Járműveim története

Ma két éve, hogy Veszprémben megvettem a 156-ost. Akkor 293 000-nél, most 328 000km-nél mutat kicsivel kevesebbet az órája, ami 35 000 megtett kilométert jelent. Ez kicsit kevesebb, mint amennyit átlagosan menni szoktam, de így kisgyerek mellett azért nem ülök folyton az autóban. Ezalatt teljesen rácáfolt minden olasz autós sztereotípiára (a fenéklemez is csak leginkább a beázó tetőablak és a nem törődöm előző tulajdonos kombinációja miatt olyan amilyen), semmivel sem rosszabb egyik előző autómnál sem, pedig ő már a kilencedik a sorban. Ami eddig előfordult, az inkább csak a kopó fogyó alkatrészek cseréje, valamint a korral járó bosszantó apróságok. Ez utóbbiak közé sorolom a pénteki esetünket is, mikor hazaérve a parkolóban egyszerűen leállt a motor. Meg is lepődtem, hogy lefulladtam volna, de indítózásra csak az önindító szorgos tekerése volt a válasz, a motor nem indult be. A harmadik kísérlet közben gázolajszag csapta meg az orromat. Motorháztető felnyit, gázolajszag még erősebb, majd ahogy közelebb hajoltam majdnem be is estem a motortérbe, mert cipőm talpa megcsúszott az akkor már elég termetes üzemanyagtócsában.A forrását is elég hamar sikerült megtalálnom, hisz az üzemanyagszűrőtől a nagynyomású szivattyúra tartó csőnek szabadon lifegett a szivattyú felőli vége. Gyorsan visszadugtam, így már újra indítható volt az autó, odébb tudtam vele állni. Bíztam benne, hogy csak egy új bilincs kell a régi helyett, de sajnos maga a cső sem volt már a helyzet magaslatán, s hirtelen nem is találtam helyette megfelelő cseredarabot. Végül egy új bilinccsel visszatettem a régit - gondolván a hiba már megvan, s majd reggel kicserélem a csövet is - de hazafelé erősebb gyorsításra egyszer megállt, többször pedig hibalámpát gyújtott, és visszavette a teljesítményt.Ilyenkor ha leállítottam, nehezen is indult, többször rá kellett adni a gyújtást, hogy felnyomja a tankszivattyú a rendszert. Szombat reggel találtam a garázsban egy megfelelő csődarabot, melynek most mindkét végét AWAB bilinccsel rögzítettem, de az első intenzív gyorsításnál - igaz már csak 3000-es fordulat fölött (előtte bőven 2500-nál is csinálta) - újra hibalámpa volt az autó válasza. Reméltem, hogy nem komoly a baj, s csak valahova levegő került, melyben a diagnosztika is megerősített, ugyanis a P0191-es hibakód utalhat alacsony üzemanyagnyomásra (a szenzor hibáját első körben kizártam, hisz annak eddig sem volt semmi baja). Aztán ha már úgyis itt matattam, volt kollégám tanácsára kicseréltem az üzemanyagszűrőt is egy újra - ez utóbbit az összes szükséges szervizanyaggal együtt már rég megvettem a 330 000km-es szervizhez - azon a hátralevő kétezer kilométeren már nem múlik semmi.Ezt követően helyreállt a rend, hála Istennek újra minden a régi, az autó tökéletesen üzemel. Aztán ha már volt lehetőségem ránéztem az aljára is, hogy mégis mennyire viselte meg a sós latyak a fenéklemezt, de egy kisebb tenyérnyi helyet leszámítva, ahol kezd átütni a rozsda meglepően jól állta a sarat az Alfa.Megkocogtattam, itt még fém van, első blikkre nem is akar átszakadni sehol, így műszaki előtt kicsit megtisztítom drótkoronggal, kicsiszolom és kap egy friss réteg tömítőt és alvázvédőt. Abszolút meg vagyok elégedve vele, hogy így bírta a telet a kaszni. Ez csak megerősített abban, hogy van még közös jövőnk az Alfával...

Feltűnt, hogy apránként egyre lejjebb kerül a hűtőfolyadék szintje a kiegyenlítő tartályban. Mivel az ablakmosó szivattyú cseréjekor nem szereltem ki, csak félrebillentettem, így arra gondoltam, hogy akkor folyhatott ki belőle pár deci. Pótoltam, de karácsony előtt megint kicsivel a minimum alatt volt. Azt hittem, ahogy elkezdtem a hidegekben fűteni, kicsit légtelenedett a rendszer, így másodszor is pótoltam, de múlt szombaton megint lejjebb volt. Körvonalazódott, hogy itt valami lassú szivárgással állunk szemben, s ahogy a termosztátházhoz értem, nedves volt az alja. Jobban szemügyre véve észrevettem a piros kicsapódást a fémház és a műanyag csőcsonk találkozásánál (hidegen pedig már rendesen szivárgott), így konstatáltam, hogy ennyit bírt a vezérléscsere alkalmával beszerelt Vernet termosztát. Mivel ez a drágábbak közül való, s így is alig bírt egy évet, most az egyik legolcsóbb, Birth márkájúra esett a választásom. Ha legalább ennyit kibír, akkor már megérte...

Nem akartam külön posztot írni emiatt, de ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, akkor valamikor április környékén kellene billentyűzetet ragadjak, ami miatt kicsit torzulna az időrendiség és a tér idő kontinuum a blogon, így egyszerűbb ha pár sorban  összefoglalom a történéseket. Már karácsony előtt feltűnt, hogy laposabb a jobb első kerekem, így első körben rápumpáltam, s vártam, hogy újra leenged-e, s ha igen, mennyi idő alatt teszi mindezt. Január első hetében szúrt szemet, hogy ismét leengedett, s szerencsémre úgy is állt a kerék, hogy észrevettem a bordák közt megbúvó rozsdás szöget. Lassú defekt volt, így ismét rápumpáltam, majd pár napra rá kijavíttattam a hibát.Visszaszerelés előtt felcsiszolták a felni peremét, s merítőkádban ellenőrizték a szivárgást, de most abszolút nem enged. Aztán (csak mert még eszemben van, pedig ilyen apróságokat nem szoktam a blogba leírni) örülhetnek a "szarolaszozók", túl vagyunk egy nagyon komoly elektromos meghibásodáson is - igen, kiégett a jobb első H7-es tompított izzó. Szerencsére még akadt elfekvőben a garázsban, így pikk-pakk ki is cseréltem (ezen még nem kell sem a lökhárítót levenni, sem a lámpákat kivenni)...Aztán kedden reggel volt kollégám elvitte, majd vissza is hozta az autót, csak közben kicserélték a két belső stabszilentet. Kár volt eddig húznom a dolgot, tényleg ezek csinálták a fesztivált, azóta egy apró zörej sincs a futómű felől, így apránként összeérett az is. Most legszívesebben ki se szállnék belőle, annyira jó, hogy végre csendben teszi a dolgát. Szeretném hinni, hogy ez most egy darabig így is marad...

Év végén az ember kicsit megpihen, s számot vetve végigtekint az elmúlt időszakon, hogy mégis melyek azok a tervei amik megvalósultak, milyen újak szövődtek, s miféle megpróbáltatások, sikerek, vagy netán kudarcok övezték az idáig vezető utat. 2017 végén rekord kevés posztnak tituláltam a tavalyi huszonnégyet, így most nem is tudom mit mondjak az idei "épphogy egy tucatra". Annyiban azért árnyaltabb a kép, hogy míg régen minden apró mozdulatot külön megírtam, egy ideje inkább megvárom, hogy legyen annyi történés, amiért már érdemes billentyűzetet ragadni. Ettől függetlenül valóban eseménytelennek tűnhet 2018, de ez legfeljebb csak a járműveim szempontjából állja meg a helyét - vagy annyira még úgy sem - bár kétségtelen, hogy a két olasz ilyen téren beállította a Nirvanát, létrejött az egyensúly, s most kis túlzással, de tökéletes a harmónia...

A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD

Az idei év minden szempontból fiam születésének bűvkörében telt, ennek megfelelően kevesebb, mint 15 000km-t mentünk az autóval. Február végéig még pocakosan kirándulgattunk erre arra, aztán február 20-tól a nyár végéig rendesen lekorlátozta a mobilitásunkat az úrfi. Az igazat megvallva csak most kezd - a határait óvatosan feszegetve - alkalmassá válni az utazásra, s reméljük ez egyre csak jobb lesz, hisz vannak már terveink jövő évre... Ahogy azt anno előrevetítettem, valóban az Alfával hoztam őket haza egy testileg és lelkileg egyaránt kimerítő hét után a kórházból - míg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, mely egyszerre hordozta magában a megnyugvást, s az új kihívás, a gyermeknevelés, s egy családként létezés minden felelősségét, és izgalmát.Így, ebben a visszafogott üzemmódban lépte át a kilométerszámláló a 315 000km-es értéket. Aztán egészen májusig nem történt semmi rendkívüli, olyan apróságokkal ütöttem el az időt, mint egy garnitúra tojástartó felni felújítása, eladása, ezek helyett új nyárigumik beszerzése, valamint az utasoldali légzsák fedelét rögzítő patentok cseréje.Májusban kicseréltük a már rég csereérett kuplungot, egy kivételével az összes hajtásláncot rögzítő tartóbakot, s mindkét lengőkart a bal oldalon. Aztán júniusban kaptam egy nagyon jó ajánlatot, és felmondtam a régi munkahelyemen, így július óta már teherautós vonalon látok el az eddigihez nagyon hasonló munkakört. Ezt megelőzően azért még sort kerítettem a levegő és pollenszűrők, az ablakmosó szivattyú, az összes kipufogótartó, valamint a vezérléscserekor elmaradt hosszbordásszíj feszítőgörgő cseréjére, pár használható hangszóró beszerelésére, egy lámpapolírra, és az ablaktörlők mellett a beltér diszkrét állagjavítására is.Szintén valamikor még a nyár közepén felváltotta jobb hátul a babahordozót egy menetiránnyal megegyezően bekötött gyerekülés, melynek köszönhetően egy kicsit ismét kinyílt a világ számunkra, s augusztusban már relatíve simán abszolváltunk egy Nagykanizsa-Pécs oda-visszát. Ekkor belekerült a 320 000-dik kilométer az autóba, s innentől ha lassan is, de elkezdtünk visszatérni az életbe, bátrabban mozdultunk ki. Még szintén augusztus folyamán megejtettem az aktuális olaj és szűrőcseréket, majd pár napra rá valami barom sajnos nekiment a hátsó lökhárítónak a parkolóban (a keletkezett sérüléseket ecseteléssel tettem kevésbé feltűnővé, hisz eggyel több, vagy kevesebb már igazán nem oszt nem szoroz). Októberben - mióta nálam van már másodízben - ismét esküvőn töltött be kulcsszerepet az autó, csak most a mi keresztelővel egybekötött szertartásunkra szállította többed magával a menyasszonyból feleséggé váló oldalbordát. Hogy bizonyítsa, "mennyire megbízhatatlanok az olasz autók" (muhaha), novemberben produkált egy valódi meghibásodást is (pályafutása során immár másodszor). Persze nem kell mindjárt füstölő Alfát, és trélert vizionálni, hisz mindösszesen csak a tolatólámpa kapcsolót kellett kicserélni (kb fél óra, s mintegy ezerkétszáz forint bánta). Aztán kapott előre - az igazat megvallva tök feleslegesen, hisz valószínűleg megint a belső stabszilentek verődtek ki - két új toronyszilentet, lengéscsillapítót, és stabpálcákat. Ekkor már be mertünk vállalni étteremi ebédet, és némi betlehemezést is a gyerekkel, így az órája decemberben elkerülte a 325 000km-t.A fent is említett belső stabszilentek már megvannak, így azokat hamarosan ki fogják cserélni, s akkor nepperül mondva remélhetőleg ismét "koppanásmentes" lesz a futómű. Eddig ez biztos, meg az, hogy tavasszal műszakizni fog az autó, így két évem még biztosan lesz, hogy kitaláljam a "hogyan továbbot". Írom ezt amiatt, mert az alfavírus létezik, sőt fertőzött lettem - volt már sok szebb, fiatalabb, és drágább autóm, de egyet sem szerettem még így, mint ezt az "olasz vackot". A kötődést pedig csak erősíti a fent is említett sok közös emlék, s bár volna elképzelésem, hogy az észérveket szem előtt tartva milyen autóra lenne most szükségem (tervben van, hogy egy külön posztban megírom ezt), de amíg az év 365 napjából egy kezemen meg tudom számolni hányszor kicsi, a maradék legkevesebb 360-on viszont pont megfelel az igényeinknek, addig nem fogom tudatosan keresni az utódját. Ezen még nincs se részecskeszűrő, se FAP folyadék, sem pedig AdBlue, csak egy agyonüthetetlen JTD motor, a világ egyik legjobb elsőkerekes futóművével, végállástól végállásig kettőt forduló hidraulikus szervokormányával. S bár ez sem arra való, de emiatt talán mégsem olyan érzékeny a rövid városi utakra, mint modernebb társai. Csak az ülésfűtése működne már rendesen, mert ami előnye az hátránya is egyben - az alacsony fogyasztás nagyon kevés hulladékhőt termel... Persze a tél vízválasztó lesz, kíváncsian várom milyen állapotban vészeli át a sózást a karosszéria (ami a fenéklemez beázás miatti apró, már ideiglenesen javított hiányosságait leszámítva meglepően jól tartja magát), valamint ha összejönnek a dolgok, és végre rendesen el tudunk menni nyaralni, kell-e tetőbox, illetve hogy fogunk benne elférni a jövőben. Azt mondjuk továbbra sem állítom, hogy ha szembe jönne velem a tuti vétel, akkor nem cserélném le, de most egészen más dolgok kötik le anyagi és egyéb kapacitásaim, mint az autócsere. A kialakult kötődés miatt pedig néha még olyan elvetemült gondolataim is támadnak, hogy mi lenne, ha inkább rendbetenném esztétikailag is, és megtartanám amolyan hobbyautónak...

A másik olasz - Moto Guzzi V65

Ha autózni nem volt lehetőségünk annyit amennyit szerettünk volna, akkor a durván 500km-nyi motorozás már abszolút nem meglepő. Igaz ennek minden métere balzsamosan simogatta a lelkemet, leírhatatlanul jó volt erőt meríteni abból a pár gurulásból. Ehhez persze kellett, hogy végre összeálljon a gép, és sikeresek legyenek az egészséges olajnyomás elérésére irányuló erőfeszítéseim.Márciusban visszakerült a blokk a gépműhelyből, új csapágyakkal, ismét vonalba fúrva, az olajpumpa felületénél síkba húzva. Az olajpumpáról itt Nagykanizsán tüntették el az egyenetlenségeket, majd áprilisban új tömítésekkel elkezdtem szépen újra összerakni mindent. Durván egy hónap kellett, hogy önerőből hagyhassa el a műhelyt, s egy kis átmeneti olajfolyást leszámítva hibátlanul megtegye első kilométereit.Ezt követően már csak egy itt meg nem írt akkumulátor csere történt, hisz a régi ki tudja hány éves Banner nem díjazta az egész telet töltés nélkül a műhely padlóján. Persze ezt pont egy olyan nyári délutánon hozta tudtomra, mikor úgy tűnt akadna pár szabad órácska egy kis motorozásra, így már beöltözve leizzadtan kellett konstatálnom, hogy 10,5V nem fogja elindítani a Guzzit.Bikázni nem volt miről, betolni pedig az én súlyommal meglehetősen körülményes, így az idegbaj határán ugyan, de levetkőztem, s hazamentem. Ezt követően vettem egy új Vartát, ami azóta hibátlanul szolgál a gépben. Tanulva ebből a hibámból, ezt már kiszerelve, rendszeresen töltögetem a tél folyamán. Tavasszal a változatosság kedvéért a motor is műszakizik, így újra átfestem matt feketére, és visszateszem a gyári kipufogókat, s előreláthatóan úgy is hagyom, hisz ahogy a normálisan álló kormány már megtette, úgy az elfogadható mértékű zaj is a jó irányba fogja mozdítani a menetkomfortot (sőt még az is lehet, hogy jobb oldalra is teszek véglegesen egy kormányvég tükröt).Mérlegelni kell, mert attól, hogy valami bitang jól néz ki, esetleg libabőröztetően dohog, még koránt sem biztos, hogy használható. S bár nem túl sokat, de most már azért inkább használnám, és kiélvezném a 2016 telén megkezdett, idén tavasszal befejezettnek tekintett munkám gyümölcsét.Néha persze megfordul a fejemben, hogy nem túl nagy luxus-e évi 500km-ért motort tartani, de abszolút nem vészes a biztosítása, valamint a műszaki vizsga, és egy olajcsere sem fog jövőre a földhöz vágni. Enni nem kér, és hála Istennek nekünk sem hiányzik sehonnan az a pénz, amit a motor képvisel. S ez - bár nem veterán, hanem épített motor - ha minden jól megy, az idő előre haladtával (idén kereken harminc éves) talán már egyre többet is fog érni.S ez is akkor épült, amikor megismertem a feleségem. A 2017 tavaszi közös motorozásokon bár még nem tudtuk, de már hárman ültünk rajta. Szinte nincs olyan csavarja, amit ne én húztam volna meg, s ez olyan szintű intimitást ad, amit semmi más. A Guzzi tehát amíg nem a megélhetésünk múlik rajta marad, s ha sikerülne valóra váltani a közös álmunkat, több lehetőségem nyílna használni, akár munkába is vele járni...

...mármint abba a bizonyos ürülékbe, azt a bizonyos rögzítőelemet. És az igazat megvallva ez is csak féligazság. Mert mi a helyzet a "szarolasszal"? Tulajdonképp semmi - augusztus eleje óta poszt sem született, s akkor sem azért ragadtam billentyűzetet, mert baja volt - hisz sokak számára biztos meglepő, de amolyan "tanken fahren" jelleggel, szinte hiba nélkül üzemel az Alfa. Azért csak szinte, mert vásárlás óta másodízben produkált egy "valódi elromlást" (számomra a TMK, a kopó fogyó alkatrészek, valamint a már vásárláskor is ismert hibák nem tartoznak ide). Ahogy egyre korábban sötétedett, feltűnt, hogy baromira nem akarnak figyelni rám, amikor tolatok ki valahonnan, ami működő tolatólámpák nélkül, nem is volt elvárható. Mivel az izzók, és a biztosíték jó volt, nem maradt más hátra, mint ezerpárszáz forintért venni egy új tolatólámpa kapcsolót, amit relatíve könnyedén ki is cseréltem. A kábelcsatlakozó sem volt a helyzet magaslatán, azt kollégám javította meg.Fény gyúlt az éjszakában, azóta újra tökéletesen működik minden. Lassan már egy éve, hogy szereztem két új első lengéscsillapítót (tudom nem egy top márka, de amennyit fizettem érte annyit bőven megért), hozzájuk tartozó toronyszilenteket, valamint két első TRW stabpálcát, mert pár csendesebb hónapot követően valami mindig megszólal az első futóműben. Lassan már kezdem megszokni - így tulajdonképp türelemre is tanít az Alfa, hisz a régi énem már rég agyfaszt kapott volna ettől - hogy többet használom finoman kopogó futóművel, mint néma csendben. Mivel már szinte minden volt legalább egyszer cserélve az első futóműben, s csak a lengéscsillapítókhoz nem nyúltunk eddig, azt gondoltam, hogy ezek kopoghatnak hőmérséklet függvényében hol jobban, hol kevésbé. A héten le tudtam tenni az autót egy napra, így ki is lettek cserélve - s bár csökkentek a zajok - de nem hozta a várt eredményt. Csütörtökön a kerékcsere alkalmával (ismét az autóval kapott négy komplett kerék került fel a 2015-ös Nokianokkal) egy kis segítséggel kicseréltem a stabpálcákat is, de nem volt semmi baja a régieknek sem. Sebaj, ismét újak ezek is. Szerelgettük kicsit itt, kicsit ott, de a probléma gyökere valahol máshol lehet - arra gondolok, hogy a belső stabszilentek kezdik újfent megadni magukat (vagy maga a rúd kopott már meg annyira a több, mint 300 ezer kilométer alatt, hogy hamar kinyúlósodik rajta az új szilent) de azok egyelőre még biztosan maradnak. Ha nem muszáj, akkor a tavasszal esedékes műszaki vizsgáig már nem áll szándékomban hozzányúlni. Elzörög ez még így a télen, aztán majd úgyis meglátjuk...

Tudom, hogy nem volt egy szépségdíjas darab, millió karc, és leverődés borította eddig is a testét, amiket olcsó ecseteléssel fedtem el annyira, hogy nyolc-tíz méter távolságból, kicsit hunyorítva vállalhatónak tűnjön az összkép. Ma munkából hazaérve megálltam a szokásos helyen a parklóban, s az esti bevásárlásra indulva már ez a kép fogadott:Mostantól már nem csak szimplán agyonecsetelt, hanem egy agyonecsetelt és deformálódott hátsó lökhárító, meglehetősen korlátolt mértékben boldog tulajdonosa vagyok.Tisztában vagyok az autóm állapotával, így valószínűleg semmit nem parádéztam volna a dolgon, hisz egy kék sárgával, vagy egy "deákkal" sem lettem volna sokkal előrébb, de legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy egy fecnin odaírja, hogy bocs, én mentem neki. Mert ahhoz hogy ez így meghorpadjon, még legbalfékebb autós antitálentumnak is éreznie kellett a kontaktot. Az viszont már biztos, hogy az autó külsejét illető terveim mennek a süllyesztőbe, hisz ha nem ilyen lett volna már amúgy is a kiindulási állapot, és egy hibátlan autón okoz ilyesfajta sérülés Mr. F@aszfej, már tuti idegbajt kaptam volna...

Így, hogy elértük a 320 000 km-t, esedékessé vált az aktuális szerviz. Már rég beszereztem a szükséges alkatrészeket, így csak az időpontja volt kérdéses.Maradtam a már bevált márkáknál, így Bosch olajszűrő, és 5W-40-es Mobil Super 3000 olaj került a motorba egy új Febi leeresztőcsavar társaságában.Az én fejemben kialakult karbantartási programja az autónak a tavaszi levegő, és pollenszűrő, valamint minden megtett 10 000 km után olaj, olajszűrő, és gázolajszűrő csere. Ez utóbbit biztos van aki feleslegesnek tartja, de nem egy nagy összeg, a cseréje sem tart 15 percnél tovább, s ismerve a magyar gázolaj nem létező minőségét inkább így, mint ritkábban. Természetesen ebből is Bosch-t kapott.Aztán ha már csápon volt az autó, ismét elfújtam egy flakon alvázvédőt ügyelve a kényesebb pontokra, hisz idén kezdeti terveimmel ellentétben biztos nem fogok odaérni a lakatoshoz, így ki kéne bírja jelentősebb romlás nélkül a jövő tavasszal esedékes műszaki vizsgáig. Bár mindig a tél a kérdéses, de egyáltalán nem romlott az állapota a legutóbbi beavatkozás óta.

Közel két hónapja írtam utoljára bejegyzést (egész véletlenül szintén az Alfáról) viszont már annyi piszlicsáré apróság történt az autóval - amikért önmagukban külön posztot nem volt érdemes írni - hogy nem várok a közelgő olajcseréig, mert annak úgy már félő, hogy "Csikósi" méreteket öltene a hossza. A múltkori írásomból a kuplungozás grandiózus élménye miatt kifelejtettem, hogy áprilisban megejtettem a már szokásosnak mondható tavaszi légszűrő, valamint pollenszűrő cserét, összekötve egy klímatisztítással.Szintén ekkor tettem két 17cm-es Blaupunkt hangszórót az első ajtóban levő gyáriak helyére, az utóbbiakat pedig elköltöztettem hátra. Már mindkét hátsónak szakadt volt a membrán része a peremén, így elmondható, hogy rájuk fért a nyugdíjazás. Nem mondom, hogy ezután autóhifi versenyre fogok vele járni, de a Blaupunktoknak köszönhetően kicsit teltebbek lettek a mély hangok, a selejtek kiiktatásával pedig megszűnt a recsegés. Már csak az első ajtókban levő kábelátvezetőkre kéne ránézni, mert azok miatt rossz úton néha elhallgat egyik egyik oldal.Aztán időhiány, és egy hirtelen jött munkahelyváltás miatt sztornóztam az előző poszt végén idén nyárra betervezett karosszériát érintő munkálatokat, így szintén átmeneti jelleggel a múltkor már bevált módon ismét folytonossá tettem néhány lyukat az alján (így alulról már nem tud beázni, és talán tovább nem is romlik). A tartóelemek szerencsére hibátlanok, de a hátsó fenéklemezek - feltehetően még az előző tulajnál történt, és nem kezelt rendszeres beázások miatt küzdenek némi folytonossági hiánnyal. A tél előtt kapni fog még egy réteg alvázvédőt, aztán tavasszal a műszaki vizsga után majd úgyis kiderül hogyan tovább. Egy már vásárlás óta fennálló apró, ám annál idegesítőbb apróságnak is sikerült pontot tenni a végére, miszerint ha mostam az első szélvédőt, úgy mindig csurgatott egy kis vizet a hátsóra is. Ez azért volt bosszantó, mert emiatt mindig moshattam - sok esetben tök feleslegesen - azt is. Mivel egy motor nyomja előre hátra egyaránt a vizet, világos volt, hogy az irányváltó szelepe nem tud zárni teljes mértékben. Rendeltem hát egy új komplett szivattyút, amit egy alapos tartálymosással összekötve be is építettem. Azóta csak ott, és az a szélvédő lesz vizes, amelyiket éppen mosni akarom.Került új feszítőgörgő a hosszbordásszíjhoz - ez utóbbi is egy elmaradt tétel, még anno a vezérléscsere alkalmával sikerült úgy elbújnia az alkatrészes dobozban, hogy nem került beépítésre. Június elején aztán volt egy kis szabadidő, és pótoltuk a hiányosságot, így már ez sem lóg ki a sorból.Ugyanekkor - ha már úgyis csápon volt az autó - kiszúrtam, hogy igencsak repedezett az összes kipufogófüggesztő gumi. Filléres tétel, kapott újat ezekből is. Annyit tuti nem bírnak ki, mint a gyáriak, de egy pár évig talán jó lesz.Tavaly felpolíroztam géppel a fényszórókat, de sajnos utókezelés híján elkezdtek visszamattulni. Gondolkoztam új utángyártott lámpatesteken, de szervizes pályafutásom alatt eddig csak elvétve sikerült olyat találni, aminek van valami értelmezhető vetítési képe is, így hamar elvetettem az ötletet. Vettem TurtleWax-os felújító szettet, és azokkal alaposan megdolgoztam a gyári Carello-kat. Az eredmény nagyon jó lett, de itt inkább az a kérdés, hogy vajon mennyire lesz tartós.Egy hirtelen ötlettől vezérelve még utolsó projektként a régi munkahelyemen lefestettem a rozsdás ütött-kopott ablaktörlő karokat matt feketére. Nem volt egyszerű lehúzni őket, pedig tavaly az esőcsatorna tisztításakor meg voltak bolygatva ezek is. Most kaptak rézpasztát, hogy ne rohadjanak ismét ennyire össze.Ahogy hazaértem az utolsó munkanapomon, arra lettem figyelmes, hogy nem világít az üzemanyagszintjelző, és az óra alsó fele. Bár nem volt nehéz, de jól szét kellett bontani a műszerfalat az izzócseréhez.Természetesen kicseréltem mind a hatot, s az is csak ekkor tűnt fel, hogy a szegénységjelzőé már valamikor régebben kiégett, a hamutartóé pedig valószínűleg mióta nálam van soha nem is volt jó. Most ismét fényárban úszik a középkonzol.Végül a napokban nekiláttam, hogy a denaturált szeszes módszerrel eltüntessem a kopott, ronda és mára már gusztustalanul ragadós "soft-touch" bevonatot az ajtóbehúzókról. A kiszerelés könnyen ment, s egyik este az oldalborda legnagyobb örömére a konyhaasztalon elkezdtem lemosni róluk ezt a maszatot.Ekkor szembesültem vele, hogy az Alfa esetében nem szép fényes fekete műanyag lakik a bevonat alatt, mint sok VW csoportos autó esetében, hanem egy porózus tapintású szürkésfehér rondaság. Ezek festés nélkül nem kerülhettek vissza (azt pedig mégsem vállalhattam be otthon), így jobb híján, hogy legyen valami kis sikerélményem, kivakartam az évtizedes mocsokból az ablakemelő kapcsolókat.Tegnap jutottam el addig, hogy lefújjam őket matt fekete festékkel, s újra elfogadható külsőt kapjanak. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott, pikk-pakk megszáradt mind a négy.Visszaszereltem a kapcsolókat, és mehetett minden a helyére. Azon felül, hogy sokat dobott a beltér megjelenésén, végre nem azokhoz a ragacsos vackokhoz nyúl az ember, s ez az érzés megfizethetetlen...