Hat hónap

2024.09.01. 22:58 | Pinyti | Szólj hozzá!

Fél éve írtam utoljára a Seat-ról, és - hála Istennek - ez idő alatt sem történt semmi olyan rendkívüli, ami miatt azonnal billentyűzetet kellett volna ragadjak, de hogy ne az év végén írjak meg mindent egyben, összefoglalom mi történt március óta.20240727_134818.jpgÁprilisban éltem át a legnagyobb "szívást" - már amennyire ezt a kis kellemetlenséget annak lehet nevezni - ez évben az autóval. Feltűnt, hogy egyre hangosabb gyújtás ráadásakor az üzemanyagszivattyú a tankban, s ahogy elkezdett nyekeregni is, már nem mertem kockáztatni, főleg hogy másnap indultam Balatonlellére megnézni az automata C30-as Volvót. Mivel ez pénteken volt, eléggé beszűkültek a lehetőségeim, így csak a helyi Intercars-ban sikerült találni egy nem túl bizalomgerjesztő "Engitech" márkájú cseredarabot.20240419_161551.jpg Gondoltam annál azért ez is jobb, mint a leállósávban várni az autómentőt, így kicseréltük, s evvel egyetemben legalább kitakarítottam a hátsó ülés alatti részt is. Szombaton aztán feltűnt, hogy ha bemelegszik (hogy a szivattyú-e, vagy az üzemanyag a tankban - esetleg mindkettő azt nem tudom) elkezd ez is baromi hangosan sípolni. Nagyon zavart, ezért rendeltem is hétfőn egy Starline-t a Lángból, ami nem túl meglepő módon az utolsó csavarjáig teljesen megegyezett az Intercars-ossal (nyilván ugyanott készülnek Kínában, itt meg csak átcsomagolják a megrendelőnek megfelelő formába). 20240514_183803.jpgEgy próbára betettük, de ugyanúgy - ha nem jobban - sípolt, mint a legelső, így elhatároztam, veszek egy rendes Bosch-t, úgyis egyszer élünk. Ez már kialakításában is különbözött az előbbi olcsóbb típusoktól, s betéve végre megszűnt az idegesítő zaj. Viszont feltűnt, hogy hosszabb állás után egyre nehezebben indul az autó, néha két háromszor is rá kellett adni a gyújtást, hogy kellőképp felnyomja a rendszert. Először arra gondoltam, biztos a sok cserélgetés miatt megadta magát valamelyik gyorscsatlakozós üzemanyagcső a tanknál (szereztem is két újat), és itt lelevegősödik a rendszer, de egy alkalommal munkába menet teljesen le is állt (még pont be tudtam gurulni a céghez), s többet nem is indult. Levettük az üzemanyagszűrőnél a nyomócsövet, melyből gyújtás ráadására épp hogy csörgedezett némi gázolaj, ergo a végre csendesen üzemelő Bosch szivattyú is elhalálozott. Ekkor visszakerült a legelső Engitech, s azóta is az üzemel az autóban, persze a hőmérséklet függvényében hol csendesen, hol pedig zajosabban, de ez legalább ellátja feladatát. Azóta garanciában kicserélték a Bosch pumpát is - ami ott a garázsban - de nem érzek késztetést a cserére, valahogy megrendült a bizodalmam benne, nincs kedvem még egyszer átélni, hogy megáll alattam az autó...20240722_174014.jpgJúliusban a nyaralás után megejtettem az aktuálissá vált olaj, olajszűrő és üzemanyagszűrő cserét, valamint kapott egy új leeresztőcsavart is. Augusztus elején rendeltem a tavalyihoz hasonlatosan két Laufenn négyévszakos gumit, így végre nyugdíjazhattam a maradék kínai négyévszakosokat a hátsó tengelyről.20240808_122314.jpgMegfordult a fejemben, hogy a növekvő éves futásteljesítmény, és a gyakoribb autópályázások miatt visszatérek a téli-nyári garnitúra használatához, de be kell lássam, hogy a négyévszakosokat legalább teljesen elhasználom, s nem azért kell eldobni a gumikat, mert elöregedtek.20240901_114504.jpgAztán végre lett rendes VCDS-em is, így azon felül, hogy aktiváltam bizonyos funkciókat, sikerült megbizonyosodnom arról, amit eddig csak sejtettem. Törölhetetlenül aktív hibaként benne van a 00361 - kiegészítő fűtés fűtőelem -Z35 - 014 - Hibás kód, mely abszolút megmagyarázza, hogy a kiiktatott EGR-en kívül miért fúj olyan sokára meleg levegőt télen. Egy új elektromos fűtőtest cirka fél millió forintba így az szóba sem jöhetett, de sikerült szerezzek egy bontottat fillérekért. Youtube videók alapján nem tűnt nagy kalandnak a csere, hát gondoltam megoldom egy vasárnap délelőtt a ház előtt az árnyékban. Le is vettem az oldalsó, és a pedálok feletti, valamint a fűtőradiátor oldalán levő burkolatot, de továbbra sem tűnt hozzáférhetőnek az érintett alkatrész (épp csak be tudtam fényképezni, a pirossal bekarikázott alkatrész az). A műszerfalból hiányzó darab is azt látszott alátámasztani, hogy valaki már próbálkozott itt előttem, de feltehetően ő is feladta, hisz a komplett alsó héj eltávolítása nélkül lehetetlen kihúzni - a videókban ugyanis mindenhol 5-ös Golf szerepelt, nem Toledo. Úgyhogy egy "ott rohad ez meg ahol van" felkiáltással visszaszereltem mindent, s előkerestem a garázsból az anno még a 156-osba rendelt Aliexpresszes szivargyújtós fűtőtestet. Azt hiszem ez, és az eddig használt fűthető párna is kellő komfortot fog biztosítani a téli reggeleken, nem fogom emiatt szétszerelni a komplett belteret...

Update: a fűtőtest sztornó, mert ha bekapcsolom úgy lerántja a feszültséget, hogy öröm nézni - ülésfűtés használata mellett 12V alá esik, ami az álmoskönyvek szerint nem jelent jót - így fogtam, és behajítottam a garázs legbelső sarkába, hogy még csak eszembe se jusson többet autóba tenni. Az új USB-s fűthető párnám viszont nagyon frankón működik, szerintem tökéletesen elég lesz az is...

Címkék: seat szerviz üzemanyagszűrő olajcsere toledo kiegészítő fűtés fűtőradiátor laufenn négyévszakos üzemanyagszivattyú négyévszakosgumi elektromos fűtőradiátor

Mi van a mivannal?

2023.12.13. 23:11 | Pinyti | Szólj hozzá!

Május óta nem jött össze annyi írni való, amiért érdemesnek éreztem volna billentyűzetet ragadni, ami valljuk be jó, hisz alátámasztja, hogy a Seat egy tökéletes közlekedő edény. Tulajdonképp most is csak azért próbálom meg összeszedni az elmúlt hat hónap történéseit, hogy ne erőszakoljam meg a kontinuitást a blogon, s számomra is visszakövethető legyen az a pár beavatkozás, amit végrehajtottunk az autón.20231119_143801.jpg Még május végén az ebédidőmben hazafelé tartva egy hangos csattanásra lettem figyelmes a szélvédő környékéről. Forgattam a fejem, benéztem a belső tükör által kitakart részre is, de nem láttam kavicsnyomot, így gondoltam a tetőlemezre csapódott egy kő. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, így hazaérve alaposan végigpásztáztam a szélvédőt, és meg is lett a sérülés alul a fekete részben, alig pár centire az esőcsatorna felett.20230531_125239.jpg Nem is vesztegettem az időt - nem akartam még egyszer így járni - egyből ki is javíttattam az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában. Nem lett tökéletes, de emiatt talán már nem fog elrepedni. A nyár eseménytelenül telt, majd augusztus végén ismét elkezdte megemelni az alapjárati fordulatot az ok nélkül bekapcsoló ventilátorok zúgásával kísérve. Először azt hittem, hogy az egy éve cserélt utángyártott generátoron is megfeszült a szabadonfutó, de ennek cseréje után sem szűnt meg a jelenség.20230822_164853.jpg Annyi pozitívuma van, hogy a kínai INA helyett most már legalább német INA csapággyal ellátott alkatrész teljesít szolgálatot az autóban, jelentsen ez bármit is a jövőre nézve. Mielőtt ismét generátort cseréltettem volna tettem egy kísérletet az akkumulátorral, mert azt sokkal könnyebb kicserélni, valamint a tavaly karácsonykor vészmegoldásként beletett darab paramétereit tekintve sem volt belevaló a Toledóba.20230823_171134.jpg Került bele egy Volvo indítóakksi, s helyreállt a világ rendje, teljesen megszűntek a fenti hibajelenségek. Aztán a két éve felszerelt négyévszakos gumik közül az elsők széle annyira elkopott a nyár végére, hogy semmi esetre sem akartam már velük nekivágni a télnek, így került helyettük két Laufenn G Fit 4S.20230901_134835.jpg Egy év múlva majd a hátsókat is valami hasonlóra cserélem, miután lefutották a következő nyarat. Még szintén ebben hónapban megadta magát a januárban cserélt bal oldali Febi toronycsapágy (szétnyílt egy ponton), így a másik oldalon már bevált Meisterteile került ide is.20230905_160517.jpg November közepéig ismét eseménytelenül teltek a kilométerek, olyannyira, hogy aktuálissá vált egy olaj és üzemanyagszűrő csere, valamint a műszaki vizsga is.20231028_164547.jpgUtóbbit természetesen hiba nélkül abszolválta, így két évre ez is le van tudva. Ahogy bejöttek a reggeli fagyok, feltűnt, hogy a bal külső tükröt, nem, vagy csak nagyon gyengén fűti, így a jobbos mintájára ennek is egy utángyártott darab állta a helyét.20231213_162720.jpg Az igazat megvallva teljesen meg vagyok vele elégedve, számunkra tökéletesen megfelel arra, amire van...

Címkék: seat akkumulátor generátor gumik szélvédőjavítás üzemanyagszűrő olajcsere toledo műszaki vizsga toronycsapágy tükörfűtés laufenn négyévszakos tükörlap négyévszakosgumi

süti beállítások módosítása