BMW Ω, 156 α

2017.03.05. 12:21 | Pinyti | Szólj hozzá!

Az új élethelyzetek általában új prioritásokkal is járnak, s képesek szinte teljes mértékben megváltoztatni az emberben évek alatt kialakult fontossági sorrendet. Emiatt történt az, hogy még tavaly decemberben meghirdettem az E46-ot valamivel a piaci ár felett, gondolván ha elviszik ennyiért, akkor előbb és jelentős mértékben saját forrásból tudok nekiállni a lakásfelújításnak.img_2274.JPG Egészen szerdáig egy telefonhívás sem volt, annyira kiesett az átlag E46 vásárló látóköréből a harmadával, sőt néha már felével is alacsonyabb vételárú külföldi autók tengerén. Aztán ahogy kezdtem úgy intézni a dolgaim, hogy marad az autó (a hirdetést még nem vettem le), szerdán befutott egy hívás, csütörtök délelőtt 10-kor pedig már ott álltam autó nélkül zsebemben a cirkofűtés árával. Lakásfelújítás autó nélkül (a MINI azért erre elég korlátozottan alkalmas) elég körülményesen kivitelezhető, meg egyébként is - autó kell, csak mint ahogy fentebb már említettem, most ebben is mások lettek a prioritások. A keretet a BMW-ért kapott pénz fűtés árán felüli része jelentette, ami nem engedte, hogy olyan elvárásaim legyenek, mint a Mesés vásárlásakor - hozzáteszem lényegesen meg is könnyítette a dolgot, nem futottam annyi felesleges kört, mint anno - ha jön, megy, megáll dudál, elég nagy, s még ki is néz valahogy, akkor jöhet bármi.img_2291_1.JPG Ezt a bármit persze autóbuzi észjárással kell érteni, hisz bár a racionalitás alapján vehettem volna egy kombi Astrát is, de azt hiszem ahányszor rá kellett volna nézzek, csak nagyon nehezen tudtam volna megállni, hogy ne köpjem szembe magam azért, hogy én egy ilyennel kell járjak... Szóval ahogy csütörtökön elvitték a 318d-t, felütöttem a használtautó.hu-t, és átpörgettem a kombi BMW-ket a környéken. Ez csak amolyan tisztelet kör volt a lassan hat éve használt bajor márka irányába, a szívem mélyén tudtam, hogy most jött el az idő, hogy megvegyem életem első Alfáját. Nem újkeletű kötődés ez sem - igazi autóbuzi nem is hiszem hogy létezhet anélkül, hogy ne porcosodjon neki a cerka az olasz márka valamely modelljére. Az Alfa City-n is jártam már ellentétben BMW-s találkozókkal - ez utóbbi a márka iránti szeretet ellenére azért nagyon nem az én társaságom...img_2281.JPG Szóval még aznap ebéd után felhívtam a veszprémi 156 SW-nek a gazdáját (pont a kedvenc "átmeneti szériám" - még a régi orr, de már a ráncfelvarrt szép műszerfal), s megbeszéltük, hogy pénteken délután megnézzük, ha olyan el is hozzuk az autót. Bíztam a sorsszerűségben, olasz vasat eddig Veszprémben mindig sikerült vennem, így a relatíve alacsony elvárások tükrében elég biztos voltam a dolgunkban. Műszakilag elvárásaim felett is teljesített az autó, motorja egészségesnek tűnik, futóműve relatíve egyben van (azért a szuper kanizsai utakon hallok némi kopogást bal elölről), ilyen kell legyen egy őszinte, karbantartott, napi szinten használt, közel 300 000km-t futott autó.img_2295_1.JPG Karcok, leverődések vannak, tetejéről hámlik a lakk, és valamikor a tetőablak is beázott, ezért ronda a tetőkárpit és a balos A oszlop belső takarója, de ezek mind olyan dolgok, amikkel egyelőre biztosan nem foglalkozok (meg feltehetően később sem). Rozsdának hála Istennek semmi nyoma, ami megoldásra vár, az az újfajta műszerfal tetején levő központi kijelző cseréje (nem látszik rajta semmi, csak reggel amíg még hideg), valamint a világító légzsáklámpa (ez utóbbi egyszer ugyan már elaludt, de nem az a tipikus kontakthiba, az univerzális műszerünkkel kiolvasva vezetőoldali légzsák túl magas feszültség hibát ír).img_2298_1.JPG Számlákkal igazolták, hogy 70 000km-rel ezelőtt cserélték a kéttömegű lendkereket, és a kuplungot, valamint 2013-ban a vezérlést is, így remélhetőleg még az is kibír egy évet. Januárban kapott friss olajat, így a futómű kopogásán kívül most nem szeretnék mélyebben belefolyni még semmibe sem (persze műszakin majd kiderülhet még egy s más). Amit pluszban szeretnék, az fólia a B oszloptól hátra, és valami normális fejegység, ami képes USB-ről is lejátszani az mp3-akat - Dension Gatewayt ebbe azért nem fogok venni. Az autón egy éves, szinte vadonat új Nokian téligumik vannak, s járt hozzá lemezfelnin négy szintén nagyon jó Michelin nyárigumi is. Ez utóbbival még nem tudom mi legyen, logika szerint csak fel kéne tegyem és használjam, de leírhatatlanul tetszik az a "telefontárcsa" stílusú Alfa felni.img_2284.JPG Szombaton amennyire tudtam lemostam (szegény nem volt sűrűn kényeztetve, még mindig tiszta kátrány az oldala, pedig a télen elég ritkán lesz olyan meleg az aszfalt, hogy fel tudja fröcsölni...), kitakarítottam, és vettem rá új ablaktörlőket. Egy alapos kárpittisztítás még hátra van - s a vezetőülés támlájának bal oldala is nagyon ki van ülve, ismeretségi körben talán újra tudom tömetni, hogy legyen ismét tartása. Jövő szombaton ha lesz kedvem, és időm engedi megpróbálom kicsit felpolírozni, s a problémásabb részeket javítófestékkel leecsetelni...

Címkék: alfa romeo adásvétel 156 BMW 318d E46 sportwagon

256 000 km

2017.02.04. 16:46 | Pinyti | Szólj hozzá!

A 255 000 km-ről sajnos sikerült lemaradnom, így csak kicsivel később ezt sikerült egy STOP táblánál elkapnom:img_3240.JPG

Mentés

Mentés

Címkék: km BMW 318d E46

Visszahívás

2016.11.29. 21:58 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ehhez túl sok plusz infót nem tudok hozzáfűzni. A Takata botrány miatt kicserélték mind a vezető, mind pedig az utasoldali légzsákot az autóban.img_2779.JPG A többi hála Istennek csak tanken-fahren (illetve a telet a garázsban fogja tölteni, úgyhogy most még ezt is csak visszafogottan)...

Címkék: visszahívás légzsák BMW 318d E46

Styling 57

2016.08.27. 20:55 | Pinyti | Szólj hozzá!

Már tavaly megtetszett Pavlo E46 kombiján a Styling 57-es X5 alufelni, melyből a napokban lehetőségem nyílt vásárolni egy hibátlan garnitúrát. Nem húztam az időt, gyorsan nyugdíjaztam a Styling 135 replikákat, melyek mind esztétika, mind pedig anyagminőség szempontjából hagytak némi kívánnivalót maguk után. Foglalkozni kellett volna velük - ismét görgőzés, majd festés - s a ráköltött összeg ellenére még mindig csak egy garnitúra replika maradt volna. Az 57-es megosztja az embereket (X5-ön ballonos gumikkal tényleg elég ronda), de a hármason 225/45 R17-es gumikkal szerintem nagyon masszív, ugyanakkor elegáns hatást kelt.img_2244.JPGMég szintén a héten pótoltam a hiányzó bal hátsó emelőbakot, és a kihúzható kalaptartó fogantyúját. Jó ez... 

Címkék: alufelni beltér BMW 318d E46 styling 57

Negyedmillió

2016.08.17. 20:41 | Pinyti | Szólj hozzá!

img_2128.JPGMa átlépte a kilométerszámláló a negyedmilliót. Lekopogom, problémamentesen teszi a dolgát az autó, így ami történt vele az eltelt idő alatt csak olyan apróságok voltak, amiket nem tartottam érdemesnek arra, hogy külön posztot írjak róluk. Került bele ugyanis egy új akkumulátor, Bosch ablaktörlőlapátok, valamint a szélvédőn vásárlás óta rajta levő kavicsnyomot is kijavíttattam, már amennyire lehetséges volt ennyi idő után (állítólag már megült benne a por, így nem tudja annyira szépen kitölteni a repedést az az anyag, mintha rögtön az incidens után történne).img_2124.JPG

Címkék: km akkumulátor ablaktörlő szélvédőjavítás BMW 318d E46

Új bőrben

2016.08.03. 20:49 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ma bebőröztettem a BMW kormányát. Nem volt még annyira kopott a régi sem (bár a tetején kezdett kiszürkülni), de már régóta szerettem volna ilyen két oldalt perforált bőrös dizájnt.img_2106.JPGReggel kivettem, elvittük a bőröshöz, délután pedig el is készült.

Címkék: bőrkormány BMW 318d E46

Búracsere

2016.07.26. 21:43 | Pinyti | 2 komment

Ahogy azt már az előző posztban is említettem, csereéretté nyilvánítottam a menthetetlenül matt első fényszórók búráit. Rendeltem egy garnitúrát az e-bayről, valamint egy angel eyes szettet is kínából.bura.jpg Mivel ez utóbbira majdnem egy hónapot kellett várnom, az új búrák csak porosodtak a polcon - gondolván egy füst alatt csinálom majd az egészet. Hétfőn ért ide, de sajnos az egyik karika törött volt a csomagban. Természetesen megreklamáltam - elvileg kapok helyette egy újat - de így csak az új búrák kerültek fel az autóra.img_2082.JPG Ennek ellenére szembetűnő a változás, rengeteget dobott az autó megjelenésén. A karikákat meg még megálmodom, hogy bekerüljenek-e egyáltalán... 

Címkék: felújítás szerelés fényszóró BMW 318d E46

Olajcsere adalékokkal

2016.07.02. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A légtömegmérő cseréjét követően teljes terhelésen visszatért az erő az autóba, de emiatt sokkal feltűnőbb lett, hogy hidegen mennyire kelletlen. Ismét csináltattam egy diagnosztikát, s bár újraprogramozták a befecskendező számítógépet, az túl nagy előrelépést nem jelentett. Abban maradtunk, mivel az átlagosnál sokkal hangosabb a turbóm, lehet, hogy akörül lesz valami. A közelgő olajcsere alkalmával amúgy is meg szerettem volna oldani pár apróságot - a nem működő izzítóelektronika, kartergázszűrő, valamint a gyanúsan zörgő főtengelyszíjtárcsa cseréje - s mivel hosszú távra tervezek az autóval, gondoltam ugorjunk fejest a mélyvízbe, cseréljünk turbót. Rendeltem is egy bontott darabot, melyről csak a régi mellé téve derült ki, hogy nem passzol az autóra (felfogatási pontok stimmeltek, de a változó geometriát szabályzó villanymotor teljesen más volt). Persze a leszerelés közben fény derült arra is, hogy miért erőtlen hidegen az autó, és miért van olyan süvítő hangja - a turbó kompresszorházára menő csőből teljesen hiányzott a tömítés, így amellett szívta a levegő egy részét, megkerülve ezzel a légtömegmérőt, mely ezáltal fals adatokat szolgáltatott a motorvezérlőnek.tomites.jpg Az új turbónak azért adtam egy esélyt, gondolván, hogy az már valami módosított verzió, de abszolút nem működött, 2000-nél jobban nem is pörgött ki vele az autó. Szerencsére visszaveszik, hisz a bontóban hibáztak, de emiatt duplán dolgoztunk... Öröm az ürömben, hogy szemmel láthatóan az eredeti turbójának sincs semmi baja, nem lóg, tökéletesen szabályoz, és csak az ominózus tömítés hiánya miatt volt akkora hangja. Természetesen minden ide tartozó csavart, csövet, és tömítést gyári újra cseréltünk, s ahogy már említettem kapott egy új főtengelyszíjtárcsát csavarral, új hosszbordásszíjakat, kartergázszűrőt, és izzítóelektronikát, valamint cseréltünk olajat és olajszűrőt is - ez utóbbi kettőt immár másodszor. Abszolút tökéletes, csendes, ugyanakkor erős lett az autó, műszakilag remélem mostanában nem kell hozzányúlni. Tervben van még egy garnitúra új fényszóróbúra beszerzése a bemattult régiek helyére, azokat azért mindenképp szeretném még záros határidőn belül lecserélni...img_2025.JPG

Címkék: turbó szerelés szerviz olajcsere BMW nagyszerviz 318d E46 Mobil1 főtengelyszíjtárcsa kartergázszűrő izzítórelé

Megkerült pár elveszettnek hitt ló

2016.06.15. 21:28 | Pinyti | Szólj hozzá!

Az utóbbi időben figyelmes lettem enyhe, apró torpanásokra padlógázas gyorsítások esetén. Finomabban gyorsítva már nem volt gond, de idegesített a háttérben lappangó hiba. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy kezdődő turbóproblémák, üzemanyagellátási hiányosságok hordják ki zsebemből a pénzt, de utánaolvasva gyanúm egyre inkább a légtömegmérő hibájára terelődött. Tegnap át is mentem a helyi BMW márkaszervizbe, ahol egy a turbóra, EGR-re, valamint a légmennyiség és nyomás szenzorokra kiterjedő teszt kimutatta, hogy a MAF jelei nincsenek szinkronban az ECU által elvárt értékekkel (hála Istennek a turbó tökéletes, csak a gyengélkedő izzító elektronikát kell még valamikor a tél előtt kicserélnem).maf.jpg Mivel ott is a Bosch-t ajánlották, ezért ma vettem egyet, és kicseréltük (amikor egy utángyártott, rendkívül minőségi, Bremi gyártmányút szereltünk ki, már sejtettem, hogy jó nyomon járunk). Az autó azóta megtáltosodott, sokkal simábban, és dinamikusabban gyorsul - már amennyire a 116 ló nyújtotta keretek ezt engedik - abszolút meg vagyok elégedve vele.

Címkék: szerelés légtömegmérő BMW 318d E46

245 000 km

2016.06.04. 23:06 | Pinyti | Szólj hozzá!

img_2027.JPG

Címkék: km BMW 318d E46

süti beállítások módosítása