Nem mondom, hogy szeretem, de egy határozott kedvelem azért már pironkodás nélkül is elhagyja a számat, ha szóba kerül a Toledo, s emiatt már annyira kényszerpályának sem érzem, mint eddig. Mert legyünk őszinték, több szempontból is benne ragadtam. Egyik, hogy a magyar használtautó piacon kiemelkedő állapotú autót sikerült vennem még pont az árak elszabadulása előtt, valamint egész más jellegű dolog került az életcélok közé, kiszorítva onnan jó pár évre az autócserét (legalábbis ami a Seat-ot illeti).
Sok szempontból meg is felel az autózás irányába támasztott igényeinknek, emiatt elkezdtem hosszabb távra tervezni vele, mint családi autó. Mindemellett pedig tényleg megbízhatóan szolgál, hisz a legutóbbi bejegyzésem óta mindösszesen két apró dolgot kellett javítani rajt. Július vége felé elkezdtem kopogó hangot hallani a hátsó futómű irányából, melyet a bal hátsó stabpálca lógása okozott. Filléres tétel, és kicserélve újra hibátlan a zajkomfort az utastérben.
Aztán még szintén a nyári melegben feltűnt, hogy bár maga a klíma "LO" állásban sarkvidéki hideget tud fújni, de automata üzemmódban pár perc után visszaveszi ventillátor sebességét, és a befúvott levegő hőmérsékletét is elkezdi emelni, holott az utastér hőmérséklete még mindig egy finn szaunáéval vetekszik. Valamiféle vezérlés gondot gyanítottam a háttérben, így kicseréltem a jobb és bal oldali belső hőmérséklet érzékelőket a műszerfalban.
Elhelyezkedésükből már levontam a következtetést, hogy ez igazán tökéletes soha nem lehet, mert a forró beltéri műanyagokról visszasugárzó hővel nem tud számolni a rendszer, de valamit javult a helyzet, mert a cserét követően lényegesen hosszabban működtette a ventillátort maximumhoz közeli fordulatszámon, mint előtte. Aztán ha már úgyis hosszabb távra számolunk vele, elhatároztam, hogy kicsit TMK-zunk a motortérben. Bár a napi használatot egyik hibája sem befolyásolta (még), akadt pár tétel azon a bizonyos listán, melyeket szerettem volna kipipálni, így az amúgy is esedékes 200 000 km-es szemlét kibővítettem ezekkel.
Sajnos anno a MAP szenzor csere csak ideig óráig oldotta meg az erőteljes gyorsítások alkalmával fellépő P0234 (turbónyomás határérték felett a szoruló változó geometria miatt) hibakódot, így szereztem egy felújított turbófeltöltőt (tisztításban nem bíztam) és hozzá olajzócsövet. Némi olajszivárgás végett rendeltem új szelepfedél és tandempumpa tömítést, valamint olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt és üzemanyagszűrőt, plusz egy új vezérműszíjat (a vezérműszíj szettet alig 20 000 km-rel ezelőtt cserélték, de annak lassan már 5 éve, így ez indokolta a cseréjét).
Variáltam némi PD elem cserével is, de az maradt a benne levő gyári, mert így 200 000 km után is jobb korrekciós értékeik voltak, mint a felújított daraboknak, emiatt ezek csak új O-gyűrű készletet és egy ultrahangos tisztítást kaptak.
Szétszedve az is látszott, hogy a vezérműtengely még hibátlan, de a hidrotőkék közül négyen már voltak kezdődő kopásnyomok, ezért azokat is újakra cseréltük. Amin viszont meglepődtem, hogy a vezérműtengely alsó csapágyai közül kettő már bronzig kopott, így nem volt kérdéses, hogy ezeknek is új állja a helyét.
A műveletet még megspékeltük egy új Bosch légtömegmérővel, és némi szoftveres optimalizálással (ha már úgyis ennyire rendbe lett téve a mechanika), hogy végre vállalható legyen menetteljesítmény szempontjából is az autó.
Ha marad legalább ilyen problémamentes, mint az eddigi másfél évben - nem beszélve arról, ha eközben a másik álmunkat is meg tudjuk valósítani - akkor ha szeretni nem is, de megbánni biztosan nem fogom a Seat-tal töltött éveket...
