Nem vagyok az a fajta ember, aki annyira szereti sürgetni az idő kerekét - hisz az anélkül is épp elég gyorsan pörög, így vétek minden elvesztegetett perc - de a kialakult helyzet miatt szerintem vagyunk egy páran, akik alig vártuk, hogy végre a múlt homályába vesszen "húszhúsz". Hála Istennek azért nálunk nem arról van szó, hogy a vírushelyzet miatt elvesztettük volna a bevételi forrásainkat - illetve részben azért mégis - de szerencsére nem ezen múlik, hogy lesz-e holnap kenyér az asztalon, viszont nekünk is érezhetően összébb kell(ett) húznunk a nadrágszíjat az eddig megszokotthoz képest.
Utólag persze mindig okosabb az ember, s ha időben tudjuk, hogy mégis mire számítsunk, biztosan máshogy, vagy egyáltalán meg sem hozunk egy csomó, utólag visszatekintve hibásnak és elhamarkodottnak nevezhető döntést. Ezeken viszont már úgysem tudunk változtatni, így inkább hagyom a füstölgést, és vegyük sorra mi történt ebben a "gyönyörű" esztendőben.
A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD
Az év első felét még a 156-ossal teljesítettük, és meggyőződésem, hogy ha a fentiek nem olyan szerencsétlenül alakulnak, akkor még ma is ő állna a ház előtt és nem a Fiat, de ne szaladjunk ennyire előre. Műszakilag erre az évre már teljesen kiforrta magát, és tényleg csak olyan dolgokat csinálgattam rajta, amik bántották a szemem. Márciusban átlépte az órája a 340 000-dik kilométert, majd a szokásos tavaszi szervizelésen felül kapott egy tuningboxot, és egy új szívócsövet is a régi szakadt helyére. Mivel folyton csak útban volt, egy Youtube videón felbuzdulva még szintén ebben a hónapban teljesen eltávolítottuk az EGR rendszert a motorról, s feltettem a nyári kerekeket. Az autó pedig csak ment és ment, tette a dolgát. Tavasz vége, nyár elején érkezett el az idő, mikor végre rászántam magam, és kiiktattam a meg-megszoruló hátsó ablaktörlőt, s "kijavítottam" a motorháztető, a küszöbök, és a tetőlemez fényezését, valamint feketére fújtam a lökhárítóbetéteket, ezüstre pedig a ködlámpakereteket.
Itt érte el az autó a csúcspontját, nálam töltött ideje alatt ekkor volt mind műszakilag, mind pedig esztétikailag a legjobb állapotban. Ahogy a vírushelyzet engedte relatíve sokat kirándultunk vele, főleg hogy végre már nem csak mi, hanem az úrfi is élvezte ezeket a kiruccanásokat. Ez a kép azt hiszem többet mond minden elfecsérelt karakternél...
Még júliusban belekerült a 345 000-dik kilométer, amikor kezdtek megjelenni a viharfelhők a családi béke egén, de erről már nem ő tehetett. Elkezdtük ugyanis úgy szervezni az életünket, hogy ha Lívia a tervezett szeptemberi kezdéssel újra munkába áll, ő is mobilis legyen, hisz annak ellenére, hogy Nagykanizsa nem egy metropolisz, két elég ellentétes irányba, és eltérő időbeosztásban kellett volna munkába járnunk. Ezért, hogy Kristófnak a bölcsit, és egyéb járulékos programjait a lehető legzökkenőmentesebben meg tudjuk oldani, szükségessé vált egy olyan autó, amit az oldalborda is kellő magabiztossággal mer vezetni, így - miközben szinte semmi sem úgy alakult, ahogy azt előzőleg elterveztük - egy elég hirtelen meghozott döntés eredményként augusztus elején mégis eladtam az Alfát...
"Az Évszázad Üzlete" - Fiat Grande Punto 1.3JTD
Júliusban, már az Alfa meghirdetése előtt elkezdtem keresni az igényeinknek legjobban megfelelő autót, ami kívülről kellőképp kicsi, belül viszont elég nagy hármunknak. Hamar letisztult, hogy leginkább egy Grande Punto lenne a legkézenfekvőbb választás, így - mivel eredetileg az volt a terv, hogy a 156-os helyett vennénk - első körben az 1-1,5 milliós ársávban keresgéltem. Miután nem találtam az erre szánt pénzösszeg felső harmadában egy valamirevaló Grande Puntót sem, "aki mer az nyer" alapon megvettem az ország egyik legolcsóbb példányát kemény 300 000Ft-ért. Azt hitték váltóhibás, emiatt adták oda a már amúgy is 500 000-ért hirdetett autót szinte féláron. A tervezettnél jóval alacsonyabb ráfordítás miatt életbe lépett a "B-terv", miszerint ha megkuplungozzuk, és jó lesz, akkor megtartjuk mindkét autót így nekem sem kell majd anyám MINI-jével járkálnom, ha Livi a Fiat-tal megy dolgozni, hanem lesz - illetve marad - saját autója mindkettőnknek. Ezen felbuzdulva elkezdtem apránként gatyába rázni a Puntót, s miután jó lett a kuplungja, használatba is vettük.
Tartott az idill körülbelül két hétig, mikor mind a körülmények, mind pedig az autó arcunkba tolt egy nagy karéj szaros kenyeret. Livit ugyanis a vírushelyzetre hivatkozva nem vették vissza a munkahelyére, így egyik napról a másikra teljesen feleslegessé vált két autót fenntartani, valamint a családi kasszát érintő váratlan bevételkiesés sem támogatta már ezt. Mivel nagyon megszerettük, s több szempontból is "racionálisabb" választásnak tűnt a Fiat - lényegesen kevesebbet fogyaszt, fiatalabb, könnyebben eladható, Kristóf jobban kilát belőle, és nem utolsó sorban Livi is meri vezetni - meghirdettem az Alfát. Legnagyobb meglepetésemre alig egy hét alatt le is foglalózták, ám az ezt követő napon munkába menet megadta magát a Punto turbója, és produkált egy tipikus "diesel runaway"-t az 1.3 Multijet. Soha jobbkor: a 156-os már szinte nem is az enyém, nyakunkon a nyaralás, de úgy gondoltam nem csinálok segget a számból - előre menekülvén kapott az autó új turbót, vezérműlánc készletet, vízpumpát, termosztátot, főtengelyszíjtárcsát, segédszíj készletet, izzítógyertyákat, olajteknőt, felső motortartóbakot, kartergázlecsapatót, és a történet szempontjából egyáltalán nem mellékesen egy Meat & Doria EGR szelepet is - mindösszesen annyit kértem emiatt a vevőtől, hogy amíg össze nem áll a Punto, had használjam munkába járásra az Alfát. Aztán a sok új alkatrész ellenére egy körülbelül húsz lóerős autót kaptam vissza, így kezdetét vette a majd egy hónapon keresztül tartó hardcore gangbang. Kétségbeesetten próbálkoztam egy rakás dologgal, többek között kapott négy jó állapotú bontott injektort, új üzemanyagnyomás szabályzót, MAP szenzort, és "kipucoltuk" a katalizátort, de sajnos minden erőfeszítésem ellenére ugyanolyan használhatatlanul gyenge maradt.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy emiatt végül a nyaralást is lemondtuk, mert egy lényegében már valaki más autójával nem akartam menni, a MINI-be meg esélytelen lett volna hármunk cuccait bepasszírozni úgy, hogy még mi is beférjünk mellé. Aztán egy hét után már amúgy is frusztrált a 156-ost bitorolnom - meg amúgy is bele kellett borítsam az érte kapott pénzt a Punto feltámasztásába - így a közel egy hónapból három hetet amolyan kényszermegoldásként a MINI-vel nyomtunk végig. Szeptemberre aztán már odáig fajult a helyzet, hogy lebontottam a komplett szívósort is az intercoolerrel egyetemben, s közben - ahogy eddig minden autómnál tettem - egy hirtelen ötlettől vezérelve lefalaztam a vadonatúj EGR szelepet. A következő reggelen (mert délutános lévén meló előtt, kora reggel volt csak időm szerelni) megtört az átok, hisz a kipufogógáz visszakeringetés kiiktatásának hatására végre életre kelt mind a hetvenöt ló, és újra használhatóvá vált az autó. Mégis ki gondolta volna, hogy az új utángyártott EGR kezdetektől fogva hibásan működött?
A második hullám előtt igyekeztünk is kihasználni minden lehetőséget arra, hogy amennyire csak lehetséges, bepótoljuk ezt az egy hónap kiesést, így amikor csak tudtunk, mentünk is vele erre-arra. Közben persze még kiiktattam a lefalazott EGR miatt világító hibalámpát, beállíttattam a futóművet, és megcsináltattam a küszöbök égető hibáit. Utóbbi sajnos nem sikerült valami fényesen, s bár említette a lakatos, hogy pár éven belül biztosan cserélni kell majd mindkét küszöböt, ez koránt sem mentesíti őt a felületesség vádja alól. Novemberben átlépte az autó a 190 000 km-t, majd felkerültek az általam újrafestett lemezfelniken a vadonatúj Firestone téligumik, kicseréltem a jobb első ajtóhatárolót, és dolgoztam egy kicsit a fentebb említett okok miatt a lakatos után is. Kapott egy új, zárható tanksapkát, üzemanyag szivattyút a tankba, és egy új akkumulátort. Végül sikerült megszüntetnem a nem kívánt szivárgásokat egy új tömítéssel a vákuumszivattyú alá, és egy kis tömítőmasszával a fórumokon is leírt helyre a hátfalra.
Ennek köszönhetően végre száraz lett mind a motor, mind pedig a csomagtér. Sikerült felülkerekedni a szétszerelések mértékéből fakadó apró hibákon is (lecsúszó hidraulikacső az alsó kuplungmunkahengerről, lazán hagyott akkumulátorsaruk, és egy szakadt testkábel - ez utóbbi meglehetősen sok elektromos anomáliát okozott), s úgy tűnik mára egészen összeállt az autó.
Mindezek ellenére nem tudom nem szeretni, s remélem eztán a szükséges karbantartásokon felül már nem tartogat ilyen léptékű meglepetéseket. Tavasszal viszont mindenképp tervezek foglalkozni vele, melynek során az esedékes szervizen felül szeretném megcsinálni a küszöböket nekem is tetsző formára (hasonlóan, mint idén az Alfán tettem), valamint kell szerezzek négy rá való felnit a nyári gumikhoz is, mert az alufelnik amikkel vettem (és azóta már el is adtam) abszolút nem passzolnak sem az autóhoz, sem a gumimérethez. Aztán ha tényleg beválik, a gyerek miatt majd muszáj lesz lefóliáztatni a hátsó traktust is a nyárra...
