Ennyi volt

2019.07.21. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Az Alfával átélt kálváriám során - mint azt itt is leírtam - meghirdettem a motort, hisz az elmúlt három hónapban Damoklész kardjaként folyamatosan ott lebegett a fejem felett a nem várt autócsere. Tulajdonképp múlt hét csütörtökig nem is akadt komoly érdeklődő, hisz mindösszesen három telefonhívást kaptam. A legelsőt hagyjuk, akkor csak egy unatkozó dilettánsra érett rá a motorvásárolhatnék, és érződött, hogy csak a baj lenne belőle neki és nekem is, ha ne adj Isten létre jönne az üzlet. A második egy pesti srác volt, aki a külföldi barátja megbízásából keresett meg. Miután kiderült, hogy angolul egész jól megértjük egymást, közel egy hónapon keresztül már vele folyt a kommunikáció telefonon, és e-mailben. Amikor úgy nézett ki, hogy minden flottul alakul s egy szombati napon eljön Romániából a motorért, kimentem a garázsba, s kicseréltem a szivárgó vezérműfedél tömítését, a benne levő két szimmeringet, valamint az olajat és az olajszűrőt is. Ennyi teendőm akadt még a tavaly tavasszal összerakott blokkal. img_8851.JPG Aztán szinte az utolsó pillanatban világossá vált, hogy hétvégi napokon biztosan nem tudják külföldre vinni a motort, hisz utána egyből le kell adni a rendszámot, és kivonni a forgalomból, a hivatal viszont csak hétköznapokon van nyitva. Innen jött egy jó három hetes huzavona (vonassam ki előre, s egyéb hasonló furcsa kérésekkel, amik egytől egyig csak a kedvem szegték) - s közben az Alfa is jó lett - így egyre kevésbé voltam kompromisszum kész a dolgot illetően. Amikor már kezdtem elkönyvelni, hogy megmarad a Guzzi, jött egy e-mail, hogy e hét hétfőn egyéb okokból kifolyólag Szlovéniába kell mennie, így ha még mindig úgy gondolom, bérel egy motorszállító trailert, s útba ejt minket. A nyaralás végére csinált nekem evvel egy álmatlan éjszakát, de be kellett látnom, hogy tavaly alig motoroztam vele 500km-t, idén pedig azon kívül, hogy visszatettem rá a gyári kipufogókat, s gurultam vagy 15km-t, konkrétan rá sem ültem. Májusban még a műszakija is lejárt, s a tavasz végi monszunnak és az Alfa vesszőfutásának köszönhetően eszembe sem jutott, hogy levizsgáztassam.img_9210.JPG Ha nálam már ennyire mellékvágányra került, úgy gondoltam nem fizetem feleslegesen a kötelező sarcokat, had vigye, ne álljon benne a pénzem. Így esett, hogy július 15-én hétfőn egy 159 Sportwagonból, és egy harmincegy éves Moto Guzziból álló szerelvény elhagyta városunkat, s pár órával később az országot is...

Címkék: adásvétel szerelés olajcsere motul Moto Guzzi V65

Jön, megy, dudál, világít

2018.04.29. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Bizony, újra képes a címben szereplő műveletek végrehajtására a Guzzi:img_5848.JPGDióhéjban, hogy mégis hogy jutottunk el idáig. Beállítottuk a szelephézagokat, s a múltkor kivágott tömítések felhasználásával felragasztottuk a vezérlés burkolatát, és az olajteknőt. Visszakerült a gyújtás, a generátor, és pikk pakk újra a vázban volt a blokk.img_5818.JPGInnen úgy elkapott a gépszíj, hogy egy szerdai napon készre szereltem mindent. Elmostam a légszűrőket, s befújtam őket friss olajjal. Összeállt a tél folyamán megálmodott új kartergáz rendszer is egy Renault gázolajszűrő felhasználásával, mely az eredeti, de kissé már lyukas műanyag kanniszter helyett lecsapatóként funkcionál.img_5831.JPG Kész lett a váz, az elektromosság, felkerült a tank, friss olaj, valamint olajszűrő, így nem maradt más hátra, mint az első indítás. Az akkumulátor ugyan fel lett töltve előző nap, de egész télen a földön hevert, így csak bika segítségével tudtuk életre kelteni a motort. Azóta indult  segítség nélkül is, de nem teker valami virgoncan, így ez utóbbinak lehet új állja a helyét.

Rég éreztem ekkora megkönnyebbülést, s alig vártam, hogy újra mehessek vele. Első körben ez elég rövidre is sikeredett, hisz egy kis olajpatakocska jelent meg a blokk mindkét oldalán. Kiderült, hogy az olajgombát nem húztam meg rendesen, így az alól tört a felszínre a kenőanyag. Öröm az ürömben, hogy ezek szerint egy kis olajnyomást azért csak sikerült összehoznunk - nem mellesleg a visszajelző sem villogott eddig.img_5847.JPGCserélnem kellett a hátsó féknyerget tartó anyákat is, mert az egyikben megszakadt a menet, s a próbaút során el is veszett belőle a csavar. Nem volt egy nagy kaland, a legnehezebb művelet a hátsó kerék ki, illetve beszerelése volt.img_5885.JPGEddig nagyon jónak tűnik a gép, bár túl nagy távokat még nem tettem meg vele. Nincs semmi rendellenes zaj, húz is rendesen, valamint az olajnyomás is megfelelőnek tűnik.img_5846.JPGApróságok persze akadnak mindig - lekerült a tavaly gyártott szélterelő, átadva helyét egy új lámparácsnak, s a jövőben a hátsó fékhez tartozó féklámpakapcsoló is újragondolást kíván. Ezt leszámítva nagyon is jónak tűnik, ezért remélem mostanában nem kell, ilyen mélységben hozzányúlnom...img_5842.JPG

Címkék: video felújítás szerelés Moto Guzzi kartergázszűrő V65

Röviden képekben... Ismét

2018.04.15. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A héten végre összeállt minden helyben és fejben egyaránt, így sikerült ismét - a motor nálam töltött pályafutásában immár másodszor - eljutni arra a pontra, amikor megcsillanni látszanak egy működőképes Moto Guzzi reményteli fényének fotonjai a motornélküliség rideg alagútjának sötétjében (hú ez bizarr képzavar lett).img_5746.JPGVettem új hengertalp, hengerfej, valamint szelepfedéltömítéseket, kollégám pedig vágott újakat a Magyarországon reális áron beszerezhetetlenek helyett (olajteknő, és a vezérműlánc burkolata). Innen már csak egy kis szabadidő és megfelelő lelkiállapot kellett, hogy megkezdődjön az érdemi munka. Első körben visszaszereltem a hajtókarokat a főtengelyre (természetesen minden csavart az előírt nyomatékra húzva), ami a gépműhely nem túl egyértelmű jelölései miatt, csak másodjára sikerült rendesen. A hajtókarcsapágyak maradtak a régiek, azok szerencsére nem sérültek a nyugvócsapágyak számára oly végzetes olajnyomás hiány következtében.img_5742.JPGÖsszehúzattuk a két blokkfelet, majd szépen sorjában helyére került a vezérműtengely, az immár feljavított olajpumpa, az olajnyomásgomba, a vezérműlánc, a feszítője, és a lánckerekek is. Szimmeringek hibátlanok maradtak, így azokból mind a régiek kerülnek vissza.img_5794.JPGDugattyúk, hengerek, hengerfejek következtek, s most ott tartunk, hogy van egy már körbeforgatható motor a satupadon. Innen már nincs sok hátra, s bár a jövő hetem elég sűrűnek ígérkezik, de ha minden a terveim szerint alakul, jövő hét végére - vagy legkésőbb az azt követő elejére - már önerejéből képes lehet tovagördülni a gép.img_5799.JPGMikor tavaly elhatároztam, hogy ismét nekiugrunk a felújításnak, megfogadtam, hogy ha egyszer elkészül, egy vlog bejegyzéssel ünneplem az örömteli pillanatot. Persze vannak kétségeim a dolgot illetően, hisz a kommunikáció verbális formáját sajnos nagyságrendekkel alacsonyabb szinten űzöm, mint a billentyűzetkoptatást, de talán sikerül majd úgy vágni, hogy értelmes mondatokká álljon össze a zavart makogásom. Aztán ahogy a vak is mondta: "majd meglátjuk..."

Címkék: felújítás szerelés motorblokk Moto Guzzi V65

Újra lendületben

2018.04.01. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Múlt hét pénteken - cirka három eseménydús hónap után - végre visszakerült a blokk taszári gépműhelyből. Érdekes, mert egészen eddig volt bennem egyfajta közömbösség a motor iránt, de most, hogy újra derengeni kezdett a fény az alagút végén, ismét egészen rápörögtem a dologra.img_5618.JPGSzóval ismételten vonalba fúrták, gyártottak új csapágyakat melyekhez most már a főtengelyt is köszörülni kellett, valamint lesíkolták a forgattyúsházon az olajpumpa felfekvő felületét. Szeretném, ha most végre nem állna semmiféle olajnyomás hiány a tartósság útjába, így ennek kiküszöbölésére nagy hangsúlyt fektetek.img_5620.JPGTermészetesen az ellendarab, azaz maga az olajpumpa sem úszhatta meg beavatkozás nélkül. Sikerült találni olyan esztergályost, aki be tudta fogni, így ez is megszabadult felületén burjánzó bemaródásoktól.img_5668.JPGKapott újat a széthullott tűgörgős csapágy helyett, így most már nyugodt a lelkiismeretem annak tükrében, hogy a lehetőségeinket kihasználva minden tőlünk telhetőt megtettünk a megfelelő, és stabil olajnyomás előállításának érdekében.img_5664.JPGElkezdtem elmosni a még hátralevő alkatrészeket, ügyelve arra, hogy mindenhol megszabaduljunk a nem kívánatos fémszemcséktől, így alaposan kimostam az olajteknőt, és annak szűrőjét is.img_5636.JPGHa már evvel babráltam, kollégám kijavította a részben megszakadt olajleeresztő csavar menetét, s került ide egy ennek megfelelő új csavar.img_5665.JPGApránként azért összeáll minden: elkezdjük legyártani a kevesebb precizitást igénylő tömítéseket, valamint beszerzem azokat, amiket nem tudunk mi kivagdosni (hengertalp, hengerfej). Újra kell gondolni a motor kartergázának lecsapatását, s innen az olaj visszavezetését is a blokkba, mert anno itt a régi kis gyári műanyagtartály viseltes állapota miatt elég sok olaj elfolyt feleslegesen. Kezdem újra érezni a tenniakarást a motor ügyében, így lassan újra lendületbe hozzuk az érdektelenség zátonyán megfeneklett motorprojektet...

Címkék: felújítás szerelés olajteknő motorblokk olajpumpa Moto Guzzi V65 kacsó gép

A baj nem kicsi

2017.11.19. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Úgy látszik ez az év ilyen - amit remélek, illetve eltervezek, annak jó eséllyel az ellenkezője valósul meg. Ez nem feltétlenül kell, hogy mindig rosszat jelentsen, de most azon sejtésem, hogy csak valami kis apró hiba miatt jött ütemes zörgés a blokkból, sajnos nem jött be. A baj ugyanis nem kicsi...img_4737.JPGValahol tudat alatt azért számítottam erre, s feltehetően emiatt volt ennyire nehéz rászánni magam a hibafeltárásra. Eleinte inkább a motor külsejét érintő átalakításokat csináltam meg, amit azért sem bánok, mert ennek köszönhetően az ősz egyik legszebb napján sikerült még pár szívfájdítóan szép képet lőnöm a motorról, melyek tartják majd bennem a lelket a hideg téli estéken.img_4734.JPGElkészítettük az oldaldobozok helyére a rajtszámtáblákat immár alumíniumból, s awab bilincsből, valamint pár M5-ös csavarból összeállt a megfelelő rögzítési mód is.img_4670.JPGEközben jött az ihlet, hogy a V7 Racer-éhez hasonló kis fejidom szintén sokat dobna a motor megjelenésén, így ahhoz is készítettem sablont kartonpapírból, melynek mintájára legyártottuk azt is, immár fémből.img_4672.JPGAz oldalára felfestettem a már múltkor is említett "65"-ös számot, s a kis szélterelő is kapott matt fekete színt. A kormányt visszafordítottam a hagyományos állásba, hogy legalább egy kicsit kényelmesebb legyen az üléspozíció, majd vettem egy mély levegőt, és szétszedtem a vázat, a blokk pedig ismét a szerelőasztalra került.img_4760.JPG Az olajteknőben levő fémdarabokon már baljós előjelként csillant meg a fény, de a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor megláttam az olajpumpa csapágyának maradékait. Mikor betettük sem volt már a helyzet magaslatán, de az egykor büszke tűgörgősből mára csak két csésze, és egy darab görgő maradt. Mindezek fényében döbbenetes, hogy fordulaton még így is képes volt némi olajnyomást produkálni, s csak egy kicsivel több, mint 1000 km után ért el erre a szintre a blokk (hozzáteszem még ekkor is működött, csak azok a zajok már nem voltak túl egészségesek). Ennyi kellett neki, hogy a megfelelő kenés híján megtapadjon az első főtengelycsapágy a főtengelyen, kifordítva azt a helyéről, tönkretéve a blokkfelekben a fészküket, s menthetetlenül elkoptassa, valamint el is törje az egyik csészét.img_4787.JPGSzóval minden jel arra utal, hogy újra el kell költöztessem a blokkot a gépműhelybe, ha azt akarom, hogy belátható időn belül ismét a talján V2 masszírozza a tökeimet...

Címkék: felújítás szerelés csapágy főtengely motorblokk olajpumpa Moto Guzzi V65 főtengelycsapágy

Újratervezés

2017.10.15. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Az építésről készült videót leszámítva június óta nem írtam a motorról (ami szintén csak pár apróságról szólt), melynek oka, hogy idén már második alkalommal változtak meg életemben a prioritások, csak most a közeljövőben érkező trónörökös csapott teli tenyérrel az újratervezés gomb kellős közepébe.img_4630.JPG Abszolút nem bánom - sőt, a világ legboldogabb embere vagyok, hogy ez megadatott - de emiatt sok már késznek hitt folyamatot kellett (s kell még eztán is) újrakezdenünk, mely gátat szabott az amúgy sem túl aktív kilométer szaporításnak. Érthető módon jóval ritkábban, s már csak egyedül mentem egy egy feszültséglevezető karikát a géppel, ami relatíve problémamentesen tette a dolgát egészen egy augusztus végi napig. Egy ilyen épített motornál evidens, hogy idő mire kiforrja magát, s nem is az olyan apróságok miatt tettem parkolópályára a gépet, mint a V2 rezonanciája miatt állandó jelleggel lazuló (néha el is vesző) csavarok, hanem megjelent a motorban egy érdekes, oda nem illő zaj.img_4629.JPG Öröm az ürömben, hogy ekkor már csak egyedül motoroztam, hisz valószínűleg egy mögöttem helyet foglaló hormonvezérelt oldalbordából rettegés, halálfélelem, és a "jajjmileszmost" tört volna elő, ami nem épp pozitív hatással lett volna az amúgy sem túl fergeteges hangulatomra. Fejemben összeállni látszott a legrosszabb forgatókönyv - a melegen alapjáraton villódzó olajnyomás visszajelző (melyről addig úgy gondoltam biztos csak a ledesítés miatt van), a fel nem újított olajpumpa, egyenes következménye egy a kenéshiány miatt jó esetben csak hajtókarcsapágyas (tudom, rúd, de így talán közérthetőbb), rossz esetben fene tudja mennyire tönkrekopott alig 1 000 km-t futott Guzzi blokk. Aztán hogy felkerüljön a pont az "i"-re, még szintén aznap sikerült valahol úgy lerepülnie a bal oldaldekninek, hogy észre sem vettem - ergo meg sem lett. Kicsit kiábrándultan félretettem a motort, s egészen tegnapig még a kulcsot sem fordítottam el a gyújtáskapcsolójában - még kitolni is csak egyszer toltam, hogy egy üvegasztalt be tudjunk tenni a garázsba. Persze sokat gondolkodtam hogyan tovább, mélypontomon kiábrándultan meg is hirdettem, de ez a motor én vagyok, önnön magát pedig csak a jellemtelen ember képes eladni, így eldöntöttem plusz egy projekt ide vagy oda, ebben is nyomunk egy újratervezést (az idő nem számít, a hiba nagyságának függvényében majd csak elkészül addig, hogy egy ilyen képet én is csinálhassak a fiammal - ja tudom, felelőtlenség, de az élményeket nem burokban éled át).e2cd2668481633a09653e6ac6228a0a2--happy-fathers-day-custom-bikes.jpg Mivel tegnap ismét mentem vele egy kicsit, s próbáltuk behatárolni az oda nem illő zajt, arra a következtetésre jutottunk, hogy talán mégsem akkora a baj. Bízom benne, hogy nem csapágyas, hisz a vezérlés irányából jön ez a ritmikusan daráló zörej. Lebontjuk, aztán majd többet tudunk - mindenesetre ha már ott járunk az olajpumpára egész biztosan rá kell nézzünk a fentebb már említett jelenség végleges kiküszöbölése érdekében. Amire viszont elég volt ez az 1 000 km-nyi tapasztalat, az az, hogy a kartergáz lecsapatását mindenképp újra kell gondoljuk, mert anno nem sikerült teljesen tökéletesre a rendszer (akad némi tömítetlenség). Az elveszett oldaldekni sajnos elfogadható áron nem pótolható, így helyette készítünk mindkét oldalra egy alumínium rajtszámtáblát, rajta a 65-ös számmal (a képeken is látható kartonpapír lesz a sablon). Mivel V65-ös a Guzzi, én pedig május 6-án születtem, így személyemhez is tudom kötni a dolgot. Ezt még fiam születésének dátuma felülírhatja, de egyelőre ez tűnik befutónak.img_4627.JPG Ez azt jelenti, hogy bár nem így terveztem, de ismét várhatók posztok motorról, úgyhogy stay tuned...

Címkék: agymenés Moto Guzzi V65

A Cafe Racer Is Born

2017.08.09. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Címkék: video felújítás szerelés caferacer Moto Guzzi V65

Finomhangolás

2017.06.18. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Rég nem írtam, aminek legprózaibb oka, hogy egyszerűen nem volt mit. A lakásfelújítás eléggé lekötötte a kapacitásaim, így pár apróságot leszámítva csak az utóbbi időben lett időm, és vált szükségessé foglalkoznom a Guzzival.summerguzzi_3.jpg Megpróbálok időrendi sorrendben végigfutni a történéseken. Mióta február végén összeállt, gyakorlatilag a garázsban töltötte ideje nagy részét a motor - csak a májusi műszaki vizsga, s pár "próbakör" idejére hagyta el azt. Előbbi természetesen sikerült, így két évig nyugalom van ilyen téren. Állásában feltűnt viszont, hogy a fékfolyadék tartályt a lábfék főhengerével összekötő átlátszó PVC cső nem bírja a fékfolyadékot - egyszerűen kifehéredett, s teljes hosszában porózussá vált.img_3917.JPG Emiatt mint a páralecsapódás, úgy szivárgott belőle egész felületén a fékfolyadék, így egy kevésbé átlátszó, de a dot4-et sokkal jobban bíró fekete darabra cseréltem azt. Aztán azt az egy garnitúra fékbetétet is újra cseréltem, amit anno az előző tulaj cserélt - utólag ezt hiba volt benthagyni, mert ez a rendkívül rossz anyagú vacak azon felül, hogy nem fogott, erősen megkaristolta az egyik első tárcsát is.img_3919.JPGKerült rá még egy új kuplungbowden is - ez utóbbit már régen meg kellett volna lépnem, hisz ég és föld a különbség - most olyan lett, mint a vaj. Emiatt lényegesen kényelmesebb, s kevésbé fárasztó lett vele a motorozás.img_3920.JPGAztán ahogy a napokban belekerült az első 300km, csináltam egy olaj és olajszűrő cserét a blokkon, hisz bár nem az a kimondottan bejáratós darab, de mégis, jobb a békesség.img_4146.JPG Most a 10W50-es Castrol helyett 15W50-es Motulra esett a választásom. A design oltárán feláldozott kényelem miatt olyan vele hosszabb távon menni, mintha megrágná, megemésztené, majd visszaköpné az embert, de ennek ellenére minden egyes métert élvezek a nyergében ülve, mert ezt a fajta hangot, rezonanciát, és előadásmódot semmi sem tudja így, csak egy dübörgő olasz V2...img_4147.JPG

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Címkék: szerelés fék kuplung olajcsere motul Moto Guzzi V65

Tulajdonképp ennyi volt

2017.02.19. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Mármint a kimondottan építési fázisnak nevezhető része a történetnek. A hét első felében sikerült egy használható beállítást eszközölnie a már említett srácnak a karbikon (a gyári 105 helyett már amúgy is 110-es főfúvókákat egészen 130-asra kellett dörzsárazni, hogy elegendő üzemanyagot kapjon a motor), úgyhogy végre hajlandó menni is, szépen leforog minden fokozatban, könnyen indul, és még alapjárat is van - egy szóval fasza. Egyik utolsó tételként megjött hozzá a kormány lengéscsillapító is, így ilyen téren a  tennivalók végére értem.img_3358.JPGAmi hátra van, az a tesztelési fázis melynek során remélhetőleg előjön minden olyan gyermekbetegség, ami a későbbi használatot akadályozni tudná. Nem sokára érkezem egy összefoglaló videóval is az építés folyamatáról - a fejemben már egészen összeállt ez is, kérdés, hogy bizonyos részeit meg tudom-e majd olyan formában valósítani, mint ahogy azt elképzeltem.

Címkék: szerelés karburátor Moto Guzzi V65 kormánylengéscsillapító

Egy köpés

2017.02.12. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Már csak ennyi választ el attól, hogy "késznek" nyilvánítsam a gépet. Természetesen csak idézőjelben, hisz egy ilyen nulláról épített motor esetében majd csak a használatba vételt követően fog kiderülni, hogy mi az ami megfelelően teszi a dolgát, és mi az amit esetleg teljesen újra kell gondolni rajta. Mindenesetre felkerült minden ami a kormányról még hiányzott - kapcsolók, markolat, és egy kis kormányvég tükör is a bal oldalra.img_3288.JPGLelégtelenítettük a hátsó féket, felfúrtam az első irányjelzőket, kialakítottam a sebességváltó szuszogóját, és kollégám teljesen készre kötötte az elektromosságot:

Egy általam előidézett hibát leszámítva (amit azóta már természetesen kijavítottunk) tökéletesen működik minden. Ezt követően rögzítettem a rendszámtáblát, és megpróbáltuk letömíteni az első teleszkópok tetején levő szelepeket, de egy nap után megint elengedte a gázt, így ez utóbbin még kell egy kicsit dolgozni.img_3325.JPGEkkor jött el az a pillanat, mikor sor kerülhetett az első próbakörre az udvaron:

Leírhatatlan volt az örömöm, még így is, hogy abszolút nem akar menni - nagyon kell az a karbi szinkron, melyre a jövő héten úgy néz ki sort is tudunk keríteni. Ezt követően már csak a kormány lengéscsillapító hiányzott, de annyi helyen, és annyi verzióban lóg ez az egész miskulancia, hogy ebben a formájában a feladatát már képtelen ellátni, így rendeltem helyette egy újat Németországból a szokott helyről. "Percek kérdése" és lassan tényleg összeáll...

Címkék: szerelés fék elektromosság tükrök lengéscsillapító Moto Guzzi V65

süti beállítások módosítása