Röviden képekben... Ismét

2018.04.15. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A héten végre összeállt minden helyben és fejben egyaránt, így sikerült ismét - a motor nálam töltött pályafutásában immár másodszor - eljutni arra a pontra, amikor megcsillanni látszanak egy működőképes Moto Guzzi reményteli fényének fotonjai a motornélküliség rideg alagútjának sötétjében (hú ez bizarr képzavar lett).img_5746.JPGVettem új hengertalp, hengerfej, valamint szelepfedéltömítéseket, kollégám pedig vágott újakat a Magyarországon reális áron beszerezhetetlenek helyett (olajteknő, és a vezérműlánc burkolata). Innen már csak egy kis szabadidő és megfelelő lelkiállapot kellett, hogy megkezdődjön az érdemi munka. Első körben visszaszereltem a hajtókarokat a főtengelyre (természetesen minden csavart az előírt nyomatékra húzva), ami a gépműhely nem túl egyértelmű jelölései miatt, csak másodjára sikerült rendesen. A hajtókarcsapágyak maradtak a régiek, azok szerencsére nem sérültek a nyugvócsapágyak számára oly végzetes olajnyomás hiány következtében.img_5742.JPGÖsszehúzattuk a két blokkfelet, majd szépen sorjában helyére került a vezérműtengely, az immár feljavított olajpumpa, az olajnyomásgomba, a vezérműlánc, a feszítője, és a lánckerekek is. Szimmeringek hibátlanok maradtak, így azokból mind a régiek kerülnek vissza.img_5794.JPGDugattyúk, hengerek, hengerfejek következtek, s most ott tartunk, hogy van egy már körbeforgatható motor a satupadon. Innen már nincs sok hátra, s bár a jövő hetem elég sűrűnek ígérkezik, de ha minden a terveim szerint alakul, jövő hét végére - vagy legkésőbb az azt követő elejére - már önerejéből képes lehet tovagördülni a gép.img_5799.JPGMikor tavaly elhatároztam, hogy ismét nekiugrunk a felújításnak, megfogadtam, hogy ha egyszer elkészül, egy vlog bejegyzéssel ünneplem az örömteli pillanatot. Persze vannak kétségeim a dolgot illetően, hisz a kommunikáció verbális formáját sajnos nagyságrendekkel alacsonyabb szinten űzöm, mint a billentyűzetkoptatást, de talán sikerül majd úgy vágni, hogy értelmes mondatokká álljon össze a zavart makogásom. Aztán ahogy a vak is mondta: "majd meglátjuk..."

Címkék: felújítás szerelés motorblokk Moto Guzzi V65

Újra lendületben

2018.04.01. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Múlt hét pénteken - cirka három eseménydús hónap után - végre visszakerült a blokk taszári gépműhelyből. Érdekes, mert egészen eddig volt bennem egyfajta közömbösség a motor iránt, de most, hogy újra derengeni kezdett a fény az alagút végén, ismét egészen rápörögtem a dologra.img_5618.JPGSzóval ismételten vonalba fúrták, gyártottak új csapágyakat melyekhez most már a főtengelyt is köszörülni kellett, valamint lesíkolták a forgattyúsházon az olajpumpa felfekvő felületét. Szeretném, ha most végre nem állna semmiféle olajnyomás hiány a tartósság útjába, így ennek kiküszöbölésére nagy hangsúlyt fektetek.img_5620.JPGTermészetesen az ellendarab, azaz maga az olajpumpa sem úszhatta meg beavatkozás nélkül. Sikerült találni olyan esztergályost, aki be tudta fogni, így ez is megszabadult felületén burjánzó bemaródásoktól.img_5668.JPGKapott újat a széthullott tűgörgős csapágy helyett, így most már nyugodt a lelkiismeretem annak tükrében, hogy a lehetőségeinket kihasználva minden tőlünk telhetőt megtettünk a megfelelő, és stabil olajnyomás előállításának érdekében.img_5664.JPGElkezdtem elmosni a még hátralevő alkatrészeket, ügyelve arra, hogy mindenhol megszabaduljunk a nem kívánatos fémszemcséktől, így alaposan kimostam az olajteknőt, és annak szűrőjét is.img_5636.JPGHa már evvel babráltam, kollégám kijavította a részben megszakadt olajleeresztő csavar menetét, s került ide egy ennek megfelelő új csavar.img_5665.JPGApránként azért összeáll minden: elkezdjük legyártani a kevesebb precizitást igénylő tömítéseket, valamint beszerzem azokat, amiket nem tudunk mi kivagdosni (hengertalp, hengerfej). Újra kell gondolni a motor kartergázának lecsapatását, s innen az olaj visszavezetését is a blokkba, mert anno itt a régi kis gyári műanyagtartály viseltes állapota miatt elég sok olaj elfolyt feleslegesen. Kezdem újra érezni a tenniakarást a motor ügyében, így lassan újra lendületbe hozzuk az érdektelenség zátonyán megfeneklett motorprojektet...

Címkék: felújítás szerelés olajteknő motorblokk olajpumpa Moto Guzzi V65 kacsó gép

A baj nem kicsi

2017.11.19. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Úgy látszik ez az év ilyen - amit remélek, illetve eltervezek, annak jó eséllyel az ellenkezője valósul meg. Ez nem feltétlenül kell, hogy mindig rosszat jelentsen, de most azon sejtésem, hogy csak valami kis apró hiba miatt jött ütemes zörgés a blokkból, sajnos nem jött be. A baj ugyanis nem kicsi...img_4737.JPGValahol tudat alatt azért számítottam erre, s feltehetően emiatt volt ennyire nehéz rászánni magam a hibafeltárásra. Eleinte inkább a motor külsejét érintő átalakításokat csináltam meg, amit azért sem bánok, mert ennek köszönhetően az ősz egyik legszebb napján sikerült még pár szívfájdítóan szép képet lőnöm a motorról, melyek tartják majd bennem a lelket a hideg téli estéken.img_4734.JPGElkészítettük az oldaldobozok helyére a rajtszámtáblákat immár alumíniumból, s awab bilincsből, valamint pár M5-ös csavarból összeállt a megfelelő rögzítési mód is.img_4670.JPGEközben jött az ihlet, hogy a V7 Racer-éhez hasonló kis fejidom szintén sokat dobna a motor megjelenésén, így ahhoz is készítettem sablont kartonpapírból, melynek mintájára legyártottuk azt is, immár fémből.img_4672.JPGAz oldalára felfestettem a már múltkor is említett "65"-ös számot, s a kis szélterelő is kapott matt fekete színt. A kormányt visszafordítottam a hagyományos állásba, hogy legalább egy kicsit kényelmesebb legyen az üléspozíció, majd vettem egy mély levegőt, és szétszedtem a vázat, a blokk pedig ismét a szerelőasztalra került.img_4760.JPG Az olajteknőben levő fémdarabokon már baljós előjelként csillant meg a fény, de a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor megláttam az olajpumpa csapágyának maradékait. Mikor betettük sem volt már a helyzet magaslatán, de az egykor büszke tűgörgősből mára csak két csésze, és egy darab görgő maradt. Mindezek fényében döbbenetes, hogy fordulaton még így is képes volt némi olajnyomást produkálni, s csak egy kicsivel több, mint 1000 km után ért el erre a szintre a blokk (hozzáteszem még ekkor is működött, csak azok a zajok már nem voltak túl egészségesek). Ennyi kellett neki, hogy a megfelelő kenés híján megtapadjon az első főtengelycsapágy a főtengelyen, kifordítva azt a helyéről, tönkretéve a blokkfelekben a fészküket, s menthetetlenül elkoptassa, valamint el is törje az egyik csészét.img_4787.JPGSzóval minden jel arra utal, hogy újra el kell költöztessem a blokkot a gépműhelybe, ha azt akarom, hogy belátható időn belül ismét a talján V2 masszírozza a tökeimet...

Címkék: felújítás szerelés csapágy főtengely motorblokk olajpumpa Moto Guzzi V65 főtengelycsapágy

Vigyázz, kész, tűz

2016.12.27. 20:00 | Pinyti | 1 komment

Címkék: felújítás motorblokk Moto Guzzi V65

Indításra kész

2016.12.24. 15:00 | Pinyti | 2 komment

A héten szabadságon voltam, így végre annyit foglalkoztam a motorral, amennyit szerettem volna, sőt - most már tényleg csak az szabott határt az építésnek, hogy szükség lenne azokra az alkatrészekre, melyek (remélhetőleg már csak január végéig) a fényezőnél vannak. Ahogy már az előző bejegyzésben említettem, feketére festettem a hengereket, az eddig tiszta fekete szelepfedeleket pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsiszoltam oly módon, hogy a sík teteje (a MOTO GUZZI felirat kivételével) és a három borda éle fényes legyen. Nagyon jól sikerült, baromira feldobja a blokk kinézetét. Amint ez megvolt, visszaszereltem a kuplungot, lendkereket, s egy kis segítséggel ugyan, de végre visszakerült a blokk a vázba. Eddig ez volt a legörömtelibb pillanat a motor építése során, itt éreztem először úgy, hogy már dereng valami fény az alagút végén.img_2952.JPGKipolíroztam a kis szívócsonkokat, melyekre a karburátorok kerülnek, s így visszakerülhettek a térdvédők is a hengerekre. A karburátorok természetesen ki lettek pucolva, és mindenhova új tömítéseket tettem a régiek helyére. Végül felkerültek az új légszűrők, megkoronázva az üzemanyagrendszer visszaépítését.img_2987.JPGÍgy már tényleg nem volt semmi akadálya, hogy visszacsavarozzuk a váz felső részét, s összekössük a maradék vezetékeket, bowdeneket, és a hátsó fékcsövet (ez utóbbival volt egy kis matek, igen szűkösen számolta ki a készlet gyártója a hosszát). Kicsit tartottam attól is, hogy az új direktszűrők nem férnek majd el a váztól, de hála Istennek olyan minden, mintha így tervezték volna, csak egy kicsit át kellett alakítanom a kartergáz visszavezetést, amit emiatt már nem lehetett visszakötni a szívóoldalra. Most úgy néz ki a rendszer, hogy a két szelepfedélről közvetlenül rácsatlakozik a lecsapatóra, ennek alsó pontjáról a maradék olaj (ez eddig a gyári megoldás) visszakerül egyenesen a karterba. A felső pontról viszont egy szimpla PVC csővel ki van vezetve a szabadba a karter mögé a felesleges párolgás (gyárilag ez volt visszavezetve az eredeti légszűrőházba) - természetesen az összes cső új.img_3001.JPGJótékony hatása, hogy a szívó oldalon már csak friss levegőt kap a motor, hátránya pedig, hogy a szabadba kerülhet némi olaj - majd elválik, hogy egyáltalán mennyi fog itt távozni. Mindenesetre egy plusz szűrőbetét beépítésén még gondolkodom, majd meglátjuk lesz-e rá szükség.img_3009.JPGVégül megzsírozva, elpucolva visszakerült az önindító, a kipufogó (az új nyitott dobokkal), valamint felöntöttem friss 10W-50-es Castrol olajjal a motort. Még idén megpróbálunk életet lehelni bele, úgyhogy szorítsatok, nagyon szeretném, hogy a következő poszt egy videó lehessen az első indításról...img_3011.JPG

Címkék: légszűrő felújítás bandázs szerelés kipufogó karburátor castrol önindító dellorto motorblokk Moto Guzzi kartergázszűrő V65 phbh 10W-50

Acélszív

2016.12.18. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Bár újra még nem dobog, de talán már nem kell sokat várni arra sem. Felkerült a vezérműburkolat új szimmeringekkel és tömítéssel, majd visszaépítettem a gyújtáshoz és az áramfejlesztéshez tartozó dolgokat. Ide vásároltam új műanyag fedelet a régi töredezett helyett, melyen fehér a Moto Guzzi felirat.img_2893.JPGAz összes csavart elpucoltam, s amennyire sikerült kifényesítettem a már bevált műanyag szálas tisztítókorong és fúrógép segítségével.

Meglepően jó eredményt lehet vele elérni. Persze a két korong (piros - durvább és kék - finomabb) árának töredékéből vehettem volna mindenhova új csavarokat, de az valahogy már nem az igazi...img_2904.JPGAztán az olajteknőhöz hasonlatosan lefújtam hőálló fekete festékkel a szelepfedeleket is, de valószínűleg a hengerek és hengerfejek is átesnek egy hasonló beavatkozáson, amennyiben sikerül szépen kimaszkolnom mindent a környéken.img_2906.JPGA héten végre volt időnk, és becsiszoltuk mind a négy szelepet. Ezt egy speciálisan ehhez használatos csiszolópor, valamint olaj keverékével tettük az alábbi videóban látható módon.

Persze ezelőtt is járt a motor, de így most tökéletesen ülnek a fészkükben. img_2922.JPGAztán ha már kivettük a szelepeket, mind a négy szelepszár szimmeringet újakra cseréltük, annak ellenére, hogy a bent lévők sem voltak túl rossz állapotban.img_2916.JPGVisszakerültek a dugattyúk, a hengerek, s kis idő múlva a főtengelyt kézzel körbeforgatva egészen gépszerű hangok jöttek a szerkezetből. Nagy volt az örömöm, mert bár bíztam benne, hogy egy vezérműtengely és négy szelep esetén azért össze tudunk rakni egy vezérlést bárminemű útmutató nélkül is, de igazán csak akkor nyugodtam meg, amikor látszott, hogy nem akad semmi...

Szombat délelőtt még felmasszáztam az olajteknőt, beraktam egy új olajszűrőt, majd próbaképp felraktam a szelepfedeleket - ezeket kivételesen új csavarokkal.img_2933.JPGMár csak a kuplung, lendkerék párosa hiányzik a főtengely végéről, és mehet vissza a vázba. Jövő héten talán már ez is meglesz...img_2939.JPG

Címkék: felújítás szerelés szelep hengerfej olajteknő tömítés motorblokk Moto Guzzi V65 szelepszárszimmering

Kattogott a nyomatékkulcs

2016.12.11. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A hét elején elkészült a kárpitos a nyereggel. Vett még le a szivacs vastagságából, majd teljesen újrahúzta fekete műbőrrel. Egyszerűen tökéletes lett, észbontóan jól néz ki.img_2845.JPGAztán bár két körben ugyan (először sajnos a hengerfej ottmaradt), de végre hazakerültek a blokk gépműhelyben levő darabjai. Nem lóg, nem szorul semmi, újak a sikló és támcsapágyak, valamint ehhez köszörülték a főtengelyt is. Ez, és a gyertyamenet is olyan végre, amilyennek lennie kell.img_2851.JPGEmiatt most ennek összeszerelése kerül terítékre, így elpucoltam, és hőálló feketével lefújtam az olajteknőt, összeválogattam az összes, már rég megvásárolt tömítést és szimmeringet.img_2862.JPG Szombaton volt annyi időnk, hogy összemasszáztuk a két blokkfelet (természetesen nyomatékra húzva), visszafűztük a vezérműláncot, és az olajpumpát, valamint beütöttem az új hátsó - kuplung oldali - főtengely szimmeringet.img_2863.JPGSzintén ezen a héten lett kész a fordulatszám, és a sebességmérő krómkarikájának peremezése, így csak hogy lássam milyen lesz, összeszórtam a műszerfal elemeit.img_2838.JPGEz még nem végleges, kell még lukat fúrjunk a napi kilométerszámláló nullázójának a sebességmérő házában, de a végleges dizájn az valami ilyesmi lesz a versenyautósan elforgatott műszerekkel. Innen már megint felpörögnek az események - legalábbis addig, amíg nem lesz szükség a festőnél levő alkatrészekre, mert azok január előtt sajnos nem várhatók...

Címkék: ülés felújítás szerelés műszerfal motorblokk Moto Guzzi V65

Kardánkereszt meg a többi

2016.11.20. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A hét elején megjött a gépmunka árajánlata (az árakat eltüntettem róla, de a szükséges alkatrészek, és az elvégzendő munka látszik) - lesz azért mit csinálni vele...motoguzziv2.jpg Múlt héten lefestettem a véghajtás házát, de túl nagy lett a kontraszt a hátsó lengőkarhoz képest, így - bár nem terveztem - leszereltem, és csiszolás után lefestettem azt is.img_2653.JPGÉs ezt milyen jól tettem, hisz enélkül nem derült volna fény a kardánkereszt siralmas állapotára. Mikor kihúztam a tengelyt, már éreztem, hogy az egyik irányba akad és nehezen mozdul a csukló, de az csak alaposabb szemrevételezés után tűnt fel, hogy az egyik csészéből kitört egy darab.img_2663.JPGJól látszik, hogy berágódott a kereszt, s a tűgörgők is hiányoznak. Ezt cserélni kell, de az első körös keresés (UNIX, Bárdi, Stein Dinse stb.) nem hozott eredményt.img_2675.JPG Egyszerűen nem az a tipikus "konfekcióméret", gyárilag pedig csak kompletten kardánnal együtt kapható. Végül kinyomoztam, hogy valami japán kistraktorban használnak egy nagyon hasonló méretű keresztet. Mezőgazdasági gépalkatrész boltoknál folytattam s legnagyobb meglepetésemre az egyiknél nem csak ez a méreteiben nagyon hasonló, hanem a pontosan passzoló MOTO GUZZI kardánkereszt is ott volt a POLCON! Meg is rendeltem, jövő héten megjön.img_2680.JPG Aztán ahogy időm engedte apránként megint elpucoltam és visszaraktam egy pár alkatrészt, mint a fék és váltópedálokat, az oldaltámaszt (ez utóbbinak az alapját le is festettem), a kartergázlecsapató tartályt és a hátsó műanyag sárvédőt.img_2682.JPGA héten friss olajjal feltöltött váltó nyelestengelyénél levő szimmering sem ússza meg a cserét (mondjuk ha már úgyis lent a blokk és a kuplung, butaság lett volna pont ezt meghagyni), hisz szép csillogó friss hajtóműolaj patakocskával hálálta meg az eddigi törődést.img_2684.JPG Aztán ha már egyszer lekerült, a hátsó lengőkar csapágyait (amin a blokknál fordul) is cserélni fogom.

Címkék: felújítás szerelés motorblokk Moto Guzzi kartergázszűrő V65 kardánkereszt

A vas

2016.11.06. 09:00 | Pinyti | 1 komment

img_2578.JPGSzétbontottam a régi blokkot, melynek van jó és rossz hozadéka egyaránt. A jó, hogy a hengereken és a dugókon nincs rendellenes kopás, mind a főtengely mind pedig a hajtókarcsapágyak jó állapotnak örvendenek. A rossz, hogy mégis szükség lesz gépmunkára, ugyanis miután szépen elmostam és összepróbáltam az új forgattyúsház tetejét a régi aljával, egy ponton kotyogni, 180 fokkal arrébb pedig szorulni kezdett a főtengely.

Pénteken el is vittem a két blokkfelet főtengelyestől vezérműtengelyestől Taszárra a Kacsó Gép műhelyébe, hogy fúrják vonalba a két blokkfelet, s úgy álljon illetve forogjon minden, ahogy annak kell. Erre, és a jobb oldali hengerfej gyertyamenetének javítására valószínűleg a jövő héten jön meg az árajánlat - kíváncsian várom, hogy kellenek-e új siklócsapágyak, s kell-e köszörülni magát a főtengelyt.img_2584.JPG Ha már belevágtam, nem szeretnék félmunkát végezni, legyen minden olyan, mint amilyennek lennie kell. Ezen kívül még amihez hozzáírható "a hét eseménye" hashtag - a teljesen lecsupaszított vázat elvitték homokszórásra, onnan pedig már egyenest a fényezőhöz fog kerülni...

Címkék: felújítás szerelés váz főtengely gépmunka motorblokk homokszórás Moto Guzzi V65 kacsó gép

süti beállítások módosítása