettünk egy Fiestát, mellyel pár hétig jártam, de be kellett lássam, hogy attól mert a napi városi jövés-menés megoldható vele az még nem feltétlenül lesz kellemes is, így - mivel fájt benne a derekam - hamar visszaültünk a Seatba. Áprilisban fel is tűnt, hogy hideg reggeleken ismét nehezen kapja el a fonalat valamelyik henger, és városban a hőfokmutató sem éri el a 90-es osztást. Előbbit a 3-as henger izzítógyertyája, utóbbit pedig a termosztát hibája okozta.Kicseréltük mindkettőt, azóta ilyen szempontból is újra minden a régi. Ahogy eljött az első melegebb tavaszi nap, ismét feltűnt, hogy a klíma automata üzemmódban meglehetősen hamar visszavesz a teljesítményéből, holott az utastér hőmérséklete bőven indokolná az intenzívebb hűtést. Mivel nem túl bonyolult dolog, így cseréltem a napfény érzékelőt, de sajnos nem változtatott a jelenségen, így be kell lássam, hogy konstrukciós hibával állunk szemben.A belső hőmérséklet érzékelő (nem az amiket tavaly már cseréltem) ugyanis a klímapanelen, a ventillátort szabályzó gombok közt van, alig pár centire a középső légbefúvó nyílásoktól. Automata állásban viszont fejre kezdi tolni a hideg levegőt, emiatt a műszerfal ezen része - benne a hőmérséklet érzékelővel - pillanatok alatt lehűl, s elkezdi visszavenni a befújt levegő mennyiségét, és emelni annak hőmérsékletét, annak ellenére, hogy a kabin többi részén még továbbra is tikkadt szöcskenyájak legelésznek. Azóta klíma használata esetén az automata állás ellenére is fixálom a levegő irányát, hogy csak a szélvédőre és a lábtérbe fújjon, így nem hűti le idő előtt az érzékelőt, ezáltal nem veri át magát a rendszer.A napokban elérkezett az aktuális szemle ideje is, kapott új levegő, pollen, üzemanyag, és olajszűrőt, friss olajat, valamint kifertőtlenítettem a klímáját. Ezeket leszámítva hála Istennek olyan észrevétlenül teszi a dolgát, hogy nagyon nincs miről írjak, és ez jó. A Fiesta időközben ahogy jött, úgy ment, édesanyámnak nem nyerte el tetszését, így a napokban eladtuk, s maradt csak a Toledo, mint mindenes családi transzportációs eszköz.

Történt némi változás a járműparkot illetően, ugyanis januárban eladtuk a MINI-t, februárban pedig vettünk helyette egy 2005-ös Ford Fiestát az "Mk6"-nak nevezett szériából. Körülbelül fél éve indult el a vezérhangya, hogy kellene helyette valami számunkra is használható - értsd öt ajtós - kisautó, amit ha szükséges édesanyám is tud, illetve mer vezetni.Erre ugyan egyre kevésbé mutatkozik igény a részéről, hisz a bánokszentgyörgyi ház eladása óta tényleg nagyon keveset vezet, de ha mégis úgy alakul, legyen mihez nyúlni, s ne másra (rám) legyen utalva. Az utóbbi pár évben - pont emiatt - nagyon keveset futott már a MINI, s míg be nem került a garázsba sajnos elég látványos állagromláson ment keresztül szegény. Megmattult a motorházteteje, elengedett a tetőkárpit, és még egy csomó apró szépséghiba keletkezett rajta. Műszakilag azért próbáltam rendben tartani, de ilyen futás mellett annyira csekély számú beavatkozás volt rajta, hogy 2016-óta nem láttam értelmét posztolni sem róla.Cseréltünk rajta legalább három akkumulátort, mert amíg telente is a parkolóban állt, sokszor teljesen lemerültek, a mélykisülés pedig nem barátja egyiknek sem. Vettem rá négyévszakos gumikat, mert ilyen felhasználás mellett nem láttam értelmét a téli-nyári cseréknek, s az olajcserék intervalluma is ki lett tolva minden második évre a rendkívül alacsony futás miatt. Egy valódi meghibásodásra emlékszem ebből az időszakból, ennek is megadta magát az elektromos szervoszivattyúja. Kapott egy utángyártott darabot, de mire eladtuk ez is újfent elég gyenge hatásfokon dolgozott. Néha mi is használtuk, ha a Seat-Fiat-Alfa hármasából az épp aktuális járművünknek olyan baja adódott, ami miatt pár napra le kellett tegyük, de gyerekkel még a hétköznapi rutin is kész kínszenvedés volt vele, nemhogy egy nagyobb bevásárlás.Több opció is felmerült az utódot illetően, de február 3-án - amolyan apa-fia délelőtt keretében - "Sándorra" esett a választás. Az első Sanyin kívül soha egy autómat sem neveztem el, de megmaradt a csomagtérfedélen az autót eredetileg értékesítő márkakereskedés matricája, ami miatt elég magától értetődő dolog. Bár lényegesen fiatalabb - emiatt nyilvánvalóan magasabb árkategóriában gondolkodtunk, de annyira megfogott az autó őszinte állapota, hogy nem kerestünk tovább.Magyarországi, rozsdamentes karosszéria (csak minimális felületi van az első sárvédő azon részén, ahonnét a felverődő kavicsok már leverték a festést), kulturált gyárias beltér (még a gyári kazettás magnó volt benne), téli és nyári kerekek kompletten lemezfelnin, karbantartott 1.4 HDi - akarom mondani TDCi motor, hihető futásteljesítmény (154 000 km), jéghideg klíma és a feszes futómű mind mellette szóltak.A motorolajat októberben, mintegy 3000 km-rel ezelőtt, a vezérlést pedig két éve, 2021 februárjában cserélték, így tényleg nem kell egyből szervizeléssel kezdeni, amit jelen esetben - kivételesen - el is hiszek, hisz semmi nem utal ennek ellenkezőjére. Ettől függetlenül azért kellett pár apróság, úgy mint fólia a B-oszloptól hátra, valamint egy USB-s Kenwood fejegység a gyári kazettás helyére.Utóbbi cseréjéről - köszönhetően a típus népszerűségének - rengeteg infó található a neten, így relatíve könnyen ment az amúgy elég nagy bontással járó művelet. Aztán ha már úgyis kibontottam a fél műszerfalat, kicseréltem az izzókat a hőfokszabályzás tekerőinél, valamint megzsíroztam a hidegben zavaróan cicergő fűtőmotor tengelyét.Aztán, hogy marad-e hosszabb távon nem tudom. A fentebb leírtak miatt kérdés, hogy édesanyám meddig vezet még, illetve hajlandó-e megszokni bármi mást a MINI után. Ugyanakkor sok esetben jó ha áll valami "B-terv" is a garázsban...

Érdekes mód soha nem tudtam rá haragudni, de finoman szólva sem volt egy sikertörténet a Grande Puntóval eltöltött, szinte napra pontosan egy esztendő, s mintegy 10 000km. Valószínűleg amiatt, mert tudom honnan hoztam vissza - adva így még pár évet a kis autónak - hisz egészen biztos vagyok benne, ha nem mi vesszük meg, már valószínűleg kivonták, és elbontották volna.Szóval amíg tűnődtem a sorsát illetően, valamikor májusban kapott két új JVC hangszórót ez első ajtókba, mert egy nap elnémult a bal első, még gyári darab. A csere már pikk-pakk ment, nem először szedtem le az ajtókárpitokat. A hangzás tükrözte az új hangszórók árát, de ezek legalább szóltak...Aztán úgy döntöttünk felesleges megtartani, így július 14-én el is vitte egy srác Pestre. Persze ez sem ment ilyen egyszerűen, mert Fehérvártól szó szerint vitte, hisz onnan tréleren tette meg az utat. Ahogy alkalma nyílt rá, még hátba szúrt a kis mocsok, ugyanis az autópályán megadta magát az általam már cserélt, az EGR-hez hasonlatosan szintén Meat&Doria gyártmányú üzemanyag szivattyú a tankban. Szerencsére kulturáltan rendeztük ezt a kis fiaskót, így - másfél hónap elteltével, s hogy már átíratta le merem írni - remélhetőleg végleg különváltak útjaink, s evvel jelképesen is pont kerül életem ezen sikerekben csak mérsékelten gazdag időszakának végére...

Nos az úgy volt, hogy tulajdonképp nem is akartam autót venni. Pontosabban egy hajszállal sem jobban, mint bármely átlagos hétköznap, hisz kattantságomból kifolyólag szinte a napi rutinom része a hasznaltauto.hu, s azon belül is a környékbeli hirdetések böngészése - gondolván hátha szembejön egyszer a tuti vétel. S szembe is jött egy márciusi estén - legalábbis ekkor még azt hittem, de ezt lejjebb majd bővebben is kifejtem - így hirtelen felindulásból vettem egy 5P2-es Seat Toledót. Igen, azt aminek olyan ronda a hátulja, bár ahogy telik az idő, sokkal inkább látom ebben a fantáziát, mintsem az Altea XL ötlettelen hátsó traktusában. Meg hát ezt is az a Walter Da Silva rajzolta, aki az eredeti 156-ost (jól példázza, hogy neki sem lehet mindig jó napja...), így bele tudok magyarázni némi szentimentális kapcsot is a választásba, miszerint szegről végre egy tőről fakad egykori hőn imádott Alfámmal.Új korától magyar, követhető előéletű autó, minden elvégzett karbantartás számlával igazolva (vezérlés, kuplung kettőstömegű, s elmondás alapján a hajtókarcsapágyak is cserélve), teljes polír, újszerű hibátlan beltér. Nem, ez most nem a hirdetés szövege, hanem az autó valós állapota címszavakba szedve, így tulajdonképp csak egyetlen dolgot próbáltunk ki azon a márciusi délutánon, hogy a gyerek rendesen kilát-e az ablakon. Az átlagon felüli esztétikai állapot miatt a próbaút kimerült egy rövid, pár kilométeres körben (utólag ez hiba volt, hisz márciusban még nem volt meleg, így ez alatt nem tudott átmelegedni a hajtáslánc).Használatba véve viszont feltűnt, hogy melegen, 2000-es fordulat környékén (és felette is) furcsa, kinyomócsapágy szerű fémes, súrlódó hang hallható a kuplung kinyomása közben (leginkább a pedálút alsó harmadában), melyet finom rezonancia formájában a pedálon is érezni. Vissza is vittem a kereskedésbe, ahol kicseréltettem az amúgy tényleg alig pár ezer km-t futott kettőstömegű szettet egy Valeo átalakító készletre, és elvégeztettem az esedékes olaj, olajszűrő, üzemanyagszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő cserét is az autón.A hang és rezgés sajnos maradt, így kollégám ismét levette a váltót, de a jelenségre utaló nyomot ő sem talált, így feltett egy másik, bontott váltót. Mivel avval is ugyanolyan volt, így arra gondoltunk, hogy hátha maga a főtengely mozdul túl nagyot tengely irányban: kapott új szett támcsapágyat, és Motul olajat. Végül itt adtam fel a dolgot, s fogadtam meg a szerelők tanácsát, miszerint bajt biztos nem okoz, szarjam le, és használjam így (tízből nyolc ember talán észre sem venné, de nekem már nagyon rááll a fülem).Szintén a fenti kollégámtól kaptam egy garnitúra lemezfelnit, amit eredetileg téli szettnek szántam a 17-es disco felnik mellé, ám a peres gumik olyannyira tönkrevágták a menetkomfortját az autónak (hiába na, változnak a preferenciák, ha az embernek családja van), hogy egy gyors festést követően felrakattam rájuk a Grande Puntóhoz vásárolt második szett lemezfelniről megmaradt 195/65R15-ös nyárigumikat, s nagyon igényes Bárdis dísztárcsák társaságában nyugdíjazták az aluszettet. Aztán a kezdődő kopogást megszüntetendő, kapott két új stabpálcát hátra, valamint lefejtettük a már megroggyant külső héjat a hátsó kipufogódobról, amit "nagyon igényesen" le is fújtam hőálló ezüst festékkel.A sors furcsa fintora, hogy szisztematikusan pont azoktól a dolgoktól megszabadítva vált számunkra egyre használhatóbbá az autó, amik a vásárlás során még figyelemfelkeltő tényezők voltak, úgy mint a gyári 17-es alufelnik új gumikkal, valamint az érintetlen gyári beltér. Végül ez utóbbin is változtattam, hisz 2021-ben rohadtul nem életszerű mp3 cd-ket írni, az aux csatlakozás pedig sohasem volt a kedvencem, így megkapta a Toledo is a Mini-ből a 156-osba, onnan pedig a Puntóba átmentett jól bevált Kenwood fejegységet.Nem a legszebb, de van USB, relatíve jól is szól, mert elég aprólékosan lehet a hangzást állítani (vágási frekvenciák stb.), és lett egy új tárolórekesz a telefonomnak is - kell ennél több?Kétség nem fér hozzá, hogy valami ilyesmi jármű a tökéletes válasz a jelenlegi igényeinkre, s bízom benne, hogy a relatíve alacsony futásteljesítménye, és az általánosan vett, már már újszerű állapota miatt a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legtöbb kilométert tudjuk megtenni vele. Hogy szeretem-e? A fent említett hang frekvenciája folyton ott táncol az idegszálaimon, hiába a leszarom tabletta, a PDTDI motor az eddig használt JTD-khez, valamint a BMW M47TUD20-hoz képest is egy kulturálatlan traktor, ami gyenge, kelletlen, s produkálja mindezt meglepően magas, közel 7 literes átlagfogyasztás mellett. Hiába akarta a VW a konszern Alfájává tenni a spanyol márkát, Golf V alapokon összelegózva nem lehet érzelmekre ható autót gyártani. Ugyanakkor számunkra pont tökéletes a mérete, a beltere, a tárolórekeszek száma, s - bár most elég bénán néz ki - már rugózás szempontjából is megfelelő.A beltérből hiányoznak a gusztustalanul öregedő gumírozott bevonatú kapcsolók, van helyettük a sportosság jegyében kályhaezüst meg kamukarbon. Újonnan ezek "prolibb" hatást kölcsönözhettek egy VW/Audi puha felületeihez képest, viszont tartósság szempontjából sokkal jobb megoldásnak bizonyultak, hisz ezek 14 év után is ugyanolyan kemény, kopogós vackok maradtak - és a kemény, kopogós, de ránézésre újszerű vacak sokkal esztétikusabb, mint egy fehérre hámlott, zsíros, nyúlós, ragadós vacak - mint új korukban. Emiatt nem érzem rossz választásnak, mert ennyi pénzért, ilyen állapotú és futásteljesítményű autót nem találtam volna másikat, így remélhetőleg észrevétlenül, jelentős meghibásodások nélkül válik mindennapjaink részévé.

...vagy orbitális szopás? Nézőpont, és személyes preferenciák kérdése, de tény, hogy a koromhoz képest amúgy is elég tetemes mennyiségű ősz hajszálaim darabszáma megduplázódott az elmúlt egy-másfél hónapban. Ja még nem mondtam? Vettem egy "autót". Dőljetek hátra és kacagjatok, hogy ez nem veletek történik, mert hosszú és kínkeserves kilométerek vannak már a hátam mögött a szopórolleren, végig hegymenetben úgy, hogy a cél még mindig elképzelhetetlenül távolinak tűnik...Plusz adalék, hogy életünkben az egyéb rajtunk kívülálló körülmények is legalább ilyen rapszodikusan változtak meg több alkalommal is az elmúlt időszakban melynek következményeként meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket. Legelső felállás még nagyon hasonlított a most kialakult helyzethez, hisz elhatároztuk, hogy veszünk egy jó állapotú, fiatalabb, kevesebbet futott autót, mely belül elég nagy ahhoz, hogy akár családi autóként is kiszolgáljon hármunkat, ugyanakkor elég kicsi kívülről ahhoz, hogy gyermekem anyja is kellő magabiztossággal merje vezetni. Elég hamar kirajzolódott, hogy ezt számomra is szerethető formában csak egy Grande Punto tudja, így innentől már célirányosan csak ezt a típust kerestük. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon élveztem, hogy ismét elmerülhetek a magyar használt autó piac posványában, hisz már lassan négy éve nem vettem semmit, és ez nálam abszolút rekord időnek számít. Ugyanakkor mázsás súlyként nehezedett vállaimra a teher, miszerint "felelős családapaként" olyan autót kell válasszak, ami nem dönti sem azonnal, sem pedig a közeljövőben romba a költségvetést. Nos amíg ezeken a szűrőkön keresztül folyt a keresés, egyetlen valamire való autót sem találtam. Megnéztünk vagy négyet, de mindnél volt valami (rozsdás küszöb, oszlásnak indult beltér, esetleg a kettő együtt), amiről úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, első számú autó esetében nem megbocsátható dolgok, az egyetlen valóban jónak tűnő példányt pedig szó szerint az orrunk elől vitték el. Aztán egy este mikor már azon gondolkodtam, hogy miként szervezzem le az utat egy veszprémi autóhoz, megpillantottam az igényes hirdetések tárházában (fészbúk marketpléjsz) egy kék, 1.3 JTD-t itt helyben a munkahelyemtől alig egy kilométerre. Másnap hazafelé már meg is néztem, és a legdurvább az volt, hogy első blikkre nem, vagy csak alig észrevehetően volt rosszabb esztétikai állapotban, mint sok egymillió felett kínált társa. Ezt félmillióért hirdették, mondván váltó hibás és már nem akarnak rá költeni. Kipróbálva megállapítottam, hogy a váltóhiba mindösszesen egy kiemelni képtelen kuplung, ám mindkét küszöb rozsdásodik (nem vészesen, de javítani kell), indítást követően pedig csörög a vezérműlánc, és kicsit nehezebben is indul, mint kéne neki. Viszont van rajt műszaki, valaki előzőleg felújíttatta a komplett futóművet, szóval menet közben abszolút nem tűnt reménytelennek, így gyors fejszámolásba kezdtem, szem előtt tartva azt is, hogy ha netán mégis tényleg valami baja lenne a váltójának. A végeredményt annyira pofátlannak éreztem, hogy este inkább leírtam a hirdetőnek, hogy ennyi pénzt nekem nem ér meg, rengeteg munka van vele, és nem is akarom megbántani egy irreálisan alacsony árral. Aztán legnagyobb meglepetésemre olyan választ kaptam, ami abban a pillanatban átkattintott mindent a "B-tervre" - "300-ért vidd, a tied"...Oké, újabb gyors fejszámolás, akkor marad az Alfa is, ez meg ha netán mégis zsákutca, akkor is lesz mivel járjunk. Egymás markába csaptunk, a flotta pedig bővült egy akkor még elindulni csak recsegő váltóval képes, kicsit karcos, kicsit horpadt, bal hátsó ajtaját kinyitni képtelen Grande Puntóval, amihez első dolgom volt megrendelni egy LUK kuplung szettet, és az összes szűrőt. Ezek cseréjére csak egy héttel később kaptam időpontot, de az általános lelakottság - amit ennyi pénzért már könnyű szívvel figyelmen kívül tudtam hagyni - számomra is biztosított elfoglaltságot délutánonként. Első körben lefejtettem és jó messzire hajítottam az utólagos üléshuzatokat, valamint kidobtam a már Isten tudja hány ember izzadtságától ragadó jófajta utólagos műbőr könyöklőt. Nos amit ez utóbbinál láttam, előrevetítette számomra, hogy egy igazi "szakembör" végezhetett több ízben beavatkozásokat az autón, s ez sajnos később is számtalanszor beigazolódott...A kartámasz fedelét igényesen farostlemezzel, az alját legalább négy különböző helyen és szögben behajtott 30-as facsavarral rögzítette, az ablakmosótartály kupakot egy akkumulátor pozitív sarujának takarójával pótolta. Az utolsó képen pedig a beltér első nedves ruhával történő áttörlése során kicsavart víz színe jól szimbolizálja az autó általános igénytelenségét. A beltérvilágításra rendkívül esztétikus kék ledek lettek ráragasztva, mindez rendkívül igényesen, a már kiégett szofita izzó mellé begyömöszölt vezetékekkel bekötve. A rádió nem volt rögzítve a helyén, kivéve pedig egy igazi össze-vissza sodorgatott szigetelőszalag tenger fogadott, ahol többek között ahelyett, hogy valahonnan kerestek volna gyújtás utáni áramot, nemes egyszerűséggel átkötötték egy 10cm-es vezetékdarabbal az állandó áramról (ergo a rádió szólhatott éjjel nappal amíg az akksi le nem merült). Ha ez még nem lett volna elég, valamilyen okból kifolyólag az eredeti antenna kábelről levágták az adaptert, és nagyon esztétikusan felragasztottak a szélvédőre egy utólagos antennát, melynek erősítőjéhez szintén a már elég viharvert ISO csatlakozón található fix 12V-ról vettek tápot. Magyarán ez is szívta az akksit nulla huszonnégyben ha kellett, ha nem. Ez utóbbit a huzat és a könyöklők társaságában szintén az első körben likvidáltam, melynek során sikerült fellelnem az autóvillamosság Paganinijének eddigi legszebb gyöngyszemét, az antenna testelésének bekötésében: Hagyok egy kis időt feldolgozni a látványt - igen, az ott egy régi alumínium 220V-os fali kábel, egyik vége az "A-oszolpba" tekert csavarra, másik az antenna körcsatlakozójára görbítve... Itt csapott meg újra a magyar rögvaló szele, előre jelezve, hogy tartogat még meglepetéseket ez az autó...Ez utóbbira nem is kellett olyan sokat várni, hisz elég volt levennem a már messziről is tök bénán álló utángyártott lökhárítót. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy össze volt törve az eleje (hiányzó lámpafülek, szedett-vedett csavarok, ímmel-ámmal behányt hűtőrácsok, nem létező illesztési hézagok), de hogy a hűtőket konkrétan szinte semmi sem tartotta, az még engem is meglepett. A "szakembör" ugyanis gyorskötözővel próbálta elodázni a törött hűtőtartó keret cseréjét, és a logika valamint értelem legapróbb jelét is nélkülözve kötözött mindent mindenhez. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy fix pontot még véletlenül sem sikerült találnia, így mindösszesen annyit ért evvel az egésszel, hogy a három hűtő együtt lebegett a menetszélben. Ezt átmenetileg egy a bal nyúlvány végén átfúrt csavarral rögzítettem a kasznihoz, így ha már nem szakszerű és nem is szép, legalább áll, mint Katiban a gyerek. Aztán ha már úgyis hozzáfértem, a lehetőségeimhez képest próbáltam kicsit javítani a fényszórók állapotán. Túl sok időt és energiát nem akartam rájuk pazarolni a már említett fültörések miatt, de valamit azért javult a helyzet. Eddig durván egy hétvége két délutánja alatt sikerült eljutnom, majd megtörtént a várva várt kuplung csere és szerviz is.Ettől olyannyira kellemes kis autóvá vált a Punto, hogy azon kaptuk magunkat, mindenhova vele megyünk, s a tervnek megfelelően mindketten imádjuk vezetni (igen, az oldalborda is), így tényleg feleslegessé vált két autót fenntartani. Átbeszéltük a dolgokat, s a  teljes családi konszenzus jegyében meghirdettem az Alfát. Közben rendületlenül irtottam ki az igénytelenséget a beltérből - kicseréltem a hátsó szakadt membrános recsegő hangszórókat, valamint az elvárásoknak megfelelően újra cseréltem ás átkötöttem a rádió csatlakozóit. Orvosoltam az egyik legtöbb kellemetlenséget okozó hibát is - a kilincsmechanizmus "megpatkolásával" (ismert hiba, ha valakit érdekel, több leírást is talál róla a neten) újra üzembiztosan nyithatóvá tettem a bal hátsó ajtót, valamint kicseréltem benne a teljesen széthullott ablakemelő szerkezetet. Valahol itt dördült el számomra a "Tour de Sop o'Roller" startpisztolya, hisz egy szerdai napon munkába menet egyre csak gyengült az autó, mígnem brutális kék füst kíséretében elkezdett fékevesztetten felpörögni a motor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez velem történt, így szinte rögtön lefullasztottam az autót, s a motor nem lett teljesen kuka.Eredmény: az amúgy is tervezett nagyszerviz kicsit még nagyobb lett, s apránként egy kisebb afrikai ország GDP-jének megfelelő értékű 1.3 JTD alkatrészek kezdték ellepni az ekkorra már eladott Alfa csomagtartóját...

Folyt.köv.

Az Alfával átélt kálváriám során - mint azt itt is leírtam - meghirdettem a motort, hisz az elmúlt három hónapban Damoklész kardjaként folyamatosan ott lebegett a fejem felett a nem várt autócsere. Tulajdonképp múlt hét csütörtökig nem is akadt komoly érdeklődő, hisz mindösszesen három telefonhívást kaptam. A legelsőt hagyjuk, akkor csak egy unatkozó dilettánsra érett rá a motorvásárolhatnék, és érződött, hogy csak a baj lenne belőle neki és nekem is, ha ne adj Isten létre jönne az üzlet. A második egy pesti srác volt, aki a külföldi barátja megbízásából keresett meg. Miután kiderült, hogy angolul egész jól megértjük egymást, közel egy hónapon keresztül már vele folyt a kommunikáció telefonon, és e-mailben. Amikor úgy nézett ki, hogy minden flottul alakul s egy szombati napon eljön Romániából a motorért, kimentem a garázsba, s kicseréltem a szivárgó vezérműfedél tömítését, a benne levő két szimmeringet, valamint az olajat és az olajszűrőt is. Ennyi teendőm akadt még a tavaly tavasszal összerakott blokkal.  Aztán szinte az utolsó pillanatban világossá vált, hogy hétvégi napokon biztosan nem tudják külföldre vinni a motort, hisz utána egyből le kell adni a rendszámot, és kivonni a forgalomból, a hivatal viszont csak hétköznapokon van nyitva. Innen jött egy jó három hetes huzavona (vonassam ki előre, s egyéb hasonló furcsa kérésekkel, amik egytől egyig csak a kedvem szegték) - s közben az Alfa is jó lett - így egyre kevésbé voltam kompromisszum kész a dolgot illetően. Amikor már kezdtem elkönyvelni, hogy megmarad a Guzzi, jött egy e-mail, hogy e hét hétfőn egyéb okokból kifolyólag Szlovéniába kell mennie, így ha még mindig úgy gondolom, bérel egy motorszállító trailert, s útba ejt minket. A nyaralás végére csinált nekem evvel egy álmatlan éjszakát, de be kellett látnom, hogy tavaly alig motoroztam vele 500km-t, idén pedig azon kívül, hogy visszatettem rá a gyári kipufogókat, s gurultam vagy 15km-t, konkrétan rá sem ültem. Májusban még a műszakija is lejárt, s a tavasz végi monszunnak és az Alfa vesszőfutásának köszönhetően eszembe sem jutott, hogy levizsgáztassam. Ha nálam már ennyire mellékvágányra került, úgy gondoltam nem fizetem feleslegesen a kötelező sarcokat, had vigye, ne álljon benne a pénzem. Így esett, hogy július 15-én hétfőn egy 159 Sportwagonból, és egy harmincegy éves Moto Guzziból álló szerelvény elhagyta városunkat, s pár órával később az országot is...

Az új élethelyzetek általában új prioritásokkal is járnak, s képesek szinte teljes mértékben megváltoztatni az emberben évek alatt kialakult fontossági sorrendet. Emiatt történt az, hogy még tavaly decemberben meghirdettem az E46-ot valamivel a piaci ár felett, gondolván ha elviszik ennyiért, akkor előbb és jelentős mértékben saját forrásból tudok nekiállni a lakásfelújításnak. Egészen szerdáig egy telefonhívás sem volt, annyira kiesett az átlag E46 vásárló látóköréből a harmadával, sőt néha már felével is alacsonyabb vételárú külföldi autók tengerén. Aztán ahogy kezdtem úgy intézni a dolgaim, hogy marad az autó (a hirdetést még nem vettem le), szerdán befutott egy hívás, csütörtök délelőtt 10-kor pedig már ott álltam autó nélkül zsebemben a cirkofűtés árával. Lakásfelújítás autó nélkül (a MINI azért erre elég korlátozottan alkalmas) elég körülményesen kivitelezhető, meg egyébként is - autó kell, csak mint ahogy fentebb már említettem, most ebben is mások lettek a prioritások. A keretet a BMW-ért kapott pénz fűtés árán felüli része jelentette, ami nem engedte, hogy olyan elvárásaim legyenek, mint a Mesés vásárlásakor - hozzáteszem lényegesen meg is könnyítette a dolgot, nem futottam annyi felesleges kört, mint anno - ha jön, megy, megáll dudál, elég nagy, s még ki is néz valahogy, akkor jöhet bármi. Ezt a bármit persze autóbuzi észjárással kell érteni, hisz bár a racionalitás alapján vehettem volna egy kombi Astrát is, de azt hiszem ahányszor rá kellett volna nézzek, csak nagyon nehezen tudtam volna megállni, hogy ne köpjem szembe magam azért, hogy én egy ilyennel kell járjak... Szóval ahogy csütörtökön elvitték a 318d-t, felütöttem a használtautó.hu-t, és átpörgettem a kombi BMW-ket a környéken. Ez csak amolyan tisztelet kör volt a lassan hat éve használt bajor márka irányába, a szívem mélyén tudtam, hogy most jött el az idő, hogy megvegyem életem első Alfáját. Nem újkeletű kötődés ez sem - igazi autóbuzi nem is hiszem hogy létezhet anélkül, hogy ne porcosodjon neki a cerka az olasz márka valamely modelljére. Az Alfa City-n is jártam már ellentétben BMW-s találkozókkal - ez utóbbi a márka iránti szeretet ellenére azért nagyon nem az én társaságom... Szóval még aznap ebéd után felhívtam a veszprémi 156 SW-nek a gazdáját (pont a kedvenc "átmeneti szériám" - még a régi orr, de már a ráncfelvarrt szép műszerfal), s megbeszéltük, hogy pénteken délután megnézzük, ha olyan el is hozzuk az autót. Bíztam a sorsszerűségben, olasz vasat eddig Veszprémben mindig sikerült vennem, így a relatíve alacsony elvárások tükrében elég biztos voltam a dolgunkban. Műszakilag elvárásaim felett is teljesített az autó, motorja egészségesnek tűnik, futóműve relatíve egyben van (azért a szuper kanizsai utakon hallok némi kopogást bal elölről), ilyen kell legyen egy őszinte, karbantartott, napi szinten használt, közel 300 000km-t futott autó. Karcok, leverődések vannak, tetejéről hámlik a lakk, és valamikor a tetőablak is beázott, ezért ronda a tetőkárpit és a balos A oszlop belső takarója, de ezek mind olyan dolgok, amikkel egyelőre biztosan nem foglalkozok (meg feltehetően később sem). Rozsdának hála Istennek semmi nyoma, ami megoldásra vár, az az újfajta műszerfal tetején levő központi kijelző cseréje (nem látszik rajta semmi, csak reggel amíg még hideg), valamint a világító légzsáklámpa (ez utóbbi egyszer ugyan már elaludt, de nem az a tipikus kontakthiba, az univerzális műszerünkkel kiolvasva vezetőoldali légzsák túl magas feszültség hibát ír). Számlákkal igazolták, hogy 70 000km-rel ezelőtt cserélték a kéttömegű lendkereket, és a kuplungot, valamint 2013-ban a vezérlést is, így remélhetőleg még az is kibír egy évet. Januárban kapott friss olajat, így a futómű kopogásán kívül most nem szeretnék mélyebben belefolyni még semmibe sem (persze műszakin majd kiderülhet még egy s más). Amit pluszban szeretnék, az fólia a B oszloptól hátra, és valami normális fejegység, ami képes USB-ről is lejátszani az mp3-akat - Dension Gatewayt ebbe azért nem fogok venni. Az autón egy éves, szinte vadonat új Nokian téligumik vannak, s járt hozzá lemezfelnin négy szintén nagyon jó Michelin nyárigumi is. Ez utóbbival még nem tudom mi legyen, logika szerint csak fel kéne tegyem és használjam, de leírhatatlanul tetszik az a "telefontárcsa" stílusú Alfa felni. Szombaton amennyire tudtam lemostam (szegény nem volt sűrűn kényeztetve, még mindig tiszta kátrány az oldala, pedig a télen elég ritkán lesz olyan meleg az aszfalt, hogy fel tudja fröcsölni...), kitakarítottam, és vettem rá új ablaktörlőket. Egy alapos kárpittisztítás még hátra van - s a vezetőülés támlájának bal oldala is nagyon ki van ülve, ismeretségi körben talán újra tudom tömetni, hogy legyen ismét tartása. Jövő szombaton ha lesz kedvem, és időm engedi megpróbálom kicsit felpolírozni, s a problémásabb részeket javítófestékkel leecsetelni...

Lassan tíz éve már, hogy eladtam az utolsó motorom, a kis Yamahát (persze volt utána még egy kacat robogóm, de azt emberi számítás szerint nem sorolhatjuk ide), s bár kicsit hiányzott a dolog, az éppen aktuális autó(i)mmal mindig sikerült annyira lefoglalni magam, hogy nem tudott ismételten elnyelni a motorozás posványa. Aztán másfél-két éve, ahogy kollégáim közül egyre többen visszaültek a nyeregbe, azon kaptam magam, hogy egyre többször osonok ki, s ücsörgök az épp a műhely oldalánál parkoló gépek valamelyikének nyergében. Ezek a "statikus próbák" aztán elindították a tíz évvel ezelőtt nyugdíjazott vezérhangyát, bár neki is kellett legalább egy év, mire vissza tudta nyerni régi formáját (meg a Punto eladása sem volt elhanyagolható tényező), a nyáron már voltak konkrét elképzeléseim arról, hogy mégis milyen motort szeretnék. Legfontosabb az volt, hogy nem túl erőset, hisz újra szoknom kell még magát a motorozást, s inkább a stílusos nyugodt tempójú gurulások vonzanak már, mint a lapján fordulás, vagy a harc a tizedmásodpercekért. Gondoltam akkor már legyen az is BMW, de ebben a kategóriában talán csak az F650, és egyéb változatai feleltek meg az elvárásaimnak (nem sár nehéz, kényelmes, 50 lóerő környéki - tökéletes kezdő/újrakezdő motor), de a stílus és a túraendúró (főleg egyhengeres Rotax blokkal) sajnos nem eredendően szinonimái egymásnak. Aztán egyszer csak beugrott a Moto Guzzi, melynek több modelljét (leginkább a Brevákat) is úgy raktározta el az agyam, hogy talán a legszebb, legjobb arányú csupasz motor, amit valaha láttam. Az ős nyomórudas, nyolcszelepes V2-es hosszában pedig már önmagában egy iparművészeti remekmű, már már szobadíszként is megállná a helyét. Youtube-nak hála elég gyorsan törlődött a még halványan megmaradt F650 dilemma, nekem a dübörgő olasz kellett a tolókerekes Ladákra emlékeztető jellegzetes váltóvonyítással, minden rezonanciájával, billegésével együtt. Már csak az volt a kérdés, hogy egy újabb, akár injektoros Breva, vagy egy autentikusabb, lassan veterán darab karbival, saját ízlésemhez igazítva. Végül az öreg kacatok iránt érzett vonzódásom jegyében ez utóbbi valósult meg, hisz tegnap megvettem életem első olasz motorját, az egykori spanyol csendőrmotort, egy 1988-as Moto Guzzi V65-öt. Lesz vele munka a télen, de remélhetőleg tavaszra összeáll - egy, a jelenlegi V7-hez hasonlatos klasszikus, nagyon enyhén Café Racer-es megjelenés a terv. Egy biztos, nem szobor lesz, semmi sem mehet a használhatóság rovására, így csutkakormány, vékony ülés (bár a jelenleginél valamivel vékonyabb, és fekete lesz), és üvöltő üres kipufogó sem várható. A színe is változni fog, de majd mindent a maga idejében... Élménydúsabb beszámolóval megfelelő jogosítvány híján egyelőre nem tudok szolgálni, de mire kész lesz, reméljük már ez sem jelent akadályt...

A mai nap elköltözött a kis cabrio. Remélem hasonlóan sok örömet okoz majd új gazdájának is, mint nekünk a három közös nyár alkalmával, melyek mindegyikén hiba nélkül rótta a kilométereket a tengerparton...