Járműveim története

Tegnap már meg is érkezett közénk... Suzy szerdán ment, S40 csütörtökön jött. Azt kell mondjam, hogy régi álmom vált valóra ezzel az autóval, több szempontból is. Első, és legfontosabb, hogy Volvo, mely elsők között volt az "autók, amiket egyszer szeretnék birtokolni" listámon. Második, hogy turbós, és benzines, amit egyszer szintén meg kellett, hogy tapasztaljak (ez amúgy folyamatban van). Mielőtt lett vevő a Swiftre, tudtam, hogy S40-est akarok, csak még abban nem voltam biztos, hogy konkrétan milyet. Először racionalitás, és mértékletesség oldaláról közelítettem meg a dolgot, és 1.6 benzineseket nézegettem, de rá kellett jönnöm, hogy 8 litert az is simán benyakal 100km-en, amellett, hogy harmatos, mint a hajnali rét. Az csak tetézte a dilemmát, hogy a fényképen kulturáltabbnak tűnő példányokat szinte kivétel nélkül Debrecen környékéről hirdették. Tudom, hogy bolhafingnyi az egész ország, de ekkor még racionálisan néztem a dolgokat, és sajnáltam volna durván 60 000Ft-ot (egy autó oda, kettő vissza, és még elég szűkmarkúan is számoltam) benzinre költeni az amúgy is elég tetemes átírási költségek mellett. Módosítottam a keresési feltételeken, Nagykanizsa 200km-es körzete, hengerűrtartalom korlátozása nélkül. És hopp rá is találtam Pécsen a FEHÉR (nagyon fontos, még mindig ez a gyengém, pláne Volvoban) 2.0t Sportra (soft turbo, nem a T4), vezetett szervizkönyvvel, hihető előélettel. Ha már távolság terén a földön maradtam, akkor motor tekintetében belefért egy kis elrugaszkodás. Innen már felpörögtek az események, lementünk, megnéztük, kipróbáltuk, lefoglalóztuk, tegnap pedig barátnőm édesapja elhozta (én Sopronban vizsgáztam...). Döbbenetes, hogy még így tíz évesen is milyen csend van az utastérben, arról nem is beszélve, hogy mekkorát tol rajta a 165Le-s motor. Ma kitakarítom, és belakom, majd készítek róla pár normálisabb fényképet a galériába...

Ma, 48 966 közösen megtett km után új gazdájához költözött a Swift. Egy autóm sem volt még meg ennyi ideig, ezért érdekes érzések kavarognak bennem. Rossz volt látni a távolodó autót, ugyanakkor még fel sem fogtam, annyira megszoktam már, hogy itt van, hogy még most is így érzem. A döntésemnek nem volt semmi komoly oka, egyszerűen "túl racionális", ezáltal unalmas volt számomra. Anno azt írtam, hogy szeretem, de be kell látnom, hogy inkább csak leírhatatlan módon tiszteltem. Bárminemű probléma nélkül hajtottam bele kevesebb, mint két év alatt ezt a mennyiséget. A megállapodás szerint az adásvétel előtt kicseréltük a bal hátsó kerékcsapágyat is, mert annak is már jött a hangja.
Az utolsó kép. Szerintem jó helyre került...