Járműveim története

A tavalyi évzáró poszt óta nem született egy karakter sem a blogon, melynek elsődleges oka, hogy a testkábel csere óta köhintés nélkül teszi a dolgát a Punto így csak néhány, a működését nem befolyásoló apróságot kozmetikáztam rajta. Elsőként kapott egy garnitúra gyári dísztárcsát, ami fényéveket javított a megjelenésén.Mivel tavaly túladtam az autóra egyáltalán nem passzoló alufelniken, vettem még egy garnitúra lemezfelnit, melyre két maradék garnitúrából válogattam össze négy még használható Hankook nyári gumit. Nem mondom, hogy evvel kell majd pályanapokra járni, de a hétköznapi, túlnyomórészt városi jövés-menéshez még tökéletesen megfelelnek.Valamikor még februárban sikerült elhagyni a bal külső tükörszár már amúgy is ragasztgatott műanyag burkolatát, amit - szerencsére filléres tétel - egy utángyártott darabbal pótoltam.Aztán amolyan megelőző jelleggel kicseréltük a fiatalabb JTD-kben használt, porladásra hajlamos Bosch injektor csatlakozókat a régi, masszívabb és tartósabb fajtára. Hibát ugyan még nem produkáltak, de a négyből kettő már elég esetlegesen volt a helyén, így mindenképp jó döntés volt kiváltani őket.Ahogy jött a tavasz, felkerültek a fenti kerekek, és megejtettem az esedékes szervizét az autónak, melynek keretén belül kapott új olajat, olajszűrőt, légszűrőt, üzemanyagszűrőt, pollenszűrőt, és egy új sapkát a kiegyenlítőtartályra.Aztán március végén ráncbaszedtem a tél által megcsócsált küszöböket az Alfáéhoz hasonlatos módon: csiszolás, Brunox, rozsdagátló alapozó, ahol kellett üvegszálas kitt, majd alvázvédő, fekete rozsdagátló festék, és még egy réteg alvázvédő.Végül mielőtt visszakerültek a gumidugók, alaposan kifújtam a küszöböket üregvédő spray-vel, ahonnan pedig a javítgatások miatt már amúgy is hiányzott a lyuk, fúrtam újat. Erős a gyanúm, hogy azért mentek ennyire tönkre ezek a részek, mert a foltozgatások alkalmával anno teljesen lezárták alulról a karosszériát, így ezek az üregek fel tudtak telni porral, sárral, vízzel.A lakatos - bár nem jósnő - amúgy is csak pár évet adott nekik, de így remélhetőleg már tudják is tartani ezt az "ütemtervet". Az, hogy ez még nálunk fog-e bekövetkezni, arra nem tudok választ adni, mert lassan egy hónapja a garázsban pihen a kisautó, és egyáltalán nem azért, mert működésképtelen lenne, hanem mert van másik. Hogy helyette, vagy mellette, az még a jövő zenéje, mindenesetre nem akarok semmit sem úgy elkapkodni, mint tavaly az Alfa eladásakor, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz...

A figyelmesebb olvasók észrevehették, hogy fent a címsorban elhalványult a Kalos képe, s feltűnt egy új kis autó, egy 2004-es évjáratú MINI One. Történt ez még valamikor a tavasszal, tehát nem kimondottan naprakész a poszt. Mióta 2000-ben piacra került az első "új MINI"-nek számító R50-es széria, édesanyám egy ilyen kis autóról álmodozott. Idén tavasszal vált az álomból valóság, mikor lehetőségem nyílt egyik ügyfelünk zöld MINI-jének megvásárlására. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, JOCó ment, MINI jött. Az autó Olaszországból származik, vezetett szervizkönyves, mi vagyunk Magyarországon a második tulajdonosai (az előzőnél alig másfél évet volt, bármennyire is szerették, rá kellett jönniük, hogy nekik kicsi a mindennapi teendőkhöz). Az autót három teljesítményszintű (a dízel, a JCW és egyéb limitált kiviteleket most hagyjuk) benzinmotorral gyártották, mindhármat ugyanaz a láncos 1600 köbcentis W10-es kóddal ellátott blokk hajtotta (ezekben még nyoma sincs a problémás prince-nek), 90 (One), 116 (Cooper), és 163 (Cooper S - kompresszorral feltöltve) lóerővel. A miénk csupán az "alapverzió", de a zseniális futómű, és az előadásmód miatt így is bőven magában hordozza a jogosítvány elvesztésének lehetőségét. Annyira merev, és masszív - szinte tank szerű - a karosszéria, ugyanakkor annyira pontos és közvetlen a (kis autókban abszolút nem megszokott, már már túl igényes hátul is független kerékfelfüggesztés) futómű, hogy tényleg nincs rá jobb, mint a már ezerszer elcsépelt gokart szerű vezetési élmény. Szinte belelát az ember agyába, elég csak rágondolni egy kanyarra, vagy sávváltásra, s a kisautó már hopp, túl is van rajta. Emiatt csak forszírozott előzéseknél érződhet kevésnek a kilcven ló, annyira jó móka a leggyengébb MINI-vel is kanyarogni, hogy tényleg csak egy még erősebb MINI nyújthat nagyobb élményt ennél. Ennyire jó elsőkerekes autót talán csak a régi (még szívó motoros) Clio RS-t vezettem eddig, de azt sem nevezném jobbnak, csak lényegesen erősebb volt. A vásárlást követően rögtön vettünk rá négy új Hankook nyárigumit, majd megejtettük az olaj (Mobil 5W-30), és az összes szűrő cseréjét. Klímájára rátöltöttünk és fertőtlenítettük, majd beállítottuk a keret nélküli oldalablakokat, mert nagyon süvített már városi tempónál is. Sajnos a múlt hónapban édesanyám már fel is avatta, a jobb hátulját közelebbi barátságba hozta egy villanyoszloppal, így az az elkövetkezendő hetekben javítva lesz (ez sajnos nem volt jó befektetés, mert míg a mechanikus alkatrészek egészen elfogadható áron vannak, a karosszéria elemekért elkért összegek vetekszenek az aranyéval). Ugyanakkor egy kuplungozásra is sort kell kerítenünk, mert igencsak felhangosodott a kinyomócsapágy a már amúgy is elég magasan fogó tengelykapcsolónál. Ezen felül már csak apróságok szükségesek, úgy mint egy új hátsó ablaktörlőkar a régi törött helyére...

A héten megcsiszoltam, és lefújtam matt feketével a téli felniket. Nem a szépségdíjas kivitelezés, hanem a levelesen hámló rozsda felszámolása volt a cél, ami úgy néz ki, sikerült is.

Ma reggel a Punto bontása előtt sebtiben fel is szórtuk őket. A felállás a régi, immár harmadik telüket kezdik a W442-es Hankook-ok, a dizájnt pedig a tavaly vásárolt E46 dísztárcsák adják.

Lehet, hogy korai, de ma feltettem a téli kerekeket az új dísztárcsákkal. Nem is olyan rossz:
 

Tavaly, amikor lelopták a gyáriakat megfogadtam, hogy nem veszek rá többet dísztárcsát, de nincs szívem egész télen az amúgy is kritikán aluli csupasz lemezfelniken nézegetni az autót, így szereztem egy új garnitúrát.
Nem is lesz rossz:

Igaz rám a mondás, miszerint „ami késik, arra többet kell várni…” Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy előbb, vagy utóbb úgyis be fognak következni. Már életem első autójának megvásárlásától lebegett fejem felett a BMW birtoklás hóhérjának bárdja (igaz akkor még E30-ast akartam), ettől függetlenül nem tudom megmagyarázni, hogy miért is kellett ennyit várni arra, hogy lesújtson. Négy év alatt öt autóm volt, tehát négyszer sikerült legyőznöm a kísértést (ne kérdezzétek, hogy csináltam). Mindig nézegettem a hirdetéseket, de valahogy mindig mást vettem. Volt ezalatt sokkal fiatalabb, és sokkal erősebb autóm is, de az mind csak tévelygés volt. Rendszeresen jártam a Powerfanatics-ra (igaz akkor még regisztráció nélkül), lassan többet tudtam a BMW-kről, mint a saját autóimról, olvastam a projekteket, na meg Bencét of korsz. Tudtam, hogy nekem a BMW-zés van megírva, így eladtam a turbós Volvóm, és megvettem Őt.
Egy ’97-es vezetett szervizkönyves németországi E36-ot, az 1.6-os M43-as motorral. Igen, én is féltem tőle, hogy a 165LE-s turbomotor után egy reumás lajhár lesz, de akkorát kellett csalódnom, mint még soha. Persze nem megy úgy, mint a Volvo, de tud valamit, amit eddig egyik autóm sem, ez pedig az, hogy tele van élettel az autó. Nem késlekedik a gázreakció, azonnal megindul, frenetikusan irányítható, és mind közül a legfontosabb, hogy a jó végén hajt. Leírhatatlan, érzés, főleg a 165 kormányt rángató lóerő után (a fogyasztás beli különbségről pedig inkább ne is beszéljünk, ugyanis 90%-ban városban használom), egy teljesen más világ. Amiről eddig csak olvastam, és úgy voltam vele, hogy csak az elfogultság mondatja az emberekkel, de ez egész egyszerűen egy briliáns autó, ami él, kommunikál, s eggyé válik az emberrel.
Hazaérve egyből lekerültek a 17-es alufelnik, a gyári lemezfelnikre pedig kapott négy darab Hankook Winter Icept W442-es téligumit. Másnap alapos takarítás, aminek még mindig nem igazán értem a végére, melynek része volt a dísztárcsákra rásárgult fékpor eltávolítása.
Nem egyszerű feladat, de a limitált mennyiségben piacra került, NASA mérnökei által kifejlesztett szerrel sikerült újjávarázsolni őket.
Egyébként EGR szelep tisztításra sincs ennél jobb…
Kikerült a teljes képzavart okozó érdekes szürke Sony fejegység, melynek még a világítása is kék volt, hogy még véletlenül se passzoljon a műszerfalba. Került a helyére egy Kenwood KDC-3051R. Nem egy High End cucc, de a célnak tökéletesen megfelel, passzol a képbe…
Hála a Magyar Postának, itt megrekedtek a műveletek, de ha minden igaz holnap tovább szépül a beltér…

 Mozgalmas volt ez a mai délelőtt, melynek keretében a Kalos-hoz vásárolt F-Astra lemezfelniken felkerültek a nyári gumik. Ezeket az előző tulaj fehérre festette, ami szerintem vagányan áll az autón, így nem kerültek vissza a már amúgy is töredezett dísztárcsák. Emellett engem ért a megtiszteltetés, hogy átléptem vele a 60 000-dik kilométerét. Ez, annak fejében, hogy a mai nap múlt egy éve, hogy hozzánk került az autó, mindösszesen 5 000km-es éves futást, és a Mazdáéval megegyező, egészen minimális használatot jelent.

Valamikor a nyár elején eladtam azokat a silány alufelniket, amikkel vettem az autót, így viszont kellett valami megoldás a télre, hiszen méretben sem passzolnának a téli gumik a MOMO Dark Blade-ekre, arról nem is beszélve, hogy télen kizárt, hogy sanyargatni bírjak négy hibátlan, egy szezont futott alufelnit. Kerestem hát egy garnitúra ugyancsak 15"-os lemezfelnit, melyeket végül szeptember elején sikerült megvennem...
19-ére terveztem, de közbejött pár apróság, így ha már amúgy is az autó bűvkörében telt a tegnapi nap, lemosattam, és felrakattam a téli gumikat is. Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, és az életemben bekövetkezett változásoknak köszönhetően többnyire hajnalban, illetve este fut az autó, amikor bőven 7 fok alatt van a hőmérséklet, így nem hiszem, hogy a tél beállta előtt lejárnám őket...

A mai naptól már a Kalos is nyári gumikon gördül. Gyárilag is Hankook-kal szerelték őket, és az Icebear W440 is kiválóan teljesített télen a Suzukin, így az Optimo K715-ös abroncsokra esett a választásunk 175/70 R13-as méretben.

Hol is kezdjem? Múlt szombaton, ki kellett vennem a kereket, amihez kellett a kerékőr spéci kulcsa. Minden ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva, kerék ki, kerék vissza, összepakol, majd irány a megfelelő környezet fényképezgetéshez. Gyorsan lőttem vagy hatvan hetven képet, aztán mentem a dolgomra...
Kis ugrás a történetben, hétfő délelőtt, fényképek böngészése. Senkinek nem kívánom azt amit a képek megpillantása után éreztem.
Már a távoli képeken kiszúrtam, hogy rajtafelejtettem a kerékőr spéci kulcsát, emiatt érthetetlen számomra, hogy szombaton, amikor ott fetrengtem az autó körül, hogy a fenébe nem vettem észre. Mondanom sem kell, hogy hiába jártam végig az utat, két nap után már reménytelen volt megtalálni. Pénteken, szombaton ismét Sopronba kellett mennem, s bár én úgy gondoltam, hogy még ráér a dolog (Ugyan már, miért kapnék pont most defektet?), barátnőm édesapja nem hagyott elindulni nélküle, és esztergáltatott egyet a régi helyett. Áldom is ezért a nevét, amíg csak élek! Pénteken hazafelé csak Kópházáig jutottam. Nagyon fura hangokat adott az autó, mintha a kerékcsapágy zúgott volna, viszont nem húzott semerre sem (ezért nem gondoltam defektre). Persze én is hülye voltam, hogy nem néztem meg előbb, így menthetetlenül letapostam a jobb hátsó öreg Dunlop-ot. Kópházára beérve viszont már nagyon hangos volt. Aki ismeri a falut, tudja, hogy az elején esély sincs megállni a járdaszigetek miatt, így még elmentem vele a kaszinó elé. Ott néztem meg, és tényleg jobb hátsó defektem volt. Bele gondolni sem merek, mi lett volna, ha nincs nálam a kerékőr kulcsa...talán még most is ott állnék az autó mellett. Még egyszer köszönöm barátnőm édesapjának, hogy nem hagyta rám a hülyeséget, mert így ki tudtam cserélni, és hazajöttem a mankókeréken.
Ami viszont akkor hátrány volt a hülye méret miatt (175/65 R15), az most az előnyünkre vált. Mikor megvettem az új téli gumikat mindenhol csak rendelésre tudtak hozni. A gumis viszont négy darabot rendelt, - már akkor kínálgatta, hogy vegyem meg mind a négyet - de én csak kötöttem az ebet a karóhoz, spórolni akartam, gondoltam idén még elfutnak hátul a régi Dunlopok. Hát nem futottak el...
Öröm viszont az ürömben, hogy kutyának sem kellett ez a hülye méret, megvolt nekik még az a két darab Hankook, így reggel óta már a hátsó tengelyen is új gumik feszülnek.
A mai soproni utat már négy új abroncson teljesítette a Suzuki, melynek során beletekertem a tízezredik kilométert is (öt hónap alatt)...