Járműveim története

Szóval tegnap óta boldog VW tulajdonos vagyok. Az autó mind minőségi, mind pedig menetdinamikai szempontból elnyerte tetszésünket. 15km alatt már ráéreztem az ízére, az első közös százas után pedig már olyan volt, mintha egész életemben ezt az autót vezettem volna. Az első igazi meglepetés a próbaúton ért. Nevezetesen, hogy a leírások, és a papírforma alapján döglött motor meglepően fürgén mozgatja az autót. Ezt a német mérnökök úgy érték el, hogy a papírforma szerinti igen csekély 75Le-höz egy rendkívül jó kiosztású ötsebességes váltót párosítottak. Persze végsebesség szempontjából nem egy világverő, de ahhoz képest, amit vártam meglepően agilis. Komolyan mondom, megy úgy, mint a Sanyi. A háromküllős bőrkormány kellően súlyos, kiváló a fogása. Mindkét első ülés magasságban is állítható, és van bennük deréktámasz is. Az olyan számomra új extrák, mint például a fedélzeti számítógép esőérzékelős ablaktörlő, az elhalványodó belsőtérvilágítás, az első, és hátsó könyöktámaszok, a négy darab elektromos ablak (elöl mindkettő automata), az elektromos fényszóró-magasságállítás, a kétoldali megvilágított piperetükrök, és a még mindig kiváló összeszerelési minőség lenyűgözik az embert, nem beszélve a piros és kék színben pompázó műszerfalvilágításról...Pont passzol hozzá a már általunk vásárolt JVC Mp3-as fejegység. Hatalmas, és igényes csomagtere van, 12V-os csatlakozóval. Egyedüli hátrány a pici rakodónyílás, de ez számomra egyáltalán nem fontos, ritkán viszek a kötelező tartozékokon, és a laptopomon kívül mást a csomagtérben.
Egyszerűen azt érzem, hogy ez az én világom. Bármennyire is ortodox japánautó párti voltam, ez egyszerűen nem hasonlítható hozzá.
Azt kell mondjam, hogy a német autó az német autó! Ennyi...