Egy kis ez meg az

2019.10.13. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A hónap elején új rekorder született a 156-os személyében, ugyanis soha egy autóm sem volt még két és fél évnél hosszabb ideig a birtokomban. Eddig az E36 tartotta a rekordot - a cabriót most hagyjuk, mert az naptári napokat tekintve kicsit több, mint három évig volt meg, de a három szezon, amiben használtuk, hunyorítva is épp csak kiad másfél évet - mostantól viszont minden egyes nap az Alfa előnyét növeli.irtp8291.JPG S hogy mi történt az elmúlt negyed évben mióta utoljára írtam róla? Egyszer csak ismét gyanús, beázás szerű foltokat láttam a tetőkárpit hátsó részén, így eldöntöttem, hogy ideje nyugdíjazni a régi, már szilóval mókolt antennát. A talp természetesen gyári, a szár pedig egy univerzális darab lett.img_9336.JPGAztán hozta a formáját a "szarolasz", és produkált egy valódi meghibásodást is. Történt ugyanis, hogy nem mindig volt hajlandó - eleinte csak három-négy villanásnál hosszabban, aztán már egyáltalán - irányjelezni. Rendeltem egy új indexrelét, majd gondoltam pikk-pakk kicserélem. Szorgosan tapogattam a biztosítéktábla környékén, de sehol nem sikerült kitapintanom a kattogást. Jobb híján rákerestem az interneten, s kiderült, hogy ez a szerencsétlen Giovanni konkrétan ez a szar köré tervezte az egész 156-ost. Lassan megszoktam már, hogy a motortérben is kis híján minden apró beavatkozást avval kell kezdeni, hogy legalább két három útban levő vackot eltávolítsak, de hogy egy indexrelé cseréhez konkrétan le kelljen venni a kormánykereket, a burkolatokat, és a szöghelyzetérzéklőt is, az már finoman szólva is vicc kategória (méghozzá elég szar vicc).img_9404.JPGIgaz ezek után sokkal nagyobb volt az örömöm mikor végre újra üzembiztosan tudtam jelezni a kanyarodási szándékom. Persze valami az új utángyártott darabbal sem kerek, hisz evvel az elakadásjelző csak gyújtás nélkül működik az elvárásoknak megfelelően. Járó motornál csak akkor villog, ha az irányjelzőkart is kirakom jobbra, vagy balra, de ezt már elengedtem, emiatt nem fogom szétszedni még egyszer...img_9422.JPGAztán ha már így belejöttem, gondoltam levezetésként újrabandázsolom a motortéri kábelköteg mára már viharvert szakaszait. Az előbbiek fényében ezt már a kisujjamból kiráztam.img_9424.JPGAkárcsak a bal oldali "A-oszlop" takaró patentjainak pótlását. Ezek még az első beázások keresése idején törtek el, s azóta csak amolyan átmeneti megoldással voltak rögzítve, de most újra itt is fixen a helyén van minden.img_9440.JPGAugusztusban elvittem, hogy kicentrírozzák a kerekeit, amit nagyon jól tettem, mert azon felül, hogy végre ismét simán fut az úton, találtak egy lassú defektet, amit javítottak is a jobb hátulján (csak megjegyzem, hogy úgy néz ki azóta ismét összeszedtem még egyet...).img_9445.JPG Ráérő időmben amolyan átmosás gyanánt leszívtam és újratöltögettem a szervóolajat a tartályból, egészen addig, amíg szép tiszta nem lett, felfrissítve ezzel a rendszerben levő folyadékot.img_9779.JPG Aztán történt egy kis baleset, a helyi gépi mosóban (tudom, hülye aki oda viszi, de gondoltam ebben már túl nagy kárt úgysem tehet - már ami az esztétikát illeti) elhagyta magát a vezető oldali külső tükröm. Egy roppanást követően bárminemű ellenállás nélkül kezdett mozogni előre, hátra, s még egy kicsit felfelé is. Rémlett, hogy az Amore-s blogon olvastam már ilyenről, majd bebizonyosodott, hogy velem is ugyanaz történt. A tükör tengelyét felülről rögzítő körmös alátét kiugrott a hornyából. Gyorsan visszakerestem a már említett posztot, s egy kis egyengetést követően magam is visszanyomattam az alátétet a helyére egy satu és a megfelelő átmérőjű dugókulcs segítségével. Alapvetően jól ment minden, leszámítva, hogy a tükörlap nálam elrepedt a szétszerelés közben, így annak, és a belső háromszöget rögzítő fém patenteknek végül új állta helyét. Azóta sokkal masszívabb a tükröm.img_9860.JPG Régóta zavartak már a csálén álló hátsó légbeömlő rostélyok is, de szerencsére sikerült újra összepattintanom a mechanikájukat, így újra rendezetten, együtt mozog minden itt is.img_9952.JPG Végül a héten elérkeztünk az autó számomra legzavaróbb problémájának megoldásához, az általam már több alkalommal is karosszériatömítővel és nylon darabokkal javítgatott fenéklemez kihegesztéséhez. Végig drótkorongozták az alját, s legnagyobb meglepetésemre abszolút nem volt vészes a helyzet.img_0015.jpg A már általam is ismert három tenyérnyi lyuknál kellett csak a fémet pótolni. Napi használatú, ma holnap 18 éves 156-os létére meglepően jól tartja magát a karosszériája. Természetesen kapott új réteg alvázvédőt is, így remélhetőleg nem csak a következő műszaki vizsgáig fog kitartani a napokban elért állapot.img_0017.JPGAztán ha emiatt pár napra már úgyis le kellett tennem az autót, kicseréltettem a mára már idegtépően nyekergő, s néha már kopogni is "látszó" felső lengőkarokat két új TRW-re. A beavatkozás közben kiderült, hogy a jobb első gumifékcsövem kis híján ki van szakadva (olyan, mintha valami megvágta volna), így ahelyett is kapott egy újat a gép.img_0023.jpgPersze így, hogy fent ismét feszes lett a futómű, apró koppanások formájában már jelzik a januárban cserélt belső stabilizátor szilentek is, hogy szeretnének ők is nyugdíjba menni. Ez már a második garnitúra mióta nálam van az autó, és egyik sem bírt ki többet egy évnél, így esélyes, hogy egy komplett rúd lesz a végleges megoldás, hisz feltehetően az is már jócskán megkopott az eddig megtett kilométerek alatt.img_0024.JPGMire mindez lezongorázódott, megérkezett az Aliexpresszről rendelt szivargyújtó helyére szerelhető voltmérős USB aljzat. Több helyen láttam már, és nagyon tetszett, nem beszélve arról, hogy ezzel végre ki tudtam küszöbölni azt, hogy a mára már eléggé viseltes szivargyújtóból rosszabb úton állandóan kiugráljanak a csatlakozók. Ahogy visszakaptam az autót be is szereltem, és egyelőre nagyon tetszik, főleg hogy valamilyen szinten azért nyomon tudom követni a generátor töltését is ezután.

Update 2019.10.17.: Ha már ilyen remek lett a futómű a felső lengőkarok cseréje után, nem hagyhattam, hogy a belső stabszilentek ritmusos kopogásukkal elrontsák az összképet, így ma kicseréltük ezeket is.img_0053.JPG Ennyire jó még talán soha nem volt ez az autó mióta nálam van...

Címkék: usb alfa romeo defekt bandázs szerelés patent futómű beázás antenna elektromosság tükrök szervó beltér karosszéria 156 lakatolás relé stabilizátor alvázvédő fékcső irányjelzők sportwagon indexrelé

Mert megérdemli

2017.09.24. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

A hónap elején kétnapos villanyautó oktatáson kellett részt vennem, melyre kivételesen céges tesztautóval mentem, így remek alkalom nyílt az Alfa belterének apró csinosítgatására.img_4504.JPG Mindkét első ülésben az idő, és a több mint 300 000 megtett kilométer martalékává váltak az oldaltömések, így az indulás előtti nap parkolópályára tettem a gépet, és kiürítettem a belteret.img_4440.JPGAz egész hóbelevancot kollégám Traficjával elvittem egy kis renoválásra, a hozzá nem férhető helyekről pedig végre ki tudtam takarítani az évek folyamán felgyülemlett mocskot. Az üléseket ahol szükséges volt újratömték, a kormánykereket pedig bebőröztettem a már ismert emberrel.img_4459.JPGNem lett olyan, mint anno az E46-é, a perforált rész is lemaradt róla (pont nem volt olyan anyaga, heteket meg nem tudtam várni), ettől függetlenül nagyon jó a fogása, és feldobja belteret.img_4467.JPGÖrültem is a végre vállalható beltérben eltöltött minden percnek, egészen addig, míg az utóbbi napok egyik nagyobb esőzése után ismét vészjósló foltok jelentek a tetőkárpit hátsó részén. Világos volt, hogy most már nem a korábban vízhatlanná tett tetőablak lesz a ludas, így figyelmem a tetőantennára irányult. Lebontva a tetőkárpitot a csomagtartó felől gyanúm beigazolódni látszott: vízcseppek, folyásnyomok, és egy még mindig nedves elvízkövesedett antennát rögzítő anya jelezte, hogy jó helyen keresgélek.img_4476.JPGA tetőablaknál már bevált szilóval (persze nem ecetsavas, hanem fekete RTV szilikon) jól aládolgoztam, s telenyomtam az antenna talpat is, hogy azon keresztül se kerülhessen nedvesség az utastérbe. Azóta volt eső, és autómosás is, hogy kiderülhessen ha baj van, de - lekopogom - úgy néz ki végre teljesen inkontinens a tetőlemez.img_4494.JPGAztán, hogy szégyen, vagy sem, de a már fentebb említett kárpitosmunkának köszönhetően esett csak le így fél évvel a vásárlás után, hogy nem véletlenül vannak ott azok a ledek az ülések oldalán, ugyanis gyárilag fűthető mindkettő. Elbeszélgetnék avval az olasz mérnökkel, aki meghatározta a fűtéskapcsolók helyét fittyet hányva az ergonómia legapróbb csírájára is - a belső sínnél teljesen láthatatlan módon előrefelé néznek. Ha nem szedem ki az üléseket, a helyükön soha nem találtam volna meg őket. Mivel a világ egyik legjobb dolgának tartom, nagyon megörültem, de sajnos csak az anyósoldali működött. Ha már van, s jön a tél, kell hogy működjön mindkettő, így pénteken ismét szét lett borítva a vezetőülés, s kicserélték benne a fűtőpárnákat.img_4471.JPGNagyon jó lett, így már tényleg csak az alvázvédelem van hátra, mielőtt beköszönt a tél...

Címkék: alfa romeo ülés felújítás beázás antenna beltér ülésfűtés bőrkormány 156 sportwagon

Kényszerből szerelem

2017.07.09. 08:00 | Pinyti | Szólj hozzá!

És nem a szó "fizikai munkát" jelentő értelmében. Számomra is hatalmas meglepetés, de így az első közös 10 000km-en túl azt a konklúziót kell levonjam az Alfáról, hogy nagyságrendekkel kevesebb munkát ad, mint eddig bármelyik BMW-m. Az persze árnyalja a képet, hogy míg a bajorok amolyan hobbyjármű státuszban voltak nálam, addig a 156-os abszolút használati eszközként kezdte pályafutását. S ez pont amiatt, hogy mindezt a lehető legkevesebb törődést kérve tette ezidáig, megváltozni látszik. Kezdettől fogva szerettem, de ennyire "hálás" tényleg csak egy ilyen "menhelyi kutya" tud lenni, így előbb utóbb nekem is foglalkoznom kell vele a kötelező menetbiztonságon felüli dolgokon kívül is, mert egyszerűen megérdemli. img_3825.JPGÁprilisban sikeres műszaki vizsgát tett, minden probléma nélkül ment a dolog, de ez nem is volt kérdés. Ekkor került rá egy utángyártott motorburkolat a szanaszét törött gyári helyett, mely sokszor már menet közben is leért az aszfaltra. Ellentétben az E39-hez vásárolt darabbal, ez meglepően jól passzol, minden csavar helye meg, és hellyel közzel ott is van rajta, ahol lennie kell.img_3826.JPGA legidegesítőbb jelenség a tetőablak beázása volt, melynek a vége az lett, hogy amolyan igazi falusi mód "körbeszilóztuk" az üveget, és kivettem a biztosítékát, hogy még véletlen se nyomkodhassa senki a jövőben. Aki ismer tudja, hogy távol áll tőlem az effajta igénytelenség, s erre már csak amiatt kellett ráfanyalodjak, mert figyelembe véve az autó vételárát, egyáltalán nem volt gazdaságosan javítható a hiba. Mentségemre legyen mondva amit tudtam, azért megtettem, hogy maradhasson a tetőablak, mint működő extra - első körben a tetőkárpitot folyton átázó részen lebontva lokalizáltam (legalábbis ekkor még úgy gondoltam) a víz forrását. Úgy tűnt, hogy a bal "A-oszlopban" lefutó vízelvezető cső tetőablakhoz csatlakozó részénél szivárog a víz, melyre egy awab bilincset téve sikerült egy pofont adnom a szarnak - mondanom sem kell, ugyanúgy beázott.img_3895.JPGEkkor felmerült, hogy mi van, ha a túloldalon a szélvédő alatti esővályúban nem tud elfolyni a víz, melytől megtelik a cső, s emiatt csepeg felül a tetőkárpit mögé.img_3948.JPG Mint az alábbi képeken jól látszik, az elmélet megállta volna a helyét, mert egy zsák virágföldet sikerült eltávolítanom innen, de azon felül, hogy végre tiszta lett a csatorna, s le tudott folyni az esővíz, mindösszesen annyi haszna volt a dolognak, hogy megtudtam, az átmeneti szérián már a kesztyűtartó mögött van a pollenszűrő, és nem itt.img_3946.JPG Ha már megvolt a helye cseréltem pollenszűrőt, és kifertőtlenítettem a klímát, de a beázás maradt. Elkezdtünk állítgatni a mechanikán, hogy jobban álljon az üveg, melynek annyi gyakorlati haszna lett, hogy sikerült szintbe hozni a tetőlemezzel, s ezzel minimalizáltuk az addig elég jól észrevehető szélzajt, de az első eső alkalmával jobban beázott, mint eddig bármikor. Ekkor vált világossá, hogy új gumitömítés nélkül a régi napszítta kemény vacakkal sosem lesz ez jó, de annak az autó vételárának 15-20%-át is meghaladó értéke miatt egyszerűen nem éri meg tovább küzdeni, s meg kellett lépjük a fentiekben már említett legköltséghatékonyabb megoldást. Üvegtető természetesen maradt, napsütéses téli napokon jól fog jönni, de a nyithatóságot feláldoztuk az inkontinencia megszüntetésének oltárán...img_4098.JPGApránként a nagyszerviz is megtörtént az autón, kapott új levegő és üzemanyagszűrőt, s egy új levegőcsövet a régi toldozott-foldozott szar helyett az intercooler és a szívósor közé. Evvel megszűnt a hosszabb menet után álló helyzetben érezhető égett olajszag az utastérben, ugyanakkor sikerült előidéznünk egy eddig meg nem levő - s talán az első valódi hibát a 10 000km alatt - az autón.img_4096.JPGTörtént ugyanis, hogy egyszer csak hibalámpát gyújtott az autó, s teljesen elerőtlenedett. Másnap kiolvasva a turbónyomás (MAP - szívócsőnyomás) érzékelő szakadásával összefüggő hibakód volt a befecskendező számítógép hibamemóriájában. Ezt egy utángyártott ERA gyártmányúra cserélve (tudom nem a legjobb, de szombat délelőtt csak az volt helyben polcon) meg is oldódott a probléma.img_4100.JPGVégül megtörtént a vásárlás óta halogatott olajcsere is (Mobil 5W-40 Super 3000), melynek keretében kicseréltük a turbó és az intercooler közti gumicsövet is - legyen már új az is címszóval.img_4140.JPGUgyanekkor megejtettük a már szintén kezdetek óta esedékes kárpittisztítást is - ég és föld a különbség, szinte másik autó lett belülről.img_3942.JPGJelenlegi élethelyzetemből fakadóan szerintem maradni fog egy darabig az Alfa, s emiatt ha továbbra is ilyen hűséges társam lesz, megérdemel egy kis kényeztetést is. Az első futómű még mindig kopog egy kicsit, melyhez megvan minden alkatrész a csomagtartóban, de a bölcső leszereléséhez még hiányzik a kellő elszántság, de előbb utóbb meg kell ejtsük.img_4141.JPG Tél előtt kapni fog egy alvázvédelmet, s ha esetleg van valami probléma az alján, az javítva lesz. Jövőre mindenképp vezérlést kell rajta cserélni, valamint szeretném a lehetőségekhez képest vállalhatóvá tenni a külsejét is - tetőt, motorháztetőt, s a két lökhárítót ha meg tudom oldani jó áron, akkor újrafényztetem - s akkor kéne rá négy alufelni. Aztán ha tart a lendület ki kéne javíttatni a vezetőülés oldaltámaszának megrogyott töméseit is, hogy ismét úgy tartson, mint újkorában. Na majd meglátjuk...img_4060.JPGBár ismét nem sikerült elkapnom a pillanatot, de májusban futásteljesítményét tekintve hivatalosan is a "Magyarországon már eladhatatlan" kategóriába került az autó.

Címkék: alfa romeo légszűrő km szerviz beázás pollenszűrő üzemanyagszűrő olajcsere 156 műszaki vizsga napfénytető kárpittisztítás turbócső map szenzor motorburkolat Mobil Super 3000 sportwagon

süti beállítások módosítása