Nem vagyok az a fajta ember, aki annyira szereti sürgetni az idő kerekét - hisz az anélkül is épp elég gyorsan pörög, így vétek minden elvesztegetett perc - de a kialakult helyzet miatt szerintem vagyunk egy páran, akik alig vártuk, hogy végre a múlt homályába vesszen "húszhúsz". Hála Istennek azért nálunk nem arról van szó, hogy a vírushelyzet miatt elvesztettük volna a bevételi forrásainkat - illetve részben azért mégis - de szerencsére nem ezen múlik, hogy lesz-e holnap kenyér az asztalon, viszont nekünk is érezhetően összébb kell(ett) húznunk a nadrágszíjat az eddig megszokotthoz képest.
Utólag persze mindig okosabb az ember, s ha időben tudjuk, hogy mégis mire számítsunk, biztosan máshogy, vagy egyáltalán meg sem hozunk egy csomó, utólag visszatekintve hibásnak és elhamarkodottnak nevezhető döntést. Ezeken viszont már úgysem tudunk változtatni, így inkább hagyom a füstölgést, és vegyük sorra mi történt ebben a "gyönyörű" esztendőben.
A "Szarolasz" - Alfa Romeo 156 SW 1.9JTD
Az év első felét még a 156-ossal teljesítettük, és meggyőződésem, hogy ha a fentiek nem olyan szerencsétlenül alakulnak, akkor még ma is ő állna a ház előtt és nem a Fiat, de ne szaladjunk ennyire előre. Műszakilag erre az évre már teljesen kiforrta magát, és tényleg csak olyan dolgokat csinálgattam rajta, amik bántották a szemem. Márciusban átlépte az órája a 340 000-dik kilométert, majd a szokásos tavaszi szervizelésen felül kapott egy tuningboxot, és egy új szívócsövet is a régi szakadt helyére. Mivel folyton csak útban volt, egy Youtube videón felbuzdulva még szintén ebben a hónapban teljesen eltávolítottuk az EGR rendszert a motorról, s feltettem a nyári kerekeket. Az autó pedig csak ment és ment, tette a dolgát. Tavasz vége, nyár elején érkezett el az idő, mikor végre rászántam magam, és kiiktattam a meg-megszoruló hátsó ablaktörlőt, s "kijavítottam" a motorháztető, a küszöbök, és a tetőlemez fényezését, valamint feketére fújtam a lökhárítóbetéteket, ezüstre pedig a ködlámpakereteket.
Itt érte el az autó a csúcspontját, nálam töltött ideje alatt ekkor volt mind műszakilag, mind pedig esztétikailag a legjobb állapotban. Ahogy a vírushelyzet engedte relatíve sokat kirándultunk vele, főleg hogy végre már nem csak mi, hanem az úrfi is élvezte ezeket a kiruccanásokat. Ez a kép azt hiszem többet mond minden elfecsérelt karakternél...
Még júliusban belekerült a 345 000-dik kilométer, amikor kezdtek megjelenni a viharfelhők a családi béke egén, de erről már nem ő tehetett. Elkezdtük ugyanis úgy szervezni az életünket, hogy ha Lívia a tervezett szeptemberi kezdéssel újra munkába áll, ő is mobilis legyen, hisz annak ellenére, hogy Nagykanizsa nem egy metropolisz, két elég ellentétes irányba, és eltérő időbeosztásban kellett volna munkába járnunk. Ezért, hogy Kristófnak a bölcsit, és egyéb járulékos programjait a lehető legzökkenőmentesebben meg tudjuk oldani, szükségessé vált egy olyan autó, amit az oldalborda is kellő magabiztossággal mer vezetni, így - miközben szinte semmi sem úgy alakult, ahogy azt előzőleg elterveztük - egy elég hirtelen meghozott döntés eredményként augusztus elején mégis eladtam az Alfát...
"Az Évszázad Üzlete" - Fiat Grande Punto 1.3JTD
Júliusban, már az Alfa meghirdetése előtt elkezdtem keresni az igényeinknek legjobban megfelelő autót, ami kívülről kellőképp kicsi, belül viszont elég nagy hármunknak. Hamar letisztult, hogy leginkább egy Grande Punto lenne a legkézenfekvőbb választás, így - mivel eredetileg az volt a terv, hogy a 156-os helyett vennénk - első körben az 1-1,5 milliós ársávban keresgéltem. Miután nem találtam az erre szánt pénzösszeg felső harmadában egy valamirevaló Grande Puntót sem, "aki mer az nyer" alapon megvettem az ország egyik legolcsóbb példányát kemény 300 000Ft-ért. Azt hitték váltóhibás, emiatt adták oda a már amúgy is 500 000-ért hirdetett autót szinte féláron. A tervezettnél jóval alacsonyabb ráfordítás miatt életbe lépett a "B-terv", miszerint ha megkuplungozzuk, és jó lesz, akkor megtartjuk mindkét autót így nekem sem kell majd anyám MINI-jével járkálnom, ha Livi a Fiat-tal megy dolgozni, hanem lesz - illetve marad - saját autója mindkettőnknek. Ezen felbuzdulva elkezdtem apránként gatyába rázni a Puntót, s miután jó lett a kuplungja, használatba is vettük.
Tartott az idill körülbelül két hétig, mikor mind a körülmények, mind pedig az autó arcunkba tolt egy nagy karéj szaros kenyeret. Livit ugyanis a vírushelyzetre hivatkozva nem vették vissza a munkahelyére, így egyik napról a másikra teljesen feleslegessé vált két autót fenntartani, valamint a családi kasszát érintő váratlan bevételkiesés sem támogatta már ezt. Mivel nagyon megszerettük, s több szempontból is "racionálisabb" választásnak tűnt a Fiat - lényegesen kevesebbet fogyaszt, fiatalabb, könnyebben eladható, Kristóf jobban kilát belőle, és nem utolsó sorban Livi is meri vezetni - meghirdettem az Alfát. Legnagyobb meglepetésemre alig egy hét alatt le is foglalózták, ám az ezt követő napon munkába menet megadta magát a Punto turbója, és produkált egy tipikus "diesel runaway"-t az 1.3 Multijet. Soha jobbkor: a 156-os már szinte nem is az enyém, nyakunkon a nyaralás, de úgy gondoltam nem csinálok segget a számból - előre menekülvén kapott az autó új turbót, vezérműlánc készletet, vízpumpát, termosztátot, főtengelyszíjtárcsát, segédszíj készletet, izzítógyertyákat, olajteknőt, felső motortartóbakot, kartergázlecsapatót, és a történet szempontjából egyáltalán nem mellékesen egy Meat & Doria EGR szelepet is - mindösszesen annyit kértem emiatt a vevőtől, hogy amíg össze nem áll a Punto, had használjam munkába járásra az Alfát. Aztán a sok új alkatrész ellenére egy körülbelül húsz lóerős autót kaptam vissza, így kezdetét vette a majd egy hónapon keresztül tartó hardcore gangbang. Kétségbeesetten próbálkoztam egy rakás dologgal, többek között kapott négy jó állapotú bontott injektort, új üzemanyagnyomás szabályzót, MAP szenzort, és "kipucoltuk" a katalizátort, de sajnos minden erőfeszítésem ellenére ugyanolyan használhatatlanul gyenge maradt.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy emiatt végül a nyaralást is lemondtuk, mert egy lényegében már valaki más autójával nem akartam menni, a MINI-be meg esélytelen lett volna hármunk cuccait bepasszírozni úgy, hogy még mi is beférjünk mellé. Aztán egy hét után már amúgy is frusztrált a 156-ost bitorolnom - meg amúgy is bele kellett borítsam az érte kapott pénzt a Punto feltámasztásába - így a közel egy hónapból három hetet amolyan kényszermegoldásként a MINI-vel nyomtunk végig. Szeptemberre aztán már odáig fajult a helyzet, hogy lebontottam a komplett szívósort is az intercoolerrel egyetemben, s közben - ahogy eddig minden autómnál tettem - egy hirtelen ötlettől vezérelve lefalaztam a vadonatúj EGR szelepet. A következő reggelen (mert délutános lévén meló előtt, kora reggel volt csak időm szerelni) megtört az átok, hisz a kipufogógáz visszakeringetés kiiktatásának hatására végre életre kelt mind a hetvenöt ló, és újra használhatóvá vált az autó. Mégis ki gondolta volna, hogy az új utángyártott EGR kezdetektől fogva hibásan működött?
A második hullám előtt igyekeztünk is kihasználni minden lehetőséget arra, hogy amennyire csak lehetséges, bepótoljuk ezt az egy hónap kiesést, így amikor csak tudtunk, mentünk is vele erre-arra. Közben persze még kiiktattam a lefalazott EGR miatt világító hibalámpát, beállíttattam a futóművet, és megcsináltattam a küszöbök égető hibáit. Utóbbi sajnos nem sikerült valami fényesen, s bár említette a lakatos, hogy pár éven belül biztosan cserélni kell majd mindkét küszöböt, ez koránt sem mentesíti őt a felületesség vádja alól. Novemberben átlépte az autó a 190 000 km-t, majd felkerültek az általam újrafestett lemezfelniken a vadonatúj Firestone téligumik, kicseréltem a jobb első ajtóhatárolót, és dolgoztam egy kicsit a fentebb említett okok miatt a lakatos után is. Kapott egy új, zárható tanksapkát, üzemanyag szivattyút a tankba, és egy új akkumulátort. Végül sikerült megszüntetnem a nem kívánt szivárgásokat egy új tömítéssel a vákuumszivattyú alá, és egy kis tömítőmasszával a fórumokon is leírt helyre a hátfalra.
Ennek köszönhetően végre száraz lett mind a motor, mind pedig a csomagtér. Sikerült felülkerekedni a szétszerelések mértékéből fakadó apró hibákon is (lecsúszó hidraulikacső az alsó kuplungmunkahengerről, lazán hagyott akkumulátorsaruk, és egy szakadt testkábel - ez utóbbi meglehetősen sok elektromos anomáliát okozott), s úgy tűnik mára egészen összeállt az autó.
Mindezek ellenére nem tudom nem szeretni, s remélem eztán a szükséges karbantartásokon felül már nem tartogat ilyen léptékű meglepetéseket. Tavasszal viszont mindenképp tervezek foglalkozni vele, melynek során az esedékes szervizen felül szeretném megcsinálni a küszöböket nekem is tetsző formára (hasonlóan, mint idén az Alfán tettem), valamint kell szerezzek négy rá való felnit a nyári gumikhoz is, mert az alufelnik amikkel vettem (és azóta már el is adtam) abszolút nem passzolnak sem az autóhoz, sem a gumimérethez. Aztán ha tényleg beválik, a gyerek miatt majd muszáj lesz lefóliáztatni a hátsó traktust is a nyárra...
Vétel óta idegesített, hogy a jobb első ajtó nem marad nyitva a törött ajtóhatároló miatt, de míg rá nem akadtam a 
Elég nagy ugrást jelent ez komfort tekintetében, hisz végre már nem akarja az autó állandó jelleggel térd alatt csonkolni a jobb egybe beszálló utasok lábát. Aztán készíttettem az Alfáéhoz hasonlatos matricát, hogy evvel is egy kicsit jobban magaménak érezzem az autót.
Eső után feltűnt, hogy rozsdás víz folyik a küszöbök lakatos által alvázvédővel lefújt részeiből. Említette, hogy egy két éven belül szükség lesz a küszöbök komplett cseréjére, de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet:
Azt meg pláne, hogy nem vette a fáradtságot, hogy megcsiszolja, majd még ha csak átmenetileg is, de felvarrjon egy 15x5cm-es lemezdarabot a bal küszöb végére. Pár cifra káromkodás kíséretében megszüntettem az anyagfolytonossági hiányt, aztán majd meglátjuk mennyire tesz be neki a tél - jövő nyáron műszaki, addig úgyis kiforrja magát ez a helyzet...
Emiatt telibe fújtam mindkét küszöböt alvázvédővel, megszüntetve ezzel a lakatos által művészinek gondolt random fekete foltokat - így legalább egységes az egész.
Aztán kapott egy új üzemanyag szivattyút a tankba a régi zajos vacak helyett, valamint intéztem hozzá egy akksit, és egy zárható tanksapkát is. Egyik este munkából hazafelé beesett a kuplungpedál. Gondoltam megadta magát az alsó munkahenger, így kuplung nélkül váltogatva lépésben hazavergődtem a parkolóba. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy motorháztetőt felnyitva fékfolyadékban úszott a motortér, ám ahogy a telefonnal világítottam, feltűnt egy sehova nem vezető gumicső. Visszadugtam az alsó munkahengerre, bepattintottam a biztosító gyűrűt, és láss csodát azóta is hibátlanul teszi a dolgát. Feltehetően a kuplungozás alkalmával nem rögzítették ezt tökéletesen, s eddig tartott, míg kirázkódott a helyéről. 
Volt egy kis olajszivárgás a termosztát tájékán. Jobban megvizsgálva világossá vált, hogy vákuumszivattyú alatti tömítés adta meg magát, így a napokban azt is újra cserélve sikerült relatíve porszárazzá tenni a motorteret - reméljük így is marad ez egy jó darabig...
Ez furcsa is lenne egy teljesen ledugózott szelep esetében, így elkezdtem keresni a megoldást, miként iktathatom ki ezt a számomra már teljesen irreleváns hibajelzést. Software-esen is kiírható lenne belőle ez a funkció, de sokalltam amennyit elkértek volna egy ilyen "upgrade"-ért cserébe, így inkább az ebay-ről rendeltem egy EGR szimulátort. Ezt a kis elektronikát a légtömegmérőre, valamint a motortéri kábelköteg EGR-hez és légtömegmérőhöz tartozó csatlakozójába kell bekötni, így elhitetve a motorvezérlővel, hogy teljesen zökkenőmentesen funkcionál a kipufogógáz visszavezetés.
Innentől motorikusan hibamentessé vált az autó, s folytathattam az apró zavaró dolgok felszámolását, amit az ominózus turbóhalál félbeszakított. Nagyon rondák voltak például a rozsdalepte fékdobok, amiket egy kis drótkefés tisztítás után matt feketére fújtam.
Aztán - készülvén a télre - vettem egy garnitúra lemezfelnit (rajtuk tipikusan nem árképző gumikkal, amik azóta mentek is a kukába), s egy alapos tisztítást követően újrafestettem és lelakkoztam őket. Közben vásároltam rájuk vadonat új Firestone Winterhawk 3-as téligumikat, amiket egy szombati napon fel is szereltettem, hogy majd csak át kelljen cserélni őket a rossz idő beálltával.
Feltűnt az is, hogy nagy esőben beázik a csomagtartó a bal oldalon. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy ezen a részen is törött volt az autó (Depo hátsó lámpa, és elég esetleges hézagok a csomagtérajtónál), de arra azért nem számítottam, hogy a bal hátsó lámpa mögötti három szigetelő elemből (két gumidugó a lámpa pöckeihez, és egy szivacs a kábelcsatlakozónál középen) konkrétan egy sincs meg, és maga a csatlakozó is már ki van váltva rendkívül igényesen fixre forrasztott vezetékekkel.
A gumidugókat sikerült pótolnom, a csatlakozót pedig a garázsban elfekvő vékony öntapadós kédergumival ragasztottam körbe. A tapasztalatok eddig pozitívak, úgy néz ki sikerült evvel vízhatlanná tenni a csomagteret. Aztán pont került az egyik legégetőbb probléma végére is - az autó küszöbei ugyanis mindkét oldalon hagytak némi kivetnivalót. A jobbos, ahol valami szakmunkás beszakította azt egy emelővel már elég rendesen rozsdásodásnak is indult.
Kedd este otthagytam a lakatosnál, aki péntek reggelre kijavított minden kérdéses rész, valamint fekete alvázvédővel le is fújta őket, ahol szükséges volt.
Ha már benne voltunk kértem, hogy az alját se hagyja érintetlenül, így az is kapott egy vastag védőréteget - remélem így kibír még egy pár évet...
Be lett állítva a futómű is, megoldva evvel az állandó jelleggel jobbra álló kormánykerék problémáját. Ennek javításával egyébként több verzióban is próbálkoztam (kormánykerék/kormánykardán elforgatása 1-2 bordával, ám mint utólag kiderült, ennél a modellnél ez sajnos nem megoldható), de csak ez vezetett megoldásra. Az értékeket látva egyértelműen ráfért, függetlenül attól, hogy nem húzott, nem ette a gumit, csak a kormányközép nem volt megfelelő.
Végül szereztem két új gázteleszkópot a csomagtérajtóhoz, melyeket ki is cseréltem. Remélhetőleg így már nem okoz több sérülést az oldalborda buksiján, és a fiam sem lesz veszélyben az eddig alkalmanként visszazuhanó ajtó miatt.
Napról napra jobban szeretem, ahogy kezd összeállni...
Ott hagytam félbe a történetet, hogy a motorfelpörgéssel járó turbóhalált követően másfél hétig a cég udvarán rostokolt a Punto, én meg vettem hozzá a teljesség igénye nélkül egy új turbót, termosztátot, vezérműlánc készletet, vízpumpát, segédszíjat feszítővel és főtengelyszíjtárcsával, olajat, olajszűrőt, friss fagyállót, és egy Meat&Doria gyártmányú EGR szelepet (ez utóbbi még kulcsfontosságú lesz a történetben). Aztán kötélvégen átkerült a kollégámhoz, aki nekiállt, és szépen be is építette a fent felsorolt alkatrészeket. Abban maradtunk, hogy ha valamit problémásnak lát, inkább szóljon, hisz ha már úgyis ennyire elharapódzott a dolog, legyen megcsinálva rendesen, mert egy ekkora invesztíciót követően az időszakos szervizeken kívül néhány évig nem szeretnék a motorjához hozzányúlni.
Ennek folyományaként kapott az autó új olajteknőt, izzítógyertyákat, felső motortartóbakot, és kérésemre egy új kartergáz lecsapatót is (ha nem muszáj nem szeretném többet átélni, ahogy olajhajtásúvá válik a motor). Ezek durván egy hét alatt történtek, mert péntek délután kaptam vissza az autót. Ezzel a lendülettel értesítettem is az Alfa vevőjét, hogy jöhet az addig még általunk használt autóért, csak avval nem számoltam, hogy a Punto motorjára elköltött kisebb vagyon ellenére az rosszabb lesz, mint valaha volt. Az eredeti 75-ből talán 20 döglődő kiscsikó volt hadra fogható, a végsebesség valahol 90km/h környékén alakult negyedik fokozatban padlógázon, és hidegen minden gyorsításra tipikus injektorhibára utaló csörgő hang kíséretében került sor.
Mivel már vásárláskor is túl sok és elég gázolajszagú volt benne az olaj, valamint állandó jelleggel hosszabban kellett tekertetni indítózáskor, elég egyértelműnek tűnt, hogy az injektoroknak is megadta a kegyelemdöfést a hengerekben lezajlott olajos kényszergyulladás. Ismét műhelybe került az autó, ahol ki lettek szerelve a porlasztók. Jól látszott, hogy csak az egyes és kettes hengerekben volt normális égés, a hármas és négyes injektorok tocsogtak a gázolajban.
Ezeknek egy új tömítéskészlet társaságában négy bevizsgált, bontott porlasztó állta a helyét, mellyel újra finoman járt a motor, és sikerült megdupláznunk az autó teljesítményét - érzésre karcoltuk a 40 lóerőt, lejtőn pedig már bele-bele nyaltunk a 110km/h-ba is. A nehézkes indítás viszont maradt, s mindezt masszív szürke gázolajfüst társaságában produkálta (hidegen pedig állandóan rángatott, s még a fentinél is gyengébb kelletlenebb volt), így kezdett egyértelmű lenni, hogy valami a levegőrendszer tájékán sincs rendben - ergo hiába az új turbófeltöltő, a turbónyomás mégsem megfelelő.
Ekkor sikerült egy hangyányi kis részsikert elérnem a railcsőben található üzemanyagnyomás szabályzó szelep cseréjével. Jól látható, hogy a régin levő mikroszűrő el volt már dugulva, így az egész egységet egy új Bosch-ra cserélve sikerült végre normálisan indíthatóvá tenni az autót. Persze turbónyomás ettől még nem volt, így vettem bele egy új szívócsőnyomás érzékelőt is. A hibajelenség nem változott, sőt elkezdte hibalámpa kíséretében a P0101 - légtömegmérő határértéken kívül hibát dobálni.
Elég hosszan kísérleteztem légtömegmérők csereberéjével, vezetékek méricskélésével, valamint csatlakozók lehúzogatásával, de a helyzet jottányit sem változott. A hibakód lehetséges forrásai közül már csak három maradt - eltömődött katalizátor, vagy valami dugulás a szívó/nyomó oldalon, vagy hibás EGR. Mivel ez utóbbi teljesen új volt, így inkább a turbót, és a katalizátort bontottam le egyik délután az autóról.
Volt benne korom rendesen, hisz ki tudja mióta használhatták halódó porlasztókkal, így ez alátámasztani látszott az elméletet, miszerint ennek eltömődése miatt nem tud kellő fordulatszámra pörögni a turbófeltöltő. Éjszakára beáztattam hideg zsíroldóba, majd másnap a régi munkahelyemen átmosattam gőzborotvával. Ennek eredménye lett a jobb alsó képen látható apró darabokra málló kerámia. Nem voltam boldog, hisz napokra ismét parkolópályára került a projekt, de diplomatikusan maradjunk annyiban, hogy végül ez is "meg lett oldva".
Ennek annyi értelme volt, hogy az ismét szabadon átjárható kipufogó az összerakást követő első indításnál kitolta magából a csőben is lerakódott nem gyenge korommennyiséget, valamint az emiatt leszerelt ventilátorkeretben fény derült a szétolvadt előtétellenállásra is. Nyilván ebből is vettem egy újat, csepp volt ez ekkor már az autót körülvevő szartengerben, hisz sem a jelenség, sem pedig a hozzá tartozó hibakód nem változott, így vettem egy mély lélegzetet, és lebontottam az intercoolert, valamint az EGR-t, és a szívósort...
A látvány lelombozott, és nem azért, mert bármi annyira el lett volna kokszosodva, vagy dugulva, hogy az befolyásolhatta volna az autó menettulajdonságait, hanem mert alapvetően minden meglepően tiszta és átjárható volt, amitől pedig mennie kellett volna az autónak. Persze ha ehhez már le kellett bontsam az EGR-t, egy hirtelen ötlettől vezérelve régi jó szokásomhoz híven - és függetlenül attól, hogy egy teljesen új, utángyártott darabról beszélünk - lefalaztam azt egy a szelep és a hőcserélő közé gyártott lemezzel.
Nyilván ha már ennyit melóztam, semmi sem került vissza koszosan, alkatrészmosóban amennyire csak tudtam tisztára mostam a szívósort, és az intercoolert is.
Ekkor már nem bíztam semmiben, magányosan róttam köreim végig hegymenetben a szopórolleren, de legnagyobb meglepetésemre szerda reggel az összerakást követően ahogy kifordultam a garázssorról, és gázt adtam, az autó akkorra már rég feledésbe merült módon - igaz heves süvítés kíséretében - de vad vágtába kezdett. Az öröm amit ekkor éreztem, leírhatatlan volt, talán életemben nem szívtam még ennyit egy autómmal sem. Végig az új, de utángyártott EGR szelep nyitogatta magát össze-vissza, eleregetve evvel a turbónyomást. Apróság, de a süvítés abból adódott, hogy a szelep és a hőcserélő közé beszerelt lemez miatt a szívósorra csatlakozó fémcső már nem pont oda esett, ahol a bilincs tökéletesen oda tudta volna szorítani, így kollégám - mivel itt már úgysem áramlik semmi - behegesztette azt, megszüntetve evvel a kifújást.
Mivel kicsit egybefolyik már ez a grandiózus sztori, így időrendileg pontosan nincs meg a helye, de átszereltem az Alfából kimentett Kenwood fejegységet, és a szivargyújtó helyére szerelhető töltésjelzős USB aljzatot, valamint kapott egy új ablakmosó beöntőt a régi hiányos helyett.
Bár akad még tennivaló (lesz még poszt ne aggódjatok), de leírhatatlanul jó lett az autó. 75 lóerejéhez mérten erős, dinamikus, s nem utolsó sorban sokkal finomabban használható (főként városban), mint az Alfában is levő 1.9-es. Próbálkoztam ugyan a 156-osban használt tuningbox beszerelésével, de attól bár érezhetően jobban húzott az autó, de a karakterisztikáját, ami annyira finom, azt teljesen hazavágta. Rám amúgy is nyugtatólag hat a kis 1.3-assal autózás (s nem csak a 4-essel kezdődő fogyasztásadatok miatt), eszembe sem jut úgy haladni vele, mint ahogy az Alfa esetében oly sokszor tettem, így tökéletesen elég amit gyárilag teljesít...
Plusz adalék, hogy életünkben az egyéb rajtunk kívülálló körülmények is legalább ilyen rapszodikusan változtak meg több alkalommal is az elmúlt időszakban melynek következményeként meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket. Legelső felállás még nagyon hasonlított a most kialakult helyzethez, hisz elhatároztuk, hogy veszünk egy jó állapotú, fiatalabb, kevesebbet futott autót, mely belül elég nagy ahhoz, hogy akár családi autóként is kiszolgáljon hármunkat, ugyanakkor elég kicsi kívülről ahhoz, hogy gyermekem anyja is kellő magabiztossággal merje vezetni. Elég hamar kirajzolódott, hogy ezt számomra is szerethető formában csak egy Grande Punto tudja, így innentől már célirányosan csak ezt a típust kerestük. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon élveztem, hogy ismét elmerülhetek a magyar használt autó piac posványában, hisz már lassan négy éve nem vettem semmit, és ez nálam abszolút rekord időnek számít. Ugyanakkor mázsás súlyként nehezedett vállaimra a teher, miszerint "felelős családapaként" olyan autót kell válasszak, ami nem dönti sem azonnal, sem pedig a közeljövőben romba a költségvetést. Nos amíg ezeken a szűrőkön keresztül folyt a keresés, egyetlen valamire való autót sem találtam. Megnéztünk vagy négyet, de mindnél volt valami (rozsdás küszöb, oszlásnak indult beltér, esetleg a kettő együtt), amiről úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, első számú autó esetében nem megbocsátható dolgok, az egyetlen valóban jónak tűnő példányt pedig szó szerint az orrunk elől vitték el. Aztán egy este mikor már azon gondolkodtam, hogy miként szervezzem le az utat egy veszprémi autóhoz, megpillantottam az igényes hirdetések tárházában (fészbúk marketpléjsz) egy kék, 1.3 JTD-t itt helyben a munkahelyemtől alig egy kilométerre. Másnap hazafelé már meg is néztem, és a legdurvább az volt, hogy első blikkre nem, vagy csak alig észrevehetően volt rosszabb esztétikai állapotban, mint sok egymillió felett kínált társa. Ezt félmillióért hirdették, mondván váltó hibás és már nem akarnak rá költeni. Kipróbálva megállapítottam, hogy a váltóhiba mindösszesen egy kiemelni képtelen kuplung, ám mindkét küszöb rozsdásodik (nem vészesen, de javítani kell), indítást követően pedig csörög a vezérműlánc, és kicsit nehezebben is indul, mint kéne neki. Viszont van rajt műszaki, valaki előzőleg felújíttatta a komplett futóművet, szóval menet közben abszolút nem tűnt reménytelennek, így gyors fejszámolásba kezdtem, szem előtt tartva azt is, hogy ha netán mégis tényleg valami baja lenne a váltójának. A végeredményt annyira pofátlannak éreztem, hogy este inkább leírtam a hirdetőnek, hogy ennyi pénzt nekem nem ér meg, rengeteg munka van vele, és nem is akarom megbántani egy irreálisan alacsony árral. Aztán legnagyobb meglepetésemre olyan választ kaptam, ami abban a pillanatban átkattintott mindent a "B-tervre" - "300-ért vidd, a tied"...
Oké, újabb gyors fejszámolás, akkor marad az Alfa is, ez meg ha netán mégis zsákutca, akkor is lesz mivel járjunk. Egymás markába csaptunk, a flotta pedig bővült egy akkor még elindulni csak recsegő váltóval képes, kicsit karcos, kicsit horpadt, bal hátsó ajtaját kinyitni képtelen Grande Puntóval, amihez első dolgom volt megrendelni egy LUK kuplung szettet, és az összes szűrőt.
Ezek cseréjére csak egy héttel később kaptam időpontot, de az általános lelakottság - amit ennyi pénzért már könnyű szívvel figyelmen kívül tudtam hagyni - számomra is biztosított elfoglaltságot délutánonként. Első körben lefejtettem és jó messzire hajítottam az utólagos üléshuzatokat, valamint kidobtam a már Isten tudja hány ember izzadtságától ragadó jófajta utólagos műbőr könyöklőt. Nos amit ez utóbbinál láttam, előrevetítette számomra, hogy egy igazi "szakembör" végezhetett több ízben beavatkozásokat az autón, s ez sajnos később is számtalanszor beigazolódott...
A kartámasz fedelét igényesen farostlemezzel, az alját legalább négy különböző helyen és szögben behajtott 30-as facsavarral rögzítette, az ablakmosótartály kupakot egy akkumulátor pozitív sarujának takarójával pótolta. Az utolsó képen pedig a beltér első nedves ruhával történő áttörlése során kicsavart víz színe jól szimbolizálja az autó általános igénytelenségét.
A beltérvilágításra rendkívül esztétikus kék ledek lettek ráragasztva, mindez rendkívül igényesen, a már kiégett szofita izzó mellé begyömöszölt vezetékekkel bekötve. A rádió nem volt rögzítve a helyén, kivéve pedig egy igazi össze-vissza sodorgatott szigetelőszalag tenger fogadott, ahol többek között ahelyett, hogy valahonnan kerestek volna gyújtás utáni áramot, nemes egyszerűséggel átkötötték egy 10cm-es vezetékdarabbal az állandó áramról (ergo a rádió szólhatott éjjel nappal amíg az akksi le nem merült). Ha ez még nem lett volna elég, valamilyen okból kifolyólag az eredeti antenna kábelről levágták az adaptert, és nagyon esztétikusan felragasztottak a szélvédőre egy utólagos antennát, melynek erősítőjéhez szintén a már elég viharvert ISO csatlakozón található fix 12V-ról vettek tápot. Magyarán ez is szívta az akksit nulla huszonnégyben ha kellett, ha nem. Ez utóbbit a huzat és a könyöklők társaságában szintén az első körben likvidáltam, melynek során sikerült fellelnem az autóvillamosság Paganinijének eddigi legszebb gyöngyszemét, az antenna testelésének bekötésében:
Hagyok egy kis időt feldolgozni a látványt - igen, az ott egy régi alumínium 220V-os fali kábel, egyik vége az "A-oszolpba" tekert csavarra, másik az antenna körcsatlakozójára görbítve... Itt csapott meg újra a magyar rögvaló szele, előre jelezve, hogy tartogat még meglepetéseket ez az autó...
Ez utóbbira nem is kellett olyan sokat várni, hisz elég volt levennem a már messziről is tök bénán álló utángyártott lökhárítót. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy össze volt törve az eleje (hiányzó lámpafülek, szedett-vedett csavarok, ímmel-ámmal behányt hűtőrácsok, nem létező illesztési hézagok), de hogy a hűtőket konkrétan szinte semmi sem tartotta, az még engem is meglepett. A "szakembör" ugyanis gyorskötözővel próbálta elodázni a törött hűtőtartó keret cseréjét, és a logika valamint értelem legapróbb jelét is nélkülözve kötözött mindent mindenhez. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy fix pontot még véletlenül sem sikerült találnia, így mindösszesen annyit ért evvel az egésszel, hogy a három hűtő együtt lebegett a menetszélben. Ezt átmenetileg egy a bal nyúlvány végén átfúrt csavarral rögzítettem a kasznihoz, így ha már nem szakszerű és nem is szép, legalább áll, mint Katiban a gyerek. Aztán ha már úgyis hozzáfértem, a lehetőségeimhez képest próbáltam kicsit javítani a fényszórók állapotán. Túl sok időt és energiát nem akartam rájuk pazarolni a már említett fültörések miatt, de valamit azért javult a helyzet. Eddig durván egy hétvége két délutánja alatt sikerült eljutnom, majd megtörtént a várva várt kuplung csere és szerviz is.
Ettől olyannyira kellemes kis autóvá vált a Punto, hogy azon kaptuk magunkat, mindenhova vele megyünk, s a tervnek megfelelően mindketten imádjuk vezetni (igen, az oldalborda is), így tényleg feleslegessé vált két autót fenntartani. Átbeszéltük a dolgokat, s a teljes családi konszenzus jegyében meghirdettem az Alfát. Közben rendületlenül irtottam ki az igénytelenséget a beltérből - kicseréltem a hátsó szakadt membrános recsegő hangszórókat, valamint az elvárásoknak megfelelően újra cseréltem ás átkötöttem a rádió csatlakozóit.
Orvosoltam az egyik legtöbb kellemetlenséget okozó hibát is - a kilincsmechanizmus "megpatkolásával" (ismert hiba, ha valakit érdekel, több leírást is talál róla a neten) újra üzembiztosan nyithatóvá tettem a bal hátsó ajtót, valamint kicseréltem benne a teljesen széthullott ablakemelő szerkezetet. Valahol itt dördült el számomra a "Tour de Sop o'Roller" startpisztolya, hisz egy szerdai napon munkába menet egyre csak gyengült az autó, mígnem brutális kék füst kíséretében elkezdett fékevesztetten felpörögni a motor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez velem történt, így szinte rögtön lefullasztottam az autót, s a motor nem lett teljesen kuka.
Eredmény: az amúgy is tervezett nagyszerviz kicsit még nagyobb lett, s apránként egy kisebb afrikai ország GDP-jének megfelelő értékű 1.3 JTD alkatrészek kezdték ellepni az ekkorra már eladott Alfa csomagtartóját...
Csak amolyan "azéntojotám" lett a szarolasz. Jön, megy, dudál, világít, teszi a dolgát ahogy kell, de azért akadt egy pár apróság amitől egy igazi Corolla tulajdonos eret vágott volna, én viszont örömmel nyugtáztam: "ja csak ennyi"? Feltűnt például, hogy egyre kelletlenebbül dolgozik a hátsó ablaktörlőmotor, míg végül egy esős áprilisi estén úgy nem gondolta, hogy csigatempóval elvánszorog a 12 órás pozícióig, majd megáll teljesen függőlegesen. Onnan pedig se jobbra, se balra nem volt többet hajlandó kitérni.
Mivel egész jól megvagyok nélküle, így az 
Aztán a pandémia közepén (igaz már egész régóta gyanús volt) feltűnt, hogy a McDrive-ban állva (a nagy #maradjotthon ideje alatt szinte semmi más opció nem állt rendelkezésre a szép kártya felhasználására, így be kell vallanom, hogy bizony áldoztunk néha ily módon - szigorúan este 21 óra után - az "egészséges életmód" oltárán) felmegy a vízhőfok egészen a 100-as jelig, anélkül, hogy a hűtőventillátor bekapcsolna. Másnap kiszereltem az ellenállást, s a fenti képen is látható nem túl bizalomgerjesztő látvány fogadott. Rendeltem egy újat, kicseréltem, s visszatért az 1-es fokozat - azóta klímázás közben sem ordít állandó jelleggel ki-be kapcsolgatva a 2-es fokozat.
Mivel ezeket leszámítva tényleg semmi nem jött elő a Toy...akarom mondani az Alfán, így rászántam magam egy az 
Első körben kaptak a rozsdás részek Brunox rozsdaátalakítót, majd cinkes rozsdagátló alapozót és jó vastagon alvázvédőt. Egy hét száradást követően erre fújtam a színt, és a lakkot. Sajnos a rücsi azon egyenetlenségeit, amiket a fekete szín jótékonyan elrejtett, azt a csillogó ezüst most kiemeli, de kellő távolságból és hunyorítva azért elfogadható. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy van rajta anyag rendesen, s már nem a pőre lemez kapja a külső behatásokat.
A motorháztetőn kicsit fillerezni és csiszolgatni is kellett, hogy a körülményekhez képest sima legyen a fényezendő felület, ami a legvégén össze is lett polírozva, így a színeltérést leszámítva egész egységes lett a végeredmény. Szép ugyan nem lett, hisz ahhoz telibe kellett volna fényezni az egész motorháztetőt, de annál jobb, mint volt, s remélhetőleg rozsdásodni sem fog.
Mivel facelift-es modell (még ha csak másfeles is), színrefújtam az eddig fekete ködlámpakereteket, majd hogy jól megzavarjam a díszléctrollokat (az igazság persze az, hogy így sokkal jobban elrejti a felületi hibákat), az eddig színrefújt díszléceket feketére festettem, mint ahogy az a ráncfelvarrás előtti példányok esetében volt. Tartottam tőle, hogy vállalhatatlan lesz, ha az olasz designerek által megálmodott konzisztenciát megbontom, de a végeredmény meglepően jó lett.
Valahol itt kapott el a gépszíj, s ha már lúd, legyen kövér alapon lefújtam a tető első, mára teljesen lepattogzott, lakkhiányos részét is. A végeredmény annál lényegesen jobb, mint volt, de erre is igaz, ami a motorháztetőre - így részben javítva azért látszik az eltérés...
Végül előkerestem a még annak idején a Suzukira vett (hú te jó ég milyen régen volt az) kipufogóvéget. Anno túl nagy lett, de a Toyot...akarom mondani az Alfára pont passzol a 60-as vég. Kicsit kellett ugyan vágni a gyári végből, hogy kellően beüljön a lökhárító alá, de megérte, mert a végeredmény kimondottan tetszetős lett.
Ha így folytatja, akkor csak a jövő áprilisban esedékes műszaki előtt kellene a két hátsó lengéscsillapítót kicserélni - mielőtt még leszakad róluk a rugótányér - mert elég rozsdásak a kényes részen. Ettől függetlenül tudom, hogy előbb-utóbb kigyógyul a skizofréniából, s újra Alfaként fog viselkedni, kiharcolva a neki járó figyelmet...
Így került egy-egy fémdugó a kipufogócsonkba és a pillangószelephez a szívócsonkba, az eltávolított hőcserélő miatt pedig egy sima gumicsővel lett összekötve a motor elején futó fém vízcső és a termosztát. Összességében elég tetemes mennyiségű - az amúgy is lefalazott EGR miatt teljesen felesleges - alkatrészektől sikerült megszabadítani a motort, jelentősen javítva evvel az egyéb alkatrészekhez történő hozzáférhetőséget.
Kicsit tartottam tőle, hogy a hőcserélő kiiktatását követően esetleg nehezebben melegszik majd a motor, de semmi változást nem vettem észre, pedig a héten még havazott, s elég hideg volt kint.
Péntekre aztán visszatért a tavasz, így feltettem a nyári kerekeket az autóra.
Ennél megfelelőbb pillanat úgysem lesz a 156-os életében, hisz relatíve új a 
A fenntartásaim abból erednek, hogy ezek a plusz lóerők mindösszesen a ECU üzemanyagnyomás értékeivel történő játszadozásból fakadnak (ergo nyilván nem túl kifinomult), hisz tulajdonképp a gyári üzemanyagnyomás érzékelő jeleit módosítja a kütyü. Bekötése emiatt pofon egyszerű, a kapott vezetékköteg anyás végét az érzékelőre, az apásat pedig a motortéri kábelkötegbe kell csatlakoztatni (a kettő közt meg nyilván ott a tuningbox), s bár magam sem hittem, de valóban már az első méterek megtételénél érezhető, hogy jobban megy az autó, s ami miatt én elsődelgesen belevágtam, hogy alacsonyabb fordulatszámokról is sokkal finomabban indul meg, nincs remegés. Így kicsit több, mint 2000km tapasztalatával már bátran állítom, hogy működik a dolog. Persze nem ettől leszel a gyorsulási versenyek sztárja, de valamennyit valóban nőtt a teljesítmény, melynek következményeként sokat javult az autó vezethetősége is - a tartósságra meg majd úgyis csak az idő tudja megadni a választ - szóval egyelőre tetszik, marad a cucc (nem utolsó sorban ha az utód szintén 1.9, vagy esetleg 2.0 JTD lenne, úgy pillanatok alatt átszerelhető abba is).
Aztán ha már a hónap elején átléptük a 
A bontott valószínűleg pont ugyanolyan öreg már, mint ami benne van, utángyártott pedig nincs elérhető a hazai alkatrészboltokban, így Lengyelországból sikerült összevadászni egy új, kisipari darabot. Ebből kifolyólag annyira azért nem méretpontos a dolog, de még bőven a beszerelhető kategória.
Tegnap erőt vettem magamon, és nekiláttam a cserének, ami meglepően simán, és relatíve gyorsan ment. Ennek ismeretében kár volt eddig halogatnom dolgot, már rég kicserélhettem volna...