Aprólék

2020.11.22. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Evidens, hogy egy ennyire szétbontott autón a használatbavétel után előjön még egy s más - ez alól nem képez kivételt a Punto sem - így nézzük időrendi sorrendben azt a pár apróságot, amit javítottam az utolsó bejegyzés óta.img_20201108_143844_532.jpgVétel óta idegesített, hogy a jobb első ajtó nem marad nyitva a törött ajtóhatároló miatt, de míg rá nem akadtam a fiatalkatreszek.hu webshopra, úgy tudtam, hogy ebből csak gyári van, horror áron. Itt viszont árulnak utángyártottat egy-két ezer forintért, így be is szereztem egy darabot, és pikk-pakk kicseréltem.20201017_131323.jpgElég nagy ugrást jelent ez komfort tekintetében, hisz végre már nem akarja az autó állandó jelleggel térd alatt csonkolni a jobb egybe beszálló utasok lábát. Aztán készíttettem az Alfáéhoz hasonlatos matricát, hogy evvel is egy kicsit jobban magaménak érezzem az autót.20201017_140112.jpgEső után feltűnt, hogy rozsdás víz folyik a küszöbök lakatos által alvázvédővel lefújt részeiből. Említette, hogy egy két éven belül szükség lesz a küszöbök komplett cseréjére, de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet:20201023_125815.jpgAzt meg pláne, hogy nem vette a fáradtságot, hogy megcsiszolja, majd még ha csak átmenetileg is, de felvarrjon egy 15x5cm-es lemezdarabot a bal küszöb végére. Pár cifra káromkodás kíséretében megszüntettem az anyagfolytonossági hiányt, aztán majd meglátjuk mennyire tesz be neki a tél - jövő nyáron műszaki, addig úgyis kiforrja magát ez a helyzet...20201023_141707.jpgEmiatt telibe fújtam mindkét küszöböt alvázvédővel, megszüntetve ezzel a lakatos által művészinek gondolt random fekete foltokat - így legalább egységes az egész.20201102_154609.jpgAztán kapott egy új üzemanyag szivattyút a tankba a régi zajos vacak helyett, valamint intéztem hozzá egy akksit, és egy zárható tanksapkát is. Egyik este munkából hazafelé beesett a kuplungpedál. Gondoltam megadta magát az alsó munkahenger, így kuplung nélkül váltogatva lépésben hazavergődtem a parkolóba. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy motorháztetőt felnyitva fékfolyadékban úszott a motortér, ám ahogy a telefonnal világítottam, feltűnt egy sehova nem vezető gumicső. Visszadugtam az alsó munkahengerre, bepattintottam a biztosító gyűrűt, és láss csodát azóta is hibátlanul teszi a dolgát. Feltehetően a kuplungozás alkalmával nem rögzítették ezt tökéletesen, s eddig tartott, míg kirázkódott a helyéről.   20201120_140457.jpgVolt egy kis olajszivárgás a termosztát tájékán. Jobban megvizsgálva világossá vált, hogy vákuumszivattyú alatti tömítés adta meg magát, így a napokban azt is újra cserélve sikerült relatíve porszárazzá tenni a motorteret - reméljük így is marad ez egy jó darabig...

Címkék: fiat akkumulátor téli gumi küszöb alvázvédő tanksapka fékfolyadék ajtóhatároló üzemanyagszivattyú grandepunto

Lassan összeáll

2020.10.11. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ahogy visszatért az erő, s használni kezdtük a Puntót, néhány kilométer elteltével ismét kigyulladt a hibalámpa. Csak ez most pont amiatt történt, amitől végre jó lett az autó, ugyanis feltűnt neki, hogy nincs áramlás az EGR-nél.img_20200913_205052_909.jpg Ez furcsa is lenne egy teljesen ledugózott szelep esetében, így elkezdtem keresni a megoldást, miként iktathatom ki ezt a számomra már teljesen irreleváns hibajelzést. Software-esen is kiírható lenne belőle ez a funkció, de sokalltam amennyit elkértek volna egy ilyen "upgrade"-ért cserébe, így inkább az ebay-ről rendeltem egy EGR szimulátort. Ezt a kis elektronikát a légtömegmérőre, valamint a motortéri kábelköteg EGR-hez és légtömegmérőhöz tartozó csatlakozójába kell bekötni, így elhitetve a motorvezérlővel, hogy teljesen zökkenőmentesen funkcionál a kipufogógáz visszavezetés.20200914_084352.jpgInnentől motorikusan hibamentessé vált az autó, s folytathattam az apró zavaró dolgok felszámolását, amit az ominózus turbóhalál félbeszakított. Nagyon rondák voltak például a rozsdalepte fékdobok, amiket egy kis drótkefés tisztítás után matt feketére fújtam.20200922_165453.jpgAztán - készülvén a télre - vettem egy garnitúra lemezfelnit (rajtuk tipikusan nem árképző gumikkal, amik azóta mentek is a kukába), s egy alapos tisztítást követően újrafestettem és lelakkoztam őket. Közben vásároltam rájuk vadonat új Firestone Winterhawk 3-as téligumikat, amiket egy szombati napon fel is szereltettem, hogy majd csak át kelljen cserélni őket a rossz idő beálltával.20200921_154428.jpgFeltűnt az is, hogy nagy esőben beázik a csomagtartó a bal oldalon. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy ezen a részen is törött volt az autó (Depo hátsó lámpa, és elég esetleges hézagok a csomagtérajtónál), de arra azért nem számítottam, hogy a bal hátsó lámpa mögötti három szigetelő elemből (két gumidugó a lámpa pöckeihez, és egy szivacs a kábelcsatlakozónál középen) konkrétan egy sincs meg, és maga a csatlakozó is már ki van váltva rendkívül igényesen fixre forrasztott vezetékekkel.20200930_121244.jpg A gumidugókat sikerült pótolnom, a csatlakozót pedig a garázsban elfekvő vékony öntapadós kédergumival ragasztottam körbe. A tapasztalatok eddig pozitívak, úgy néz ki sikerült evvel vízhatlanná tenni a csomagteret. Aztán pont került az egyik legégetőbb probléma végére is - az autó küszöbei ugyanis mindkét oldalon hagytak némi kivetnivalót. A jobbos, ahol valami szakmunkás beszakította azt egy emelővel már elég rendesen rozsdásodásnak is indult.20201005_091144.jpgKedd este otthagytam a lakatosnál, aki péntek reggelre kijavított minden kérdéses rész, valamint fekete alvázvédővel le is fújta őket, ahol szükséges volt.20201009_160546.jpgHa már benne voltunk kértem, hogy az alját se hagyja érintetlenül, így az is kapott egy vastag védőréteget - remélem így kibír még egy pár évet...20201009_155318.jpgBe lett állítva a futómű is, megoldva evvel az állandó jelleggel jobbra álló kormánykerék problémáját. Ennek javításával egyébként több verzióban is próbálkoztam (kormánykerék/kormánykardán elforgatása 1-2 bordával, ám mint utólag kiderült, ennél a modellnél ez sajnos nem megoldható), de csak ez vezetett megoldásra. Az értékeket látva egyértelműen ráfért, függetlenül attól, hogy nem húzott, nem ette a gumit, csak a kormányközép nem volt megfelelő.20201008_161103.jpg Végül szereztem két új gázteleszkópot a csomagtérajtóhoz, melyeket ki is cseréltem. Remélhetőleg így már nem okoz több sérülést az oldalborda buksiján, és a fiam sem lesz veszélyben az eddig alkalmanként visszazuhanó ajtó miatt.20201009_160750.jpgNapról napra jobban szeretem, ahogy kezd összeállni...

Címkék: fiat felni festés téli gumi firestone lemezfelni gumik futóműállítás karosszéria lakatolás alvázvédő egr grandepunto egrszimulátor

Belevertem...

2018.11.18. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

...mármint abba a bizonyos ürülékbe, azt a bizonyos rögzítőelemet. És az igazat megvallva ez is csak féligazság. Mert mi a helyzet a "szarolasszal"? Tulajdonképp semmi - augusztus eleje óta poszt sem született, s akkor sem azért ragadtam billentyűzetet, mert baja volt - hisz sokak számára biztos meglepő, de amolyan "tanken fahren" jelleggel, szinte hiba nélkül üzemel az Alfa.img_6739.JPG Azért csak szinte, mert vásárlás óta másodízben produkált egy "valódi elromlást" (számomra a TMK, a kopó fogyó alkatrészek, valamint a már vásárláskor is ismert hibák nem tartoznak ide). Ahogy egyre korábban sötétedett, feltűnt, hogy baromira nem akarnak figyelni rám, amikor tolatok ki valahonnan, ami működő tolatólámpák nélkül, nem is volt elvárható. Mivel az izzók, és a biztosíték jó volt, nem maradt más hátra, mint ezerpárszáz forintért venni egy új tolatólámpa kapcsolót, amit relatíve könnyedén ki is cseréltem. A kábelcsatlakozó sem volt a helyzet magaslatán, azt kollégám javította meg.img_6740.JPGFény gyúlt az éjszakában, azóta újra tökéletesen működik minden. Lassan már egy éve, hogy szereztem két új első lengéscsillapítót (tudom nem egy top márka, de amennyit fizettem érte annyit bőven megért), hozzájuk tartozó toronyszilenteket, valamint két első TRW stabpálcát, mert pár csendesebb hónapot követően valami mindig megszólal az első futóműben.img_6932.JPG Lassan már kezdem megszokni - így tulajdonképp türelemre is tanít az Alfa, hisz a régi énem már rég agyfaszt kapott volna ettől - hogy többet használom finoman kopogó futóművel, mint néma csendben. Mivel már szinte minden volt legalább egyszer cserélve az első futóműben, s csak a lengéscsillapítókhoz nem nyúltunk eddig, azt gondoltam, hogy ezek kopoghatnak hőmérséklet függvényében hol jobban, hol kevésbé.img_6939.JPG A héten le tudtam tenni az autót egy napra, így ki is lettek cserélve - s bár csökkentek a zajok - de nem hozta a várt eredményt. Csütörtökön a kerékcsere alkalmával (ismét az autóval kapott négy komplett kerék került fel a 2015-ös Nokianokkal) egy kis segítséggel kicseréltem a stabpálcákat is, de nem volt semmi baja a régieknek sem. Sebaj, ismét újak ezek is.img_6948.JPG Szerelgettük kicsit itt, kicsit ott, de a probléma gyökere valahol máshol lehet - arra gondolok, hogy a belső stabszilentek kezdik újfent megadni magukat (vagy maga a rúd kopott már meg annyira a több, mint 300 ezer kilométer alatt, hogy hamar kinyúlósodik rajta az új szilent) de azok egyelőre még biztosan maradnak. Ha nem muszáj, akkor a tavasszal esedékes műszaki vizsgáig már nem áll szándékomban hozzányúlni.img_6949.JPG Elzörög ez még így a télen, aztán majd úgyis meglátjuk...

Címkék: alfa romeo szerelés futómű téli gumi lengéscsillapító 156 stabilizátor sportwagon Nokian tolatólámpakapcsoló

Kenjük be sárral

2017.12.10. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Pár apróságot leszámítva töretlen lendülettel teszi a dolgát az Alfa. Pikk pakk eltelt 10 000 km az utolsó olajcserétől számítva, s ha emiatt úgyis műhelyben az autó, itt a lehetőség, hogy foglalkozzunk vele egy kicsit - de nézzük időrendben, mi történt október óta.img_4876.JPGElsőként felkerültek az új első féktárcsák (Delphi), és fékbetétek (Ferodo). Ég és föld a különbség, pedig ezt megelőzően sem panaszkodtam a fékhatásra. Eddigi autóim közül, talán ennek a legjobbak a fékei.img_4790_1.jpgMivel az Alfa Romeo futómű, és a magyar úthálózat még hellyel-közzel sem nevezhető egymással kompatibilisnek, rövid csendet követően mindig előjön valami újabb zirgés-zörgés, kopogás, mikor mi... Első körben kicseréltem a stabpálcákat, gondolván azok még a régiek, de maradt a kopogás, így azon kívül, hogy most már ezek is újak, nem hozták a várt eredményt.img_4795.JPGÚgy voltam vele, majd kiforrja magát, ha erősödik, talán könnyebben behatárolható lesz, hisz lógást ekkor még nem éreztünk sehol. Telt múlt az idő, november közepén sikerült szert tennem egy garnitúra új 15-ös Pirelli nyári gumira az idősödő Michelin-ek helyett, s valamikor ez idő tájt visszakerültek a Nokian téli kerekek, amikkel anno az autót vettem.img_4832.JPGÁtlépve a 310 ezredik kilométert is, be kellett tervezni az esedékes olajcserét, melyhez tudtam be kell szerezzek egy pár futómű alkatrészt is, hisz ekkorra már egészen durva fémes csattanások is jöttek az autó bal elejéből (mondtam, hogy kiforrja magát). Most már érezhető volt a lógás is, s legnagyobb meglepetésemre ismét a vásárláskor már cserélt felső lengőkarok szilentjei adták meg magukat. Ennyit bírt a Meisterteile, most itt is Delphikkel próbálkozunk.img_4788.jpgEzen felül ki lettek mosva az első biztonságiövek, kapott új Bosch olaj, és gázolajszűrőt a már bevált 5W40-es Mobil Super 3000 társaságában, valamint új váltóolajat (Tutela ZC75 Synt), egy bal alsó lengőkart (ha már a jobb úgyis új), jobb külső, és bal belső féltengely gumiharangot, valamint egy új Meat&Doria EGR szelepet. Ez eddig le volt húzva és dugózva, s bár nem vagyok a kipufogógáz visszavezetés nagy barátja, gondoltam ezekben a hideg időkben talán pozitívan fogja befolyásolni a motor hőháztartását, ha a bemelegedési fázisban az EGR hűtőn átáramló kipufogógázok is melegítik a vizet. ECU resetet nem csináltunk, így még tanulja a használatát, de így durván 100 km elteltével már sokkal ritkábban ránt be kettesben 2000-es fordulaton óvatos gyorsításnál.img_4879.JPGÉs akkor jött a feketeleves. Az volt a terv, hogy a fenéklemezen, és a rugótornyokon látható rozsdafoltokat megcsiszolom, Brunox-szal passziválom, majd saját kezűleg lefújom alvázvédővel. A csiszolás folyamán aztán a fenti kép tárult szemem elé (ezt leszámítva meglepően ép a kaszni). Egy körömnyi, s két kisebb tenyérnyi helyen viszont már átlyukadt a fenéklemez a hátsó részén. Mivel per pillanat millió egyéb hely van, ami pénzügyi fekete lyukként nyeli a családi kassza tartalmát, így olyan megoldást kellett találnom, amivel kibírja jövő nyárig, mikor remélhetőleg rendesen meg lesz csinálva.img_4896.JPG Szóval a megcsiszolt részeket lefújtam rozsdaátalakítóval, majd a lukakat - a címben is említett módon - karosszériatömítő, és egy nylon zsák darabjának segítségével eltüntettem, amit aztán jó vastagon betakartam még egy adag masszával és alvázvédővel . Ha megköt, jövő nyárig alkalmas lehet arra, hogy ne ázzon alulról az utastér, s talán nem is rohad már tovább. Erre az idő majd megadja a választ...img_4890.JPGVégezetül kifújtam a tornyokat is rücsivel, valamint a küszöbök belsejét üregvédővel. Nem vagyok rá büszke, de átmenetileg talán jó lesz...

Címkék: alfa romeo szerelés szerviz futómű téli gumi fék üzemanyagszűrő olajcsere karosszéria 156 stabilizátor gumiharang alvázvédő tutela egr Pirelli Mobil Super 3000 sportwagon féltengelygumiharang Nokian

Téli felnik, és egy olajcsere

2016.10.06. 20:45 | Pinyti | Szólj hozzá!

Untam már, hogy mindig szerelgetni kell a gumikat, így vettem egy garnitúra új lemezfelnit a MINI-hez.img_2291.JPG Mivel ebben a hónapban lejárt a műszakija is, így levizsgáztattam, amit összekötöttünk egy olaj és pollenszűrő cserével is. Aztán ha már ott volt, megelőzendő egy újabb kört, fel is raktuk az új téli kerekeket, hisz tulajdonképp mindegy min áll a parkolóban - édesanyám a rossz idő beálltával úgyis egyre kevesebbet fogja (szinte semmit) használni. Persze ha sikerül valahogy a BMW-t bejátszanom a garázsba - behajtott tükrökkel centizgetve egy minimális esélyt azért látok rá - kisajátítom a tél folyamán. Jót fog tenni neki egy kis átmozgatás...img_2289.JPGA BMW búracseréjét követően megkeresett egy srác, aki fényszóró polírozással is foglalkozik. Szerinte még menthetők lettek volna a régiek, így a MINI esetében fogok adni egy esélyt a dolognak (ezek is eléggé meg vannak mattulva, a fényük pedig az emelt fényerejű izzók ellenére is gyenge).A hétvégén meglátjuk mit sikerül kihozni belőle... 

Címkék: felni szerviz téli gumi lemezfelni pollenszűrő olajcsere műszaki vizsga One MINI R50

Új téli gumik

2014.11.29. 16:02 | Pinyti | Szólj hozzá!

Mivel szinte csak nyaranta, és kizárólag a Nagykanizsa-Bánokszentgyörgy útvonalon jár a "kék villám", a megtett kilométerek száma alig növekszik (72 580 km). Emiatt abszolút felesleges a téli, és nyári kerékgarnitúrák cserélgetése, így vettünk rá négy új 13-as Matador téligumit, melyek eztán non-stop maradnak az autón...kalos.jpg

Címkék: km téli gumi daewoo kalos Matador

Kerékcsapágy

2014.11.03. 20:36 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ehhez túl nagy kommentárt nem tudok írni, így inkább csak címszavakban: a hétvégi "temetőlátogató körút" során feltűnt, hogy a bal első keréktől morgó hang hallható, mely jobb kanyarban - amikor ráterhel - erősödik. Nem először találkozok ilyennel, tuti kerékcsapágy. Rendeltem is egy FAG gyártmányút, és ma délután kicseréltem (bár a kereket megforgatva nem volt hangja, de gondoltam még csak kezdődő hiba lévén nem tudom olyan gyorsan pörgetni, hogy adja a hangot). Hazaúton jött a kellemetlen meglepetés: még mindig morog, szóval esélyes, hogy a még sosem használt, de túltárolt Michelin téligumit érte valami...IMG_0648.JPGMajd elfelejtettem: megjöttek a felniközepek, és egy új embléma is a motorháztetőre. Így már egészen vállalható a kinézete...

Update 2014.11.04.: Jól megszívatott ez a kerékcsapágy (szerencsére nem a guminak van baja). Csak nem hagyott nyugodni a dolog, így ma ismét megemeltem az autót, s megforgatva nagyon enyhe morgás hallatszott a másik első keréktől. Hirtelen felindulásból szétborítottam, s a tegnap bal oldalról kivett csapágyra cseréltem a jobbost, és láss csodát ismét néma csend van az utastérben. Eddig még nem találkoztam ilyennel, hogy jobb kanyarban a jobb oldala váljon hangosabbá (valószínűleg ekkor feszült) - az, hogy a kaszni elvitte a hangot pedig csak hab volt a tortán...

Címkék: szerelés michelin téli gumi kerékcsapágy BMW E39 528iA

Styling 33

2014.09.28. 19:32 | Pinyti | Szólj hozzá!

Valamit majd csak kezdünk vele:style33.jpg

Update 2014.10.04.: Tulajdonképp kezdtem vele valamit, hisz a héten feltettem rájuk a már nyáron beszerzett Michelin Alpin Pilot téli garnitúrát. Bár november előtt abszolút nem volt tervben, hogy felkerüljenek az autóra (az új felniközepek sem jöttek még meg hozzájuk), de tegnap sikerült összeszednem egy 40-es lemezcsavart a bal első nyárigumival, így leggyorsabb megoldásként azóta a téli kerekein gurul az autó. Értelem szerűen már fent is maradnak, ezt a cirka egy hónap pluszt kibírják...winter.jpg

Címkék: michelin téli gumi alufelni BMW E39 528iA styling 33

Téli gúnya

2013.11.09. 22:30 | Pinyti | Szólj hozzá!

A héten megcsiszoltam, és lefújtam matt feketével a téli felniket. Nem a szépségdíjas kivitelezés, hanem a levelesen hámló rozsda felszámolása volt a cél, ami úgy néz ki, sikerült is.

Ma reggel a Punto bontása előtt sebtiben fel is szórtuk őket. A felállás a régi, immár harmadik telüket kezdik a W442-es Hankook-ok, a dizájnt pedig a tavaly vásárolt E46 dísztárcsák adják.

Címkék: hankook téli gumi BMW E36 316i

Téliesítve

2012.10.23. 17:11 | Pinyti | Szólj hozzá!

Lehet, hogy korai, de ma feltettem a téli kerekeket az új dísztárcsákkal. Nem is olyan rossz:
IMG_6554.jpg 

Címkék: hankook téli gumi BMW E36 316i

süti beállítások módosítása