Közel két év, és némi "testreszabás" kellett ugyan a dologhoz, de azt hiszem most már le tudom írni: megszerettem a Toledót. Persze továbbra sem szerelem ez, Golf 5 padlólemezen nehéz olyan érzelmeket kiváltani, amit az olasz autóim bármelyike tudott - nem beszélve a 156-osról, azt a mai napig visszasírom - de év végére olyan kellemesen összeállt, hogy már kimondottan szeretem használni.
Azt meg felettébb tudom értékelni (hiába na, öregszem, és családos emberként változnak a preferenciák), hogy az amúgy sablonosan unalmas Golf 5 mechanika kimondottan megbízhatóan teszi a dolgát a BXE motorral meghajtva, emiatt idén is csak hét bejegyzés született a blogba. Sőt, a két év leforgása alatt tíz olyan hiba fordult csak elő, amiknek volt bármi észrevehető hatása az autó használhatóságát illetően, ugyanakkor mozgásképtelenséget egyik sem okozott. A többi pedig mind amolyan TMK/ha már szétszedtük cseréljük ki azt is, illetve az a jó pár felesleges kör a kuplung zsinnyegését illetően, ami azóta is köszöni szépen jól van - se jobb, se rosszabb nem lett az eltelt mintegy 25 000 km alatt...
Seat Toledo 1.9 PDTDI
Év elején rögtön olajcserével kezdtünk, és kijavítottunk két hibát a fent említett tízes listából: kapott egy új jobb hátsó féknyerget, mert a régin előjött a tipikus VW betegség - beállt a kézifék kallantyúja - és kicseréltük a jobb első stabpálcát, mert kezdett kopogni.
Előbbi pont a gyenesdiási wellness előtt jelentkezett, így rögzítőfék nélkül abszolváltuk a hosszú hétvégét, ami azt leszámítva, hogy figyelnem kellett, nehogy behúzzam reflexből ha valahol megállunk, nem okozott egyéb kellemetlenséget. Még szintén ez idő tájt orvosoltam a harmadik féklámpa hektikus működését is - nemes egyszerűséggel befaragtam egy univerzális Hellát a gyári helyére - valamint cseréltünk egy izzítógyertyát a négyes hengerben.
Áprilisban aztán feltűnt, hogy néha daráló hang hallatszik a segédszíjak felől, valamint megemeli az autó az alapjárati fordulatot 1000 környékére, s ilyenkor beindulnak a hűtőventillátorok. Egy generátor, hosszbordásszíj és feszítőgörgő cserével sikerült megszüntetni ezt a hibát is. Aztán születésnapomon belekerült a 195 000-dik kilométer, melynek örömére az autó még aznap heves sziszegés közepette tudatta, hogy kilyukadt az alsó turbócső. Cseréje laza ujjgyakorlat volt, az egész nem tartott tovább tíz percnél.
Augusztusban elérte a 200 000 km-t, így Magyarországon már ez is az eladhatatlan bontószökevény kategóriába került. Jól példázza, hogy kellett is rá rögtön egy bal hátsó stabpálca, mert a régi apró "kipi-kopi" kíséretében az örök alkatrészboltok polcaira költözött. Cseréltem még két belső hőmérséklet érzékelőt a klíma automata üzemének javítása érdekében, valamint ekkor jött el az ideje annak a nagy téemmkának, mely a vásárlás óta vissza-vissza térő P0234 hibakód megszüntetésére irányult elsődlegesen. Aztán ha már szétszedtük, kapott az új turbó mellé vezérműszíjat, hidrotőkéket, szelepfedél és porlasztó tömítéseket, vezérműtengely csapágyakat és egy új légtömegmérőt is.
Nyilván olajat, olajszűrőt, légszűrőt és üzemanyagszűrőt is cseréltünk, s ha már így "újba lett rakva a motor", meg is lett írva, hogy produkáljon egy kicsit meggyőzőbb menetteljesítményeket, mint a gyári. Nos ez olyannyira jó lett, hogy el is kezdett csúszni a tavaly beszerelt tengelykapcsoló. Ekkor került fel a pont az "i"-re, mert amellett, hogy kicsit vissza lett véve a teljesítményből ki lett iktatva az EGR és a halott katalizátor, valamint kapott egy új kevlár kuplungot is.
Aztán szívtam még egy kicsit a jobb első toronycsapággyal is, mert kétszer kellett cserélni, ugyanis a rendkívül minőségi SKF másfél hét után durvább hangokat adott, mint előtte a kétszázezret futott tizenöt éves gyári. Azóta egy három forint húsz filléres Meisterteile teljesít szolgálatot síri csendben, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. A váltó le-fel miatt szétborított futóműbe raktak két új stabpálcát - sajnos csak a flexnek engedtek, így azok ismét újak - valamint előjött némi kopogás a bal oldalon, és egy finom jobbra húzás nagyobb sebességnél. Előbbi hála Istennek öngyógyító módon elmúlt, utóbbi viszont még a futóműállítás ellenére is megvan, bár itt élek a gyanúperrel, hogy valamelyik gumi okozza, mert amikor megcseréltem az elsőket a hátsókkal, akkor sokkal durvábban és balra húzott. Karácsony előtt még elértük a 205 000 km-t, ám 26-án az akkumulátor - amivel anno vásároltuk - 11,4V nyugalmi feszültséggel jelezte, hogy inkább töltené már nyugdíjas éveit egy MÉH telepen, mint hogy továbbra is az 1.9 PD-t indítgassa.
Szerencsére a Grande Puntóból anno kimentettem az akkor újonnan vásárolt akksit, így csak ki kellett cserélni, s már tekerhetett is az önindító a megfelelő fordulatszámon. Igaz ez csak 67Ah-s a 72 helyett, de amíg működik evvel is, nem veszek másikat.
Visszaolvasva kicsit eseménydúsabbnak tűnhet a kelleténél ez az év, de alapvetően a féknyereg, a generátor, és a turbócső voltak csak nem várt meghibásodások, a többi vagy kopó-fogyó alkatrész, vagy már kezdetektől ismert, és fennálló hiba, mint a sok városi használattól leragadt turbó geometria. Utóbbit nyilván elég lett volna tisztítani is, hisz a gyári turbófeltöltő is hibátlan volt (el is van téve tartalékba), de sikerült olyan áron újat szereznem, hogy inkább a csere mellett döntöttem.
Persze ha csak az életben tartás lenne a cél, meg lehetett volna járatni a féknyerget, s talán elég lett volna cserélni egy generátor szabadonfutót is, a P0234 miatt beálló vészüzemre és a futómű felől érkező zörgésekre pedig szarhattam volna magasról, de nekem ez nem megy. Így is sokat változtam már ilyen téren (cserélgetek futóműalkatrészeket oldalanként, pedig pár éve még komplett futóművet újítottam volna fel), de az autó számomra továbbra is több, mint egy egyszerű közlekedési eszköz, nem tudom elnézni, ha nem olyan, mint amilyennek lennie kell...
