Járműveim története

Eladtam - BMW nélkül maradt a "flotta"...

A figyelmesebb olvasók észrevehették, hogy fent a címsorban elhalványult a Kalos képe, s feltűnt egy új kis autó, egy 2004-es évjáratú MINI One. Történt ez még valamikor a tavasszal, tehát nem kimondottan naprakész a poszt. Mióta 2000-ben piacra került az első "új MINI"-nek számító R50-es széria, édesanyám egy ilyen kis autóról álmodozott. Idén tavasszal vált az álomból valóság, mikor lehetőségem nyílt egyik ügyfelünk zöld MINI-jének megvásárlására. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, JOCó ment, MINI jött. Az autó Olaszországból származik, vezetett szervizkönyves, mi vagyunk Magyarországon a második tulajdonosai (az előzőnél alig másfél évet volt, bármennyire is szerették, rá kellett jönniük, hogy nekik kicsi a mindennapi teendőkhöz). Az autót három teljesítményszintű (a dízel, a JCW és egyéb limitált kiviteleket most hagyjuk) benzinmotorral gyártották, mindhármat ugyanaz a láncos 1600 köbcentis W10-es kóddal ellátott blokk hajtotta (ezekben még nyoma sincs a problémás prince-nek), 90 (One), 116 (Cooper), és 163 (Cooper S - kompresszorral feltöltve) lóerővel. A miénk csupán az "alapverzió", de a zseniális futómű, és az előadásmód miatt így is bőven magában hordozza a jogosítvány elvesztésének lehetőségét. Annyira merev, és masszív - szinte tank szerű - a karosszéria, ugyanakkor annyira pontos és közvetlen a (kis autókban abszolút nem megszokott, már már túl igényes hátul is független kerékfelfüggesztés) futómű, hogy tényleg nincs rá jobb, mint a már ezerszer elcsépelt gokart szerű vezetési élmény. Szinte belelát az ember agyába, elég csak rágondolni egy kanyarra, vagy sávváltásra, s a kisautó már hopp, túl is van rajta. Emiatt csak forszírozott előzéseknél érződhet kevésnek a kilcven ló, annyira jó móka a leggyengébb MINI-vel is kanyarogni, hogy tényleg csak egy még erősebb MINI nyújthat nagyobb élményt ennél. Ennyire jó elsőkerekes autót talán csak a régi (még szívó motoros) Clio RS-t vezettem eddig, de azt sem nevezném jobbnak, csak lényegesen erősebb volt. A vásárlást követően rögtön vettünk rá négy új Hankook nyárigumit, majd megejtettük az olaj (Mobil 5W-30), és az összes szűrő cseréjét. Klímájára rátöltöttünk és fertőtlenítettük, majd beállítottuk a keret nélküli oldalablakokat, mert nagyon süvített már városi tempónál is. Sajnos a múlt hónapban édesanyám már fel is avatta, a jobb hátulját közelebbi barátságba hozta egy villanyoszloppal, így az az elkövetkezendő hetekben javítva lesz (ez sajnos nem volt jó befektetés, mert míg a mechanikus alkatrészek egészen elfogadható áron vannak, a karosszéria elemekért elkért összegek vetekszenek az aranyéval). Ugyanakkor egy kuplungozásra is sort kell kerítenünk, mert igencsak felhangosodott a kinyomócsapágy a már amúgy is elég magasan fogó tengelykapcsolónál. Ezen felül már csak apróságok szükségesek, úgy mint egy új hátsó ablaktörlőkar a régi törött helyére...

Bár már tegnap megtörtént az "átadás-átvétel", mégis amolyan gyereknapi ajándék lett ez az autó. Régebben is megfordult a fejemben az E36 lecserélése, de igazán komolyan csak egy pár hónapja kezdtem foglalkozni a témával, az utóbbi hetekben pedig el is mentem megnézni pár autónak is nehezen nevezhető romot. Nincsenek rá szavak, mennyire kiábrándító állapotok uralkodnak a magyar használtautó piacon. Annyi a kertek végéből (jellemzően Ausztriából) 1000 euróért behozott szemét, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Meg is néztem pár E46-ost, de legtöbb esetben még az érdemi párbeszéd előtt rövidre zártam a találkozást - annyira siralmasan szarok voltak - így nemhogy alkura, de sok esetben még tesztvezetésre sem került sor. Elkeseredésemben kipróbáltam egy tds E39-est, ami alapvetően jó bőrben volt, de lett volna pár komolyabb orvosolni való rajt (olajfolyás a turbónál, váltónál, hűtőcsere...). Az alku elől is élből elzárkóztak, így itt is megköszöntem a lehetőséget, és sok sikert kívántam a további értékesítéshez. A sors furcsa fintora, hogy az autó, amit végül megvettem végig ott volt az orrom előtt. Valamikor kora tavasszal hirdették, de akkor még nem voltam "tettre kész", aztán le is került az oldalról. Gondoltam eladták, aztán legnagyobb meglepetésemre ahogy az egyik ilyen roncsnéző körutat követően begurultunk a parkolóba, ott állt a gyönyörű Fjordgrau 528-as. Abban a pillanatban pedig kilépett a gazdája a lépcsőházból, amit egy gyors tesztkör, másnap pedig vásárlás követett. Az autó konkrétan egy 1998-as 528iA, azaz automata, és álmaim motorja az M52-es 2800ccm-es hathengeres hajtja. Van benne többek között gyári xenon fényszórók, digitális két zónás klíma, ülésfűtés, tempomat, telefon, tetőablak, elektromos naproló, és többek között fényre sötétedő (elektrokróm) tükrök kívül, és belül is. Persze vannak apró javítani való dolgok, konkrétan a vezetőoldali külső tükörben elfolyt a folyadék, így az most tök fekete, de a motorja nemrég lett felújítva, így remélhetőleg avval a közeljövőben nem lesz gond. Kezdésnek kap egy alapos kárpittisztítást, és a tankot is ki kell pucolni (néha megtorpan, rosszabb esetben pedig le is áll, mintha felkapna valami koszt), valamint enyhe koppanás hallatszik a jobb első futómű felől is. Szóval lesz mit csinálni rajta, de új év, új kihívás. Egy dolog azonban már most biztos: ilyen jó autóm még soha nem volt...

Elég ratyi cím, de valószínűleg utoljára kellett foglalkoznom a 316-ossal, hisz megvan az utóda. Azonban a nagy autókeresés közben kapott egy kavicsot, és teljesen betört a bal első fényszóró üvege.Ma megjött a bontott cseredarab, melyet délután be is szereltem. Így már újra a régi...

Update 2014.06.04.: Mai napon új gazdájához költözött az E36-os...

Azért csak motoszkált bennem a gondolat, ugyanakkor egyre kevésbé láttam értelmét annak, hogy a már szinte tökéletes BMW-t cseréljem egy erősebb, esetleg nagyobb bajorra. Aztán apránként kezdett letisztulni, hogy az E36 mellé kéne valami, amit hétköznap barátnőm használhat, és megvan benne az a plusz, ami értelmet ad az (amúgy teljesen felesleges) autó birtoklásának. Így jutottunk el közösen a jelenlegi felálláshoz, miszerint egy olcsó cabrio kell a BMW mellé. Először munkahelyemből kifolyólag R19-esben gondolkodtam, de sajnos alig van eladó. Aztán átmenetileg szóba került egy "Roland Garros" Peugeot 205-ös is, de sokalltam hobbiautóra kiadni annyi pénzt amit kértek érte (pedig később csak még drágább lesz, főleg az ilyen limitált szériák). Végül minden észérv (már amennyire lehet ilyenről beszélni egy alapvetően tök felesleges sokadik autó esetében) egy Punto Cabrio vásárlása mellett szólt (alkatrészárak, relatíve tetemes kínálat).
Barátnőmet nem kellett győzködni, neki szerelem volt első látásra, de nekem túl feminin dolognak (vagy hogy közérthetőbb legyek, buzis) tűnt férfiként. Aztán előkerestem az 1995-ös Autókatalógusom, és az interneten talált hivatalos sajtófotókon is férfi ült a volánnál, szóval üsse kavics vágjunk bele. Megnéztünk többet is, de a sors furcsa fintoraként pont az az autó lett a befutó, melyért a hirdetés alapján egy fabatkát sem adtam volna. Már messziről virítottak a fényezetlen fekete lökhárítók a kavicsos telepen álló "L-les" rendszámú autón, mutatva hogy jó eséllyel külföldről hozták és törött is volt valamikor/többször/többé/kevésbé (Punto Cabrio sosem készült fényezetlen lökhárítókkal), illetve ezek tetszőleges kombinációiban. Ennek ellenére motorikusan jó (1.6 88Le), teteje működik, így az árat szem előtt tartva (friss műszaki, új "rezoncső" - mert a kipufogója lukas volt - és az eredetvizsga is benne volt) abszolút befutóvá vált, így csütörtökön el is hoztuk a kis sárgaságot.
Hogy használható legyen, pénteken került rá gyorsan két új féktárcsa, fékbetét, termosztát, és négy új 165/65R14-es Debica Passio 2-es nyári gumi (télen úgyis garázsban fog állni, másra nem is lesz szükség). Ma alaposan kitakarítottam, így apránként ugyan, de kezd autó formája lenni. Persze akad még rajta tenni való bőven. Ki kell görgőztetnem a négy alufelnit, mert kettő akkorát üt, hogy a centrírozás már nem jelent megoldást. Meg kell ejteni egy hatalmas szervizt, mely magában foglalja a vezérlés, vízpumpa, szűrők, olaj, szelepfedéltömítés, a vízhűtő (ez is egy régebbi medvepuszi következménye), és még lehet, hogy a kuplung cseréjét is. Van egy kis anyagfolytonossági hiány is az alján, melyet majd télen az uborkaszezonban kijavíttatok, valamint ha minden jól megy lefényeztetem a lökhárítókat. Idén az a terv, hogy műszakilag kifogástalan állapotba kerüljön, és esetleg már evvel menjünk nyaralni is. Nem versenyfutás, szépen apránként jó lesz ez...

Igaz rám a mondás, miszerint „ami késik, arra többet kell várni…” Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy előbb, vagy utóbb úgyis be fognak következni. Már életem első autójának megvásárlásától lebegett fejem felett a BMW birtoklás hóhérjának bárdja (igaz akkor még E30-ast akartam), ettől függetlenül nem tudom megmagyarázni, hogy miért is kellett ennyit várni arra, hogy lesújtson. Négy év alatt öt autóm volt, tehát négyszer sikerült legyőznöm a kísértést (ne kérdezzétek, hogy csináltam). Mindig nézegettem a hirdetéseket, de valahogy mindig mást vettem. Volt ezalatt sokkal fiatalabb, és sokkal erősebb autóm is, de az mind csak tévelygés volt. Rendszeresen jártam a Powerfanatics-ra (igaz akkor még regisztráció nélkül), lassan többet tudtam a BMW-kről, mint a saját autóimról, olvastam a projekteket, na meg Bencét of korsz. Tudtam, hogy nekem a BMW-zés van megírva, így eladtam a turbós Volvóm, és megvettem Őt.
Egy ’97-es vezetett szervizkönyves németországi E36-ot, az 1.6-os M43-as motorral. Igen, én is féltem tőle, hogy a 165LE-s turbomotor után egy reumás lajhár lesz, de akkorát kellett csalódnom, mint még soha. Persze nem megy úgy, mint a Volvo, de tud valamit, amit eddig egyik autóm sem, ez pedig az, hogy tele van élettel az autó. Nem késlekedik a gázreakció, azonnal megindul, frenetikusan irányítható, és mind közül a legfontosabb, hogy a jó végén hajt. Leírhatatlan, érzés, főleg a 165 kormányt rángató lóerő után (a fogyasztás beli különbségről pedig inkább ne is beszéljünk, ugyanis 90%-ban városban használom), egy teljesen más világ. Amiről eddig csak olvastam, és úgy voltam vele, hogy csak az elfogultság mondatja az emberekkel, de ez egész egyszerűen egy briliáns autó, ami él, kommunikál, s eggyé válik az emberrel.
Hazaérve egyből lekerültek a 17-es alufelnik, a gyári lemezfelnikre pedig kapott négy darab Hankook Winter Icept W442-es téligumit. Másnap alapos takarítás, aminek még mindig nem igazán értem a végére, melynek része volt a dísztárcsákra rásárgult fékpor eltávolítása.
Nem egyszerű feladat, de a limitált mennyiségben piacra került, NASA mérnökei által kifejlesztett szerrel sikerült újjávarázsolni őket.
Egyébként EGR szelep tisztításra sincs ennél jobb…
Kikerült a teljes képzavart okozó érdekes szürke Sony fejegység, melynek még a világítása is kék volt, hogy még véletlenül se passzoljon a műszerfalba. Került a helyére egy Kenwood KDC-3051R. Nem egy High End cucc, de a célnak tökéletesen megfelel, passzol a képbe…
Hála a Magyar Postának, itt megrekedtek a műveletek, de ha minden igaz holnap tovább szépül a beltér…

Tegnap már meg is érkezett közénk... Suzy szerdán ment, S40 csütörtökön jött. Azt kell mondjam, hogy régi álmom vált valóra ezzel az autóval, több szempontból is. Első, és legfontosabb, hogy Volvo, mely elsők között volt az "autók, amiket egyszer szeretnék birtokolni" listámon. Második, hogy turbós, és benzines, amit egyszer szintén meg kellett, hogy tapasztaljak (ez amúgy folyamatban van). Mielőtt lett vevő a Swiftre, tudtam, hogy S40-est akarok, csak még abban nem voltam biztos, hogy konkrétan milyet. Először racionalitás, és mértékletesség oldaláról közelítettem meg a dolgot, és 1.6 benzineseket nézegettem, de rá kellett jönnöm, hogy 8 litert az is simán benyakal 100km-en, amellett, hogy harmatos, mint a hajnali rét. Az csak tetézte a dilemmát, hogy a fényképen kulturáltabbnak tűnő példányokat szinte kivétel nélkül Debrecen környékéről hirdették. Tudom, hogy bolhafingnyi az egész ország, de ekkor még racionálisan néztem a dolgokat, és sajnáltam volna durván 60 000Ft-ot (egy autó oda, kettő vissza, és még elég szűkmarkúan is számoltam) benzinre költeni az amúgy is elég tetemes átírási költségek mellett. Módosítottam a keresési feltételeken, Nagykanizsa 200km-es körzete, hengerűrtartalom korlátozása nélkül. És hopp rá is találtam Pécsen a FEHÉR (nagyon fontos, még mindig ez a gyengém, pláne Volvoban) 2.0t Sportra (soft turbo, nem a T4), vezetett szervizkönyvvel, hihető előélettel. Ha már távolság terén a földön maradtam, akkor motor tekintetében belefért egy kis elrugaszkodás. Innen már felpörögtek az események, lementünk, megnéztük, kipróbáltuk, lefoglalóztuk, tegnap pedig barátnőm édesapja elhozta (én Sopronban vizsgáztam...). Döbbenetes, hogy még így tíz évesen is milyen csend van az utastérben, arról nem is beszélve, hogy mekkorát tol rajta a 165Le-s motor. Ma kitakarítom, és belakom, majd készítek róla pár normálisabb fényképet a galériába...

Ma, 48 966 közösen megtett km után új gazdájához költözött a Swift. Egy autóm sem volt még meg ennyi ideig, ezért érdekes érzések kavarognak bennem. Rossz volt látni a távolodó autót, ugyanakkor még fel sem fogtam, annyira megszoktam már, hogy itt van, hogy még most is így érzem. A döntésemnek nem volt semmi komoly oka, egyszerűen "túl racionális", ezáltal unalmas volt számomra. Anno azt írtam, hogy szeretem, de be kell látnom, hogy inkább csak leírhatatlan módon tiszteltem. Bárminemű probléma nélkül hajtottam bele kevesebb, mint két év alatt ezt a mennyiséget. A megállapodás szerint az adásvétel előtt kicseréltük a bal hátsó kerékcsapágyat is, mert annak is már jött a hangja.
Az utolsó kép. Szerintem jó helyre került...