...és sajnos nem nyomtalanul. Amortizálódik, épül le apránként minden, mely apró, bosszantó kis anomáliákban manifesztálódik a Seat esetében is. Szegény Toledo amúgy is rideg tartásban van, s bár azonnal megkap mindent ami ahhoz kell, hogy üzembiztosan szolgáljon minket, esetében semmi felesleges cicoma sem jöhet szóba, csak a szigorú, grammra kimért - bizonyos esetekben akár ideiglenesnek tűnő - megoldások, melyekről tudjuk, hogy ha jól működnek, akkor általában végelegesek is.
Ilyen például a belső tükör rögzítését szolgáló, balsafából faragott kis ék. Ugyanis a tükör vásárlás óta zavaróan rezonált, ám szeptember elején valami teljesen elengedett benne és akkora holtjátéka lett, hogy - azon felül, hogy abszolút semmit sem lehetett már látni benne - attól féltem egyszer csak az ölembe is hullik.
Mivel a tükör a tetőkárpit felett, közvetlenül a tetőlemezhez van rögzítve, és egy elég bonyolult alkatrész tele elektronikával, ellentétben egy faékkel, mely (ahogy a mondás is tartja) meglehetősen egyszerű és a modellezésből maradt hulladékokból költségmentesen előállítható, egyértelmű volt, hogy mi lesz a megoldás. Nem beszélve arról, hogy ez innentől örök, mint a nyomor. Igaz az ék eltávolítása nélkül állíthatatlan is, de rajtam kívül más úgysem vezeti a Seat-ot, szóval esetünkben ez nem befolyásoló tényező.
Maradva szeptembernél és az amortizációs vonalnál, egy pénteki napon sikerült kicsit megnyomorgatnom a hátsó lökhárítót. Felmerülhet a kérdés, hogy egy hibátlan tolatóradarral rendelkező autó esetén ezt mégis hogy sikerült összehoznom, de azon felül, hogy hülye voltam, megvan rá a műszaki magyarázat is. 
A szakadó esőben úgy tolattam ki a cégnél a parkolóhelyemről, hogy már akkor egyesbe tettem a váltót, amikor az autó még lépésben ugyan, de hátrafelé gurult. Mivel a radarnak így esélye sem volt jelezni, egy halk puffanás ébresztett rá, hogy hamarabb megérkeztem kollégám első lökhárítójához, mint azt szerettem volna. Egy rendszámvilágítás és némi esztétikai hiba az amúgy is gittből faragott hátsó lökhárítón a verdikt, melyből előbbit cseréltem, utóbbit meg lesz@rom. Külön öröm, hogy a másik szenvedő fél karc nélkül megúszta az incidenst...
Amivel viszont nem tudtam élni, az a sipolós üzemanyag szivattyú, így olyat tettem, amit ennél az autónál még soha - megelégelve a szívást az utángyártott darabokkal - megrendeltem októberben a vadonatúj gyári alkatrészt, s láss csodát, a negyedik tankegység cseréje óta teljes a csend az utastérben. Decemberben még megadta magát az egyszer már cserélt négyes henger izzítógyertyája is, így annak ismét új állta a helyét. Az izzítókábel viszont azóta sem lett jobb, sőt mára a hőtől teljesen szétmálott, a csatlakozók kitágultak, így következő alkalommal ha izzítással kapcsolatos hiba lesz, ezt is muszáj lesz cserélni...
