Évzáró Vol.9

2019.12.31. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Érdekes, olykor már kicsit kínkeserves volt ez az év. Legnagyobb változás, hogy megtettem, amit oly sokszor leírtam, hogy soha nem teszek, de nem volt szívem végignézni, ahogy állásában elpusztul a Guzzi a garázsban. Nem mondom, hogy tolongtak érte, de júliusban megvette egy román srác, s kicsivel több mint két és fél év után véget ért a közös történetünk. Így - mivel csak az Alfa maradt, s az is alig 12-13 000km-t futott idén - gondolom nem meglepő, hogy a motor eladását leszámítva mindösszesen 11 poszt született róla az évben. Pedig ahogy indult...

A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

main_2.jpgJanuárban javíttattam egy defektet, s kapott az első futóműbe két új belső stabilizátor szilentet (ez nálam már a második garnitúra volt). A futómű végre elcsendesedett, ám feltűnt, hogy apránként fogy a hűtőfolyadék a kiegyenlítőtartályból. Kiderült, hogy az anno már szintén általam is cserélt termosztát háza csak ennyit bírt, és finoman ereszteni kezdett a fém és a műanyag részek illesztésénél, így februárban ebből is bekerült egy második darab. És valahol itt kezdődött a kálváriánk egy gyanús márciusi üzemanyagcső hibával, amit akkor - mint utólag kiderült, hogy csak átmenetileg - orvosoltam egy nem tervezett üzemanyagszűrő és üzemanyagcső cserével. Áprilisban sikeres műszaki vizsgát tett az autó, megejtettük az akkor aktuális olaj, olajszűrő, levegőszűrő és pollenszűrő cseréjét, valamint kapott egy garnitúra új hátsó fékbetétet. Még szintén ebben a hónapban átlépte az órája a 330 000-dik kilométert is.fd0efc00-15bd-4e41-8217-63daf3262513.JPG Aztán innentől egészen júliusig hajtottam a maratoni szopórollert, hisz egy csomó elpazarolt időn és feleslegesen kicserélt alkatrészen keresztül sikerült csak eljutni a végső megoldásig, a nagynyomású szivattyú cseréjéig. Persze nekem ez még nem volt elég (igazi amatőrként viselkedtem, s csak annyit tudok felhozni mentségemül, hogy ekkorra már teljességel szét voltam esve, s elvesztettem minden józan ítélőképességem), egy érdekes csettegő hang miatt gondolkodás nélkül, teljesen feleslegesen kicseréltettem a hajtókarcsapágyakat is (természetesen újabb olajcserével) ahelyett, hogy először ránéztem volna a vezérlésre, mert mint utólag kiderült,  a szivattyú cseréjekor egy foggal odébb rakták azt. Ez volt a mélypont, itt már elkezdtem keresni az Alfa utódját - egy Focus kombit ki is próbáltam, de csak manuális klímás full fapad verzió volt, ami többek között emiatt sem jött be - de hála Istennek azért csak összeállt, s onnantól tényleg csak apró cseprő dolgok adódtak.bwei0892.JPG Szeptemberben meglett a 335 000-dik kilométer is, majd miután újra bizalmat szavaztunk neki, októberben megejtettük a már többször elhalasztott fenéklemez lakatolást, kapott két új felső  lengőkart (ez is már a második garnitúra, de az előző nagyon nyekergett), és mióta nálam van, immár harmadik alkalommal új belső stabilizátor szilenteket is.baa303ce-5664-41de-ab64-217f74844502.JPG Egy újabb defektet és akkumulátor cserét leszámítva azóta is teszi a dolgát, ugyanakkor be kell lássam, bármennyire is szeretem (és egyelőre konkrét elképzelésem sincs, hogy mire cserélném), de se fiatalabb, se kevesebb kilométert futott autó nem lesz már szegény...last.jpg

Címkék: agymenés évértékelő

A bejegyzés trackback címe:

https://pinyti.blog.hu/api/trackback/id/tr1215365568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása