Járműveim története

A mai napon sikeres műszaki vizsgát tett a Swift is. Hamar elment az első négy éves etap, sajnos ezután már csak két évre kapja meg...

A Sanyival álmodtam az éjjel. Életem első autója volt, így akarva, akaratlanul is csupa pozitív emlék köt hozzá, holott sohasem volt igazán jó. Ennek ellenére soha nem hagyott cserben, még lógó béllel is hazahozott minket Romániából. De valahogy mégsem emiatt érzem így, hanem maga az egész időszak életem egyik legboldogabb része volt. Akkor jelentkeztem át levelező tagozatra az egyetemen, és kezdtem decemberben a "munkahelyemen". Nem véletlen az idézőjel, szerintem kevesen voltak akkor Nagykanizsán olyan emberek, akiket azért fizettek volna, hogy ülnek egy üzletben, és interneteznek naphosszat. Mindezt tényleges főnökök nélkül, hisz ők csak havonta egyszer láttak minket, ha véletlenül erre vezetett az útjuk Budapestről. Az élet császára voltam, egész télen én hajtottam az öreg 323-ast. Persze azt már ekkor is tudtam, hogy mire beköszönt a tavasz saját autót veszek, mert nagyszüleimnek a jó idő beálltával kellett a Mazda a telekre járkálni. Meg igazi "autóbuzi" lévén ki is voltam ekkorra már éhezve rendesen. Gyűjtögettem a pénzt egy "Dani autója" feliratú borítékba, majd 2008 március 15-én megvettem az N14-es Sunny-t.
Volt baja, és sohasem lett igazán jó, de mégis tíz körmömmel kaparnék, ha visszakaphatnám azt az időszakot. Azt az időszakot, amikor még cikinek tartottam fix összegért tankolni a kúton, mindig tele töltöttem - bőven 10 000Ft alatti összegből (aztán később a Boránál /hitel és megannyi gond mellett/ jött a tankolok 5 000-ért, s elértük a tankolok 3 000-ért szintet is - ez volt a mélypont)-, amikor még élt a nagymamám, és munka után csak gondoltam egyet, és irány Bánokszentgyörgy, hacsak egy fél órára is, szinte a hét minden napján, amikor megjártuk Erdélyt, s többször a Balatont minden "anyagi megrázkódtatás" nélkül. A gondtalanság időszaka volt ez számomra, s életem legboldogabb időszaka, melyet biztosan visszasírok életem végéig...
Anno azt írtam róla, hogy egy feneketlen kút, de mégis mennyi élmény, és emlék köt hozzá. Millió róla született poszt ellenére szinte már nem is emlékszem a Borára, a Sanyi recsegős kemény kuplungját pedig még most is érzem a bal lábamban, ha rágondolok. Szerettem, méghozzá nem is akárhogy...