Május óta nem jött össze annyi írni való, amiért érdemesnek éreztem volna billentyűzetet ragadni, ami valljuk be jó, hisz alátámasztja, hogy a Seat egy tökéletes közlekedő edény. Tulajdonképp most is csak azért próbálom meg összeszedni az elmúlt hat hónap történéseit, hogy ne erőszakoljam meg a kontinuitást a blogon, s számomra is visszakövethető legyen az a pár beavatkozás, amit végrehajtottunk az autón. Még május végén az ebédidőmben hazafelé tartva egy hangos csattanásra lettem figyelmes a szélvédő környékéről. Forgattam a fejem, benéztem a belső tükör által kitakart részre is, de nem láttam kavicsnyomot, így gondoltam a tetőlemezre csapódott egy kő. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, így hazaérve alaposan végigpásztáztam a szélvédőt, és meg is lett a sérülés alul a fekete részben, alig pár centire az esőcsatorna felett. Nem is vesztegettem az időt - nem akartam még egyszer így járni - egyből ki is javíttattam az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában. Nem lett tökéletes, de emiatt talán már nem fog elrepedni. A nyár eseménytelenül telt, majd augusztus végén ismét elkezdte megemelni az alapjárati fordulatot az ok nélkül bekapcsoló ventilátorok zúgásával kísérve. Először azt hittem, hogy az egy éve cserélt utángyártott generátoron is megfeszült a szabadonfutó, de ennek cseréje után sem szűnt meg a jelenség. Annyi pozitívuma van, hogy a kínai INA helyett most már legalább német INA csapággyal ellátott alkatrész teljesít szolgálatot az autóban, jelentsen ez bármit is a jövőre nézve. Mielőtt ismét generátort cseréltettem volna tettem egy kísérletet az akkumulátorral, mert azt sokkal könnyebb kicserélni, valamint a tavaly karácsonykor vészmegoldásként beletett darab paramétereit tekintve sem volt belevaló a Toledóba. Került bele egy Volvo indítóakksi, s helyreállt a világ rendje, teljesen megszűntek a fenti hibajelenségek. Aztán a két éve felszerelt négyévszakos gumik közül az elsők széle annyira elkopott a nyár végére, hogy semmi esetre sem akartam már velük nekivágni a télnek, így került helyettük két Laufenn G Fit 4S. Egy év múlva majd a hátsókat is valami hasonlóra cserélem, miután lefutották a következő nyarat. Még szintén ebben hónapban megadta magát a januárban cserélt bal oldali Febi toronycsapágy (szétnyílt egy ponton), így a másik oldalon már bevált Meisterteile került ide is. November közepéig ismét eseménytelenül teltek a kilométerek, olyannyira, hogy aktuálissá vált egy olaj és üzemanyagszűrő csere, valamint a műszaki vizsga is.Utóbbit természetesen hiba nélkül abszolválta, így két évre ez is le van tudva. Ahogy bejöttek a reggeli fagyok, feltűnt, hogy a bal külső tükröt, nem, vagy csak nagyon gyengén fűti, így a jobbos mintájára ennek is egy utángyártott darab állta a helyét. Az igazat megvallva teljesen meg vagyok vele elégedve, számunkra tökéletesen megfelel arra, amire van...
Mi van a mivannal?
2023.12.13. 23:11 | Pinyti | Szólj hozzá!
Címkék: seat akkumulátor generátor gumik szélvédőjavítás üzemanyagszűrő olajcsere toledo műszaki vizsga toronycsapágy tükörfűtés laufenn négyévszakos tükörlap négyévszakosgumi
Stockholm szindróma
2022.03.06. 07:00 | Pinyti | 4 komment
Kapcsolatom a Toledóval talán leginkább ehhez a jelenséghez hasonlatos. Nem szeretem, de minden egyes "fogságában" töltött nappal jobban értékelem, s néha már a "kuplungzsinnyegést" is csak tompán, egyre távolabbról hallom.Teljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali külső tükörről nem tűnik el a pára, holott bizonyos külső hőmérséklet alatt az indítást követően automatikusan bekapcsol a tükörfűtés. Kimértük, áram volt, így cseréltünk egy tükörlapot. Filléres tétel volt, s azóta hibátlanul lefűti mindkét tükröt.Ahogy átlépte a 190 000 km-t, januárban megejtettük az esedékes olajcserét. Nem cifráztam túl, egy MANN szűrő és Bárdis olaj maradt tavalyról, így ezek kerültek az autó motorjába, és kicseréltem a pollenszűrőt is. Ez utóbbit most csináltam először, s csak elismerően tudok szólni a német mérnökökről. Durván három perc alatt abszolválható a művelet az átgondolt elhelyezésnek és szerelhetőségnek köszönhetően. Laza kis ujjgyakorlat ez ahhoz képest, hogy az Alfa lábterében fejjel lefelé lógva láthatatlan csavarokat kellett keresgélni, majd egy a pollenszűrőnél jóval kisebb lukon keresztül ki és betuszkolni azt.Aztán ha már úgyis műhelyben volt az autó, megnéztük miért kopog a jobb első futómű, amit cirka 2000 forintból orvosoltunk egy stabpálca cserével. Szintén felüdülés volt ez a 156 futóművére elköltött pénzek tekintetében, nem beszélve arról, hogy mindösszesen tíz percet vett el az életünkből ez a művelet.Február környékén feltűnt, hogy hideg reggeleken kicsit kelletlenül indul be valamelyik henger. Szikráztatós módszerrel ki is szűrtük, hogy a négyes henger izzítógyertyája már egész biztosan nem tölti be funkcióját, így kapott a régi Beru helyett egy új Bosch-t.Még szintén ebben a hónapban - pont a wellnessre indulás előtti nap - égett szagot éreztem az autó körül. Jobban odafigyelve már hallottam is, ahogy pattogva hűl ki jobb hátsó féktárcsa. Elérte a Toledót is a tipikus VW betegség, megszorult a kézifék mechanikája a féknyergen. Fogóval visszaállítottuk, és pár hétig nem használtam a kéziféket, majd február végén ezt is újra cseréltük.Aztán kiváltandó a műszakira megtákolt, majd ismét tönkrement gyári pótféklámpát, befaragtam a helyére egy méretben passzoló, univerzális Hellát. Most végre ez is tökéletesen teszi dolgát.És ennyi. Jön, megy, teszi a dolgát rendületlenül, s hiába kűzdök ellene, apránként saját képére formál. Még januárban - pont azon a szombat délelőtt, amire az idei tél esett - családilag megnéztünk Keszthelyen egy benzines 159 SW-t, s eltekintve attól, hogy az állapota sem közelítette meg a Seat-ét, be kellett lássam, hogy amíg ekkora a gyerek, nem lesz Alfánk. Egyszerűen nem férünk el benne kényelmesen, pontosabban olyan kényelmesen, mint a Toledóban. Szégyen vagy sem, de eddigi elveimmel ellentétben - legyen minél alacsonyabb és sportosabb - ha le is cserélem, csak valami méretben hasonló, jellegét tekintve egyterű jöhet szóba.Viszont a kínálatot napi szinten figyelve egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik ez abban az árkategóriában, amit még nyugodt szívvel hajlandó vagyok kiadni egy autóért, a környéken pedig szinte nincs is olyan (nyilván ennyi pénzért) amire előrelépés lenne lecserélni a Seat-ot.Mert amint a mellékelt ábra is mutatja, egyáltalán nem rossz autó ez...