Nem mondom, hogy szeretem, de egy határozott kedvelem azért már pironkodás nélkül is elhagyja a számat, ha szóba kerül a Toledo, s emiatt már annyira kényszerpályának sem érzem, mint eddig. Mert legyünk őszinték, több szempontból is benne ragadtam. Egyik, hogy a magyar használtautó piacon kiemelkedő állapotú autót sikerült vennem még pont az árak elszabadulása előtt, valamint egész más jellegű dolog került az életcélok közé, kiszorítva onnan jó pár évre az autócserét (legalábbis ami a Seat-ot illeti).
Sok szempontból meg is felel az autózás irányába támasztott igényeinknek, emiatt elkezdtem hosszabb távra tervezni vele, mint családi autó. Mindemellett pedig tényleg megbízhatóan szolgál, hisz a legutóbbi bejegyzésem óta mindösszesen két apró dolgot kellett javítani rajt. Július vége felé elkezdtem kopogó hangot hallani a hátsó futómű irányából, melyet a bal hátsó stabpálca lógása okozott. Filléres tétel, és kicserélve újra hibátlan a zajkomfort az utastérben.
Aztán még szintén a nyári melegben feltűnt, hogy bár maga a klíma "LO" állásban sarkvidéki hideget tud fújni, de automata üzemmódban pár perc után visszaveszi ventillátor sebességét, és a befúvott levegő hőmérsékletét is elkezdi emelni, holott az utastér hőmérséklete még mindig egy finn szaunáéval vetekszik. Valamiféle vezérlés gondot gyanítottam a háttérben, így kicseréltem a jobb és bal oldali belső hőmérséklet érzékelőket a műszerfalban.
Elhelyezkedésükből már levontam a következtetést, hogy ez igazán tökéletes soha nem lehet, mert a forró beltéri műanyagokról visszasugárzó hővel nem tud számolni a rendszer, de valamit javult a helyzet, mert a cserét követően lényegesen hosszabban működtette a ventillátort maximumhoz közeli fordulatszámon, mint előtte. Aztán ha már úgyis hosszabb távra számolunk vele, elhatároztam, hogy kicsit TMK-zunk a motortérben. Bár a napi használatot egyik hibája sem befolyásolta (még), akadt pár tétel azon a bizonyos listán, melyeket szerettem volna kipipálni, így az amúgy is esedékes 200 000 km-es szemlét kibővítettem ezekkel.
Sajnos anno a MAP szenzor csere csak ideig óráig oldotta meg az erőteljes gyorsítások alkalmával fellépő P0234 (turbónyomás határérték felett a szoruló változó geometria miatt) hibakódot, így szereztem egy felújított turbófeltöltőt (tisztításban nem bíztam) és hozzá olajzócsövet. Némi olajszivárgás végett rendeltem új szelepfedél és tandempumpa tömítést, valamint olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt és üzemanyagszűrőt, plusz egy új vezérműszíjat (a vezérműszíj szettet alig 20 000 km-rel ezelőtt cserélték, de annak lassan már 5 éve, így ez indokolta a cseréjét).
Variáltam némi PD elem cserével is, de az maradt a benne levő gyári, mert így 200 000 km után is jobb korrekciós értékeik voltak, mint a felújított daraboknak, emiatt ezek csak új O-gyűrű készletet és egy ultrahangos tisztítást kaptak.
Szétszedve az is látszott, hogy a vezérműtengely még hibátlan, de a hidrotőkék közül négyen már voltak kezdődő kopásnyomok, ezért azokat is újakra cseréltük. Amin viszont meglepődtem, hogy a vezérműtengely alsó csapágyai közül kettő már bronzig kopott, így nem volt kérdéses, hogy ezeknek is új állja a helyét.
A műveletet még megspékeltük egy új Bosch légtömegmérővel, és némi szoftveres optimalizálással (ha már úgyis ennyire rendbe lett téve a mechanika), hogy végre vállalható legyen menetteljesítmény szempontjából is az autó.
Ha marad legalább ilyen problémamentes, mint az eddigi másfél évben - nem beszélve arról, ha eközben a másik álmunkat is meg tudjuk valósítani - akkor ha szeretni nem is, de megbánni biztosan nem fogom a Seat-tal töltött éveket...
Történt ugyanis, hogy a 
Ezen a ponton úrrá lett rajtam a pánik, mely több rossz időben és rosszul meghozott döntésbe, s újfent némi "feleslegesen" kicserélt alkatrészt eredményező kapkodásba torkollot. Elkezdtem másik autót is keresni, hogy legyen egy "B"-terv a közelgő nyaralásra, ha tényleg beütne a krach, az Alfa pedig egy garnitúra új alapméretes hajtókarcsapágy, egy kanna olaj, és egy olajszűrő társaságában elkerült a szervizbe. Ha nagyobb lett volna a baj (főtengely is sérült) két lehetőségem marad: vagy motorcsere, vagy eladom motorhibásként, de mindkét esetben sürgősen kellett volna valami más. Itt kicsit több, mint egy nap alatt kicserélték a hajtókarcsapágyakat.
Nem mondom, hogy nem fért rá, de a hang sajnos maradt, s mint egy igazi laikus (szégyen szemre, mintha nyolc éve nem ebben a szegmensben dolgoznék), ismét előbb cselekedtem, mint összeraktam volna fejben az események láncolatát. Persze ezt követően sem a legnyilvánvalóbbal kezdtem, hanem levettem a szelepfedelet (igaz ez nem került pénzembe, s láttam, hogy ott kérem szépen mégsincs semmi látnivaló), s már a vákuumszivattyú leszerelésén agyaltam, mikor beugrott, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjekor vezérműszíjat is cseréltek.
Nosza gyorsan lebontottam mindent, hogy lássam a jeleket, majd ambivalens módon idegbajjal kevert megnyugvás lett úrrá rajtam, mikor bebizonyosodott, hogy ezt a szopórollert az hajtotta körbe-körbe, hogy egy foggal el lett rakva a vezérlés.
Helyretétel óta minden a legnagyobb rendben, így remélem, hogy ennek az eseménydús, nyárbanyúló tavaszi folytatásos szappanoperának immáron végére értem, s nyugodtan hátradőlve konstatálhatom, hogy a feleslegesen cserélt tömérdek alkatrésznek hála a környéken tutira az én 156-osomban van a legjobb 330 000km-t futott 1.9 JTD... #nemőszintemosoly
Mivel elég evidensnek tűnt a dolog, vettem hát egy Bosch üzemanyag nyomásszabályzót a nagynyomású szivattyú hátuljába. Sajnos akadt egy kis anomália a csavarjaival (valaki járt már ott előttünk, s az alsónak jól elnyalták a fejét), így inkább a volt kollégámékkal cseréltettem ki, mégis nagyobb tapasztalatuk van az ilyen folyamatokban, mint nekem. Szívtak vele ők is, ráadásul teljesen feleslegesen, hisz a hiba maradt.
Mivel a jelenség már erősen korlátozta az autó használhatóságát (előzni csak lendületből lehetett, és egy kereszteződésből sem lehetett akárhogy kifordulni), próbáltam visszaállítani a csőcsere előtti állapotokat. A korábban feltett univerzális üzemanyagcső helyett megrendeltem a gyárit, ami csak 7,2 mm belső átmérőjű a 9,5 helyett. Ismét kicseréltem az üzemanyagszűrőt és az üzemanyag nyomásérzékelő helyett is vettem egy újat, de sajnos egyik sem hozott eredményt.
Itt jött el az a pont, amikor feladtam a találgatást, és a helyi Bosch szervizre bíztam a probléma feltárását. Mivel ők tudtak menet közben is élő értékeket olvasni, megállapították, hogy hirtelen gyorsításokkor valóban leesik a mért üzemanyagnyomás a számítotthoz képest. Kiszerelték, és bevizsgálták mind a négy porlasztót, mellyel végre úgy tűnt, hogy jó úton járunk, hisz az első hengerének kétszer annyi volt a résolaj vesztesége (84 mm³/H, míg a másik háromé 40 környékén maradt), mint a többinek, ergo itt is elmehetett a hiányzó üzemanyagnyomás. Rendeltek is helyette egy új, cseredarabos porlasztót, de sajnos ennek a cseréje sem oldotta meg a problémát. Kicsit vigasztal a tudat, hogy a mérések is alátámasztották, hogy rossz volt, így előbb-utóbb valószínűleg tényleg megadta volna magát.
Mentségükre legyen mondva, próbálkoztak tovább a jelenség okának felderítésével - többek között megragasztották a szakadt levegőcsövet is a turbó és a légszűrőház között (ehelyett kell szerezzek majd egy hibátlan darabot) - de már nekik is csak két tippjük maradt. Vagy a visszafolyó gázolaj gyűjtőcsövében lehet valami hiba (szerintük van benne valami nyomástartó szelep, ami felmondhatta a szolgálatot), vagy maga a nagynyomású szivattyú. Az elsőt elég hamar elvetettem, mert szerintem nincs abban az öntvényben az ég világon semmi egyéb, mint néhány furat, így inkább a bemenő oldalon kerestem tovább a hibát.
Tettem még egy elkeseredett kísérletet a tankszivattyú cseréjével, de azon kívül, hogy jól szétborítottam a hátsó traktust, semmi említésre méltó eredményt nem értem el. Nem maradt más hátra, rendeltem az ebay-en egy garanciális (két év), felújított nagynyomású szivattyút egy bontott áráért Lengyelországból, vettem egy új Bosch vezérműszíjat, Dayco hosszbordásszíjat, és egy szelepfedél tömítést, hisz ha már annyira szét lesz bontva, legyenek ezek 
A szivattyú cseréjéhez persze nem kell levenni a szelepfedelet, az már csak amolyan pluszként került a munkafolyamatok közé. Írnám, hogy ha ezt előre tudom, akkor egyből evvel kezdek, de sokan avval nyugtattak, hogy az 1.9 JTD-n nagyon ritka hogy tönkremegy a szivattyú. Hát ilyen ritka autó az enyém...
A héten kicseréltek minden fentebb említett alkatrészt, s azóta teljesen hiba, és tünetmentes az autó. Már csak a motortakaró burkolatot kellene visszatennem, de sajnos a Bosch szervizben elhagyták belőle az egyik kis gumiszilentet, amin keresztül megy a csavar. Majd ha lesz rá érkezésem, pótlom a hiányt, de enélkül működik az autó.
Nem tagadom voltak mélypontjai ennek a kanosszajárásnak, mire ismét minden jóra fordult. Olyannyira, hogy még a motort is meghirdettem, hisz Damoklész kardjaként hosszú hónapokon keresztül ott lebegett a fejem felett egy másik autó vásárlásának kényszere, amennyiben az Alfát esetleg mégsem sikerült volna értelmes összegért megjavítani. Hála Istennek úgy néz ki, hogy erre mostanság még nem kell sort keríteni...
Amúgy is illik evvel kezdeni a közös kapcsolatot, hogy biztosan tudjuk mikor mi fog következni, s hol tart épp a szerviztörténet. Került tehát az autóba új vezérműszíj a hozzá tartozó feszítő és vezetőgörgővel, vízpumpa, hosszbordásszíj szintén minden görgőjével, valamint egy új termosztát is - ez utóbbi azért volt szükséges, mert a régi folyton nyitva volt egy picit.
Közben kiderült, hogy a főtengelyszíjtárcsa is elég repedezett, így ha már le volt bontva, ennek is új állta a helyét.
Aztán ahogy az lenni szokott, szerelés közben derült még ki ez az - a 
Az első fékek a hamarosan esedékes olajcsere alkalmával lesznek cserélve, addig még biztosan kibírják, de napjaik bizonyosan meg vannak már számlálva. Egy garnitúra Delphi tárcsát már be is szereztem, így ehhez már csak egy garnitúra fékbetétet kell intéznem.
Vettem új pedálgumikat is a fék és kuplungpedálokra, mert a régieket már megrágta a több mint 300 000 megtett kilométer. Utángyártott darabok (az Alfa logót keresve sem találni rajtuk), ennyit biztosan nem is fognak kibírni, mint a gyárik, de minőségüknek megfelelő volt rajtuk az árcédula is.
Végül felkerült a két kígyó az oldalindexek fölé - ez utóbbira már régóta vágytam - mégiscsak így igazán Alfa egy Alfa...
Most rendben van az autó. Még az óra cseréje, és a rádió beszerelése várat magára...