Olasz meló

2019.06.16. 07:30 | Pinyti | Szólj hozzá!

Egy igencsak hosszú, és idegtépő időszak volt az elmúlt közel három és fél hónap, melynek nagy nehezen sikerült a héten pontot tenni a végére. Az ominózus üzemanyagcsöves kaland tartogatott még pár nem várt meglepetést, mert - bár anno pár hétig tünetmentes volt az Alfa az üzemanyagszűrő cseréjét követően - ismét elkezdte bedobálni teljes terhelésen a P0191-es "üzemanyag nyomásszabályzó" hibát.img_7971.JPGMivel elég evidensnek tűnt a dolog, vettem hát egy Bosch üzemanyag nyomásszabályzót a nagynyomású szivattyú hátuljába. Sajnos akadt egy kis anomália a csavarjaival (valaki járt már ott előttünk, s az alsónak jól elnyalták a fejét), így inkább a volt kollégámékkal cseréltettem ki, mégis nagyobb tapasztalatuk van az ilyen folyamatokban, mint nekem. Szívtak vele ők is, ráadásul teljesen feleslegesen, hisz a hiba maradt.img_8009.JPGMivel a jelenség már erősen korlátozta az autó használhatóságát (előzni csak lendületből lehetett, és egy kereszteződésből sem lehetett akárhogy kifordulni), próbáltam visszaállítani a csőcsere előtti állapotokat. A korábban feltett univerzális üzemanyagcső helyett megrendeltem a gyárit, ami csak 7,2 mm belső átmérőjű a 9,5 helyett. Ismét kicseréltem az üzemanyagszűrőt és az üzemanyag nyomásérzékelő helyett is vettem egy újat, de sajnos egyik sem hozott eredményt.img_8409.JPGItt jött el az a pont, amikor feladtam a találgatást, és a helyi Bosch szervizre bíztam a probléma feltárását. Mivel ők tudtak menet közben is élő értékeket olvasni, megállapították, hogy hirtelen gyorsításokkor valóban leesik a mért üzemanyagnyomás a számítotthoz képest. Kiszerelték, és bevizsgálták mind a négy porlasztót, mellyel végre úgy tűnt, hogy jó úton járunk, hisz az első hengerének kétszer annyi volt a résolaj vesztesége (84 mm³/H, míg a másik háromé 40 környékén maradt), mint a többinek, ergo itt is elmehetett a hiányzó üzemanyagnyomás. Rendeltek is helyette egy új, cseredarabos porlasztót, de sajnos ennek a cseréje sem oldotta meg a problémát. Kicsit vigasztal a tudat, hogy a mérések is alátámasztották, hogy rossz volt, így előbb-utóbb valószínűleg tényleg megadta volna magát.img_8412.JPGMentségükre legyen mondva, próbálkoztak tovább a jelenség okának felderítésével - többek között megragasztották a szakadt levegőcsövet is a turbó és a légszűrőház között (ehelyett kell szerezzek majd egy hibátlan darabot) - de már nekik is csak két tippjük maradt. Vagy a visszafolyó gázolaj gyűjtőcsövében lehet valami hiba (szerintük van benne valami nyomástartó szelep, ami felmondhatta a szolgálatot), vagy maga a nagynyomású szivattyú. Az elsőt elég hamar elvetettem, mert szerintem nincs abban az öntvényben az ég világon semmi egyéb, mint néhány furat, így inkább a bemenő oldalon kerestem tovább a hibát.img_8659.JPGTettem még egy elkeseredett kísérletet a tankszivattyú cseréjével, de azon kívül, hogy jól szétborítottam a hátsó traktust, semmi említésre méltó eredményt nem értem el. Nem maradt más hátra, rendeltem az ebay-en egy garanciális (két év), felújított nagynyomású szivattyút egy bontott áráért Lengyelországból, vettem egy új Bosch vezérműszíjat, Dayco hosszbordásszíjat, és egy szelepfedél tömítést, hisz ha már annyira szét lesz bontva, legyenek ezek ismét újak.img_8763.JPG A szivattyú cseréjéhez persze nem kell levenni a szelepfedelet, az már csak amolyan pluszként került a munkafolyamatok közé. Írnám, hogy ha ezt előre tudom, akkor egyből evvel kezdek, de sokan avval nyugtattak, hogy az 1.9 JTD-n nagyon ritka hogy tönkremegy a szivattyú. Hát ilyen ritka autó az enyém...img_8794.JPGA héten kicseréltek minden fentebb említett alkatrészt, s azóta teljesen hiba, és tünetmentes az autó. Már csak a motortakaró burkolatot kellene visszatennem, de sajnos a Bosch szervizben elhagyták belőle az egyik kis gumiszilentet, amin keresztül megy a csavar. Majd ha lesz rá érkezésem, pótlom a hiányt, de enélkül működik az autó.xevc4895.JPGNem tagadom voltak mélypontjai ennek a kanosszajárásnak, mire ismét minden jóra fordult. Olyannyira, hogy még a motort is meghirdettem, hisz Damoklész kardjaként hosszú hónapokon keresztül ott lebegett a fejem felett egy másik autó vásárlásának kényszere, amennyiben az Alfát esetleg mégsem sikerült volna értelmes összegért megjavítani. Hála Istennek úgy néz ki, hogy erre mostanság még nem kell sort keríteni...

Címkék: alfa romeo szerelés diagnosztika injektor porlasztó üzemanyagszűrő vezérműszíj 156 hosszbordásszíj check engine üzemanyagnyomás szabályzó sportwagon üzemanyagcső P0191 üzemanyagnyomás érzékelő nagynyomásúszivattyú üzemanyagszivattyú szelepfedéltömítés

Boldog évfordulót a #&@%+ anyádat!

2019.03.03. 09:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

Ma két éve, hogy Veszprémben megvettem a 156-ost. Akkor 293 000-nél, most 328 000km-nél mutat kicsivel kevesebbet az órája, ami 35 000 megtett kilométert jelent. Ez kicsit kevesebb, mint amennyit átlagosan menni szoktam, de így kisgyerek mellett azért nem ülök folyton az autóban.eyya6313.JPG Ezalatt teljesen rácáfolt minden olasz autós sztereotípiára (a fenéklemez is csak leginkább a beázó tetőablak és a nem törődöm előző tulajdonos kombinációja miatt olyan amilyen), semmivel sem rosszabb egyik előző autómnál sem, pedig ő már a kilencedik a sorban. Ami eddig előfordult, az inkább csak a kopó fogyó alkatrészek cseréje, valamint a korral járó bosszantó apróságok. Ez utóbbiak közé sorolom a pénteki esetünket is, mikor hazaérve a parkolóban egyszerűen leállt a motor. Meg is lepődtem, hogy lefulladtam volna, de indítózásra csak az önindító szorgos tekerése volt a válasz, a motor nem indult be. A harmadik kísérlet közben gázolajszag csapta meg az orromat. Motorháztető felnyit, gázolajszag még erősebb, majd ahogy közelebb hajoltam majdnem be is estem a motortérbe, mert cipőm talpa megcsúszott az akkor már elég termetes üzemanyagtócsában.img_7701.JPGA forrását is elég hamar sikerült megtalálnom, hisz az üzemanyagszűrőtől a nagynyomású szivattyúra tartó csőnek szabadon lifegett a szivattyú felőli vége. Gyorsan visszadugtam, így már újra indítható volt az autó, odébb tudtam vele állni. Bíztam benne, hogy csak egy új bilincs kell a régi helyett, de sajnos maga a cső sem volt már a helyzet magaslatán, s hirtelen nem is találtam helyette megfelelő cseredarabot. Végül egy új bilinccsel visszatettem a régit - gondolván a hiba már megvan, s majd reggel kicserélem a csövet is - de hazafelé erősebb gyorsításra egyszer megállt, többször pedig hibalámpát gyújtott, és visszavette a teljesítményt.img_7705.JPGIlyenkor ha leállítottam, nehezen is indult, többször rá kellett adni a gyújtást, hogy felnyomja a tankszivattyú a rendszert. Szombat reggel találtam a garázsban egy megfelelő csődarabot, melynek most mindkét végét AWAB bilinccsel rögzítettem, de az első intenzív gyorsításnál - igaz már csak 3000-es fordulat fölött (előtte bőven 2500-nál is csinálta) - újra hibalámpa volt az autó válasza. Reméltem, hogy nem komoly a baj, s csak valahova levegő került, melyben a diagnosztika is megerősített, ugyanis a P0191-es hibakód utalhat alacsony üzemanyagnyomásra (a szenzor hibáját első körben kizártam, hisz annak eddig sem volt semmi baja). Aztán ha már úgyis itt matattam, volt kollégám tanácsára kicseréltem az üzemanyagszűrőt is egy újra - ez utóbbit az összes szükséges szervizanyaggal együtt már rég megvettem a 330 000km-es szervizhez - azon a hátralevő kétezer kilométeren már nem múlik semmi.img_7714.JPGEzt követően helyreállt a rend, hála Istennek újra minden a régi, az autó tökéletesen üzemel. Aztán ha már volt lehetőségem ránéztem az aljára is, hogy mégis mennyire viselte meg a sós latyak a fenéklemezt, de egy kisebb tenyérnyi helyet leszámítva, ahol kezd átütni a rozsda meglepően jól állta a sarat az Alfa.img_7691.JPGMegkocogtattam, itt még fém van, első blikkre nem is akar átszakadni sehol, így műszaki előtt kicsit megtisztítom drótkoronggal, kicsiszolom és kap egy friss réteg tömítőt és alvázvédőt. Abszolút meg vagyok elégedve vele, hogy így bírta a telet a kaszni. Ez csak megerősített abban, hogy van még közös jövőnk az Alfával...

Címkék: alfa romeo szerelés km üzemanyagszűrő 156 sportwagon üzemanyagcső

süti beállítások módosítása