Járműveim története

Négy év, és 58 000 kilométer a mérleg egyik, s a turbócserét leszámítva inkább csak kopó fogyó apróságok cseréje a másik serpenyőjében. Eddig egyáltalán nem taszított anyagi romlásba a Toledo fenntartása, ezeket bármely márka tetszőleges típusa is igényelte volna így közel 20 év és negyedmillió kilométer távlatában - s bár mára a hozzáállásom is változott - elég jó lenyomata annak ez a blog, hogy eddigi autóimhoz képest nagyságrendekkel kevesebbet kellett költenem a Seat-ra.Ennek megfelelően immár második éve nem született szokásos évzáró poszt sem, hisz pár apróságot leszámítva nem volt érdemi történés. Innen megközelítve pedig nyugodtan kijelenthető, hogy sikertörténet ez a négy év, még ha nem is alakult minden pontosan úgy, ahogy azt én szerettem volna. Ebben a kezdetek óta vezetett táblázatban is látható, hogy mindösszesen hét olyan tétel adódott (sárga háttérrel), melyeknek valódi, a napi használatot befolyásoló hatása is jelentkezett, úgy mint például a szoruló turbógeometria miatt gyorsításkori tiltás, a lukas turbócső miatti zaj és erőtlenség, a leömlő tömítése miatti bűz az utastérben, a jobb hátsó féknyereg miatt szoruló fék, a rossz generátor és akkumulátor miatt megemelkedő alapjárat és ingadozó töltés, valamint az idegesítően zajos üzemanyag szivattyú. A többi a gyakorlatban csak kopogás, zörgés, és némi tömítetlenség volt. Az idő azt is bebizonyította, hogy a kezdeti szerencsétlenkedés a kuplungzsinnyegéssel is teljesen felesleges volt, hisz az így, durván 60 000 kilométer elteltével is még mindig megvan, s nem lett se jobb, se rosszabb. Ettől függetlenül az autó sajnos nem tökéletes, de nézzük sorba - mint amolyan virtuális állapotfelmérés - hogy hol is tartunk négy év után (csökkenő sorrendben annak függvényében, hogy mennyire zavar engem/befolyásolja a napi használatot):

1. Hűtőfolyadék szivárgás a motor bal oldalán levő műanyag elosztócsőnél

Tiszta sor, az idő és a hőterhelés miatt megrepedt ez a műanyag elosztócső, melyből finoman szivárog a hűtőfolyadék a váltó tetejére. Tényleg minimális a folyadékvesztés, a tartályban még a minimumra sem csökkent a szint, s ha nem kellett volna ránézzünk a váltóbowdenekre februárban, jó eséllyel a mai napig nem tudnék róla. Ettől függetlenül evvel nem játszunk, a cseredarab már a csomagtartóban, s a jövő héten ki lesz cserélve.

2. 1-2 síkjában rosszabbodott a váltásérzet a váltókaron

Februárban egy reccsenés kíséretében kimondottan szoros, akadóssá vált azóta - egy újabb reccsenést követően - megint nyúlós "opelos" lett. Váltóbowden beállítást elvégeztük, de a kulissza lóg, reteszelése furcsa (ekkor vettük észre a hűtőfolyadék szivárgást). Egyelőre működik és használható, de kis túlzással érzetre nincs két egyforma váltás.

3. Meleg motorral nehézkes indítás

Ezt azóta figyeltem meg leginkább, mióta Starline üzemanyagszűrő van az autóban. Lehet, hogy ennek a cseréje már önmagában megoldja a problémát, de ha nem, akkor remélhetőleg csak az ismert PDTDI betegség, a gyengülő önindító kezdi felütni nálam is a fejét. Meleg motor esetén nem fecskendez be a motorvezérlő bizonyos főtengely fordulatszám alatt, viszont azt az amúgy még működő, de mára kicsit gyengébb indítómotor már nehezebben tudja elérni. Ezt egy egyszerű szoftver módosítással is könnyedén lehet orvosolni - alacsonyabbra helyezik a befecskendezési fordulatszámot - viszont ha nem hoz megoldást, akkor okozhat még fejfájást a jövőben. Amiért mégis bizakodó vagyok, hogy PD elem hibájára utaló hibakód nincs, és a befecskendezők korrekciós értékei is teljesen rendben vannak.

4. Kezdődő kopogás hideg időben a bal elejéből

December végén lettem rá figyelmes, hogy nulla fok alatt kopogó hang jön a bal elejéből, mely kísértetiesen stabpálcás formában jelentkezik. Ki is cseréltük, de a régi sem lógott, a hang pedig maradt, majd a fagyok elmúlásával megszűnt. Félő, hogy inkább már múltja, mint jövője van a két éve beszerelt UNIX-os lengéscsillapítónak, de egyelőre újra csendben teszi a dolgát.

5. Befagyó jobb hátsó kézifék hidegben

Evvel megtanultam együtt élni, hisz esős latyakos időben ha várható fagy, egyszerűen nem húzom be a kéziféket. Sajnos a jobb oldali bowden végén ki van szakadva a porvédő gumiharmonika, így ha belejut némi víz, az ilyen esetekben bele is fagy, a bowden pedig megszorul, és emiatt úgy is marad, amíg ki nem olvad.

6. Szétmálott izzítókábel

Ezt már a legutóbbi izzítógyertya cseréjekor megénekeltem, hogy bár most még működik, de ha valamelyik újra elhalálozik, akkor kábellel együtt kell cserélni!

7. Központizár motorok hidegben hektikusan nyitnak

Leginkább a bal hátsó hajlamos zárva maradni, arra hibakód, pontosabban időszakos kommunikációs hiba is van a vezérlőjében.

8. Műszeregység anomáliák

Indítás után havonta egy-két alkalommal nincs fordulatszámmérő, valamint néha a sebességmérő sem a reális értéket mutatja. Múltkor pedig üzemanyagszint nem volt. Ezeket egy újraindítás kivétel nélkül mindig megoldja.

9. Ablakemelő anomáliák

Bal első ablak sokszor nem megy fel elsőre (vásárlás óta meglévő hiba), jobb hátsó pedig leengedés közben kattan egy nagyot. Ez utóbbit most kezdte, tavaly ilyen jelenség még nem volt.

10. Kiékelt belső visszapillantótükör

11. Sérülés a hátsó lökhárítón

12. Tanksapka nem zárható/nyitható kulccsal

13. Hátsó mennyezeti lámpa forgókapcsolója törött - gyurmaragaccsal "javítva"

Az utolsó négy egyáltalán nem érdekel, sőt már a hetediktől lefelé sem tulajdonítok ezen apróságoknak túl nagy jelentőséget, hisz magára az autó üzembiztonságára egyik sincs hatással. A VCDS-sel végzett diagnosztika is ezt támasztja alá, nincs még olyan eltárolt hiba sem ami bármilyen beavatkozást kívánna a részemről:A motorban levő egyetlen tárolt DTC a P1698 kormányelektronikára vonatkozó hibakód, de a hibakörülményeket szemügyre véve jól látható, hogy egy pillanatnyi feszültségesés okozta létrejöttét, nem valódi meghibásodásról van szó:Az összes többi vezérlőben a fenti felsorolást is alátámasztandó a bal hátsó ajtózár, a gyári rádió hiánya, valamint a már ismert elektromos előfűtő hibája található. Ami érdekes, hogy a komfortelektronikában is jelen van két, a csomagtérnyitó hibájára vonatkozó hibakód, de evvel kapcsolatosan hibajelenséget ez idáig nem tapasztaltam, tökéletesen nyit mindig.Ezen kívül a hátsó kipufogódob tűnik még gyenge pontnak. Ki nem lyukadt ugyan, de anno a vásárláskor eltávolítottam róla a levelesen hámló külső héját, s lefestettem hőálló festékkel. Emiatt anyagvastagsága már nemigen van, s a rozsda is újfent kiütötte, szóval előbb utóbb erre is keresni kell valamiféle megoldást. Az autó "nem túl hétköznapi" hátulja ilyen szempontból mindenképp megnehezíti az életet, hisz szinte semmilyen alkatrésze sem egyezik meg a jóval gyakoribb - Leon, Altea, Altea XL - típusokéval. És itt most nem csak a szemmel látható karosszériaelemekre gondolok, hanem jó példa erre a hátsó dob is (Altea XL-é talán hasonló, de még arra sem vennék mérget). Amit véletlenül kapni az pedig egy vagyonba kerül, szóval akadnak hátrányai a típusnak.

Merre tovább?

A fenti rögtönzött állapotfelmérés alapján be kell lássam, hogy egyre közelebb az a pont, amikor mérlegelnem kell, mi éri meg jobban: megtartani még pár évig, vagy lassan tényleg itt az ideje utódot keresni neki. Most még ugyan teszi a dolgát, de amolyan Damoklész kardjaként ott lóg a levegőben egy-egy komolyabb javítás lehetősége is, hisz ki tudja mikor adja fel a harcot a váltókulissza. Ha nem oldja meg az időnkénti nehéz indítást az üzemanyagszűrő cseréje, vagy a programozás akkor - így lassan negyedmillió kilométer után - el kell fogadni azt is, ha fel kell újítani a PD elemeket, hiába jók még a korrekciós értékeik a VCDS alapján. A komplett vezérlés cseréje is lassan itt a „spájzban”, az sem halogatható már csak legfeljebb egy-két évig, és a négyévszakos gumik is csak két évet bírnak, így ősszel a hátsó kettő esetében megint kell valami megoldás. Ugyanakkor ezt az autót már ismerem, túl nagy meglepetést nem tud okozni, tisztában vagyok a nyűgjeivel. Emellett mérlegelni kell, hogy egy másik autó esetében a Toledo és a közte levő vételár különbségen felül is előfordulhat, hogy költeni kell rá, valamint az átírás sincs ingyen, szóval nem szimplán csak fekete, vagy fehér a helyzet...

Tavaly elmaradt a már szokásosnak mondható évzáró poszt, mert bár egy csokor fényképet összeválogattam hozzá, úgy éreztem két összetett mondatért felesleges blogot írnom. Ennyire eseménytelen volt jármű fronton 2023, hisz ha még a Fiesta sem lett volna év elején, akkor mindössze két darab bejegyzés születik a kilométerek gyűjtögetésén felül. Egy termosztát, egy akkumulátor csere, és néhány apróság a futóműben szerepel a mérleg egyik, és valamivel több, mint 15 000 kilométer a másik serpenyőjében. Abszolút jó arány, tulajdonképp ilyen egy tökéletes családi autó. Húzza az igát minden hétköznap - ovi, munkahely, bevásárlás, edzés és egyéb délutáni elfoglaltságok - többször számára egyáltalán nem ideális körülmények között (rövid távok, sokszor nem üzem meleg motorral), valamint kirándul hétvégén illetve szabadnapokon, ha kell két bringával a tetején eggyel pedig a csomagtartójában.Ettől függetlenül idén is kellett már foglalkozzunk vele egy kicsit, de ezek is csak apróságok. A jobb hátuljában felerősödő kopogó hangot most nem stabpálca, vagy lengőkarszilent okozta, hanem a bal elejéhez hasonlatosan a lengéscsillapító. Mivel nem voltam száz százalékosan biztos a sikerben, így próbára csak ezt cseréltük ki (bár hála Istennek nem egy bonyolult dolog ezen a VW platformon) s kapott egy Monroe-t. A műveletet siker koronázta, néma csend honol az utastérben, ám igazi paraszt módon - ahogy elöl is - egyelőre így hagytam, s "felemásan" használom... Aztán a már szokásos tavaszi szeánsz keretén belül kicseréltem a levegő és pollenszűrőt, valamint ellenőriztük a klímagáz mennyiségét. Ami viszont már tényleg zavaró volt, az a leömlő cseréje óta jelenlevő, s azóta egyre csak erősödő kipufogógáz szag az utastérben álló helyzetben. Mostanra ez olyan méreteket öltött, hogy lassabb araszolás esetén is belső keringetésre kellett állítani a rendszert, ha nem akartam megfulladni, így utána kellett járjunk a dolognak. Tartottam tőle, hogy a sortömítés lesz a baj, így turbó le- felszerelésre készültem, de szerencsére csak a turbó és a leömlő közti tűzkarikát kellett kicserélni. Meg egy szelepfedél tömítést, mert az megint szivárgott a hátsó részen. Aztán ha már így belelendültem vettem két szintén Bosch izzítógyertyát a még ki nem cserélt 1-es és 2-es hengerben levő helyére, így most ezek is mind egyformák, és relatíve újak. A merre tovább jövő év szeptemberéig nem kérdés, viszont az iskolába járás alakíthat még ki olyan élethelyzetet, amire nem, vagy nem csak a Toledo lesz a megfelelő válasz. Ugyanakkor elkapkodni semmit nem akarunk, elherdálni egy jó autót meg végképp nem. Elég friss élményeim vannak a használt autó piacról (feleségem öccsének vettünk autót pár hónapja), és azt kell mondjam bármelyik kiszemeltből ültem vissza - az érte óhajtott vételártól teljesen függetlenül - mindig ugyanarra a következtetésre jutottam: nagyon jó ez az autó...

Közel két év, és némi "testreszabás" kellett ugyan a dologhoz, de azt hiszem most már le tudom írni: megszerettem a Toledót. Persze továbbra sem szerelem ez, Golf 5 padlólemezen nehéz olyan érzelmeket kiváltani, amit az olasz autóim bármelyike tudott - nem beszélve a 156-osról, azt a mai napig visszasírom - de év végére olyan kellemesen összeállt, hogy már kimondottan szeretem használni.Azt meg felettébb tudom értékelni (hiába na, öregszem, és családos emberként változnak a preferenciák), hogy az amúgy sablonosan unalmas Golf 5 mechanika kimondottan megbízhatóan teszi a dolgát a BXE motorral meghajtva, emiatt idén is csak hét bejegyzés született a blogba. Sőt, a két év leforgása alatt tíz olyan hiba fordult csak elő, amiknek volt bármi észrevehető hatása az autó használhatóságát illetően, ugyanakkor mozgásképtelenséget egyik sem okozott. A többi pedig mind amolyan TMK/ha már szétszedtük cseréljük ki azt is, illetve az a jó pár felesleges kör a kuplung zsinnyegését illetően, ami azóta is köszöni szépen jól van - se jobb, se rosszabb nem lett az eltelt mintegy 25 000 km alatt...

Seat Toledo 1.9 PDTDI

Év elején rögtön olajcserével kezdtünk, és kijavítottunk két hibát a fent említett tízes listából: kapott egy új jobb hátsó féknyerget, mert a régin előjött a tipikus VW betegség - beállt a kézifék kallantyúja - és kicseréltük a jobb első stabpálcát, mert kezdett kopogni.Előbbi pont a gyenesdiási wellness előtt jelentkezett, így rögzítőfék nélkül abszolváltuk a hosszú hétvégét, ami azt leszámítva, hogy figyelnem kellett, nehogy behúzzam reflexből ha valahol megállunk, nem okozott egyéb kellemetlenséget. Még szintén ez idő tájt orvosoltam a harmadik féklámpa hektikus működését is - nemes egyszerűséggel befaragtam egy univerzális Hellát a gyári helyére - valamint cseréltünk egy izzítógyertyát a négyes hengerben.Áprilisban aztán feltűnt, hogy néha daráló hang hallatszik a segédszíjak felől, valamint megemeli az autó az alapjárati fordulatot 1000 környékére, s ilyenkor beindulnak a hűtőventillátorok. Egy generátor, hosszbordásszíj és feszítőgörgő cserével sikerült megszüntetni ezt a hibát is. Aztán születésnapomon belekerült a 195 000-dik kilométer, melynek örömére az autó még aznap heves sziszegés közepette tudatta, hogy kilyukadt az alsó turbócső. Cseréje laza ujjgyakorlat volt, az egész nem tartott tovább tíz percnél.Augusztusban elérte a 200 000 km-t, így Magyarországon már ez is az eladhatatlan bontószökevény kategóriába került. Jól példázza, hogy kellett is rá rögtön egy bal hátsó stabpálca, mert a régi apró "kipi-kopi" kíséretében az örök alkatrészboltok polcaira költözött. Cseréltem még két belső hőmérséklet érzékelőt a klíma automata üzemének javítása érdekében, valamint ekkor jött el az ideje annak a nagy téemmkának, mely a vásárlás óta vissza-vissza térő P0234 hibakód megszüntetésére irányult elsődlegesen. Aztán ha már szétszedtük, kapott az új turbó mellé vezérműszíjat, hidrotőkéket, szelepfedél és porlasztó tömítéseket, vezérműtengely csapágyakat és egy új légtömegmérőt is.Nyilván olajat, olajszűrőt, légszűrőt és üzemanyagszűrőt is cseréltünk, s ha már így  "újba lett rakva a motor", meg is lett írva, hogy produkáljon egy kicsit meggyőzőbb menetteljesítményeket, mint a gyári. Nos ez olyannyira jó lett, hogy el is kezdett csúszni a tavaly beszerelt tengelykapcsoló. Ekkor került fel a pont az "i"-re, mert amellett, hogy kicsit vissza lett véve a teljesítményből ki lett iktatva az EGR és a halott katalizátor, valamint kapott egy új kevlár kuplungot is.Aztán szívtam még egy kicsit a jobb első toronycsapággyal is, mert kétszer kellett cserélni, ugyanis a rendkívül minőségi SKF másfél hét után durvább hangokat adott, mint előtte a kétszázezret futott tizenöt éves gyári. Azóta egy három forint húsz filléres Meisterteile teljesít szolgálatot síri csendben, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. A váltó le-fel miatt szétborított futóműbe raktak két új stabpálcát - sajnos csak a flexnek engedtek, így azok ismét újak - valamint előjött némi kopogás a bal oldalon, és egy finom jobbra húzás nagyobb sebességnél. Előbbi hála Istennek öngyógyító módon elmúlt, utóbbi viszont még a futóműállítás ellenére is megvan, bár itt élek a gyanúperrel, hogy valamelyik gumi okozza, mert amikor megcseréltem az elsőket a hátsókkal, akkor sokkal durvábban és balra húzott. Karácsony előtt még elértük a 205 000 km-t, ám 26-án az akkumulátor - amivel anno vásároltuk - 11,4V nyugalmi feszültséggel jelezte, hogy inkább töltené már nyugdíjas éveit egy MÉH telepen, mint hogy továbbra is az 1.9 PD-t indítgassa.Szerencsére a Grande Puntóból anno kimentettem az akkor újonnan vásárolt akksit, így csak ki kellett cserélni, s már tekerhetett is az önindító a megfelelő fordulatszámon. Igaz ez csak 67Ah-s a 72 helyett, de amíg működik evvel is, nem veszek másikat.

Visszaolvasva kicsit eseménydúsabbnak tűnhet a kelleténél ez az év, de alapvetően a féknyereg, a generátor, és a turbócső voltak csak nem várt meghibásodások, a többi vagy kopó-fogyó alkatrész, vagy már kezdetektől ismert, és fennálló hiba, mint a sok városi használattól leragadt turbó geometria. Utóbbit nyilván elég lett volna tisztítani is, hisz a gyári turbófeltöltő is hibátlan volt (el is van téve tartalékba), de sikerült olyan áron újat szereznem, hogy inkább a csere mellett döntöttem.Persze ha csak az életben tartás lenne a cél, meg lehetett volna járatni a féknyerget, s talán elég lett volna cserélni egy generátor szabadonfutót is, a P0234 miatt beálló vészüzemre és a futómű felől érkező zörgésekre pedig szarhattam volna magasról, de nekem ez nem megy. Így is sokat változtam már ilyen téren (cserélgetek futóműalkatrészeket oldalanként, pedig pár éve még komplett futóművet újítottam volna fel), de az autó számomra továbbra is több, mint egy egyszerű közlekedési eszköz, nem tudom elnézni, ha nem olyan, mint amilyennek lennie kell...

Hála Istennek a tavalyi siralmas évet követően már tényleg csak felfelé vezetett az út, így minden szempontból nyugodtabb, sikeresebb, s ezáltal boldogabb fejezetként kerül családunk történelemkönyvébe a 2021-es esztendő. Mondhatjuk úgy, hogy a heroikus 2020 után, ez volt nekünk a talpraállás éve, melyben a Grande Punto eladásával lezárult egy pechszéria is, ami meglátszik a rekordalacsony, mindössze hét darab blogposzt számán.

"Aki még utoljára bosszúból belédrúg" - Fiat Grande Punto 1.3JTD

A tavalyi évzáróban még azt ecsetelgettem, hogy alapvetően összeállt, s már csak egy kis fóliázás maradt hátra a gyerek miatt, ám ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy március 18-án hirtelen felindulásból veszek egy Seat Toledót. Persze semmit sem akartam még egyszer úgy elkapkodni, mint 2020-ban az Alfa eladását, így nyár közepéig megvolt mindkét autó. A Puntóra felkerültek a nyári kerekek, leszervizeltem, és kapott új, de még a régi fajta injektor csatlakozókat a kábelkötegébe. Ekkor viszont már kérdéses volt, hogy mi legyen a sorsa, hisz alapvetően csak a garázsban állt. Néha kicsit átmozgattam, illetve amíg a Seat "kuplungzsinnyegését" próbáltuk megoldani, addig vele jártam dolgozni, s ezalatt meg is adta magát a két első, még gyári hangszórója. Kapott helyettük új JVC-ket, majd nyár elején meghirdettem, és júliusban el is vitték Budapestre. Sajnos szó szerint, mert Fehérvár magasságában megállt a már előzőleg cserélt üzemanyag szivattyú a tankban. Szerencsére rugalmasan sikerült intézni, így pár ezrest visszautalva végre pont került ennek a nem túl szép, és sikerekben kevésbé gazdag történetnek a végére. Érdekes, hogy mindezek ellenére sem tudok haragudni erre a kisautóra, s leginkább csak azt bánom, hogy anno miatta adtam el a 156-ost...

"Háztartási kisgép" - Seat Toledo 1.9TDI

Mint feljebb már említettem, hirtelen felindulásból márciusban vettem végre egy racionális, jó állapotú, keveset futott családi autót. Ezen utóbbi tételek egyértelmű szinonímái az unalomnak, de rendkívül fontos szerepük volt abban, hogy egyenesbe jöttünk 2020 vesszőfutását követően, hisz az eddigiekkel ellentétben a Toledo önhibájából szinte semmi plusz, illetve váratlan kiadást nem generált mióta megvan. Ugyanakkor pont ez az, ami miatt nem tudok rá másként tekinteni, mint mondjuk a mosógépre a fürdőben, mert egyszerűen semmi érzelmet nem vált ki belőlem. Lehet, hogy bennem van a hiba, de - hiába adtam a Bora után még egy esélyt a dolognak - ez a "konszernautózás" nem az én világom. Ettől függetlenül jön megy, teszi a dolgát a vásárlás óta, ami után egyből leszervizeltük, kapott 15-ös kerekeket lemezfelnin a 17-esek helyett, két hátsó stabpálcát, bekerült a jó öreg Kenwood fejegység a gyári helyére, valamint folytattunk némi szélmalom harcot a fentebb már említett "kuplungzsinnyegés" elhárításának érdekében.Igaz csak belföldön, de végigkirándultuk vele a nyarat, minek következtében augusztusban belekerült a 185 ezredik kilométer az autóba. Még szintén a nyár végén tettem egy utolsó kísérletet kuplungolás közbeni zaj megszüntetésére, de sajnos ez sem járt sikerrel. Mivel már régóta kacérkodtam a gondolattal, szintén ekkor vettem négy új négyévszakos gumit, valamint egy kő miatt a szélvédő is ilyen tájt repedt el. Ezt novemberben a műszaki vizsga előtt cseréltettem ki, valamint kapott egy új szívócsőnyomás érzékelőt, és egy jobb külső féltengely gumiharangot. És tulajdonképp ennyi. Ha úgy vesszük a kuplung már a vásárlás óta ilyen, s az azóta eltelt tízezer kilométer alatt sem jobb, sem pedig rosszabb nem lett, így azon felül, hogy kimondhatatlanul idegesít, hibát nem okoz. A szélvédőcsere volt még nagyobb tétel, de arról legkevésbé tehet az autó, szóval kis túlzással hibamentesen teljesítette ezt a kilenc hónapot, mióta nálunk van. És ilyet szerintem a Suzuki óta egy autóm sem tudott. A napokban kezdtem el hallani némi kopogást a jobb elejéből, így a hamarosan esedékes olajcsere alkalmával erre is rá kell nézni, és akkor már egy fűtőműállítás sem ártana neki. Az a dilemmám, hogy nagyon jó áron, s még relatíve jókor vettem, az árak viszont azóta még feljebb mentek, így nem lesz majd egyszerű megtalálni a megfelelő utódot. Minden esetre újabb hülyeséget nem akarok csinálni, így inkább kivárok (mivel a célnak megfelel, nem vágok eret ha jobb híján marad még egy darabig), főleg hogy a család többi tagja  kimondottan szereti. Nekem nem szerelem, de ha jobban belegondolok a mosógépet sem simogatom, a tiszta ruha viszont kell...

Nem vagyok az a fajta ember, aki annyira szereti sürgetni az idő kerekét - hisz az anélkül is épp elég gyorsan pörög, így vétek minden elvesztegetett perc - de a kialakult helyzet miatt szerintem vagyunk egy páran, akik alig vártuk, hogy végre a múlt homályába vesszen "húszhúsz". Hála Istennek azért nálunk nem arról van szó, hogy a vírushelyzet miatt elvesztettük volna a bevételi forrásainkat - illetve részben azért mégis - de szerencsére nem ezen múlik, hogy lesz-e holnap kenyér az asztalon, viszont nekünk is érezhetően összébb kell(ett) húznunk a nadrágszíjat az eddig megszokotthoz képest.Utólag persze mindig okosabb az ember, s ha időben tudjuk, hogy mégis mire számítsunk, biztosan máshogy, vagy egyáltalán meg sem hozunk egy csomó, utólag visszatekintve hibásnak és elhamarkodottnak nevezhető döntést. Ezeken viszont már úgysem tudunk változtatni, így inkább hagyom a füstölgést, és vegyük sorra mi történt ebben a "gyönyörű" esztendőben.

A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

Az év első felét még a 156-ossal teljesítettük, és meggyőződésem, hogy ha a fentiek nem olyan szerencsétlenül alakulnak, akkor még ma is ő állna a ház előtt és nem a Fiat, de ne szaladjunk ennyire előre. Műszakilag erre az évre már teljesen kiforrta magát, és tényleg csak olyan dolgokat csinálgattam rajta, amik bántották a szemem. Márciusban átlépte az órája a 340 000-dik kilométert, majd a szokásos tavaszi szervizelésen felül kapott egy tuningboxot, és egy új szívócsövet is a régi szakadt helyére. Mivel folyton csak útban volt, egy Youtube videón felbuzdulva még szintén ebben a hónapban teljesen eltávolítottuk az EGR rendszert a motorról, s feltettem a nyári kerekeket. Az autó pedig csak ment és ment, tette a dolgát. Tavasz vége, nyár elején érkezett el az idő, mikor végre rászántam magam, és kiiktattam a meg-megszoruló hátsó ablaktörlőt, s "kijavítottam" a motorháztető, a küszöbök, és a tetőlemez fényezését, valamint feketére fújtam a lökhárítóbetéteket, ezüstre pedig a ködlámpakereteket. Itt érte el az autó a csúcspontját, nálam töltött ideje alatt ekkor volt mind műszakilag, mind pedig esztétikailag a legjobb állapotban. Ahogy a vírushelyzet engedte relatíve sokat kirándultunk vele, főleg hogy végre már nem csak mi, hanem az úrfi is élvezte ezeket a kiruccanásokat. Ez a kép azt hiszem többet mond minden elfecsérelt karakternél...Még júliusban belekerült a 345 000-dik kilométer, amikor kezdtek megjelenni a viharfelhők a családi béke egén, de erről már nem ő tehetett. Elkezdtük ugyanis úgy szervezni az életünket, hogy ha Lívia a tervezett szeptemberi kezdéssel újra munkába áll, ő is mobilis legyen, hisz annak ellenére, hogy Nagykanizsa nem egy metropolisz, két elég ellentétes irányba, és eltérő időbeosztásban kellett volna munkába járnunk. Ezért, hogy Kristófnak a bölcsit, és egyéb járulékos programjait a lehető legzökkenőmentesebben meg tudjuk oldani, szükségessé vált egy olyan autó, amit az oldalborda is kellő magabiztossággal mer vezetni, így - miközben szinte semmi sem úgy alakult, ahogy azt előzőleg elterveztük - egy elég hirtelen meghozott döntés eredményként augusztus elején mégis eladtam az Alfát...

"Az Évszázad Üzlete" - Fiat Grande Punto 1.3JTD

Júliusban, már az Alfa meghirdetése előtt elkezdtem keresni az igényeinknek legjobban megfelelő autót, ami kívülről kellőképp kicsi, belül viszont elég nagy hármunknak. Hamar letisztult, hogy leginkább egy Grande Punto lenne a legkézenfekvőbb választás, így - mivel eredetileg az volt a terv, hogy a 156-os helyett vennénk - első körben az 1-1,5 milliós ársávban keresgéltem. Miután nem találtam az erre szánt pénzösszeg felső harmadában egy valamirevaló Grande Puntót sem, "aki mer az nyer" alapon megvettem az ország egyik legolcsóbb példányát kemény 300 000Ft-ért. Azt hitték váltóhibás, emiatt adták oda a már amúgy is 500 000-ért hirdetett autót szinte féláron. A tervezettnél jóval alacsonyabb ráfordítás miatt életbe lépett a "B-terv", miszerint ha megkuplungozzuk, és jó lesz, akkor megtartjuk mindkét autót így nekem sem kell majd anyám MINI-jével járkálnom, ha Livi a Fiat-tal megy dolgozni, hanem lesz - illetve marad - saját autója mindkettőnknek. Ezen felbuzdulva elkezdtem apránként gatyába rázni a Puntót, s miután jó lett a kuplungja, használatba is vettük.Tartott az idill körülbelül két hétig, mikor mind a körülmények, mind pedig az autó arcunkba tolt egy nagy karéj szaros kenyeret. Livit ugyanis a vírushelyzetre hivatkozva nem vették vissza a munkahelyére, így egyik napról a másikra teljesen feleslegessé vált két autót fenntartani, valamint a családi kasszát érintő váratlan bevételkiesés sem támogatta már ezt. Mivel nagyon megszerettük, s több szempontból is "racionálisabb" választásnak tűnt a Fiat - lényegesen kevesebbet fogyaszt, fiatalabb, könnyebben eladható, Kristóf jobban kilát belőle, és nem utolsó sorban Livi is meri vezetni - meghirdettem az Alfát. Legnagyobb meglepetésemre alig egy hét alatt le is foglalózták, ám az ezt követő napon munkába menet megadta magát a Punto turbója, és produkált egy tipikus "diesel runaway"-t az 1.3 Multijet. Soha jobbkor: a 156-os már szinte nem is az enyém, nyakunkon a nyaralás, de úgy gondoltam nem csinálok segget a számból - előre menekülvén kapott az autó új turbót, vezérműlánc készletet, vízpumpát, termosztátot, főtengelyszíjtárcsát, segédszíj készletet, izzítógyertyákat, olajteknőt, felső motortartóbakot, kartergázlecsapatót, és a történet szempontjából egyáltalán nem mellékesen egy Meat & Doria EGR szelepet is - mindösszesen annyit kértem emiatt a vevőtől, hogy amíg össze nem áll a Punto, had használjam munkába járásra az Alfát. Aztán a sok új alkatrész ellenére egy körülbelül húsz lóerős autót kaptam vissza, így kezdetét vette a majd egy hónapon keresztül tartó hardcore gangbang. Kétségbeesetten próbálkoztam egy rakás dologgal, többek között kapott négy jó állapotú bontott injektort, új üzemanyagnyomás szabályzót, MAP szenzort, és "kipucoltuk" a katalizátort, de sajnos minden erőfeszítésem ellenére ugyanolyan használhatatlanul gyenge maradt.Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy emiatt végül a nyaralást is lemondtuk, mert egy lényegében már valaki más autójával nem akartam menni, a MINI-be meg esélytelen lett volna hármunk cuccait bepasszírozni úgy, hogy még mi is beférjünk mellé. Aztán egy hét után már amúgy is frusztrált a 156-ost bitorolnom - meg amúgy is bele kellett borítsam az érte kapott pénzt a Punto feltámasztásába - így a közel egy hónapból három hetet amolyan kényszermegoldásként a MINI-vel nyomtunk végig. Szeptemberre aztán már odáig fajult a helyzet, hogy lebontottam a komplett szívósort is az intercoolerrel egyetemben, s közben - ahogy eddig minden autómnál tettem - egy hirtelen ötlettől vezérelve lefalaztam a vadonatúj EGR szelepet. A következő reggelen (mert délutános lévén meló előtt, kora reggel volt csak időm szerelni) megtört az átok, hisz a kipufogógáz visszakeringetés kiiktatásának hatására végre életre kelt mind a hetvenöt ló, és újra használhatóvá vált az autó. Mégis ki gondolta volna, hogy az új utángyártott EGR kezdetektől fogva hibásan működött? A második hullám előtt igyekeztünk is kihasználni minden lehetőséget arra, hogy amennyire csak lehetséges, bepótoljuk ezt az egy hónap kiesést, így amikor csak tudtunk, mentünk is vele erre-arra. Közben persze még kiiktattam a lefalazott EGR miatt világító hibalámpát, beállíttattam a futóművet, és megcsináltattam a küszöbök égető hibáit. Utóbbi sajnos nem sikerült valami fényesen, s bár említette a lakatos, hogy pár éven belül biztosan cserélni kell majd mindkét küszöböt, ez koránt sem mentesíti őt a felületesség vádja alól. Novemberben átlépte az autó a 190 000 km-t, majd felkerültek az általam újrafestett lemezfelniken a vadonatúj Firestone téligumik, kicseréltem a jobb első ajtóhatárolót, és dolgoztam egy kicsit a fentebb említett okok miatt a lakatos után is. Kapott egy új, zárható tanksapkát, üzemanyag szivattyút a tankba, és egy új akkumulátort. Végül sikerült megszüntetnem a nem kívánt szivárgásokat egy új tömítéssel a vákuumszivattyú alá, és egy kis tömítőmasszával a fórumokon is leírt helyre a hátfalra.Ennek köszönhetően végre száraz lett mind a motor, mind pedig a csomagtér. Sikerült felülkerekedni a szétszerelések mértékéből fakadó apró hibákon is (lecsúszó hidraulikacső az alsó kuplungmunkahengerről, lazán hagyott akkumulátorsaruk, és egy szakadt testkábel - ez utóbbi meglehetősen sok elektromos anomáliát okozott), s úgy tűnik mára egészen összeállt az autó.Mindezek ellenére nem tudom nem szeretni, s remélem eztán a szükséges karbantartásokon felül már nem tartogat ilyen léptékű meglepetéseket. Tavasszal viszont mindenképp tervezek foglalkozni vele, melynek során az esedékes szervizen felül szeretném megcsinálni a küszöböket nekem is tetsző formára (hasonlóan, mint idén az Alfán tettem), valamint kell szerezzek négy rá való felnit a nyári gumikhoz is, mert az alufelnik amikkel vettem (és azóta már el is adtam) abszolút nem passzolnak sem az autóhoz, sem a gumimérethez. Aztán ha tényleg beválik, a gyerek miatt majd muszáj lesz lefóliáztatni a hátsó traktust is a nyárra...

Érdekes, olykor már kicsit kínkeserves volt ez az év. Legnagyobb változás, hogy megtettem, amit oly sokszor leírtam, hogy soha nem teszek, de nem volt szívem végignézni, ahogy állásában elpusztul a Guzzi a garázsban. Nem mondom, hogy tolongtak érte, de júliusban megvette egy román srác, s kicsivel több mint két és fél év után véget ért a közös történetünk. Így - mivel csak az Alfa maradt, s az is alig 12-13 000km-t futott idén - gondolom nem meglepő, hogy a motor eladását leszámítva mindösszesen 11 poszt született róla az évben. Pedig ahogy indult...

A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

Januárban javíttattam egy defektet, s kapott az első futóműbe két új belső stabilizátor szilentet (ez nálam már a második garnitúra volt). A futómű végre elcsendesedett, ám feltűnt, hogy apránként fogy a hűtőfolyadék a kiegyenlítőtartályból. Kiderült, hogy az anno már szintén általam is cserélt termosztát háza csak ennyit bírt, és finoman ereszteni kezdett a fém és a műanyag részek illesztésénél, így februárban ebből is bekerült egy második darab. És valahol itt kezdődött a kálváriánk egy gyanús márciusi üzemanyagcső hibával, amit akkor - mint utólag kiderült, hogy csak átmenetileg - orvosoltam egy nem tervezett üzemanyagszűrő és üzemanyagcső cserével. Áprilisban sikeres műszaki vizsgát tett az autó, megejtettük az akkor aktuális olaj, olajszűrő, levegőszűrő és pollenszűrő cseréjét, valamint kapott egy garnitúra új hátsó fékbetétet. Még szintén ebben a hónapban átlépte az órája a 330 000-dik kilométert is. Aztán innentől egészen júliusig hajtottam a maratoni szopórollert, hisz egy csomó elpazarolt időn és feleslegesen kicserélt alkatrészen keresztül sikerült csak eljutni a végső megoldásig, a nagynyomású szivattyú cseréjéig. Persze nekem ez még nem volt elég (igazi amatőrként viselkedtem, s csak annyit tudok felhozni mentségemül, hogy ekkorra már teljességel szét voltam esve, s elvesztettem minden józan ítélőképességem), egy érdekes csettegő hang miatt gondolkodás nélkül, teljesen feleslegesen kicseréltettem a hajtókarcsapágyakat is (természetesen újabb olajcserével) ahelyett, hogy először ránéztem volna a vezérlésre, mert mint utólag kiderült,  a szivattyú cseréjekor egy foggal odébb rakták azt. Ez volt a mélypont, itt már elkezdtem keresni az Alfa utódját - egy Focus kombit ki is próbáltam, de csak manuális klímás full fapad verzió volt, ami többek között emiatt sem jött be - de hála Istennek azért csak összeállt, s onnantól tényleg csak apró cseprő dolgok adódtak.Szeptemberben meglett a 335 000-dik kilométer is, majd miután újra bizalmat szavaztunk neki, októberben megejtettük a már többször elhalasztott fenéklemez lakatolást, kapott két új felső  lengőkart (ez is már a második garnitúra, de az előző nagyon nyekergett), és mióta nálam van, immár harmadik alkalommal új belső stabilizátor szilenteket is. Egy újabb defektet és akkumulátor cserét leszámítva azóta is teszi a dolgát, ugyanakkor be kell lássam, bármennyire is szeretem (és egyelőre konkrét elképzelésem sincs, hogy mire cserélném), de se fiatalabb, se kevesebb kilométert futott autó nem lesz már szegény...

Év végén az ember kicsit megpihen, s számot vetve végigtekint az elmúlt időszakon, hogy mégis melyek azok a tervei amik megvalósultak, milyen újak szövődtek, s miféle megpróbáltatások, sikerek, vagy netán kudarcok övezték az idáig vezető utat. 2017 végén rekord kevés posztnak tituláltam a tavalyi huszonnégyet, így most nem is tudom mit mondjak az idei "épphogy egy tucatra". Annyiban azért árnyaltabb a kép, hogy míg régen minden apró mozdulatot külön megírtam, egy ideje inkább megvárom, hogy legyen annyi történés, amiért már érdemes billentyűzetet ragadni. Ettől függetlenül valóban eseménytelennek tűnhet 2018, de ez legfeljebb csak a járműveim szempontjából állja meg a helyét - vagy annyira még úgy sem - bár kétségtelen, hogy a két olasz ilyen téren beállította a Nirvanát, létrejött az egyensúly, s most kis túlzással, de tökéletes a harmónia...

A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

Az idei év minden szempontból fiam születésének bűvkörében telt, ennek megfelelően kevesebb, mint 15 000km-t mentünk az autóval. Február végéig még pocakosan kirándulgattunk erre arra, aztán február 20-tól a nyár végéig rendesen lekorlátozta a mobilitásunkat az úrfi. Az igazat megvallva csak most kezd - a határait óvatosan feszegetve - alkalmassá válni az utazásra, s reméljük ez egyre csak jobb lesz, hisz vannak már terveink jövő évre... Ahogy azt anno előrevetítettem, valóban az Alfával hoztam őket haza egy testileg és lelkileg egyaránt kimerítő hét után a kórházból - míg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, mely egyszerre hordozta magában a megnyugvást, s az új kihívás, a gyermeknevelés, s egy családként létezés minden felelősségét, és izgalmát.Így, ebben a visszafogott üzemmódban lépte át a kilométerszámláló a 315 000km-es értéket. Aztán egészen májusig nem történt semmi rendkívüli, olyan apróságokkal ütöttem el az időt, mint egy garnitúra tojástartó felni felújítása, eladása, ezek helyett új nyárigumik beszerzése, valamint az utasoldali légzsák fedelét rögzítő patentok cseréje.Májusban kicseréltük a már rég csereérett kuplungot, egy kivételével az összes hajtásláncot rögzítő tartóbakot, s mindkét lengőkart a bal oldalon. Aztán júniusban kaptam egy nagyon jó ajánlatot, és felmondtam a régi munkahelyemen, így július óta már teherautós vonalon látok el az eddigihez nagyon hasonló munkakört. Ezt megelőzően azért még sort kerítettem a levegő és pollenszűrők, az ablakmosó szivattyú, az összes kipufogótartó, valamint a vezérléscserekor elmaradt hosszbordásszíj feszítőgörgő cseréjére, pár használható hangszóró beszerelésére, egy lámpapolírra, és az ablaktörlők mellett a beltér diszkrét állagjavítására is.Szintén valamikor még a nyár közepén felváltotta jobb hátul a babahordozót egy menetiránnyal megegyezően bekötött gyerekülés, melynek köszönhetően egy kicsit ismét kinyílt a világ számunkra, s augusztusban már relatíve simán abszolváltunk egy Nagykanizsa-Pécs oda-visszát. Ekkor belekerült a 320 000-dik kilométer az autóba, s innentől ha lassan is, de elkezdtünk visszatérni az életbe, bátrabban mozdultunk ki. Még szintén augusztus folyamán megejtettem az aktuális olaj és szűrőcseréket, majd pár napra rá valami barom sajnos nekiment a hátsó lökhárítónak a parkolóban (a keletkezett sérüléseket ecseteléssel tettem kevésbé feltűnővé, hisz eggyel több, vagy kevesebb már igazán nem oszt nem szoroz). Októberben - mióta nálam van már másodízben - ismét esküvőn töltött be kulcsszerepet az autó, csak most a mi keresztelővel egybekötött szertartásunkra szállította többed magával a menyasszonyból feleséggé váló oldalbordát. Hogy bizonyítsa, "mennyire megbízhatatlanok az olasz autók" (muhaha), novemberben produkált egy valódi meghibásodást is (pályafutása során immár másodszor). Persze nem kell mindjárt füstölő Alfát, és trélert vizionálni, hisz mindösszesen csak a tolatólámpa kapcsolót kellett kicserélni (kb fél óra, s mintegy ezerkétszáz forint bánta). Aztán kapott előre - az igazat megvallva tök feleslegesen, hisz valószínűleg megint a belső stabszilentek verődtek ki - két új toronyszilentet, lengéscsillapítót, és stabpálcákat. Ekkor már be mertünk vállalni étteremi ebédet, és némi betlehemezést is a gyerekkel, így az órája decemberben elkerülte a 325 000km-t.A fent is említett belső stabszilentek már megvannak, így azokat hamarosan ki fogják cserélni, s akkor nepperül mondva remélhetőleg ismét "koppanásmentes" lesz a futómű. Eddig ez biztos, meg az, hogy tavasszal műszakizni fog az autó, így két évem még biztosan lesz, hogy kitaláljam a "hogyan továbbot". Írom ezt amiatt, mert az alfavírus létezik, sőt fertőzött lettem - volt már sok szebb, fiatalabb, és drágább autóm, de egyet sem szerettem még így, mint ezt az "olasz vackot". A kötődést pedig csak erősíti a fent is említett sok közös emlék, s bár volna elképzelésem, hogy az észérveket szem előtt tartva milyen autóra lenne most szükségem (tervben van, hogy egy külön posztban megírom ezt), de amíg az év 365 napjából egy kezemen meg tudom számolni hányszor kicsi, a maradék legkevesebb 360-on viszont pont megfelel az igényeinknek, addig nem fogom tudatosan keresni az utódját. Ezen még nincs se részecskeszűrő, se FAP folyadék, sem pedig AdBlue, csak egy agyonüthetetlen JTD motor, a világ egyik legjobb elsőkerekes futóművével, végállástól végállásig kettőt forduló hidraulikus szervokormányával. S bár ez sem arra való, de emiatt talán mégsem olyan érzékeny a rövid városi utakra, mint modernebb társai. Csak az ülésfűtése működne már rendesen, mert ami előnye az hátránya is egyben - az alacsony fogyasztás nagyon kevés hulladékhőt termel... Persze a tél vízválasztó lesz, kíváncsian várom milyen állapotban vészeli át a sózást a karosszéria (ami a fenéklemez beázás miatti apró, már ideiglenesen javított hiányosságait leszámítva meglepően jól tartja magát), valamint ha összejönnek a dolgok, és végre rendesen el tudunk menni nyaralni, kell-e tetőbox, illetve hogy fogunk benne elférni a jövőben. Azt mondjuk továbbra sem állítom, hogy ha szembe jönne velem a tuti vétel, akkor nem cserélném le, de most egészen más dolgok kötik le anyagi és egyéb kapacitásaim, mint az autócsere. A kialakult kötődés miatt pedig néha még olyan elvetemült gondolataim is támadnak, hogy mi lenne, ha inkább rendbetenném esztétikailag is, és megtartanám amolyan hobbyautónak...

A másik olasz - Moto Guzzi V65

Ha autózni nem volt lehetőségünk annyit amennyit szerettünk volna, akkor a durván 500km-nyi motorozás már abszolút nem meglepő. Igaz ennek minden métere balzsamosan simogatta a lelkemet, leírhatatlanul jó volt erőt meríteni abból a pár gurulásból. Ehhez persze kellett, hogy végre összeálljon a gép, és sikeresek legyenek az egészséges olajnyomás elérésére irányuló erőfeszítéseim.Márciusban visszakerült a blokk a gépműhelyből, új csapágyakkal, ismét vonalba fúrva, az olajpumpa felületénél síkba húzva. Az olajpumpáról itt Nagykanizsán tüntették el az egyenetlenségeket, majd áprilisban új tömítésekkel elkezdtem szépen újra összerakni mindent. Durván egy hónap kellett, hogy önerőből hagyhassa el a műhelyt, s egy kis átmeneti olajfolyást leszámítva hibátlanul megtegye első kilométereit.Ezt követően már csak egy itt meg nem írt akkumulátor csere történt, hisz a régi ki tudja hány éves Banner nem díjazta az egész telet töltés nélkül a műhely padlóján. Persze ezt pont egy olyan nyári délutánon hozta tudtomra, mikor úgy tűnt akadna pár szabad órácska egy kis motorozásra, így már beöltözve leizzadtan kellett konstatálnom, hogy 10,5V nem fogja elindítani a Guzzit.Bikázni nem volt miről, betolni pedig az én súlyommal meglehetősen körülményes, így az idegbaj határán ugyan, de levetkőztem, s hazamentem. Ezt követően vettem egy új Vartát, ami azóta hibátlanul szolgál a gépben. Tanulva ebből a hibámból, ezt már kiszerelve, rendszeresen töltögetem a tél folyamán. Tavasszal a változatosság kedvéért a motor is műszakizik, így újra átfestem matt feketére, és visszateszem a gyári kipufogókat, s előreláthatóan úgy is hagyom, hisz ahogy a normálisan álló kormány már megtette, úgy az elfogadható mértékű zaj is a jó irányba fogja mozdítani a menetkomfortot (sőt még az is lehet, hogy jobb oldalra is teszek véglegesen egy kormányvég tükröt).Mérlegelni kell, mert attól, hogy valami bitang jól néz ki, esetleg libabőröztetően dohog, még koránt sem biztos, hogy használható. S bár nem túl sokat, de most már azért inkább használnám, és kiélvezném a 2016 telén megkezdett, idén tavasszal befejezettnek tekintett munkám gyümölcsét.Néha persze megfordul a fejemben, hogy nem túl nagy luxus-e évi 500km-ért motort tartani, de abszolút nem vészes a biztosítása, valamint a műszaki vizsga, és egy olajcsere sem fog jövőre a földhöz vágni. Enni nem kér, és hála Istennek nekünk sem hiányzik sehonnan az a pénz, amit a motor képvisel. S ez - bár nem veterán, hanem épített motor - ha minden jól megy, az idő előre haladtával (idén kereken harminc éves) talán már egyre többet is fog érni.S ez is akkor épült, amikor megismertem a feleségem. A 2017 tavaszi közös motorozásokon bár még nem tudtuk, de már hárman ültünk rajta. Szinte nincs olyan csavarja, amit ne én húztam volna meg, s ez olyan szintű intimitást ad, amit semmi más. A Guzzi tehát amíg nem a megélhetésünk múlik rajta marad, s ha sikerülne valóra váltani a közös álmunkat, több lehetőségem nyílna használni, akár munkába is vele járni...

Ha valaki egy kicsit utánajár, elég hamar be kell lássa, hogy valamit nagyon eltaláltak anno az olaszok az 1.9 JTD-n, s "szarolaszozók" ide, vagy oda, de korának talán egyik legjobb, legmegbízhatóbb dízelmotorja, főleg a nyolcszelepes változat. Ennek nagytestvére (2.4 JTD) volt az első sorozatban gyártott common rail dízelmotor, s jól mutatja, hogy ez végül mennyire bevált - hisz szégyen, vagy sem - de a V6-os Busso motorokat leszámítva az Alfa tipikusan az az autó lett, ami talán dízellel problémamentesebb. Aztán a TwinSparkok kimúlásával a 159-esnél a gyártó elért arra szintre, hogy az 1750TBi-t leszámítva (ami amúgy elég későn jelent meg, s méretéhez képest elég irreális fogyasztásra képes) nem is maradt értelmes benzines alternatívája a JTD motoroknak. Homlok egyenest szembe megy a sztereotípiákkal az én 156-osom is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem szolgáltat kellő témát a blogra, s ilyen "alibi posztot" kell írjak tulajdonképp a semmiről...Még a tél folyamán elcseréltem a lakásfelújításból megmaradt gázbojlert négy 15-ös tojástartó alufelnire, melyek se jók, sem pedig szépek nem voltak. Ki kellett görgőztetnem a négyből hármat, egynél pedig fel kellett hegeszteni a kitört peremet is.Megcsiszoltam, s lefújtam mind a négyet szórókittel, ezüst keréktárcsa festékkel, valamint lakkal is. Kerítettem hozzájuk négy új felniközepet, s felkerült rájuk a tavaly szerzett négy Pirelli nyárigumi. A dolog pikantériája, hogy alig elkészültek, el is adtam őket, így továbbra is az autóhoz kapott két garnitúra lemezfelnivel operálok.Még szintén a télen egy hirtelen ötlettől vezérelve benéztem az összes 156-oson bénán álló légzsákfedél mögé, s lám, el volt törve a bal oldali rögzítőpatent.Felbuzdultam a dolgon, s rendeltem egy csomag új patentet. Valamit javult ugyan a helyzet a cserét követően, de úgy látszik a fedél önmagában is csálé gyárilag (plusz a 16 év napsütés és hőingadozás sem feltétlenül javított a helyzeten), így valószínűleg soha nem fog már tökéletesen állni.Az eladott nyári kerekek helyett intéztem négy vadonat új Falken Ziex ZE914 nyárigumit a megmaradt lemezfelnikre, melyek tegnap fel is kerültek az autóra, bízva abban, hogy most már talán nem kell senki autójába átülni, mint anno 2013 március 15-én.Kerékcsere közben megállapítottam, hogy nem romlott az autó állapota számottevően a télen, így talán tényleg elég lesz a lakatosnak csak a múltkor ideiglenesen javított részeken dolgozni. Ezt követően végre megkaphatja a komplett alvázvédelmet, s szeretném legalább a két küszöböt újrafestetni, hisz ezeken itt ott - ahol a kerekek által felvert kavicsok érik - már a pőre lemez látszik. Ez utóbbi is inkább az állagmegőrzés, mint sem esztétikai szempontból lenne fontos. Ha időnk engedi, rá kell nézessek az ülésfűtésre is, mert idő közben mindkét oldalon megadta magát, valamint egy kuplungcsere is amolyan Damoklész kardjaként lebeg fejem felett. Ez már vásárlás óta hol jobb, hol rosszabb - ha megmelegedett, elkezdett rázni dobálni (valószínűleg a hőtől felhullámosodik a tárcsa). Télen egy Keszthely-Zalaegerszeg etapon a négysávos úton dombon felfelé már meg is csúszott néha, így látva szomorú sorsunkat, beszereztem hozzá egy új Valeo szettet. Legnagyobb meglepetésemre viszont, mióta ott a polcon az új kuplung, se nem csúszott, se nem rázott, egészen az utóbbi hetekig, mikor az induláskori remegés visszatért néha. Következő szerviznél nekiugrunk, és kicseréljük, nem idegesítem magam evvel tovább, s mivel már családi autóról beszélünk, műszakilag minden szempontból kifogástalan kell legyen.Így egy év, s kis híján 25 000 km távlatában is csak azt tudom mondani, hogy nagyon megszerettem, s teljesen magával ragadott az Alfa Romeo, így elég nagy esélyt látok rá, hogy a következő autóm orrán is a kígyós jelvény díszelegjen. Persze nem tervezem konkrétan a cserét, fiam születését követően millió egyéb értelmesebb dologra is el tudjuk költeni a család pénzét. Emiatt akarom olyan állapotba hozni, hogy egy pár évig még mindenképp problémamentesen szolgáljon minket. Persze ha szembe jönne a tuti vétel, s a feltételek is adottak lennének, nem mondnám, hogy ne ugorjunk bele, de az alapfelállás most az, hogy a tőlem megszokottnál hosszabb távra tervezek a 156-ossal...

2017 minden szempontból a változás éve volt számomra, melyet az itt megfogant rekord kevés - mintegy huszonnégy - bejegyzés is alátámaszt. S ez, ha nem adja meg magát a talján V2, még ennél is kevesebb lett volna, hisz energiám egy jelentős részét a lakásfleújítás/költözés kombója kötötte le, melyet - mikor már azt hittük látszik a fény az alagút végén - a hamarosan érkező trónörökös miatt újra át kellett gondoljunk, s mindezt tényleg szinte nulláról. Ennek esett áldozatául Mesés, akinek órája az év elején még nálam lépte át a 255 000 km-t.

A menhelyi kutya - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

Kellett egy autó, a BMW-ért kapott pénz lakásfelújításra szánt részén felül pedig erre futotta. Nem gondoltam volna, de bizonyos szempontból egyáltalán nem bánom a dolgot, mert a "szarolasszal" egészen más a kapcsolatom, mint bármely eddigi autómmal. Talán érzi ezt ő is, s tudja hogy minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy megbízhatóan szolgáljon minket. Ehhez műszaki szempontból meg is kap mindent, lelkiismeretesen szervizelem, s mióta nálunk van, zömében prémium gázolajat "öngyújtott" a hengereiben a közösen megtett mintegy 20 000km alatt. A vásárlást követően rögtön kicsit foglalkoztunk az első futóművel, kapott új kézifék köteleket, lcd panelt az infocenter, valamint kicseréltem a gyári rádiót, és lesötétíttettem a hátsó részt, hisz ekkor még bizonyos "egyéb" funkcióknak is meg kellett feleljen az autó. Szépen pörögtek bele kilométerek, április elejére át is lépte a számláló a 295 000-es értéket, kijavították a világító légzsáklámpát okozó kontakthibát, voltunk vele wellnessezni Badacsonyban, s volt szegényem menyasszonyi autó is.Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy amikor még felkértek, ők a fekete BMW-re számítottak, de becsületükre legyen mondva nem variáltak, így a meglehetősen nehéz "gyermekkora" ellenére egy napra ismét fontosnak érezhette magát az Alfa. Időközben leműszakizott, leszervizeltük, kapott új turbócsöveket, nyomásérzékelőt, valamint pontot tettünk a beázás végére is. Ekkorra már 300 000km felett mutatott az órája, megjárta Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot, számtalanszor a Balatont, s ő vitt minket a Plitvicei tavakhoz, a lánykérés helyszínére is.Élveztem minden alkalommal, hogy nem kell annyira féltsem, a kicsit ütött-kopott külső miatt olyan helyekre is bementem vele, ahova mással nem tettem volna. S ez a relatíve könnyelmű szabadság amit ez nyújt, leírhatatlanul boldoggá tesz. Arról nem beszélve, hogy végig asszisztálja a fiam születéséig vezető időt, hisz vele jártunk Pécsre ultrahangra, szinte az összes terhesgondozásra, a védőnőhöz, s feltehetően vele hozom haza őket a kórházból, nálunk lesz újra családi autó belőle. Az alábbi kép is ezt a kötődést erősíti, hisz azon a napon, július 13-án talált kollégám az Alfa mellett egy négylevelű lóherét (ami amúgy is kötődik a márkához), mikor megtudtuk, hogy párom gyermeket vár: Nem sokkal ezután ismét foglalkoztunk az első futóművel, és a kipufogóval, s belekerült a 305 000-dik kilométer is. Még szintén augusztusban kapott egy új akkumulátort az állandó menetstabilizáló hiba miatt, s felpolíroztam a kicsit már bemattult fényszórókat. Szeptemberben egy oktatás idejére le tudtam tenni az autót pár nap erejéig, mely alatt be lett bőröztetve a kormány, újra lettek tömve az ülések, s ki lett javítva az ülésfűtés, amiről addig azt sem tudtam, hogy van benne. Ekkor lett teljesen vízhatlan tető, hisz újraszigeteltük az antennánál is. Októberben megejtettük a nagyszervizt, novemberben pedig elérte a 310 000km-t. Ez alatt kicsit ismét foglalkozni kellett a fékkel futóművel, valamint kapott az autó új olajat a motorba, váltóba egyaránt.Ekkor javítottam nem túl elegáns módon az alján levő tenyérnyi lyukat, de mentségemre legyen mondva, hogy remélhetőleg csak jövő nyárig kell kibírnia, mert ha minden jól alakul, fémmel lesz pótolva minden aminek fémnek kéne lenni. Remélem hasonlóan megbízható társunk lesz jövőre is, s tovább erősödhet a kötődés, hisz tényleg család leszünk, melyben egy időre fontos szerep jut neki is...

Ingyen heremasszázs - Moto Guzzi V65 (Cafe Racer?)

Evvel kis híján pont ugyanott tartok, mint tavaly ilyenkor, annyi különbséggel, hogy kicsit több, mint 1500km-t tudtam vele motorozni, míg a megfelelő olajnyomás hiánya miatt megforgott, s eltört benne az első főtengelycsapágy, de nézzük időrendben.

Tavaly a csordogáló hajtóműolaj miatt került ki a motorblokk újfent a vázból, melyet egy a nyelestengelyre illesztett, méretre esztergált hüvellyel, és egy nagyobb belső átmérőjű szimmeringgel sikerült megoldani. Eközben apránként, több részletben, de elkészültek a fényezendő alkatrészek, s kezdett végre újra motor formája lenni. Ez egészen felvillanyozott, amitől még gyorsabban haladtunk. Kész lett az elektromosság bekötése, s megtörtént az első próbakör is a cég udvarán. Leírhatatlan érzés volt, még úgy is, hogy a karbiszinkron, s némi finomhangolás ekkor még váratott magára. A kevés kilométer ellenére is felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb, mikor még fel mert mögém ülni az oldalborda, s együtt hasítottunk munka után a tavaszi estéken.Augusztusra kész lett a videó, de ekkor a pocaklakó miatt már csak ritkán, és egyedül motoroztam, hogy kiengedjem a hétköznapok feszültségét. Egy ilyen esti gurulás alkalmával csapta meg fülem első alkalommal a vészjósló fura kopogás, majd le is tettem a motort, és sokáig csak elméleti szinten foglalkoztam a problémával. Novemberre sikerült elég erőt gyűjtenem, hogy a tettek mezejére lépjek, melynek folyományaként most már teljesen szétszedtem, s elmostam a blokkot, mely arra vár, hogy ismét kezelésbe vegyék a gépműhelyben. Sokat gondolkodok a motor jövőjét illetően, de bárhogy is döntök, előtte mindenképp meg kell csináljuk, úgyhogy biztosan várható még néhány Guzzi szerelős poszt jövőre is...

Az építésről készült videót leszámítva június óta nem írtam a motorról (ami szintén csak pár apróságról szólt), melynek oka, hogy idén már második alkalommal változtak meg életemben a prioritások, csak most a közeljövőben érkező trónörökös csapott teli tenyérrel az újratervezés gomb kellős közepébe. Abszolút nem bánom - sőt, a világ legboldogabb embere vagyok, hogy ez megadatott - de emiatt sok már késznek hitt folyamatot kellett (s kell még eztán is) újrakezdenünk, mely gátat szabott az amúgy sem túl aktív kilométer szaporításnak. Érthető módon jóval ritkábban, s már csak egyedül mentem egy egy feszültséglevezető karikát a géppel, ami relatíve problémamentesen tette a dolgát egészen egy augusztus végi napig. Egy ilyen épített motornál evidens, hogy idő mire kiforrja magát, s nem is az olyan apróságok miatt tettem parkolópályára a gépet, mint a V2 rezonanciája miatt állandó jelleggel lazuló (néha el is vesző) csavarok, hanem megjelent a motorban egy érdekes, oda nem illő zaj. Öröm az ürömben, hogy ekkor már csak egyedül motoroztam, hisz valószínűleg egy mögöttem helyet foglaló hormonvezérelt oldalbordából rettegés, halálfélelem, és a "jajjmileszmost" tört volna elő, ami nem épp pozitív hatással lett volna az amúgy sem túl fergeteges hangulatomra. Fejemben összeállni látszott a legrosszabb forgatókönyv - a melegen alapjáraton villódzó olajnyomás visszajelző (melyről addig úgy gondoltam biztos csak a ledesítés miatt van), a fel nem újított olajpumpa, egyenes következménye egy a kenéshiány miatt jó esetben csak hajtókarcsapágyas (tudom, rúd, de így talán közérthetőbb), rossz esetben fene tudja mennyire tönkrekopott alig 1 000 km-t futott Guzzi blokk. Aztán hogy felkerüljön a pont az "i"-re, még szintén aznap sikerült valahol úgy lerepülnie a bal oldaldekninek, hogy észre sem vettem - ergo meg sem lett. Kicsit kiábrándultan félretettem a motort, s egészen tegnapig még a kulcsot sem fordítottam el a gyújtáskapcsolójában - még kitolni is csak egyszer toltam, hogy egy üvegasztalt be tudjunk tenni a garázsba. Persze sokat gondolkodtam hogyan tovább, mélypontomon kiábrándultan meg is hirdettem, de ez a motor én vagyok, önnön magát pedig csak a jellemtelen ember képes eladni, így eldöntöttem plusz egy projekt ide vagy oda, ebben is nyomunk egy újratervezést (az idő nem számít, a hiba nagyságának függvényében majd csak elkészül addig, hogy egy ilyen képet én is csinálhassak a fiammal - ja tudom, felelőtlenség, de az élményeket nem burokban éled át). Mivel tegnap ismét mentem vele egy kicsit, s próbáltuk behatárolni az oda nem illő zajt, arra a következtetésre jutottunk, hogy talán mégsem akkora a baj. Bízom benne, hogy nem csapágyas, hisz a vezérlés irányából jön ez a ritmikusan daráló zörej. Lebontjuk, aztán majd többet tudunk - mindenesetre ha már ott járunk az olajpumpára egész biztosan rá kell nézzünk a fentebb már említett jelenség végleges kiküszöbölése érdekében. Amire viszont elég volt ez az 1 000 km-nyi tapasztalat, az az, hogy a kartergáz lecsapatását mindenképp újra kell gondoljuk, mert anno nem sikerült teljesen tökéletesre a rendszer (akad némi tömítetlenség). Az elveszett oldaldekni sajnos elfogadható áron nem pótolható, így helyette készítünk mindkét oldalra egy alumínium rajtszámtáblát, rajta a 65-ös számmal (a képeken is látható kartonpapír lesz a sablon). Mivel V65-ös a Guzzi, én pedig május 6-án születtem, így személyemhez is tudom kötni a dolgot. Ezt még fiam születésének dátuma felülírhatja, de egyelőre ez tűnik befutónak. Ez azt jelenti, hogy bár nem így terveztem, de ismét várhatók posztok motorról, úgyhogy stay tuned...