Május óta nem jött össze annyi írni való, amiért érdemesnek éreztem volna billentyűzetet ragadni, ami valljuk be jó, hisz alátámasztja, hogy a Seat egy tökéletes közlekedő edény. Tulajdonképp most is csak azért próbálom meg összeszedni az elmúlt hat hónap történéseit, hogy ne erőszakoljam meg a kontinuitást a blogon, s számomra is visszakövethető legyen az a pár beavatkozás, amit végrehajtottunk az autón. Még május végén az ebédidőmben hazafelé tartva egy hangos csattanásra lettem figyelmes a szélvédő környékéről. Forgattam a fejem, benéztem a belső tükör által kitakart részre is, de nem láttam kavicsnyomot, így gondoltam a tetőlemezre csapódott egy kő. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, így hazaérve alaposan végigpásztáztam a szélvédőt, és meg is lett a sérülés alul a fekete részben, alig pár centire az esőcsatorna felett. Nem is vesztegettem az időt - nem akartam még egyszer így járni - egyből ki is javíttattam az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában. Nem lett tökéletes, de emiatt talán már nem fog elrepedni. A nyár eseménytelenül telt, majd augusztus végén ismét elkezdte megemelni az alapjárati fordulatot az ok nélkül bekapcsoló ventilátorok zúgásával kísérve. Először azt hittem, hogy az egy éve cserélt utángyártott generátoron is megfeszült a szabadonfutó, de ennek cseréje után sem szűnt meg a jelenség. Annyi pozitívuma van, hogy a kínai INA helyett most már legalább német INA csapággyal ellátott alkatrész teljesít szolgálatot az autóban, jelentsen ez bármit is a jövőre nézve. Mielőtt ismét generátort cseréltettem volna tettem egy kísérletet az akkumulátorral, mert azt sokkal könnyebb kicserélni, valamint a tavaly karácsonykor vészmegoldásként beletett darab paramétereit tekintve sem volt belevaló a Toledóba. Került bele egy Volvo indítóakksi, s helyreállt a világ rendje, teljesen megszűntek a fenti hibajelenségek. Aztán a két éve felszerelt négyévszakos gumik közül az elsők széle annyira elkopott a nyár végére, hogy semmi esetre sem akartam már velük nekivágni a télnek, így került helyettük két Laufenn G Fit 4S. Egy év múlva majd a hátsókat is valami hasonlóra cserélem, miután lefutották a következő nyarat. Még szintén ebben hónapban megadta magát a januárban cserélt bal oldali Febi toronycsapágy (szétnyílt egy ponton), így a másik oldalon már bevált Meisterteile került ide is. November közepéig ismét eseménytelenül teltek a kilométerek, olyannyira, hogy aktuálissá vált egy olaj és üzemanyagszűrő csere, valamint a műszaki vizsga is.Utóbbit természetesen hiba nélkül abszolválta, így két évre ez is le van tudva. Ahogy bejöttek a reggeli fagyok, feltűnt, hogy a bal külső tükröt, nem, vagy csak nagyon gyengén fűti, így a jobbos mintájára ennek is egy utángyártott darab állta a helyét. Az igazat megvallva teljesen meg vagyok vele elégedve, számunkra tökéletesen megfelel arra, amire van...